Forgókínpad

Forgókínpad

Törzsi rítusok

2020. július 22. - Szele Tamás

Érdekes tanulmány jelent meg a XXI. Század Intézet honlapján, érdekes, ugyanis ebben a szerző, Pogrányi Lovas Miklós végre meghatározza a magyar jobboldal fogalmát, aminek azért örvendek különösen, mert így nem nekem kell ezt megtennem, és nyugodtan hivatkozhatok arra, hogy ő mondta. Fogok is, bár messzire vezet majd a merengés ebben a témában.

szellemtanc1.jpg

Pogrányi mester szerint ugyanis a magyar jobboldal nem egyéb, mint törzsszövetség.

Ha ezt én mondom, címlap vagyok a fél KESMA-ban így reggel, délre már az egészben is. De ha egyszer nem én mondtam, hanem a nagytudományú Pogrányi, fogadjuk el meghatározásnak.

Nono, kérem, ne tessék kipcsakozni, türközni. A kipcsak-sári-kun törzsszövetség nagyon is praktikus és rugalmas formáció volt, elsősorban katonai, fosztogatási és adószedési jelleggel, a Türk Kaganátus hasonlóképpen, majdnem azonos célokkal létrejött társulásnak nevezhető (semmiképpen sem azonos a ma türk nyelven beszélő népek gittegyletével, már csak azért sem, mert 744-ben megszűnt, illetve az ujgurok vették át a boltot). De hát akkor mit ért szerzőnk „törzsszövetség” alatt?

A törzsi (azon belüli nemzetségi és nagycsaládi) szerveződés hosszú időn át a magyarság alapvető társadalom- és államszerveződési struktúrája volt. A határozott belső tagolódás és az autonóm szerveződésre való igény sosem veszett ki gondolkodásunkból. A jobboldaliság Magyarországon mindig magában hordozta az összetettséget, mert önmagában is a magyar habitushoz illeszkedő gondolkodást mintázza.

A magyar jobboldali gondolkodás eredendően hazai, természetesen mellérendelő és funkcionálisan hierarchikus.”

Ha magyar, akkor nyilván hazai, mert mégsem lehet tunguzföldi, az egy kicsit érdekesen hangzik, hogy valami egyszerre mellérendelő és hierarchikus, kicsit ellentmond önmagának, de politikai önmeghatározásban láttam már nagyobb abszurdumot is. Lépjünk tovább.

A törzsszövetség egyik szembeötlő jellegzetessége, hogy tagjait gyakran (látszólag) több választja el egymástól, mint ami összeköti: szokásaik, nyelvük, hagyományaik különbözőek, mégis összetartoznak kultúrájuk, életmódjuk révén. Mindez analogikusan jellemzi a magyar jobboldalt is.”

Vagy nem: azonban ez mégis reménykeltő, ugyanis nagyon nem szeretném művelt, tanult és esetleg konzervatív ismerőseimet egy kalap alá venni Szakács Árpáddal vagy Raffay Ernővel. Sőt, ezt ők sem szeretnék, és utóbbi időben egyre hangosabban tiltakoznak is ellene. Igazuk is van, annyit azonban megjegyeznék, hogy a két csoportot – mármint a konzervatív értelmiséget és a raffayista brigadérosokat – még a kultúrájuk vagy az életmódjuk sem köti össze, ugyanis kultúrája csak az elsőnek van.

A magyar jobboldalt három fő félelem ösztönzi: a rend hiányától való félelem; a posztkommunista elit visszatérésétől való félelem; valamint a kulturális önazonosság elveszítésétől való félelem. A jobboldalt e kihívásokra adott válaszok tartják egyben.”

És most álljunk meg egy pillanatra, ugyanis Pogrányi ezzel nem csak a magyar jobboldalt, hanem a magyar baloldalt is meghatározta, csak két szót kell kicserélni a definícióban, nevezetesen a „posztkommunista elit” helyett kell „nacionalista-nemzetiszocialista rendszert” írni és meg is van.

Igen, itt tartunk, feleim, a magyar belpolitikát a félelem és a félreértések igazgatják, manipulálják. Mindenki fél a rend hiányától, mindenki félti a kulturális értékeit (ezért is olyan fontos a kultúrharc a kormánynak), és mindenki tart a totális ideológiák uralmától. Hát hiszen ez is a magyar belpolitika egyik fő módszere mostanság: az ellenfelet bolsevikozni, anarchistázni (a kommunistázás ma már nem elég), másik oldalról minimum nácinak tekinteni, bár mondjuk a magyar jobboldal a szavazatmaximalizálás érdekében tényleg hajlamos összefogni a radikálisokkal, komolyan vehető baloldali radikálisok meg a helyzet jelenlegi állása szerint egyszerűen nincsenek.

Tulajdonképpen két maximálisan betojt banda birkózik itt egymással, a haza üdvére és leginkább a maguk javára.

A történelmi előzményekből kifolyólag a magyar jobboldal mindenekelőtt rendpárti, s ugyanakkor karakteresen antikommunista is.”

A magyar baloldal meg ugyancsak történelmi előzményekből kifolyólag – alapos indokkal – antifasisztának tartja magát. És ezek az anti-érzemények éppenséggel nincsenek kőbe vésve: a jobboldal kiváló kapcsolatokat ápol nagy barátunkkal, a kommunista Kínai Népköztársasággal (már, ha az kommunizmus, bár ők annak nevezik), a baloldal meg nem lát kivetnivalót a Jobbikkal kötött, amúgy nagyjából felesleges szövetségben. Szóval, kikacsintanak ők az eszmei alapok mögül mindkét oldalon.

A jobboldal a trianoni békediktátum következményeit enyhíteni igyekszik, és oltalmazza a nemzet egységét. Megakadályozza továbbá, hogy a cigány–magyar együttélés feszültségei robbanáshoz vezessenek. Ennek során fellép a nyerészkedőkkel szemben, akik pénzt akarnak látni mások nyomorából.”

Ami a trianoni béke következményeit illeti, enyhíteni elég lett volna őket, de a magyar jobboldal bőségesen gondoskodott újabb problémákról ezek kapcsán, gondolok itt olyan mikropártok favorizálására határainkon túl, amelyek egy részét már el is kellett engedjék, annyira silány módon működtek – előny tehát nem származott a létrehozásukból, hátrány annál inkább. A cigány-magyar együttélés kapcsán pedig kissé fejemet vakarva nézem, amint fellépnek a nyerészkedők ellen, elég csak Farkas Flóriánra gondolni, akire vasmarokkal sújtottak le – ja, nem sújtottak le, ezek szerint nem nyerészkedik.

A jobboldali politika kulcsfogalma a józanész: mindig pragmatikus, sosem ideológia-orientált.”

Ugyanezt mondja magáról a baloldali politika. Holtverseny, egyikbe legalább ugyanannyi józan ész szorult, mint a másikba. Thomas Paine meg forog a sírjában.

A magyar jobboldal emellett egyesíti magában a klasszikus liberalizmus értékeit: tiszteli a szólás és a vélemény szabadságát.”

Sőt, sohasem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet. Tessék megengedni, hogy mosolyogjak. Nem nagyon, csak annyira, hogy a földön fetrengjek a röhögéstől. Majd akkor hiszem ezt el, ha a Népszabadságban olvasom.

Kijelenthetjük: a jobboldali törzsszövetségnek soha nem lehetnek tagjai azok, akik helyeselik a nemzetiszocializmus gyakorlatát.”

A „soha” alól kivételt képez a választási kampányidőszak, mely Magyarországon az előző választás eredményének kihirdetésével kezdődik, tehát örökké tart.

A jobboldal a jövőben a józanész forradalmának letéteményese lesz. Fő tevékenysége várhatóan nem csak Magyarországon, hanem a világ minden pontján elsősorban a normalitás és az élet védelmének képviseletére irányul majd.”

Ugyanezt mondja magáról a baloldal is. Körülbelül ugyanennyi joggal. Legfeljebb baloldalon talán nem az „élet védelme”, tehát az abortuszellenesség kerülne be a célkitűzések közé, hanem az emberi jogok védelme, ami legalább annyira bonyolult történet, mivel az emberi jogokat egészen pontosan annyiféleképpen lehet értelmezni, ahány jogalany, vagyis ember van.

Akárhogy is forgatom, Pogrányi mester alapvetése lehet ugyan fontos a magyar jobboldalnak, sőt, üzenetet is hordoz, azonban ez a jobboldali alapvetés pár szó megváltoztatásával alkalmas lenne a rég hiányolt baloldali alapvetésnek is.

Jó, de mit üzen?

Leginkább azt, és ezért fontos a törzsszövetségi elv, hogy a kormány segítséget elfogad jobbról, sőt, akár szélsőjobbról is, de közösséget csak azzal vállal, akivel kényelmes neki. Aki zsenánt, az érje be annyival, hogy a közös kultúra és életmód védelmében cselekedett, esetleg kaphat pár sört, csokit, netán egy ebédet, de ennyi. A törzseket, tessék tudomásul venni, több választja el, mint amennyi összeköti. Pillanatnyi érdekek ugyan felülírhatnak mindent, de az első és legfontosabb cél a főtörzs, a Fidesz-KDNP hatalomban tartása. Hatalomban és kellemes vagyoni helyzetben, a kettő együtt jár.

Ez van tehát a sorok közé írva, de a törzsszövetségi elv akkor is kiváló ötlet.

Vonatkoztatható a teljes magyar belpolitikára: itt nem pártok, hanem törzsek és törzsszövetségek harcolnak egymással, irokézek a huronokkal, algonkinokkal, és mindenki dobszóra járja a harci táncot a totemoszlop körül, a két esküdt ellenség között egyre kevesebb különbség látszik, még hitszegésben is versengenek egymással.

Hadiösvényen a nemzet, saját maga ellen. Annyi csatabárdot ástunk már ki, amennyit el sem vermeltünk.

Ha Pogrányi urat nem jobbra fújta volna az uralkodó széljárás, elfújta volna balra, és most ugyanezt írhatná – a magyar baloldalról.

Helyenként szó szerint ugyanezt.

Nálunk nem politika folyik, nálunk törzsi rítusok folynak.

Ezért az írásomért például szerintem mindkét oldal meg fog skalpolni.

Melyik az egyik és melyik a másik?

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása