Nehéz dolog tisztán és világosan látni a fehérorosz helyzetben, még nehezebb érthetően leírni azt: a legnagyobb gondot nem is annyira a folyamatosan változó helyzet, a pergő események okozzák, hanem annak eldöntése, ebben a szomorújátékban ki van kivel, ki van ki ellen, és miért jut az utcákon tiltakozó népnek egyedül az áldozat szerepe?

Mert akkor is áldozatok lesznek, ha győznek, akkor is, ha veszítenek.

Ugyebár, vasárnap választásokat csaltak Belaruszban (a továbbiakban Fehéroroszországot írok, bár nem teljesen pontos ez a szó, de ez terjedt el nálunk), ugyanis arra a pofátlanságra, amivel megbundázták őket, mégsem mondhatjuk, hogy megtartották a választásokat. Kissé szemet szúrt a fehérorosz úri közönségnek, miszerint hiába szavaztak közel 80%-os arányban Tyihanovszkajára, magát a voksolást saját állítása szerint akkor is Lukasenka (oroszosan: Lukasenko) nyerte éspedig szintén olyan 80% körüli arányban, ami természetesen azt jelenti, hogy vagy Fehéroroszországnak van 180%-nyi lakossága (adjunk olyan 20%-ot az érvénytelen szavazatoknak is) vagy orbitális választási csalást követett el a korábbi elnök. Mivel jelentős népességgyarapodásról nem tudunk, marad a második verzió, Fehéroroszország népe vasárnap este az utcákra is vonult, Minszkben ötezer karhatalmistát vetettek be ellenük, le is tartóztattak háromezer tiltakozót, vidéken valamivel enyhébb a helyzet, ha nem is sokkal. Tegnap annyi változott, hogy valamivel enyhébb formában folytatódtak a tüntetések, a belügyi alakulatok és a hadsereg pedig minden korábbinál mocskosabb eszközöket vetettek be a demonstrálók ellen: mivel a mentőket átengedték, sürgősségi esetkocsikat használtak, fehér köpenybe öltöztek, így kerültek a barikádok mögé.

Időközben eltűnt Szvetlana Tyihanovszkaja, a valódi győztes, a stábja attól tartott, hogy letartóztatták, de kiderült, hogy Litvániában van, bár egészen érdekes módon került oda: Tyihanovszkajának nem volt más választása, minthogy odamenjen. A határra a belarusz hatóságok szállították. Annyi jó van ebben a rossz hírben, hogy távozásával sikerült elérnie: bocsássák szabadon stábja egyik vezetőjét, Marija Morozt, akit még a választás előtti napon vettek őrizetbe.

Szóval, van itt minden, zsarolás, túszejtés, terror és zsarnokság Lukasenka részéről, valamint homályos nyilatkozatok (meggyőződésem, hogy sem a fehérorosz diktátor nem tud tisztességesen angolul, sem a környezetében senki, mert olyan szövegeket publikál, amik vagy egy vígjátékba, vagy a gumiszobába illenének). Rendes elemző beleőszül, de legalábbis beleizzad ebben a kutya melegben, míg rájön, mit jelent egy-egy Lukasenka-közlemény. A most idézettet például Szergej Lebegyev társaságában mondta, aki most a FÁK által küldött választási megfigyelők orosz vezetője volt:

„Köszönöm, hogy a globális helyzet ellenére, különös tekintettel a járványra, ön, mint egy igazi tábornok, nem félt Belaruszba jönni, hogy saját szemével láthassa a választást. Ismerem az önök missziójának értékelését, és örülni fogok, ha öntől is hallhatok javaslatokat, megjegyzéseket, amelyek esetleg a választási kampány alatt fogalmazódtak meg. De hát ön is láthatta, hogy mi ünnepet akartunk az embereknek adni, és ők ezt fogadták is....Engem elérzékenyít, amikor az emberek kisgyerekekkel érkeznek. Hiszen ön is tudja, ez egy ünnep. Valakik azonban tönkre akarták tenni ezt az ünnepet. Mi most láthattuk őket, az éjszaka látványosan megmutatták magukat. Több külföldről érkező telefonhívásról értesültünk – ezt egykori hírszerzőként ön is tudja. Lengyelországból, Nagy-Britanniából, Csehországból jöttek a hívások, hogy irányítsák a mi, bocsásson meg a kifejezésért, birkáinkat. Ők nem értik, mit tesznek, így irányítják őket.”

Tehát Lukasenka a kialakult helyzetért a titokzatos „külföldi hatalmakat” hibáztatja, ha nem lenne külföld, ünnep lett volna a választás, az eszébe sem jut, hogy ekkorát nem kellett volna csalnia, mert ez nagyon látszik. Továbbá megköszöni az orosz támogatást – körülbelül tíz nappal ezelőtt, mikor 32 Wagner-zsoldost tartóztattak le Minszk közelében, még Oroszországtól féltette nemzeti függetlenségüket! – és Csehország a legveszélyesebb szerinte, gondolom azért, mert van annyira messze, hogy ne rúgja őt farba azonnal ezekért a hülyeségekért.

Ráér az később is.

Ha már a Wagner zsoldosainál tartunk, kabaréba illő indoklással csukták le őket: a rendőri szervek azért kezdtek gyanakodni rájuk, mert hivatalosan orosz turistaként léptek be az országba, de egyikük sem rúgott be, egyetlen nőt sem molesztáltak és érdekes módon katonai egyenruhát viseltek.

Ez valóban gyanús lehetett. Az intézkedés indoklásában mindenesetre ez szerepelt, aztán persze azt nyilatkozták a szervek, hogy a gyanús kéjutazók a fehérorosz fővárosba érkezve július 25-re virradóan az egyik minszki szállodában szálltak meg, ahonnan 25-én kellett volna távozniuk, de 27-én hagyták el a szállodát, és egy Minszk környéki szanatóriumba utaztak. Ott csaptak le rájuk.

Akkor kérdezzük már meg, hogy mi a jófenét kerestek a Wagner emberei Minszkben?

Lukasenka akkor azt mondta, hogy „destabilizálni jöttek az országot”, most azt mondaná, hogy bocsika, tévedtünk, egyszerű turisták és pihenni jöttek nyírfácskáink közé, de hát akkor kampány volt, most botrány van, változott a fontossági sorrend. Az igazság az, hogy Minszk – mivel sokkal, de sokkal kevésbé vette komolyan a világjárványt, mint Moszkva – valósággal légiközlekedési csomópontjává vált a különböző sanda szándékokkal világszerte utazgató orosz úriembereknek. És tudjuk, hogy ahová a Vörös Hadsereg vagy az FSZB, GRU maga nem mehet valamiért, oda a Wagnert küldik, ha intézkedni kell. (Nyugati változata is van ennek a zsoldosüzletágnak: a Blackwater, másként Academi). Mármost ezek akárhonnét tarthattak akárhova: Moszkvából Líbiába, Líbiából Moszkvába, sőt, még Lukasenka is megrendelhette őket provokáció céljából, hiszen zsoldosok.

És Lukasenka azért az elmúlt évben erősen hangsúlyozta a fehérorosz állami szuverenitást, főleg, miután Oroszország a maga medvetalp-finomságú manővereivel elkezdte erőltetni a „két ország közötti integráció magasabb szintjét”, ami azért leginkább a beolvadást jelentené Fehéroroszország számára. Az pedig nem volna nekik túl jó üzlet, a gazdaságuk üzleti vállalkozások létrehozásának könnyűségét tekintve jobban teljesít, mint a legtöbb uniós állam. Mint Gönczi Róbert tanulmánya írja:

„Ebben a listában a kelet-európai állam jobban teljesít mint több Európai Uniós állam: míg Fehéroroszország a 37. helyet foglalta el, az immáron egy évtizede válságoktól tépázott Görögország a 72., de még Magyarország is csak az 53. helyen tartózkodik. Fehéroroszország az utóbbi tíz évben ráadásul komoly modernizációba kezdett a munkapiacán és az elnök javaslatára létrehozták a „fehérorosz Szilikon-völgyet”, ahol immáron több mint 30 ezren dolgoznak és olyan programokat fejlesztettek ki, mint a népszerű kommunikációs app, a Viber, vagy az internetes játék World of Tanks. Egy IT-specialista a hétköznapi kelet-európai béreket megszégyenítő havi 2000 dollárt is tud keresni ha a technológiai pályát választja ma Fehéroroszországban. Magyarul Fehéroroszország többet nem csak egy autoriter ország és különösen nem egy elmaradott régió Oroszországhoz képest.”

Naná, hogy kéne Putyinnak, de az is világos, hogy ennek Lukasenka nem örülne, túl jól megy a bolt. Azonban a mélyben összeérhetnek a szálak, a világjárvány semmibe vétele a minszki Wagner-tranzit miatt lehetett fontos (legalább egy reptéren ne vizsgálják át a zsoldosokat tetőtől talpig), azonban a hol baráti, hol kevésbé baráti Oroszország időnként szokása szerint az olajfegyverhez nyúlt, mint például tavaly is, megvonták az árengedményeket, sőt, volt, hogy teljesen el is zárták a csapot: ellenben Lukasenka ilyenkor bejelentette, hogy környezetvédelmi adót vetnek ki az olajtranzitra és 50%-al megnövelik a csővezeték-tulajdonosok profitadóját, szóval oda-vissza zsarolgatta egymást a két haramia, bocsánat, a két mélyen tisztelt államférfi.

Sőt, Lukasenka idén február 14-én olyan rádióbeszédet is tartott, melyben közölte:

„Semmi túlzót nem követelünk, pusztán megállapítjuk, hogy Fehéroroszország és Oroszország két különálló ország. Ők elhintették, hogy lehetnénk egy ország. Hogyan lehetnénk mégis egy ország Oroszországgal? Ha már itt tartunk, ennyi erővel Oroszország is lehetne Fehéroroszország része: erről miért nem hallunk?”

Igen ám, de közben, ha nem is túl nyilvánosan, együttműködött Putyinnal mindenféle akciókban, ügyletekben. Szóval, kampányeszköz lehetett nála a nagy nemzeti függetlenség, nem több: és jelenleg, mint láthatjuk Lukasenka részéről oroszbarát fordulat zajlik. Végül is csak annyi történik, hogy színéről fonákjára fordítja híres köpönyegét. Volna annak még nyugatbarát oldala is, de azt most nem lehet elővenni, most kell neki a Nyugat, de kizárólag ellenségként.

Főleg Csehország.

Ennek fényében mi várható?

A legvalószínűbb, hogy oroszbarát fordulat, de nem akárhogyan, hanem cifrán. Lukasenka nem véletlenül sietett a hűségnyilatkozattal, ugyanis Moszkva most van olyan helyzetben, hogy választhat, kit támogasson: őt vagy Tyihanovszkaját, esetleg egy harmadik jelöltből csináljon fehérorosz Kádár Jánost (a helyzet mindenképpen hasonló 1956 véres novemberéhez, de még negyedike előtt vagyunk). Azonban mivel Tyihanovszkaja Litvániába menekült, vagy inkább oda szállították – ezzel kikapcsolva őt a moszkvai játékból – Putyinnak marad Lukasenka vagy egy másik báb, mert a várható események során Lukasenka is bábbá változik majd. Az elképzelhető forgatókönyv a következő:

Szebb volna hinni a fehérorosz népi forradalomban, demokráciában, és nagyon remélem is, hogy tévedek: azonban ennek megvalósítása orosz tankhadosztályok árnyékában szinte lehetetlen. Ahogy Mao elvtárs mondta:

„A hatalom a puska csövéből születik meg.”

És az is szokott neki véget vetni.

Ismétlem: szeretném, ha tévednék.

Szele Tamás