Forgókínpad

Forgókínpad

Övék a Vár, miénk a lekvár

2020. augusztus 17. - Szele Tamás

Hétfő van, a sajtómunkás fekete napja, ugyanis hét végén nem történik semmi, maximum Novák Előd kergetőzik pajkosan a szivárványszín zászlóval a pesti éjszakában, de arról már írtunk, most foglalkozzunk inkább a budai Várkapitánysággal.

budai-var-buda-castle.jpg

A mivel?

A Várkapitánysággal olyanunk is van, ha nem is tudunk róla. Pedig nem titkolták el, csak épp nem sokat dicsekedtek vele.

Az egész történet egy véletlenül elém került Facebook-poszttal indult el, amit Szőke Szabolcs, a méltán legendás zenész és képzőművész tett közzé (aki nem emlékezne rá, gondoljon a Kolinda, majd Makám és Kolinda progresszív folkzenekarokra vagy a Pangeára). Sajnos már hetvenkét éves is elmúlt, és, mint Végső Zoltán évekkel ezelőtt írta róla az Élet és Irodalomban:

Nemrégen hallottam Szőke Szabolcsot arról panaszkodni, hogy lényegében nyugdíj nélkül maradt, hiába fizette egész pályafutása során a járulékait. Így bánunk el művészeinkkel, a rendszer lassú halálra ítélte őket.”

Ez 2012-ben volt, azóta a helyzet csak romlott, nem maradt más lehetősége a nemzetközi szinten is ismert és elismert művésznek, mint az utcai zenélés. Ami már önmagában botrány volna, az viszont, ami vele a minap történt, még nagyobb botrány. Adjuk át neki a szót, ha a teljes posztot terjedelmi okokból nem is idézném:

Ma 12:30 körül kaptam egy súlyos taslit egy biztonsági őrtől a Várban, éppen amikor muzsikáltam. Ez a tasli persze nem fizikailag, hanem lelkileg érintett súlyosan. Ugyanis elég határozottan felszólított, hogy azonnal pakoljak össze és húzzak el innen, mert itt nem lehet zenélni. Ez nem közterület. itt várőrség van és biztonságiak meg minden. Én közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó távozni, itt az emberek engem szívesen hallgatnak, sőt kellő távolságban még meg is állnak, akár hosszabb ideig is. Rámutattam a táblára, amit a hangszertokom mellé kitettem. Kértem, hogy olvassa el. Közölte: nem szeret olvasni. Inkább kihívja a rendőrséget, ha azonnal nem távozom. Erre én harciasan tovább játszottam egy régi bolgár-trák dallamot és közben Hriszto Ivanovra gondoltam, akitól 1976.ban Neszebárban megvettem a gadulkámat. Persze közben az is eszembe jutott, hogy a hetek óta tartó bulgáriai kormány ellenes tüntetők egyik vezére szintén Hriszto Ivanov. Na gondoltam játszunk még harciasabban. Közben pár méterről hallom, hogy a közeg telefonál így: „Itt a bácsi zenél, de nem hajlandó elmenni, mit csináljak?”

Hamarosan megérkezett egy nagy darab ember ( nem rendőr volt) hanem a főnöke. Hallgatta a zenét figyelmesen. Egy idő múlva esdeklően és szinte szégyenkezve mondta: „Ne haragudjon uram, nekem is vannak főnökeim én azt az utasítást kaptam, hogy itt ne engedjek semmilyen zenés tevékenységet, bár lehet, hogy ha megkeresi a Várkapitányságot (már ilyen is van a N.E.R.-ben de hát nem vagyok a tagja, én azon kívül vagyok) akkor esetleg hétfőn adhatnának magának engedélyt. Hiszen olyan szépen szól a kezében a hangszer.”

Ezután érdeklődni kezdett a hangszer iránt. Egész kis előadást kellett ott rögtönöznöm, a testről, a húrozásról, hangolásról szinte mindenről, ezzel kapcsolatban. Végül elmondta, hogy utálja ezt a munkát, de ez van és fél ha ez sincs, most lesz két hónap múlva az esküvője. Na akkor összepakoltam és nehéz szívvel távoztam. Szomorúan integetett felém. Ebből következően ma már nem tudok muzsikálni. Talán megpróbálom hétfőn felkeresni azt a bizonyos kapitányságot. Nem hiszem, hogy sok értelme lenne Nekem ma újra beborult.”

Hát igen. Budapesten már jó ide engedélyköteles a közterületi zenélés, akármilyen abszurd is ez, területfoglalási engedélyhez kötött, sőt, az ez iránti kérelem elbírálása előtt egy, a főváros által kijelölt bizottság hallgatja meg a jelentkezőt, aztán eldöntik, hogy tetszik-e nekik vagy sem, amit hallottak. Ha tetszik, akkor alaposan kijelölik a helyet, ahol zenélhet, mert az nem úgy van, hogy kilépünk a lefoglalt területről, és fizet egy napi összeget ezért, tekintet nélkül az üzletmenetre.

De várjunk csak.

Az őr (majdnem azt írtam, a hely szellemére való tekintettel, hogy a darabont) világosan megmondta: ez nem közterület!

Akkor mi az Isten csodája? Magánterület? Elcsatolták a Várat a törökök, míg nem figyeltünk oda, és most a budai szandzsák központja, szultáni tulajdonban? Vagy az régebben volt?

Tehát a mondottak szerint a Várkapitányság az illetékes. Akkor lássuk, mi a csoda ez a Várkapitányság? Marcona hadfiak mászkálnak mellvértben, alabárddal a gyilokjárón? Nem egészen. Azt írják a honlapjukon:

A Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. állami tulajdonban lévő, a Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával működő közhasznú szervezet, a Budavári Palota és környezetében található állami tulajdonú műemlék ingatlanok, így a Várkert Bazár és más felépítmények, valamint az ezen területen fekvő zöldfelületek vagyonkezelésével, fejlesztésének előkészítésével, lebonyolításával, valamint az üzemeltetés mindennapos feladataival foglalkozik. A Várkapitányság a kezelése alatt álló területen turisztikai és kulturális fejlesztéseket valósít meg és turizmus szakmai szempontból is üzemelteti azokat, a minőségi látogatói élmény biztosítása érdekében. A szervezet közhasznú feladatainak ellátására részben a Miniszterelnökség biztosít fedezetet, részben a rábízott vagyon hasznosításából tudja előteremteni a szükséges forrásokat.”

Hát, legalább a marcona stimmel. De ki a várkapitány, ki az a vitézlő levente, akire ezt rá lehet bízni? 2019. január eleji adatok szerint 2023 végéig Fodor Gergely, akit 2018 nyarán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nevezett ki a budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások koordinálására. A háromtagú igazgatóság tagja még Koltay András (Koltay Gábor filmrendező fia) és Sepsey Balázs (Sepsey Tamás volt MDF-es képviselő, az ÁSZ egykori főigazgató helyettesének fia).

Glóin fia, Gimli kimaradt valahogy.

A zrt.-t különben 2018 októberében jegyezték be, 129 610 000 forint jegyzett tőkével, 505 alkalmazottal, ami a török időkben már hadnak is beillett volna, közepesnek legalább: Szondy például csak nyolcvan emberrel védte Drégelyt, Dobónak Egerben 2100 embere volt. Szóval, nem kis cég ez, még jó, hogy van mivel foglalkozniuk, például idős, jobb sorsra érdemes zenészek kergetésével, mert az valami borzalmas lenne, ha ülnének egész nap és malmoznának az ujjaikkal a nagy semmittevésben, amiről, ugyebár, szó sincs. Rendet tartanak, keményen, ahogy az egy várkapitánysághoz illik.

Afelől nincs kétségem, hogy közjogilag rendben van a dolog, a papírok szerint valóban nem közterület a budai Vár, hanem a Várkapitányság kezelésében áll bizonyos szempontok alapján és részben. A Várkapitányság meg a Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával működő közhasznú szervezet, így végül is oda jutunk, hogy a Vár igazából a Miniszterelnökségé, azt meg a miniszterelnök vezeti.

Sőt, a Várkapitányság egy idén január 24-én kiadott közleményében – csodás címe van: „A budai Vár nem válhat csatatérré” és a Dísz tér megújulásával kapcsolatban fejezik ki benne ellenérzéseiket – jelzi:

A Nemzeti Hauszmann Program fejlesztései nem tartoznak az önkormányzat illetékességi körébe, ezért joggal vetődhet fel a kérdés: milyen érdemi párbeszéd folytatható egy területről annak tulajdonosa, vagy illetékes képviselői nélkül?”

Akkor hogyan is áll a tulajdonviszony? Az önkormányzati lap teszi tisztába a kérdést egy tavaly december 19-i írásában, mely szintén a Dísz térrel kapcsolatos:

V. Naszályi Márta polgármester, a november 28-i képviselő-testületi ülésen tiltakozó nyilatkozatot terjesztett be arról, hogy a Dísz tér 2. szám alatti ingatlan 2019. január 1-től ingyenesen, nyilvántartási értéken a Magyar Állam tulajdonába került, és a telken – a lakosság érdekeit figyelmen kívül hagyva – az egykori királyi külügyminisztérium épületét az eredetivel megegyező külsővel, irodaházként építik fel. Az ellenzéki Fidesz frakció képviselői szerint a lakosság sosem tett olyan nyilatkozatot, amely szerint ne támogatná a Nemzeti Hauszmann Tervet.”

Olyan nyilatkozatot sem tett a lakosság, miszerint támogatná, a lakosság, mint olyan, kizárólag forradalmak és népfelkelések alkalmából szokott nyilatkozatokat tenni. De ebből kiderül: 2019. január elsején a Várnegyed inkriminált részei ingyenesen, nyilvántartási értéken (derék egy értékbecslő lehetett, aki nullára taksálta őket) a magyar állam tulajdonába kerültek. Az odaadta a Miniszterelnökségnek, a nemes szerv pedig a Várkapitányság kezelésébe adta, melyet e célból hoztak létre – nem is illenék, hogy a miniszterelnök maga sepregessen a kolostor előtt, ha már az övé.

Mert ezek szerint az övé. Vagyis a hivataláé.

Őszintén kívánom, hogy Szőke Szabolcs, a kiváló zenész kapja meg azt az engedélyt, ebbél jobban már csak azt kívánnám, hogy ne legyen utcai zenélésre szorulva.

De azért érdekes dolgok derültek ki. Kellemetlen a történet, engem először csak az érdekelt, miféle szerv illetékes a Várban és milyen alapon, de láthatjuk: tulajdonképpen az egész miskulancia a Miniszterelnökségé, a Várkapitányság csak kezeli.

Ők meg ingyen kapták meg.

Ajándékba.

Övék a Vár.

Miénk a lekvár.

Míg meg nem adóztatják a lekvárt is.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása