Mikor az ember azt hinné, megnyugodhat Észak-Korea nukleáris és egyéb hadi készülődéseivel kapcsolatban, kivétel nélkül mindig történik valami, ami újra a nemzetközi figyelem középpontjába rángatja ezt a kis, jobb sorsra érdemes országot. Tesznek azért a figyelemért, mint egy diplomáciai Gábor ZsaZsa, akinek a negatív reklám is reklám, mert a botrány élteti.

Amint Kim Dzsongunt is csak a hadserege és annak fegyverzete tartja a diplomáciai tényezők között. Ahányszor anyagi gondban van az ország – és évtizedek óta folyamatos náluk az átmeneti pénzzavar – megvillogtatja a Koreai Munkapárt a gyíklesőt, mire fel a művelt világ nadrágjába ereszti bátorságát és ad nekik valamennyi pénzt meg ételt. Tulajdonképpen maga az észak-koreai állam – melyet ne tévesszünk össze az ország nyomorgó, megkínzott népével! – él alapvetően bűnözésből, főként zsarolásból, de az online bűncselekmények, a fegyver- és kábítószer-kereskedelem, a plágium és egyéb finomságok sem állnak távol tőlük. Az ország gazdasága elég ramaty állapotban volna egyébként, az állami monopóliumként alkalmazott bűnözés tartja fenn még úgy-ahogy a rendszert, de a legfőbb húzóágazatuk a nukleáris zsarolás. A legnagyobb sikerük az volt, amikor az Egyesült Államok nem túlzottan sok éleslátással megáldott elnöke hitt nekik, és tárgyalni kezdett velük. Mely tárgyalásoknak az égvilágon semmi eredménye nem volt, de hiszen nem is az volt a cél, hogy eredményük legyen. Az volt a cél, hogy vegyék őket komolyan.

A totális észak-koreai államban, melyet elvileg a dzsucse és a szongbun alapján irányítanak, a közélet szerves része az éhezésen, reménytelenségen és állandó rettegésen kívül az a néhány ünnep, melyet felhőtlen örömmel és vidámsággal kell megtartani. Minden tiszteletem a tegnapi rendezvényen résztvevőké, akik képesek voltak eljátszani azt, hogy ők boldogok és szabadok, ugyanis mosolyra csak egyetlen embernek volt oka a megjelent sok tízezer közül, és ez Kim Dzsongun. Az összes többieket viszont vizsga nélkül kéne felvenni a színiakadémiára, olyan színészi képességekről tettek tanúbizonyságot – hiába, nagy úr a szükség, mindenki tudta, hogy ha nem vigyorog, díszlépésben mehet egyenesen a munkatáborba.

Arról volt ugyanis szó, hogy tegnap volt a Koreai Munkapárt megalapításának 75. évfordulója, és ez ott nagyon nagy ünnep. Nem akkora, mint Kim Ir Szen születésnapja: de nagy, ennek alkalmából szokás katonai díszszemlét, magyarra fordítva erődemonstrációt tartani Phenjanban. Csak az idei parádé kicsit furcsán sikerült.

Már az is érdekes, hogy az eseményre nem hívták meg a külföldi sajtót. Érdekes, mert az előadást alapvetően nekik játsszák, nekik szól az izomfeszegetés, ők kell beszámoljanak az észak-koreai hadsereg „elrettentő erejéről” világszerte. Mondjuk ezt rá lehet fogni a világjárványra – Kim Dzsongun meg is emlékezett erről a jelenségről a beszédében, bár azt tudjuk, hogy Észak-Korea áldott földjén nincs járvány, megóvja őket Kim Ir Szen mindig fölöttük lebegő szelleme, de az is igaz, hogy egyetlen megjelenten sem volt maszk, kiskatonától Kim Dzsongunig senkin sem. Szóval: nincs járvány, nem kell maszk, de van járvány, nem hívjuk meg a külföldi tudósítókat.

Gonosz vagyok, úgy is, mint nemzetközi sajtó.

Az sem volt hétköznapi ötlet, hogy a díszszemlét éjjel tartották, sötétben, lámpafénynél. Ez a lehető legkontraproduktívabb dolog volna, hiszen nem látszanak rendesen a csodafegyverek, de mint a későbbiekben majd vázolom, meglehet, nagyon is szándékos volt. Az eseményről mindenképpen a phenjani tévé adása alapján ír és elemez mindenki, itt tekinthető meg, ha valakinek van rá üres két és fél órája (az első tíz perc után tessenek rám részvéttel gondolni: én végignéztem).

A szerkli kötelező elemeit meg kell ugyan említeni, katonazenekartól gondosan megszervezve ünneplő tömegig, mely időnként teljesen spontán módon a „10.10.”, „1945”, „2020” és „Paeksung” (Legyőzhetetlenség) írásjeleket formázta magából, ugyanis jó kedve volt és olyankor így viselkednek. Érdekesebbnek mondhatjuk Kim Dzsongun hosszú beszédét. Általában sem szűkszavú ember, ha nem is egy Fidel Castro, de most minden eddiginél hosszabb és unalmasabb, közhelyesebb előadást tartott, leginkább a hadsereg és a külföld számára, ebből idézünk, de csak pár gondolatot, mert utána vár minket a parádé, és ígérem, izgalmas lesz!

„Az a tény, hogy minden emberünket megvédtük az egész világot átjáró káros járványos betegségektől, pártunk természetes kötelességének és sikerének mondható. Ez a siker mélyen meghatott, és ahogy látom egészséges megjelenésüket, a köszöneten kívül egyetlen szót sem találok.

A mai győzelem, amely csodálattal éri a világot, nagy győzelem, amelyet maga népünk ért el.”

 Ennyit a járványról. Különben volt oly kedves, és a világ azon részének, melynek egyelőre nincs szerencséje Észak-Koreához tartozni, gyógyulást kívánt. Mi is neki.

„Hatalmas, nagy létszámú hű és hozzáértő személyzettel rendelkezünk a védelmi tudomány és technológia területén, valamint a lőszeripar dolgozóira is mindig számíthatunk, akik szilárdan fel vannak szerelve pártjuk forradalmi ideológiájával és valóban szolgálják forradalmuk érdekeit.”

 Lőszergyárban első a forradalmi ideológia, ha az van, akár dohányozhat is az ember, ha az nincs, oda se menjen.

„Felépítettünk egy elrettentő eszközt, amellyel kielégítően ellenőrizhetjük és kezelhetjük azokat a katonai fenyegetéseket, amelyekkel szembesülünk vagy szembesülhetünk. (…) Pártunk a legbiztosabb és legerősebb nemzetvédelmi képességként határozta meg azt a katonai képességet, amellyel előzetesen felülkerekedhetünk azokon az erőkön, amelyek meg mernek fenyegetni vagy meg merik sérteni államunk és nemzetünk függetlenségének és létének jogait. Folytatni fogjuk a háborús elrettentés, az önvédelmi eszközök megerősítését annak érdekében, hogy megfékezzük és ellenőrizzük az ellenséges erők minden veszélyes kísérletét és megfélemlítését, beleértve azok tartós és súlyosbító atomfenyegetését is.”

 Helyben vagyunk: fenyeget. Megint pénz kell. De lássuk, mivel fenyeget!

Nem azzal a lovas díszőrséggel, ami a parádét felvezette, mivel a lovasság mintha nem lenne elengedhetetlen résztvevője a korszerű háborúnak.

 A phenjani díszszemlén először mutatták be új, saját fejlesztésű ICBM-üket, interkontinentális ballisztikus rakétájukat, és mivel a világ katonai szakértői épp úgy csak a képernyőn csodálhatták meg az eszközt, mint bárki más, azonnal ki is alakult egy kisebb vita, ugyanis ez volt az első olyan állat, amilyent még senki sem látott, (bár utána jött még jó pár). Abban sikerült megegyezni, hogy ez mindenképpen nagyobb, mint a 2017-ben tesztelt Hwasong–15-ös, így nyilván a hatótávolsága is nagyobb, folyékony üzemanyagúnak tűnik, és minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelenthet a világra – ha igazi. Ugyanis az azért egészen addig nem biztos, míg a témában avatott ember közelről nem látja, vagy míg el nem sül. De az is tény, hogy ezt még soha nem tesztelték, ugyanis arról a műholdas megfigyelések alapján tudnánk. Mindenképpen: nagy és csúnya.

Mi több, új, állítólag saját fejlesztésű fegyverek, főként járművek egész armadája vonult fel, nagy kár, hogy ezek a „saját” fegyverek kivétel nélkül és mind hasonlítanak más országok eszközeire. Mondhatni a megszólalásig. Itt és most a Defence blog írására fogunk támaszkodni, mely egyébként kifejezetten „klónparádét” emleget. Akkor lássuk az új észak-koreai csodákat, külföldi hasonmásukkal összevetve! Megjegyezném, hogy az eszközök koreai nevét nem ismerjük, tehát azt nem jelöljük meg.

Akkor itt a japán Komatsu jobbra, phenjani kiadása balra:

 Az amerikai Stryker és keleti klónja:

 A legendás orosz T-14 Armata (mely képes volt egy moszkvai díszszemlén meghibásodni régebben, azért legendás) és phenjani testvérkéje:

 Valamint az orosz Tor M-2 és észak-koreai párja:

 Mármost, ha ezeket a harci eszközöket az észak-koreai hadiipar képes volt

1. Megszerezni, mert senki sem adhatja el nekik, de feketén megoldható azért a beszerzésük

2. Lemásolni az utolsó csavarig

3. Rendszerbe állítani

4. Sorozatban gyártani

 akkor többet tudnak, többre képesek, mint amennyi egyáltalán fizikailag lehetséges, hiszen már magához a gyártáshoz is szükséges egy csomó olyan nyersanyag és technológia, amivel egészen egyszerűen nem rendelkeznek. Nincs nekik. Ezeknek a bemutatott járműveknek nem is lenne szabad létezni.

 De vannak, hát látjuk őket, nem?

 Valamiket látunk. Valamiket, amik más, meglévő valamikre nagyon hasonlítanak. De mivel nem látjuk őket közelről, nyugodtan lehetnek a járművek is, a ballisztikus rakéta is nagy műgonddal, alaposan megépített díszletek, egy alvázra ráépítenek bármit akár papírmaséból is, ami pont olyan, mint amilyenre számítunk és amilyent látott már a világ, éjjel mutatják be, nem is a legjobb minőségű felvételen... és elhisszük, hogy van nekik csúcstechnológiájuk. Valahogy úgy tessék elképzelni ezeket a guruló „Patyomkin-páncélosokat” (tényleg azok), mint a debreceni virágkarneválon felvonuló díszkocsikat, csak ezeken nem rózsából vagy szegfűből, árvácskából van a borítás.

 De igenis lehet ilyent építeni, meggyőzőre is, sokat is: főleg, ha az, aki építi, tudja: amennyiben lebukik a kamerák előtt, menten és fájdalmasan vége az életének. Sőt, korábbról ismerünk is hasonló történeteket, főként Iránnal kapcsolatban, ugyanis ők rendszeresen mutattak be hamis csodafegyvereket, ilyen volt a Káher–313 például, ami egyszerűen egy makett volt, bevágtak mögé egy stockfotós hegyi hátteret 2013-ban és az iráni vezetés közzétette, hogy már repül a lopakodójuk.

Kövezzenek meg, én még abban sem vagyok halálosan biztos, hogy Észak-Koreának van saját fejlesztésű atomfegyvere, és nem Kínával sunyi szövetségben csalják a világot, régi, lejáró kínai nukleáris eszközöket elsütögetve tesztelés címén, majd a befolyó bevételen osztoznak.

 Azt azért mindenképpen elmondhatjuk, hogy színházi csúcsteljesítményt látott tegnap Phenjan. Minden alaposan meg volt rendezve, a legalaposabban a közönség.

 De a műfaj új: katonai virágkarnevál éjnek idején.

 Még David Copperfield is elismerően csettint ekkora szemfényvesztés láttán.

Szele Tamás