Ha összefoglaljuk a hét eddigi eseményeit, azt mondhatjuk, hogy így vagy úgy, de mifelénk vagy a külügyminiszterről, vagy a koronavírusról, vagy a kettőről együtt szóltak a hírek. Szijjártó mester – és a kormány – pedig a jelek szerint rosszul tűrik a reflektorfényt, valahogy az a meggyőződésük, hogy nem szereti őket a kamera, tehát most nagyon meg vannak sértődve.

(Fotó: 444)

Eléggé nem szép dolog ugyanis azt firtatni, mit keresett a mi kis főkülügyérünk az Adria kellős közepén, mit csónakázott ott, mint egy hajóslegény vagy kezdő Onassis, egyelőre kölcsön-yachton, bár mondjuk ha lenne neki sajátja, az még nagyobb hír volna – pont akkor, amikor tulajdon állítása szerint ki sem látszott a munkából és a belorusz válság megoldásán szorgoskodott.

Az egy dolog, hogy yachtról.

De szorgoskodott.

Hát mit képzel az a nyamvadt sajtó meg közönség, kinek hisz, a külügyminiszternek vagy a szemének?

Aztán az sem volt utolsó, mikor a héten egy pillanatra lehullott az álarc, és a kedves kis diplomata maszkja mögül elővillant Dzsingisz kán vicsorgó fogsora: a külügyminiszter kíméletlenül közölte a magyar diplomáciai szolgálat tagjaival, beosztásra való tekintet nélkül, miszerint nála két dolog nem volt, nincs és nem is lesz: home office és szakszervezet, légyen bár akármekkora járvány is. Aki ilyesmire gondol, szedheti a sátorfáját, le is út, fel is út.

Alig terelődött el a figyelem a Bem térről – bár gondos kezek odafestettek a mi Péterünknek egy yachtparkolót is, mert mi van, ha megérkezik a Lady Mrd-dal és hirtelen nincs hely, nem tud kikötni – amikor kitört a házibuli-botrány, melynek lényege, hogy jelentős számú kormánytag és -hivatalnok került karanténba egy erősen polgári jellegű kerti piknik után, melyet Schaller-Baross Ernő miniszterelnökségi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár zsófiapusztai kúriájában rendeztek múlt szombaton. De más forrásokból is fertőződnek a kormány oszlopai, dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára Törökországban fertőződött meg, Trócsányi László elvileg Brüsszelben, tehát itt az ideje a hadüzenetnek.

Mármint a vírus elleninek. Tegnap be is jelentette a karanténból tesztelés útján kiszabadult Gulyás Gergely, hogy vége a szép időknek, szeptember elsejétől külföldi állampolgár nem léphet be Magyarországra, csak indokolt esetben, külföldről hazatérő magyar állampolgároknak pedig 14 napos karantén lesz előírva, ami két negatív teszteredménnyel rövidíthető. Csak magyar teszteket fogadnak el, ezen kívül pedig Szijjártó Péter nyaralása magánügy.

Javasolnék néhány kiegészítő intézkedést, hogy teljes és biztonságos legyen a védekezésünk. Első sorban is mondjuk ki törvénnyel, hogy a koronavírus kizárólag külföldön és kizárólag külföldi állampolgárok közvetítésével fertőz. Magyar állampolgár ugyan megbetegedhet tőle, de tovább nem adhatja, mert tilos, ezzel párhuzamosan ingyenes tanfolyamok indulnak minden koronavírus számára, hogy igazolványtechnikai úton meg tudja különböztetni a magyar állampolgárokat bárki mástól. Kicsit bonyolult lesz Zsófiapusztát Karantániához csatolni, de ennyit megér a védekezés. Aki pedig az óvintézkedések dacára mégis megbetegszik, azt a pozitív lelet alapján azonnal, gyorsított eljárással meg kell fosztani magyar állampolgárságától. Ily módon tehát végleg és tökéletesen sikerülni fog határainkon túlra szorítani a nyavalyát.

A tegnapi határzár-elrendelés is világosan mutatja, hogy úgy a magyar kormánypolitika, mint a diplomácia végzetesen rossz úton jár: tüneti kezelést alkalmaz mindenre a baj orvoslása helyett, legyen szó korrupciós vádról vagy világjárványról, mindegy. Fogjuk, lefestjük míniummal, hogy alatta tovább rozsdásodik, aztán egy szép napon szét is fog esni? Az egy dolog, de nem ma lesz annak a napja. Ma – és mindig ma van – az a lényeg, hogy ne látszódjanak azok az egyre nagyobb rozsdafoltok.

Különben ezért Magyarország az áldozathibáztatás őshazája is: ha ugyanis történik valami gyalázatosság, ami büntetés után kiált, akkor ki van kéznél? A vétkes többnyire nincs, vagy olyan erős, hogy nem lehet büntetni, de az áldozat megvan, megbüntetjük alaposan, legközelebb majd meggondolja, mer-e panaszkodni, a rozsdafolt le van festve, büntetés megtörtént, a kocsi gurulhat tovább. Most például az áldozatok minden szempontból azok a külföldi állampolgárok vagy külföldön élő magyarok, akik be szeretnének utazni az országba. Mert kifele sem könnyű, de befele már csak az jöhet zökkenőmentesen, aki vagy diplomata, vagy nagyon alaposan megindokolja, mit akar (és nem okoz neki gondot a két magyar teszt árának megfizetése). Mondjuk jó lenne tudni, ki érdekelt a tesztek forgalmazásában, de előbb vagy utóbb úgyis kiderül, hogy Mészáros vagy esetleg Mészáros.

Nekem gyanús Mészáros is, de lehet, hogy tévedek.

Tehát a magyarországi megbetegedésekért most jól megbüntetjük a külföldieket és a vírust, ez el van intézve magyarosan, egyéb védekezésre semmi szükség – térjünk a tárgyra, vagyis Szijjártó Péter kényes becsületére.

Azt ugyanis nagyon védik. Csak két idézetet mutatnék be. Az egyik a Pesti Srácokból származik, ők (minő véletlen, hogy pont ők) Budai Gyula fideszes képviselő Facebook-oldalán fedezték fel, az ő véleményét tartalmazza – kivonatosan közölném, mert hosszú, stílustalan és néhol trágár is.

„Na tessenek ide figyelni egy kicsit, HVG.hu, 444., 24.hu és RTL Klub!!
Miért nem mentek el a jó büdös francba a függetlenségetekkel és az objektivitásotokkal együtt?! De most komolyan??!

Amennyiben a 11.073 magyar állampolgárból EGY, azaz EGY nem tért volna haza épségben, már anyáztátok volna a Kormányt és Szijjártó Péter külügyminisztert! Utána telekürtöltétek volna az európai liberális sajtót, hogy micsoda szemét Kormánya van Magyarországnak, mert magára hagyja polgárait!

Mivel minden magyar állampolgárt, aki haza akart jönni, haza hoztunk, nem tudtátok ezt tenni, de nagyon szerettétek volna!
De azt sem tettétek meg, hogy elismertétek volna ezt a fantasztikus teljesítményt!

A Pestisrácok több remek cikket írt, megszólaltatta a világ minden részéről hazatérő magyarokat.
Ajánlóm figyelmetekbe ezeket az írásokat, kötelező olvasmánynak.

Ehelyett megint hisztiztek, hogy a Külgazdasági és Külügyminiszter azt mondta a nagyköveti értekezleten, hogy a minisztériumban nincs ”home office”, és akinek ez nem tetszik az mehet.

Na ti nagy tudású ”libernyák” médiamunkások, szerintetek home office-ból hogy lehet embereket menteni a világ minden részéről, hogy lehet kapcsolatot tartani a világ különböző részein, különböző időzónákban dolgozó Nagykövetségekkel és azok munkatársaival???

Elárulom a titkot, SEHOGY!

Otthonról hogy lehet levezényelni Magyarország történelmének eddigi legnagyobb mentőakcióját??

SEHOGY!

Ha nem tudnátok akkor elmondom, hogy emberek százai, nagykövetek, főkonzulok, konzulok és követségi munkatársak dolgoztak márciustól éjjel-nappal - amíg TI ALUDTATOK otthon vagy gyártottátok az ÁLHÍREKET - azért, hogy mind a 11.073 magyar honfitársunk hazatérjen szeretteihez épségben!!

...és hazahoztunk mindenkit, 11.073 magyar állampolgárt!”

Hogy stílusban maradjak, Gyuszika, akkor írsz te nekem elő kötelező olvasmányt, amikor én neked, meg amikor a p..a dalolva lejön a havasról. Pont akkor. Hogy beszélsz, te, te... politikus? Mi az, hogy anyázott „volna” a sajtó? Anyázott? Nem. Te meg maradhattál volna az iskolapadban, hogy tanuld meg, mi a különbség a feltételezés és a tény között. Máshol is maradhattál volna, de azt most nem részletezem. Ami a „home office”-t és a magyar állampolgárok hazahozatalát illeti, én magam tudok példát mondani arra, hogy a magyar külügy helyett az a rohadt független sajtó segített hazajutni magyar állampolgárnak, konkrétan először én, aztán az Index, ha nem kezdjük el nagyon hangosan jelezni, hogy bajban van, nem is foglalkoztak volna vele. Ennyit arról, hogy otthon aludtunk és gyártottuk az álhíreket. Ha lenne működő sajtóérdekvédelmi szervezet, Budai urat most beperelnénk az állításai és sértései miatt. Az a szerencséje, hogy nincs – hogyan is lehetne, félig ők verték szét, félig az elődeik.

Hagyjuk Budait, lássuk, mit mondott viszont Szijjártóról Menczer Tamás, a külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a HírTV műsorában?

„Azért támadják a külügyminisztert a családi nyaralásával, mert a munkájában semmivel sem tudják megfogni.”

Ezt vitatnám, de mivel az állítás is európaibb hangnemben hangzott el, hát én is udvariasabban fogok fogalmazni.

Szijjártó Péter, mint külügyminiszter a magyar diplomácia vezetéséért felel, ez a munkája, ugyebár? Nos, ez, és több: egy valódi külügyminiszter ki kellett volna dolgozza az aktuális magyar külpolitikai doktrínát, azt a Parlament és a kormány elé tárnia, elfogadtatni velük, majd mindent megtenni a benne foglalt tervek kivitelezéséért. Nyilván teljes sikert soha, senki sem aratott ebben a műfajban, de nagy diplomaták sora bizonyítja, hogy még a részleges siker is elegendő tud lenni a halhatatlansághoz és az ország ügyeinek előmozdításához.

Szijjártó Péter nem dolgozott ki külpolitikai doktrínát, ugyanis már készen kapott valamit, amit annak kell tekintsen. Ez egyfelől a magyar diplomácia teljesen üzleti alapokra való helyezése (ezért is hívjuk a Bem téri intézményt elsősorban Külgazdaságinak és csak másodsorban Külügyminisztériumnak), másfelől ennek folyományaként az átláthatatlanul kusza pénzügyi-gazdasági egyezménydzsungel, amit a világ majdnem minden kétes alapokon álló rendszerével kötöttünk, titokzatos és nem annyira titokzatos okokból. Például nem tudnék kapásból olyan országot mondani, amivel ne lenne vízügyi egyezményünk: Indonéziától Izlandig mindenkivel van. Ez a „keleti nyitás”, „déli nyitás” politikája, aminek talán az lehet az egyetlen célja, hogy bármekkora és akármilyen eredetű összegek gond nélküli áramlását segítse elő ellenőrizhetetlen beruházásokon keresztül. De ezt sem Szijjártó dolgozta ki, ezt az elvet is készen kapta a miniszterelnöktől. Amint a nagy barátságunkat Moszkvával, Pekinggel, Ankarával, és nagy szkepszisünket az Unió iránt úgyszintén. Tehát elmondható, hogy ha Szijjártót klasszikus értelemben vett külügyminiszternek tekintjük, a munkája ellen nem merülhet fel kifogás, mert egy külügyminiszter eredeti munkáját sosem végezte. Ami nincs, azt nem is kifogásolhatjuk.

Ha pedig Szijjártót magas rangú kormányhivatalnoknak tekintjük, akkor is csak annyit mondhatunk a tevékenységéről, hogy a felettesi iránti hűsége példaszerű és a szolgálati fegyelmet akár az ésszerűség rovására is képes betartani.

Csak épp nem külügyminiszter és ez nem diplomácia.

De ha nem tekintjük annak, akkor tényleg nincs miért panaszt emelni.

Joggal kényes tehát a becsületére.

Öntudatos külügyi betanított munkás, ne bántsuk.

Szele Tamás