Békén hagynám én már ezt a Vidnyányszky Attilát, mert kap ő most eleget mástól, de hát nem engedi. Nem engedi, és kezdem megérteni, mi mozgatja őt. Miért és mitől olyan magabiztos: amint a szavait nézem, úgy látom, valamiféle tévedésben élhet, egy különös, messianisztikus legendában hisz, egy mesében él, ahol minden lehetséges.
Nem ritka ám ez a nyavalya mifelénk, de előbb lássuk, mire is gondolok. Olvasom a Mandinerben vele készült interjút, és már a cím meglep:
„A mi szakmánkban most kezdődik a rendszerváltás”
Hát ennek eddig nem láttam jelét, sőt, de ha ő mondja... azonban miként érti?
„Nézze, a mi szakmánkban nem volt rendszerváltás. Most történik. Ilyen egyszerű a dolog. Harminc – vagy ha akarom, inkább hetven – éve elfojtott gondolatok kerülnek most felszínre. Mindkét oldalról.”
Aha, értem. Tehát az a rendszerváltás, hogy mától minden másképpen volt, van, lesz, szakmára adaptálva. A változás igénye szerint.
Elképzeltem pár ilyen rendszerváltást, szakmai-politikai alapon.
Például ismereteim szerint az órás szakmában eddig még soha nem volt rendszerváltás, pedig ideje volna már. Az ókorban vízórával, napórával, homokórával mérték az időt, ami sajnos nagyon stabil dolog, ha nem piszkáljuk működés közben, a középkor mély hitű korszakáig kellett eljutnunk, hogy képesek legyünk mechanikus órákat építeni, melyeken, ha kellőképpen kontárok vagyunk, naponta lehet 19-32 óra is, attól függően, hogy csesszük el őket. De nem, nem az órában van a hiba, nem is az órásban, hanem a közönségben: rosszul nézik azt az órát. Mindig annyi van, amennyit mutat, a világot kell hozzá igazítani. Eljött a rendszerváltás ideje ebben a szakmában is.
Vagy ott van például a kovácsmesterség. Mindezidáig szűkkeblű, szakbarbár, belterjes körök ismerték csak a szakma titkait, elég annyit mondanom, miszerint ezeknek a jól tudjuk, kik által befolyásolt klikkeknek egybehangzó véleménye, hogy fából nem lehet vaskarikát kovácsolni. Jöjjön el a rendszerváltás végre a kovácsműhelyekbe is, és lássunk csodát: legyen egy az ország, legyen egy a tábor, legyen vaskarika fűzfából, nyírfából!
Az akadémiai köröket már nem is mondanám. A tudomány művelőit megfertőzték az illuminátusok, velejükig és annál is mélyebben. A múltkor eljutott hozzám egy párbeszéd, titkolni akarták, de a mély titok megjelent a Facebookon, mert annyira vigyáztak rá:
- Uraim, felfedeztem az örökmozgót.
- Hogyan működik?
- Nagyon egyszerű: itt ez a vízsugár lefele folyván forgatja a lapátkereket, majd felfolyik a tartályába és újból megforgatja.
- De uram, ez az MTA fizikai tanszéke. Fizikusok vagyunk, tudjuk, higgyen nekünk: az a víz felfele sosem fog folyni. A gravitáció miatt.
- Kérem, én is fizikus vagyok, csak nem úgy, mint maguk, mert én online végeztem, az Élet Iskolájában, ahol Isten a tanár és negyvenkét felkiáltójel, ne nagyképűsködjenek. Nem tudják, hogy a mi szakmánkban most kezdődik a rendszerváltás? A Vidnyánszky is megmondta!
És kezdődik bizony.
Rendszerváltás tehát az, hogy minden legyen bárhogy, csak úgy ne, ahogy volt, tekintet nélkül arra, hogy működik-e vagy sem. Például, nem volna oktalan döntés úgy határozni, hogy ezentúl csakis vörös hajú, két méternél magasabb férfiak játszhassák Moby Dicket a magyar színdarabokban, ami azért is üdvös, mert nem létezik magyar színdarab, amelyben ez a tengeri emlős szerepelne. Így a szigor elérné hatását és végre beköszönthetne az Új Rend.
Melyre váltjuk, ugyebár, a régit.
Régebben az hegedült, aki tudott hegedülni és ez tűrhetetlen. Nekem például van egy ismerősöm, aki kiválóan korcsolyázik, vagyis annyira kiválóan éppen nem, de már volt korcsolya a lábán, ellenben hegedűt még sosem fogott a kezébe. Mármost az az álma, hogy első hegedűs legyen.
Kik vagyunk mi, hogy leromboljuk az álmát?
Új Rend jön: korcsolyázza el azt a Paganinit, eb, akinek nem tetszik!
Ja, hát nem lehet elkorcsolyázni? Akkor hegedülje.
Nem tud hegedülni? Az tény. De akar, és az akarat diadala, ahogy végigfűrészeli azt a darabot. Valaki majd lapozza előtte a kottát, ő ugyan nem ismeri, de ez is egy szerkli, majd elhagyjuk. Egyelőre csináljuk, ahogy szokás, míg le nem rázzuk végleg a Valóság béklyóit.
Mert ez a valódi rendszerváltás, ez az, amiért kell a kétharmad, amivel semmi sem lehetetlen: az emberiség kialakulása óta a Valóság és a Tények igájában nyög. Hány derék, szárnyalni vágyó szellem került gumiszobába, aki ezt próbálta lerázni!
Ennek legyen vége, eddig mindenki kézzel húzta a vonót, most is mindenki így tesz, mert így könnyű – le a praktikummal, húzzuk az orrunk segítségével, olyan még nem volt.
Építsünk erőművet a felfelé folyó zuhatagoknak!
Fordítsuk meg a folyók irányát!
Elnézést, olyan már volt egy korábbi rendszerváltás alkalmából.
Mert bárki mondani, hogy nem működött?
Na, ugye, hogy nem.
Akkor tehát működött?
Nem, azt azért szintén nem lehet mondani, de megcsinálták.
Volt értelme?
Semmi a világon. Tehát elmondhatjuk, hogy lerázták ezzel a Valóság minden nyűgét s nyilait. Belehalt pár millió ember, de tény, hogy nagy volt az álom.
Emberek, ti félreértitek Vidnyánszky Attilát. Nem mameluk ő, hanem egy Új Kor Új Zarathustrája, melyben szakítunk minden régivel.
És majd mosdószivaccsal kovácsoljuk fából a vaskarikát a vízesés tüzénél.
Csodák kora jő, higgyetek benne!
Majd jól ráfaragtok.
Szele Tamás
