Forgókínpad

Forgókínpad

Árukapcsolás és járvány

2020. szeptember 12. - Szele Tamás

Nehéz volna annyira részletesen beszámolni a tegnap zajlott rendezvényről, amennyire azt a szervezői szeretnék, olyan módon pedig, ahogyan szeretnék, nem is lehetne. Legalábbis számomra nem. Van nekik saját sajtójuk, bár napok óta nem frissül, számoljanak ott milliós részvételeket, úgyis szokásuk, én a magam részéről csak néhány mozzanatot elemeznék.

szabadsag_ter_covid_tuntetes.jpg

(Fotó: Polcz Péter)

De előbb lássuk: miféle demonstráció volt ez? Azzal a címmel tartották, éspedig a sokat látott Szabadság téren, miszerint „COVID 911 – Demonstráció a Normális Életért”, és lényegében véve arról szólt, hogy világjárvány nem létezik, ami van, az sem veszélyes, ami nincs, az pláne nem, és mi a Háttérhatalom aknamunkáját látjuk. Meg halljuk. Meg abba is pusztulunk bele, az okozza azt a járványt, ami nincs, tehát nem lehet belehalni.

Logikus észjárású ember ebbe belebolondulna, de minek annyit gondolkodni, ha hinni is lehet?

Jó, hát ez a zagyvaság körülbelül a mozgalom eszmei háttere. Itt álljunk meg egy szóra, méghozzá fontos szóra: a világ legnagyobb része hatalmas hibát követ el, és ebben egyformán téved Orbán Viktortól Soros Györgyig mindenki.

Mi ez a tévedés?

Az a gondolat, hogy a világjárvány lehetőség is. Majdnem mindenki, aki politikusan gondolkodik – tehát nálunk például alighanem mindenki – úgy látja, hogy a koronavírus okozta válság farvizén, hullámain elérheti a saját politikai céljait. Kár, hogy ezt a vírusnak nem mondták meg, nem tárgyalnak vele, mert akkor tudná, mihez tartsa magát, így meg csak vaktában terjed. De azért mindenki sütögeti a maga kis politikai pecsenyéjét, a kormányok is érdekes intézkedéseket hoznak, például a legutóbbi magyar határzárat értelmetlenül vezették be. Nem kell már behurcolni ide azt a betegséget, van nekünk saját. És valóban rengeteg gazdasági visszaélésre nyílik lehetőség, amit azonban nem pusztán a politikusok használnak ki, valóban lehet tömeghisztériát is kelteni, ez mind igaz.

De az is igaz ezzel szemben, hogy a járványtagadó mozgalom használja ki leginkább a „koronavírusban rejlő lehetőségeket”, hiszen ha nem volna pandémia, maga ez a „mozgalom” sem létezne. Mondhatni nekik van a legnagyobb szükségük arra a vírusra, ami részint nincs, részint ártalmatlan, részint halálos fegyver az emberiség ellen, mikor hogyan tetszik és melyik szónoknak.

Azért tettem idézőjelbe a „mozgalom” szót, mert minden ez, csak nem egységes, illetve annyiban értenek egyet a követői, hogy nem szabad maszkot hordani és el kell utasítani a vakcinát majd, ha lesz. Meg minden egyéb vakcinát is, mellesleg: ami ezen fölül vagyon, az már frakció kérdése őnáluk. Az egyáltalán nem baj, ha a különböző gazdasági-politikai-társadalmi visszaéléseket meglátja az ember, mert rengeteget hozott a járvány, az viszont nagy baj, ha konteót gyárt és mozgalmat épít rájuk.

Csak éppen abban van a tőke. Nem pusztán a pénz, bár megnézném, hogy a mozgalom vezetőinek mennyivel nőtt utóbbi időben a bevétele, ami az általuk ajánlott táplálékkiegészítők és vitaminok forgalmazásából származik, mennyi is jöhetett össze a tegnapi megmozdulás finanszírozására, de az igazi nagy üzlet a tömegtámogatás. Kifejtettem már máshol is, hogy a kamupártos múltú dr. Gődény – aki különben kicsit sem buta ember! – hogyan kovácsolhat ebből a mostani meglódult népszerűségéből anyagi-politikai tőkét és állandó bevételt is: úgy, hogy ő lesz az új Seres Mária, csak el kell indítson egy aláírásgyűjtést, és már meg is lesz neki az az adatbázisa, amiből a következő időkben élni fognak a kamupártok, ahogy eddig a régi Seres Mária lassan elavuló adatbázisából éltek. Nem is csoda, hogy tegnap egyszerre vett részt a rendezvényen a két Mária, mármint a régi és az új: Gődény doktor tisztelettudó ember, teret adott elődjének.

Amúgy valamivel több, mint ezer ember vett részt a dzsemborin vagy pikniken, és körülbelül tíz felszólalót hallgattak meg – nem térek ki mindegyikre, de volt köztük olyan is, aki engem személyesen fenyegetett meg pár hete, igaz, ő nem beszélt, ő énekelt. De ez személyes ügy, nem ismételném magamat: két érdekesség ütötte meg a szememet-fülemet.

Az egyik, hogy üzenetet küldött – mert személyesen egy amszterdami konferencia miatt nem tudott megjelenni – a résztvevőknek dr. Drábik János, benne sok érdekességgel és szélsőséggel. Az nem volt minden poézistől mentes, ahogy a Chabad Lubavics iránt érdeklődő és távolról sem előítéletes dr. Gődény rezzenéstelen arccal olvasta fel a feketeöves antiszemita Drábik üzenetét – de lássuk, mit üzent a konteókirály?

Mondhatnánk azt is, hogy a pénzuralmi globalizmus jó irány és érdemes az emberiség többségének a támogatására. Az életösztönünk azonban ellentmond ennek. Ebben az uralmi rendben ugyanis egy élettelen absztrakció a pénz, és az embereket megosztó, egymással szembeállító arrogáns és cinikus szerzés vette át a világfolyamatok alakítását. A szélsőséges anyagiasság, a mértéket nem ismerő szerzés, az élet gazdag és megújuló értékeit egyetlen dimenzióra, a pénzben kifejezett vagyongyarapodásra redukálta. Ezért a transzatlanti uralmi rend spirituális motívumaival és opportunista hátterével együtt életellenes. Irigységhez, leküzdhetetlen konfliktusokhoz, háborúkhoz és az emberiség életterének szűköléséhez vezet. A pusztulás és a halál kultúráját terjeszti. A pénzuralmi globalizmus látszólagos dinamizmusa ellenére enervált, morbid és dekadens. Tagadja a világ összetettségét és természetes rendjét. Az életért, az emberiség fennmaradásáért kell szembeszállni a halálnak ezzel a kultúrájával!”

Hajlamos lennék pályázatot hirdetni a szöveg megfejtésére, de én is tudom, hogy ez mindent és bármit jelent, némi kódolt zsidózáson (pénzuralom, globalizmus) kívül, amit aki akar, megért, aki nem, az nem: de az történelmi véletlen, hogy Drábik Amszterdamból üzente ezt, üzenhette volna Moszkvából is. Vagy bármely más helyről, bármely más alkalomból, ez szimplán egy szélsőjobb közhelyparádé: a pénzzel nekem is van bajom, mert gyakran rútul elhagy az a céda, csak ha Drábikra hallgatva eltöröljük a pénzgazdálkodást, még nehezebb lesz a helyzet. Mindenesetre annyi figyelemreméltó, hogy egy koronavírus-tagadó rendezvényre a magyar szélsőjobb egyik atyamestere azt üzeni, miszerint szűnjék meg a pénz, mint fizetőeszköz, ezt a tételt ő még dialektikus materializmus-órán tanulhatta.

seres_maria_1.jpg

A másik érdekesség – hogy fokozzuk a szürreális hangulatot – Seres Mária beszéde volt, amit megpróbálok röviden összefoglalni. Dióhéjban azt mondta, hogy:

  1. A gonosz média nem közvetítette élőben a vírustagadó konferenciát pár héttel ezelőtt. Azt már én mondom, hogy gonosz médiának ez nem lenne kötelessége, azonban még ha akarta volna, sem tehette volna meg, ugyanis az újságírókat, tudósítókat kitiltották a helyszínről, volt kolléga, aki a pincén keresztül próbált bejutni (és nem sikerült neki), a szervezők pedig egy olyan platformon próbáltak élő közvetítést adni, amit videojátékosok kommunikációjára használnak normális körülmények között, és a szokatlan terheléstől, mértéktelenül megnőtt adatforgalomtól összeomlott. Hát ilyen ez a gonosz média.

  2. Minden közéleti szerepet vállaló ember Magyarországon előbb vagy utóbb „egyedül marad”, elsőként rögtön ő, de Sándor Mária vagy Horvát András sem járt másképp. Azért az utóbbi kettőre nézve kicsit sértő az összehasonlítás, ugyanis ők nem követtek el gazdasági bűncselekményt.

  3. Nem érti, idén miért nem „féltünk” az ózonlyuktól és a kullancsoktól? Szerinte azért, mert ezeket helyettesítette a „víruspropaganda”, szerintem meg azért, mert jóval kevesebbet kirándultak az emberek.

  4. Mitől kéne inkább félnünk? Itt egy érdekes lista következik: első sorban a génmódosított szójával etetett állatok húsától. Most tessék elképzelni, ha azt a disznót génmódosított szójával etették, és éjjel, ha kinyitjuk a hűtőt, ránk támad a megvadult rövidkaraj! A hagyományos gyógyszerektől, ezek helyett melegen ajánlja a homeopátiásokat. Az energiaitaloktól, mert kit tudja, mi van bennük. Az etióp és kínai termesztésű babtól. De leginkább a médiától. Kapcsolja ki mindenki a tévét, rádiót, ne olvasson híreket, zárkózzon el minden információs forrástól és beszélgessünk inkább: a pletyka sokkal megalapozottabb híreket hord elénk, mint a sajtó. Hiszen, ugyebár, ha nem volna média, nem is tudnánk erről a járványról, tehát nem lenne. Azért azt talán észrevennénk, mikor belehalunk – de az is igaz, hogy aki megboldogult, utólag nem panaszkodna. Seres Mária virológiai meglátása szerint különben a vírusok nem egyik emberről terjednek a másikra, hanem magunkat mérgezzük meg velük. Ilyenformán egyetlen vírusos járvány sem volt soha. Nincs Marburg-vírus, nincs ebola, nincs HIV-vírus, még himlő sincs. A maszk felesleges, ugyanis „annak a szimbóluma, hogy nem szólok, nem beszélek”. Fel sem merül, hogy nem szimbólum, hanem szűrő, nem engem véd, hanem mindenki mást és nem a hangomtól, hanem a kiköhögött, felprüszkölt testnedveimtől.

Körülbelül ennyit mondott Seres Mária, a meg nem értett hős, aki magára maradt, mert rútul elhagyták – ha nem is maradt üres zsebbel. Ugyanis idén július hatodikán 117 millió forint párttámogatás elsikkasztása miatt emeltek vádat ellene és férje ellen. Azért a Közös Nevező 2018, Gődény doktor pártja sem számolt még el egészen pontosan 154 152 684 forint kampánytámogatással, ilyenformán megható volt mestert és tanítványt egy színpadon látni. De hagyjuk a mocskos pénzügyeket és hagyjuk a többi, indulatosabb ám kevésbé profi felszólalót is – foglaljuk össze, mit látunk?

Egy szóban összefoglalva: árukapcsolást látunk.

És nem csak a tegnapi rendezvényen, hanem minden ügyben, ami a világjárvánnyal kapcsolatos, legfeljebb a tegnapi színpadon jobban látszott.

Mindenki, aki valamiféle megoldást kínál a kialakult helyzetre, legyen az tagadás, elutasítás, konteó, esetleg karantén, vakcina, vagy bármi más, hozzácsapja a javaslatához a saját kis áruját is: „ha megveszed a kígyóolajomat, megveszel vele engem is, te az enyém, én a tiéd!”

Drábik csatolná a szélsőjobboldali antikapitalizmust, Seres Mária a mosakodást és a kísérletet, hogy újból tömegeket állítson maga mögé, dr. Gődény szintén a tömeges népszerűséget adná (vagyis venné, szerezné) a saját verziója mellé – meg a táplálékkiegészítőit, Tamasi doktor a vitaminjait.

Ellenkező álláspontról pedig a magyar kormány a politikáját, Putyin a befolyását csapja hozzá a megoldás-változatához, karanténjához, vakcinájához.

Ja, hogy egyszerűen csak megoldást szeretne a kedves vevő, semmi többet? Köret nélkül nem szolgálunk fel semmit. Azon van a vendéglős haszna.

Szóval, felebarátaim, engem nem nagyon érdekel, mit választotok az étlapról és az sem, melyik vendéglőben, de azt a tanácsot igenis adnám, hogy csak a húst egyétek meg, ha kerül a tányérotokra egyáltalán.

Mert a köretben van a maszlag, amitől majd megvesztek és egymásnak ugrotok.

Amúgy pedig mindenki döntse el, melyik menüt kedveli: én annyit mondanék, hogy a világjárvány nem lehetőség senkinek és semmire, hanem egyszerűen baj, probléma, amit meg kellene oldanunk.

Most és kivételesen árukapcsolás nélkül.

Míg lehet.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása