Forgókínpad

Forgókínpad

Egy karaktergyilkosság anatómiája

2020. augusztus 16. - Szele Tamás

Még csak karaktergyilkosságról van szó, még nem jön a csőcselék fáklyákkal, vasvillákkal, kövekkel, de ha megtenné, valószínűleg nem esne bántódása. Hiszen csak fegyver volna a kormány kezében. Rendben, a karaktergyilkosság ilyen műfaj, de nézzük meg a módszerét, nézzük meg, hogyan csinálják, mert tanulságos.

melancolia-i_durero-1.jpg

Arra nézvést is, ki mire számíthat és milyen jelekből tudja meg, ha céltábla lett.

Először is jelezném, hogy a kormánysajtó olyan eszköz, olyan ágyú, ami legalább annyira veszélyes a használójára, mint a célpontjára: túl nagyot szól, túl feltűnő a torkolattüze, túl nagyot rúg vissza, mozgatni is nehéz, talán a Bizánc ostrománál használt Orbán-ágyúhoz hasonlítanám, amit azonban nem a jövendő magyar miniszterelnökről neveztek el, hanem Orbán mesterről, aki öntötte – és aki először XI. Konstantin császárnál öntött volna ágyút. De mert II. Mehmed jobban megfizette, átszegődött a török hadhoz, öntött is akkora ágyút, hogy abból hétszáz kilós lövedékeket is lehetett lőni a bizánci várfalakra. Aztán felrobban, ágyústól, mindenestől. Na, ezt az üteget sem nagyon lehetett rejtegetni, nem is akarták, hiszen óriási volt, hetven ökör és tízezer ember vontatta, ha elsült, látszott, hallatszott, hol van – no jó, csak épp a bizánciak nem sokat tudtak tenni ellene, és II. Mehmed nem hazudozott összevissza kóbor ágyúöntőkről, akik tudta nélkül lövik a várost, meggyőződésből, ő nyíltan bevallotta, hogy ez egy ostrom.

Hát ilyen a kormánysajtó is, azt is mintegy hetven ökör írja, és körülbelül tízezer ember segít nekik azzal, hogy olvassa meg elhiszi (a tízmillióból), meg ha egyszer megszólal, rögtön lehet tudni, hová csap majd be az istenverése.

Az istenverése most épp egy plébánost ért, ami azért ritkaság lenne, csakhogy ez valódi plébános volt, igazán vallásos ember, és ez, beláthatjuk, mégis tűrhetetlen a mai kurzusban. Meg nem is annyira isteni volt az a verés, inkább ördögi. Az a történet lényege, miszerint egyszer volt, hol nem volt egy belemenős, korral haladó, értelmes, negyven éves katolikus pap, Hodász András, a Budapest-Angyalföldi Szent Mihály plébánia plébánosa. Ő rájött arra, hogy ha a híveket meg akarja szólítani, jobban teszi, ha Instagram- és YouTube-csatornát nyit, mert azt nézik: meg is tette, Papifranko volt a címük. Ezzel nagyobb sikert és látogatottságot ért el, mintha egyenként szólongatta volna az embereket, főleg, mert a hangvétele is laza volt a médiumoknak, mémekkel, könnyen érthető bibliai idézetekkel.

Vallási ügyekbe nem szoktam avatkozni, se pro se kontra, lévén, hogy magánügynek tartom a hitet, sem nem az Abszolút Igazság kulcsának, sem pedig a sötét ármány eszközének – egyszerűen csak annak, ami: hitnek, amihez mindenkinek joga van, és ha fontos valaki számára, bizony nem szabad megsérteni a hozzá való jogát.

Mármost ez a mi plébánosunk elég önálló jellem volt ahhoz, hogy a saját véleményét is időnként kimondja, sőt, a botrányt az okozta, miszerint elment az Index melletti tüntetésre. Innentől kezdődött a karaktergyilkosság, jól látható, megkülönböztethető fázisokkal, struktúrával.

Először is a Magyar Hírlapban írt hozzá nyílt levelet Kiss Antal teológus, mármint ez esetben teológus, mert politikus is, sőt, sportember is, többek között ő a Magyar Rögbi Szövetség elnöke. De most teológusként írt, malaszttal teljesen, idézzünk belőle!

Egy pap a Momentum gyékényén, nyílt levél Hodász Andrásnak”

És ez még csak a cím.

Ön átesett a politikai „coming out”-ján a Momentum legutóbbi tüntetésén, ahol mondhatni egy gyékényen árult velük egy kis demokráciát. Együtt velük a „Szabad sajtó, szabad ország” molinója mögött, a párt zászlója alatt. Ha egyszerűen kell fogalmazni, akkor ez nem volt egy ideális odaállás. Ön nem magánember azóta, amióta pappá szentelték, ön „pap mindörökké Melkizedek rendje szerint”, és mindezen ősi gyökerekből fakadóan Jézus Krisztus örök főpapságának felszenteltje, ilyetén módon a zsidó–keresztény hagyomány lelki, szellemi és tanításbeli örökségét bízták önre, amikor a szentelő püspök kézrátétellel és a krizma megkenésével útra bocsátotta. (…) Ezzel csupán azt szeretném mondani, hogy ön nem „magánember”, már szentelése óta nem tud magánemberként sehova menni, mert nagybetűs Tanítvány, felszentelt pap, akinek tűzön-vízen át, akár élete kockáztatásával, a falig elmenve kell képviselnie az evangéliumi tanítást, és ahol romlást lát, ott bele kell állnia az imádságba és/vagy harcba, hogy annak fényét, tisztaságát megóvja. (…) Lehet, hogy nagyon „bulitrendi”, fiatalos a momentumos fiatalokkal együtt nyomulni, fotózkodni, lájkvadászni egyet, de ezzel nagyon súlyos károkat okoz. Papként, ha evangelizál, azért azt gondolom, megválasztja, hol teszi. Természetesen a bordélyház vagy egy homoszexuális bár is evangelizációs terület, de gondolom, ide nem jár sem ön, sem paptársai téríteni.”

Hát az azért látszik, hogy a szerző művelt ember, mert valóban teológiai kérdést vet fel az idézet első felében: lehet, hogy a pap tényleg nem magánember, egyetlen pillanatában sem

Nem lehet, illetve ha most a logika kedvéért katolikus szemmel nézzük a kérdést, ennek a hitnek a tételeit elfogadva, akkor csak annyira magánember, mint bárki más a Teremtésben: remélhetőleg az Úr végtelenül türelmes és még annál is megbocsátóbb, különben ugyanis a papoknak nem volna szabad nagydolgozniuk sem, hiszen Ő mindent lát és mindig. Ha a pap nem magánember a tüntetésen, akkor a mosdóban sem az, nincs apelláta, az Ő szeme mindent lát. De még a rögbimeccseket is, szóval szerzőnk is játsszon mindig szabályosan, mert ha egyszer is vét a pályán, előbb és alaposabban kárhozik el, mint laikus sporttársai.

Az idézet második részét inkább nem elemezném, aki szerint egy tüntetés olyan hely, mint egy kupleráj vagy mint egy melegbár, az vagy nem ismeri a három közül egyiket sem, vagy szándékosan botránkoztatni akar, márpedig „jaj a botránkoztatónak”, ha ismerős valahonnan ez az idézet.

Ez volt a nyílt levél volt az első lépés, a szikra, kova csattant acélhoz, ugrott a taplóra, ez lobbantotta lángra a gyújtózsinórt. Ami végig is égett, és elérte a Prímási Palotát, ott durrant. Hodász atyát behívatta Erdő Péter esztergomi érsek és rögtön meg is szűntek az oldalai. Illetve korábban is nyomás alatt állhatott, mert a Facebook-oldalát már februárban törölte az atya, most az Instagram- és YouTube-oldal állt le (azért a régi tartalmak fenn maradtak). Mondjuk úgy, a nyílt levél szerzőjét ki lehetne nevezni érseki denunciusnak.

Így esett hát, nem vidám történet, de azt hinné az ember: vége, ha nem is a Jó győzött.

Dehogy van vége.

Ma reggel a 888 (saját meghatározásuk szerint: a faszagyerekek lapja) újabb írást közölt az esetről „Sivalkodjatok” című rovatában (sivalkodik, szép öcsém, a malac meg te, süldő korodban, igaz, már kezdesz vén disznó lenni), éspedig

Na, mit hazudott ma az Index?”

címmel. Nem volt elég szétrúgni a lapot, a sírján is táncolni kell ezeknek a martalócoknak, akik a sereg nyomában járnak, a holtakat fosztogatják. Ebben kifejtik Hodász atya „bűneit”, részletes lajstromot adnak róluk, Idézzünk párat, ha már ilyen gyöngyen összeszedegették.

Előszeretettel idézgetett Marxot a prédikációiban”

Meglepne, amint az is, hogy a 888 szerzője ilyen buzgó templomjáró, és pont oda járt, ahol Hodász atya prédikált. Mert egyébként nem állíthatná, amit mond. Vagy bekérték a jelentéseket a szerkesztőségbe a szentbeszédekről? Vannak ilyen jelentések, felebarátaim?

Kritikátlanul okádta vissza a ballib hazugságokat migráció ügyben.”

Hogy kinek mi a hazugság, az külön kérdés, de ha a kormánypárti hazugságokat okádta volna, az rendben lenne ezek szerint. A lényeg az okádás?

Nyíltan kint vonulgat az Index-tüntetésen.”

Vonult ő nyíltan körmenetben is.

Nélküled vs Index hiszti kapcsán „kirekesztő magyar nacionalizmusról” értekezik. Legyűlölködőzte és lekirekesztőzte mindazokat, akik felháborodtak az Indexes újságíró viselkedésén.”

Másként: véleménye volt, és ez a vélemény egyezik az enyémmel, miszerint Magyarország himnusza a „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból”, szövegét írta Kölcsey Ferenc, zenéjét Erkel Ferenc, és nem a Nélküled. A Himnusznak bármikor felállok, de csak a Kölcsey-Erkel-félének.

Mikor Czutor a fidesz szavazók lámpavason lógatásáról fantáziált, arra nem tett megjegyzést, de amikor Bayer ezen kiakadt, Hodász persze védelmébe vette Czutort. Ugyanígy nem ítélte el Niedermüller „heteroszexuális fehér férfiak undorító képződmények” megjegyzését, de amikor ez ellen kikelt a Fidesz, azt már igen.”

Micsoda? Az a vétke amit nem tett? Maximum egy dolgot hányhatnának a szemére: a rosszra való restséget, de mivel a jóra való restség a hét főbűnök egyike, ez inkább erény.

Nem vallási Hodász atya vétke, sőt, már nem is papi fejedelmek foglalkoznak véle, az már megvolt. Politikai a bűn is, a bűnlajstrom is, és azért foglalkoznak a dologgal – Pilinszkyvel szólva – „hitvány zsoldosok”. Hogy ezek után a hívek mernek-e a miséire járni, az még kiderül, de az eset ékes példája a habzó szájjal hörgő harci kutyák őrjöngésének – a 888 írása igazából inkább akart rúgni az Indexbe, mint az atyába.

Nem mondom, hogy a hecckampány résztvevőinek sem lennék a lelkiismerete, mert ők ezt a fogalmat hírből sem ismerik.

De azt mondom, hogy gondos boncolás után így néz ki egy karaktergyilkosság anatómiája.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása