Azért mégiscsak méltatlan dolog, hogy azt a szegény, ártatlan Kovács Bélát elítélték, ahelyett hogy megdicsérték volna hazafias magatartásáért és esetleg kitüntetik a Szovjetunió Hőse érdemrenddel is. Mert hát voltak neki hőstettei is, igazán olyan csúnya dolog volt kémkedéssel vádolni, még jó, hogy a független magyar bíróság ebben a vádpontban felmentette.

Bezzeg nagy elődei, Richard Sorge és Kim Philby csak mérsékeltebben voltak szerencsések: Sorgét kivégezték, Philby ugyan becstelenségben őszült meg, azonban Moszkvában, mely város körülményei nem bizonyos, hogy kielégítettek a Cambridge-ben végzett gentleman összes civilizációs igényét. Igaz, ő legalább kapott Lenin-rendet. Ehhez képest Kovács Béla csak másfél évet kapott, felfüggesztve, meg vagy kétezer euró büntetést, nem is tudom, miből fogja kifizetni.

Ja, tudom: a zsebéből.

De hát mivel is vádolták Kovács Bélát? Tulajdonképpen csak annyival, hogy európai uniós képviselő létére az Unió intézményei ellen kémkedett, Oroszország javára. Ez, ugye, képtelenség. A vád része volt, miszerint Kovácsot beszervezte volna egy, a budapesti nagykövetségükön fedésben dolgozó orosz hírszerző, ám érdemi kémtevékenységre nem került sor.

Hát erről a vádról speciel egészen biztosan tudjuk, hogy rágalom. Kovácsot nem szervezhették be röviddel a botránya 2014-es kirobbanása előtt, ugyanis még az orosz szolgálatok sem szerveznek be senkit kétszer egymás után. Azért ekkora rendetlenség még a Lubjanka téren sincs. Vannak bizonyos jelei az általános szervezetlenségnek, némi konkurenciaharcnak, majd látni fogjuk, hogy az adminisztráció hajlamos megfeledkezni az ügynökök családi kötelékeiről, de azért kétszer senkit sem szerveznek be, tehát a magyar bíróság tévedett volna, ha ezért elítéli emberünket.

Illetve bocsánat: de hiszen ezt az állítást helyben hagyta, annyi megszorítással, hogy azonban kémkedés nem folyt. Ez nagyon bölcs meglátás, mert azt viszont elismerte a bíróság, hogy Kovács úr kapott kiképzést, még az önellenőrzésre is, tehát alkalmas volt arra, hogy észlelje: figyelik-e a magyar elhárítók, és ha igen, akkor azonnal tüntesse el a nyomait, így tehát egészen biztosak lehetünk abban, hogy nem kémkedett, mivel nem tudunk róla. Ellenben ha kémkedett volna, arról ezzel szemben pláne nem tudnánk, ez egy ilyen szakma. Ha mindennek ellenére elítélik, még a végén úgy jár a bíróság, mint amikor a falusi bácsit állítják a törvényszék elé, mert megtalálják a sufnijában a pálinkafőző üstöt:

- Ön vétkes illegális pálinkafőzésben, a bűnjelt megtaláltuk. Kíván szólni az utolsó szó jogán?

- Kívánok, tisztelt bíróság. Azt kérném, ítéljenek el liliomtiprásért is.

- Azt is elkövette?

- Nem, azt sem, de ahhoz is van felszerelésem!

No, de mondom, a kémkedés vádja megdőlt, a kínos jelenet elmaradt.

De hát hogyan is lehetett ilyen csúnya rágalmat szórni erre a derék, talpig becsületes magyar emberre, a honi rög fiára, aki történetesen Japánban nőtt fel és nevelkedett örökbefogadó szülei óvó gondoskodása közepette? Azt a legendát még én is erős fenntartásokkal kezelném, hogy vér szerinti édesapja szovjet tiszt lett volna, de az tény, hogy Kovács Béla története valóban Tokióban kezdődött, ahol is nevelőapja a magyar DTEI (Diplomáciai Testület Ellátó Igazgatósága) alkalmazottja volt. Nem kapitányi, hanem karbantartói rangban, merthogy arra is szükség van. Bár eleinte Magyarországon dolgozott, az volt a feladata kollégáival együtt, hogy míg valaki külszolgálaton tartózkodik, kedves gesztusként felújítsák a lakását és egyben gondoskodjanak a legkorszerűbb mikrofonok elhelyezéséről is. Ad egy tartást az embernek, ha állandóan érzi a gondoskodó figyelmet. Azonban az idősebb Kovács úr olyan kiváló munkaerőnek bizonyult, hogy 1976-ban kiküldték családostól, sőt, Bélástól a tokiói magyar követségre gondnoknak, felesége szakácsnő lett.

Fiuk pedig középiskolába járt, ami Japánban nem lehetett túl kellemes dolog: a japán társadalom ma sem nyitott, befogadó szelleméről nevezetes, az embernek még Pekingben is nagyobb esélye van rá, hogy meghívják európai létére egy házibuliba, mint Tokióban, mondjuk az is igaz, hogy a buli intézménye egyik távol-keleti országban sem gyakori. Itt ismerkedett meg a mi Bélánk későbbi feleségével, Szvetlana Isztosinával, abból az alkalomból, hogy egy hajóúton adminisztrációs hiba miatt a jegyük ugyanabba az ágyba szólt.

Vannak ilyen adminisztrációs hibák. Szvetlana ugyan hét évvel idősebb volt Bélánknál, de a románcot ez nem akadályozhatta, sőt, az sem, hogy korábban férjhez ment Ómija Maszanori úrhoz, akivel a Tokiótól 300 kilométerre fekvő Gamagoriban élt. Megesik az ilyesmi, ha nem figyel oda az ember lánya. Abban azonban Bélánk biztos volt, meg is erősítette annak idején az Indexnek, hogy Szvetlana soha nem dolgozott a KGB-nek.

Bélánk ebben sem hazudott, mert miért dolgozna bárki okvetlenül a KGB-nek, ha dolgozhat a GRU-nak vagy az FSZB-nek is? Szvetlana japán férje, Maszanori-szan különben szintén érdekes figura volt: az egyik japán független kormányzati ügynökség, a Japan International Cooperation Agency munkatársaként dolgozott Kazahsztánban (is). Egyébként nukleáris technikával foglalkozott ismereteink szerint. A házasság máig érvényes, épp úgy, mint Szvetlana és Béla frigye, sőt, mint Szvetlana és Mario Schön házassága is, melyet valószínűleg az osztrák állampolgárság megszerzése kedvéért köthetett a hölgy.

Talán elmondható, hogy Szvetlana kissé túlzásba esett férjek tekintetében.

De ő csak mellékszereplő ebben a mostani ügyben, különben is, Bélánk akkor még nem vette feleségül, csak később, 1986-ban, magyar sorkatonai szolgálata megkezdése előtt. Addig gyorsan elvégezte Oroszországban az egyetemet is, mert diploma nélkül félkarú óriás az ügynök. Majd tizenöt éven keresztül különböző, ám igen jövedelmező vállalkozásokat vezetett Moszkvában és Tokióban. Vannak szerencsés emberek, nekem is voltak már mindenféle vállalkozásaim, valamiért egyfajtát nem sikerült még összehoznom: jövedelmezőt. Ez nekem nem igazán megy, Kovács Bélának igen, bizonyára tehetsége okából.

Magyarországon 2003-ban tűnt fel legközelebb, 2005-ben lépett be a Jobbikba. És ennek komoly következményei lettek a párt életében: egyrészt igen bőségesen adakozott a pártkassza javára szerény vagyonkájából, akár milliókat sem sajnált a szent ügy érdekében, másfelől pedig hirtelen Moszkva felé fordult a radikálisan nemzeti párt. 2008-ban vele utazott először Vona Gábor Moszkvába. Először, de nem utoljára. Később:

„Kovács kezdeményezésére alakult meg az európai szélsőjobboldali pártokat tömörítő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége, melynek deklarált célja, hogy előbb-utóbb frakciót tudjon alakítani az EP-ben. A régebben szebb napokat megélt, de mára már jelentéktelenné vált szervezetnek Kovács eleinte a kincstárnoka, majd az elnöke volt. Még a kémbotrány előtt megszólalt az orosz–ukrán konfliktusban, méghozzá a nemzetközi sajtóban, a krími népszavazás egyik megfigyelőjeként mondta azt, hogy a szavazás „teljesen szabad és tisztességes” lesz.” (Index)

Kovács azóta is nem kívánatos személy Ukrajnában, de van az úgy, hogy az embert pár helyről kitiltják. A Jobbik színeiben megválasztott magyar uniós képviselőjeként különben nem hírszerzés volt a dolga, hanem az, hogy, mint a tárgyaláson elhangzott, „véleményének kifejtésével az orosz érdekeket segítse”, mellyel a bíróság szerint nem ártott sem Magyarországnak, sem az Uniónak. Igen, van az úgy, hogy az ember véletlenül tökéletesen azt gondolja a világon mindenről, huzamosabb időn keresztül és folytatólagosan, amit Moszkva.

Mit tehetünk, galambocskáim, megesik, hogy az ember egyetért. Próbálna csak nem egyetérteni.

Főleg, ha bizonyított tény, hogy Kovács Bélát már 2013 novembere előtt beszervezték, sőt, épp 2013 decemberében kapott új tartótisztet. A régit máshová küldték, és akkor kezdődtek a bajok, mintha a cár atyuska megfeledkezett volna az ő hűséges barátjáról.

Végül is költségvetési csalás miatt ítélték el, ugyanis három olyan gyakornokot foglalkoztatott papíron, akik valójában nem jártak Brüsszelben, csak a jobbikos politikus irodáiban. Minő egy banánhéj, hát hogyan lehetett ezen elcsúszni?

„A szerződésük viszont Brüsszelhez kötötte volna őket, az utánuk járó pénzt pedig az EU ennek megfelelően kifizette, amivel összesen több mint 21 ezer euró – valamivel több mint hatmillió forint – vagyoni hátrány érte az uniós költségvetést. Kovács szerint adminisztratív hiba történt (…) Miután a hibára figyelmeztették az unió bürokratái, befizette az EP kasszájába a jogtalanul kiutalt összeget.” (Magyar Nemzet)

Szóval, ez egy ilyen ország. Van egy kémünk, aki nem valósította meg a kémkedés bűncselekményét, ellenben hamisan könyvelt. Ez a kisszerűség, kérem... Lefogadom, hogy nálunk Richard Sorge azzal bukna le, hogy nem fizeti be a parkolási bírságot, Max Otto von Stirlitz pedig adócsalás miatt kerülne a hatóságok látókörébe.

Hát, felmentették, vagyis csak felfüggesztettre ítélték végül a magyar Kim Philbyt, aki saját állítása szerint jelenleg munkanélküli.

Békés, nyugalmas évek várnak rá ezek szerint, csak Moszkvába ne menjen.

Ugyanis, ha igaz, hogy kém létére nem kémkedett, ott még egyszer bíróság elé állíthatják.

Csak ott kötelességmulasztásért.

Micsoda kémtelenség!

Szele Tamás