Sok mindenben különbözik Magyarország mostani politikai rendszere a valamikor létezett szocialista államokétól, de pár dologban kísértetiesen hasonlít arra a szisztémára. A kampányok és ügyek pont olyanok, mint akkoriban. A Béketábor legnagyobb és a legkisebb országai épp úgy kampánytól kampányig éltek, mint mi most – a közepesek nem annyira.

Az érthető, hogy a nagy és erős szocialistának mondott hatalmak esetében, a centrumhoz közel mindenki úgy ugrált, ahogy épp Sztálin, Brezsnyev vagy Mao elvtársak pillanatnyi szeszélye és hasfájása diktálta, épp azért alakultak ki olyan őrültségek, mint a Fehér-tenger-csatorna építése, a folyók irányának megfordítása vagy az orvosper Moszkvában, mert egy kézben összpontosult minden hatalom, és mikor az a kéz megremegett, vagy végleg megzápult a fej, ami irányította (ugyan eredetileg is zavaros volt mindegyik), persze, hogy az abszolút hatalom abszolút tébolyt eredményezett. A legkisebb országok pedig vagy olyan gazdasági-katonai függőségben voltak a távoli központtól, hogy kénytelenek voltak szolgaian engedelmeskedni akkor is, ha közük nem volt a távoli főváros rögeszméihez, sőt, inkább káruk származott belőlük (Rákosi Magyarországának viszonyának romlása volt ilyen Tito „láncos kutyázott” Jugoszláviájával, nekünk geopolitikai és gazdasági szempontból jobb lett volna a baráti együttműködés), vagy második lehetőségként, mikor már Moszkvával is megromlott a viszonyuk (Mint Albániának vagy Romániának) a saját helyi őrültjük vette kezébe a dolgokat és az ha lehet, még rosszabb volt.

Ötvenes évek Magyarországa, nyolcvanas évek Romániája, Moszkva és Peking – mind az aktuális „ügyek” és politikai kampányok körül forgott, bár a mai olvasónak jelezném, hogy természetesen nem választási kampányokról beszélek, választásról sem lehet beszélni. Azonban az élet minden területét abszolút módon uraló állam mintha képtelen lett volna egyszerre többfelé figyelni: ha például Romániában, a nyolcvanas években mezőgazdasági kampány volt, az volt az elviselhetőbb, mert akkor csak annyi történt, hogy mindenkit kivittek kukoricát törni a földekre, középiskolástól mérnökig (afölött nem annyira), kimentünk és úgy tettünk, mintha törnénk, a kukorica meg nem tett úgy, mintha törne, de ezt senki sem ellenőrizte.

Az már rosszabb volt, mikor Ceausescu az IMF-fel fordult szembe, mert akkor tömeges gyűléseken kellett elítélni a Nemzetközi Valutaalapot, és mivel felszólalásra vagy csak a legbutább vagy legaljasabb embereket lehetett rávenni, jó esély volt arra, hogy annak, aki beszél, arról sincs fogalma, mi az a valuta, nem csak arról mi az az alap, mert egyiket se látta még életében. De a hallgatóság kilencven százaléka sem állt jobban.

A kampányoknak volt még egy olyan átkozott tulajdonságuk, hogy időnként összekeveredtek. Tehát zajlott valamelyik, majdnem mindegy, mivel kapcsolatban, akik olyanok voltak, felszólaltak, mint a rendszer oszlopai, majd történt valami váratlan, és hirtelen kiderült, hogy az adott ellenfél nem ellenfél, hanem barát (ilyen volt egy már elindult antiszemita kampány, ami a bukaresti sajtóban bőven zajlott, mikor Izrael állam összevonta szemöldökét, majd közölte, hogy ennek lehetnek bizonyos gazdasági következményei, mire fel azonnal kitört a béke, a tolerancia, és Adrian Paunescu, az akkori román Bayer Zsolt nem közölt bánatában három hónapig – közölt aztán eleget, a görcs állt volna a kezébe). Mármost, amikor így fordult a kocka, a logikus ember azt hinné, a tegnap még véresszájú szónokokat elviszik munkatáborba, hiszen a párt és az állam politikájával kerültek szembe.

Dehogy vitték, tudták ugyanis, hogy a csőcseléket meg kell becsülni, ha becsukják őket, nincs másik.

Mindez arról jut eszembe, ahogy a tegnapi, Orbán Viktorral készült Reuters-interjút a KESMA lapjai fogadták. És némely egyéb írásaikról: senkit sem fognak kirúgni, de csak azért nem, mert nincs másik csőcselék, ezt kell használni holnap is.

Még egy zárójel, szakmai okokból: a Reuters szerzői jogaival játszadozni a sajtóban a létező legveszélyesebb dolog. Ugyanis ez a nagy hagyományú hírügynökség, mely jelenleg talán a legmegbízhatóbb a világon, érthető módon különös súlyt fektet arra, hogy aki használja az anyagaikat, az bizony fizessen is értük. Sajtófigyelő szolgálatot működtetnek a világ legnagyobb részén, kiváló ügyvédeket alkalmaznak, és ha valaki lopott, az nagyon megfizet érte. Esetünkben minden kormánylap az MTI verzióját használta (hiszen az eredetiért fizetni kellett volna, nem is keveset, ráadásul nem mernek eltérni az MTI-től, az a hivatalos), azt pedig csak remélhetjük, hogy az MTI fizetett – ha nem, akkor bajban vannak. De a fent vázoltak miatt én is az MTI-t kell elővegyem, különben láttam az angol eredetit is: nincsenek nagy eltérések.

Mármint a tartalomban nincsenek, a sorrendben vannak.

Akkor lássuk, hol keveredtek össze a kampányok?

Hát először is, a kormánylapok ízlés és szerkesztői vélemény alapján válogatták ki, mi legyen előrébb az interjúban és mi hátrább. De az MTI azt emelte ki a címben, hogy:

„Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját, az ugyanis arra kényszerítheti Magyarországot, hogy bevándorlókat fogadjon be – hangsúlyozta Orbán Viktor a Reuters hírügynökségnek adott pénteki interjújában. (…) A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Budapest nem fog beleegyezni semmi olyanba, ami oda vezethet, hogy kötelező legyen számára a Közel-Keletről vagy az Afrikából érkezők befogadása.”

Mondta ezt Orbán Viktor? Mondta, nem hazugság. De – nem elsőnek mondta, nem ezzel kezdte a mondókáját. Illetve, nem tudjuk, mivel kezdte, csak sejtjük.

A Reuters ugyanis kérdésenként, külön közölte a magyar kormányfő válaszait, azt söpörte egybe, foglalta össze az MTI, és ha a Reuters oldalán megjelenő időzítéseket nézzük, emberünk előbb beszélt a gazdaságról és annak élénkítéséről, mint a migrációról. Még Trumpról és a Brexitről is előbb beszélt, azután jött a különösen hektikus orosz-uniós viszony, ennek kapcsán Ciprus kérdése, és csak ezek után kerített sort a szabadságharcolásra meg a migránsozásra.

Rendben van, Brüsszelben ez volt a sorrend, Budapesten más, ezt nem lehet hamisításnak nevezni, hiszen hazugságot nem rakott a szövegbe senki, minden elhangzott, amit az MTI közöl: csak manipuláció ez a témák sorrendjével, fontosságával. De akkor lássuk, miket mondott?

Elég furcsákat. Az Unióhoz fűződő viszonyunkat – elnézést, én is összevissza fogok ugrálni a témák között – például átértékelte:

„A kormányfő bátor döntésnek nevezte az Egyesült Királyság távozását az Európai Unióból, de hozzátette, Magyarország „nem engedheti meg magának, hogy ezt az utat kövesse”, minthogy túl szorosan integrálódott ehhez gazdaságilag az EU-ba, az ésszerűség a maradást diktálja.
Szerinte az EU csakis magát okolhatja a Brexit-népszavazás eredményéért, mivel nem bánt megfelelően a szigetországgal. „Hibákat követtünk el, szörnyű hibákat” – közölte. „A Brexit a brit nép bátor döntése, miszerint maga akar dönteni a sorsáról (...) A britek nagyságának bizonyítékaként tekintünk erre” – fogalmazott.
Aláhúzta: az EU támogatottsága a számos vitás kérdés, például a migráció vagy a jogállamiság ügye ellenére is rendkívül magas Magyarországon.”

És itt keveredett meg az aktuális kampány, itt dőlt kardjába a kormánypárti publicisták hada, hiszen ők az alig öt nappal ezelőtti Orbán-esszé miatt még ma is keményen euroszkeptikus álláspontú írásokkal döngették a nyitott kapukat. A Főnök egyszerűen kiállt mögülük, hiába írta még hétfőn a Magyar Nemzetbe, miszerint:

„A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik. Egyre többen és egyre bátrabban lépnek ki a már fojtogatóan szűk egyetlen helyes beszédmód, egyetlen helyes demokráciafölfogás, egyetlen helyes Európa- és Nyugat-értelmezés kalodájából.”

ezzel szemben most meg az a hivatalos, hogy nem lépünk ki sehova, nem is tehetjük, nem is akarunk, maradunk, tehát felesleges volt hőzöngeni a kormánysajtó munaktársainak.

Azt viszont eltalálták az urak a KESMA-nál, hogy Trumpot támogatja Orbán:

„Orbán Viktor annak meggyőződésének is hangot adott, hogy Donald Trump fogja megnyerni a november 3-ai amerikai elnökválasztást. „Trump győzni fog” – fogalmazott.
„Kivételesen jó a kapcsolatunk Trumppal” – jelentette ki, majd kérdésre válaszolva elmondta, ha mégis a demokrata párti Joe Biden nyer végül, akkor valószínűleg „alacsonyabb lesz a nyitottság, a szívélyesség, a kölcsönös segítség szintje”.
Kiemelte, hogy Trump győzelme esetén az Európai Uniónak normalizálnia kell a kereskedelmi kapcsolatát az Egyesült Államokkal, illetve rendeznie kell az amerikai csapatok hosszú távú európai állomásozásának kérdését.”

Ennek fényében nagyobb összeget már nem tennék Trump győzelmére, de ezt legalább nem tévesztették el. De mi lesz nagy barátunkkal, Oroszországgal?

„Oroszországgal kapcsolatban nagyon, nagyon keménynek kellene lennünk katonai téren, s nagyon együttműködőnek a kereskedelemben. De ehelyett nagyon gyengék vagyunk katonailag, és nagyon kemények kereskedelmileg – emelte ki, rámutatva, Európának komoly hadsereggel kell rendelkeznie, ha egyenrangú kapcsolatot akar Oroszországgal.
Úgy vélekedett, hogy az EU nem kényszerítheti a Fehéroroszország elleni büntetőintézkedések elfogadására az azokat egyéb okokból eddig blokkoló Ciprust, tovább kell tárgyalni az ügyben.”

Ez biztos út lenne egy háborúhoz, aminél rosszabb lehetőséget el sem lehet képzelni: szerintem ez csak a széphangzás mián mondta a miniszterelnökünk. Akkor és ott jól hangzott. Viszont végre véleményt mondott Fehéroroszországról: tehát akkor magukat a szankciókat nem ítéli el, csak a ciprusi blokkolás kérdéses. Így viszont mit fog szólni személyes cimborája, Lukasenka? Semmit sem fog szólni, ő is tudja, hogy ez egy ilyen szakma, csak a korábban „legitim módon megválasztott fehérorosz elnök” mellett kiálló KESMA-publicisták fognak izzadni kicsit, míg gyorsan megfordítják az ágyúkat 180 fokkal. Itt is keveredett a kampány, itt is szembement a saját korábban sejtetett álláspontjával.

A gazdaságot adócsökkentéssel és beruházásokkal akarja fellendíteni, szó szerint:

„Beruházás, beruházás, beruházás, adócsökkentés és beruházás”

várható, bár kinek van pénze beruházni? A kormányközeli köröknek, tehát ez sem az országot fogja okvetlenül felemelni, hanem a belső kört gazdagítja, azt is csak akkor, ha ezek a beruházások sikeresek lesznek.

Összegzésül: szembefordult saját korábbi kampányával a magyar kormányfő? Az uniós tagság kérdésében némileg szembe, Lukasenka ügyében szintén: most vakarja az a fejét emiatt, akinek az a munkája, azért fizetik, hogy mindig és mindenben egyetértsen vele, méghozzá lelkesen. Annak nincs most könnyű dolga, bár tudhatja, hogy leváltani, megbüntetni nem fogják. Kifordult alóluk a kampány, megesett az már máskor is.

Jobb kérdés, hogy melyik véleményét gondolta komolyan Orbán Viktor?

A hétfő euroszkeptikusat vagy a tegnapi Európa-pártit?

Vagy mindkettőt?

Esetleg egyiket sem?

Nos: ez az, amit nála nem lehet tudni.

Kampányok jönnek, kampányok mennek, közük nincs a valósághoz, időnként magukkal is szembemennek, szembefordulnak – pont, mint a létező szocializmusban.

Egyelőre kukoricát törni nem kell.

Az is valami.

Szele Tamás