Thaiföldön forradalom zajlik, habár nagyon érdekes forradalom, mert a király ellen tüntetők – a monarchiát követelik. Csak épp nem a mostani monarchiát, a mostani formájában. Ellenben pont a király volt az, aki megváltoztatta a régi államformát, tehát az az egy biztos ebben a helyzetben, miszerint valaki most az államrend ellensége, de nem feltétlenül a tüntető fiatalok.

A bangkoki megmozdulások egyébként meglepően hasonlítanak a minszkiekre, úgy tűnik, a huszonegyedik század elejének forradalmai tipikusan erőszakmentesek, és ez jó hír. Rossz hír az ellenben, hogy Vajiralongkorn király pont úgy reagál a tiltakozásokra, mint Lukasenka, mint azt látni fogjuk, és csak rövid idő kérdése, hogy bevesse a karhatalmat, az viszont nem teljesen bizonyos, hogy a karhatalom nagyon lelkesen lép majd fel az ő érdekében. De lássuk, miről van szó!

Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen egy nagyon békés és nem túl gazdag Thaiföldi Királyság, amiben valahogy mégis a világ egyik leggazdagabb királya, Bhumibol Adulyadej uralkodott, mégpedig hetven éven és százhuszonhat napot keresztül.

Hogy úgy mondjam, azért nem volt olyan nagyon nagy véletlen a király gadagsága az állam viszonylagos szegénységéhez képest: ugye, a király is csak a többi királyhoz képest volt gazdag, államkincsátrakhoz nem hasonlítahtók a magánvagyonok, és hát a virágzó thaiföldi idegenforgalom gondoskodott arról, hogy a királyi bankszámla sose maradjon üresen. De nem is volt pazarló ember. Itt azért álltjunk meg egy pillanatra.

Thaiföld alapvetően alkotmányos és meglehetősen vallásos monarchia volt, amelyban csak két dolgot nem volt szabad szidni, a király személyét és a thai buddhizmust úgy általában, a többi esteleg felmerülő kérdésekhez, legyenek azok bármifélék (de főleg szexuális jellegűek) a legnagyobb türelemmel viszonyult mindenki, nem csak Bhumibol király uralkodása idején, de mindig, amióta az ország fennáll. Ennek is volt köszönhető a legendás thaiföldi szexturizmus: az országban tilos a prostitúció, de potenciális partnerekkel ismerkedni egyáltalán nem tilos (kivéve, ha kiskorúak, de az érthető), a potenciális partnerekkel kapcsolatot létesíteni sem tilos, nekik ajándékot adni sem az. Szóval, bizonyos alapszabályok betartásával és a szemtelenség elkerülésével ugyan, de a legtöbb szexturista megtalálja Bangkokban, amit keres. Hogy ez jó vagy rossz, azt döntse el mindenki magának: a thai gazdaságnak nagyon jót tett, nagyrészt ebből élt az ország. Nem is szidta senki Bhumibol királyt sem, a buddhizmust sem, az előbbre nem volt sok panasz, az utóbbit nem volt miért. Nem volt idilli az élet, de nem is volt rossz hely akkoriban Bangkok.

Azonban Bhumibol király 2016 októberében elhunyt, és Vajiralongkorn koronaherceg követte a trónon. Ezzel kezdődtek a nehezebb idők. Thaiföldön abba nem szól bele senki, mit művel az ember a párjával az ágyban. De az ott is visszatetszést kelt, ha valaki rosszul bánik a házastársával (esetünkben: házastásaival, ugyanis engedélyezett a többnejűség). Vajiralongkorn király azzal kezdte, hogy elvált első feleségétől, egy hercegnőtől – ez még lehetett volna magánügy, mindenkivel előfordulhat, hogy megromlik a házassága. Csakhogy Vajiralongkornnak minden párkapcsolata borzalmasan és botrányosan sikerül: második feleségétől született öt gyerekéből négyet kitagadott, aztán elvált, a harmadik felesége korábban pornófilmek hőse volt, bár ez legyen még a legnagyobb baj, most a negyedik főfeleségnél tart, ha jól számolom, az ágyasainak névsora pedig egyszerűen követhetetlen.

Ez azért baj, mert a thai rendszer három oszlopon nyugszik: a nagy – többnyire kínai kézben lévő – cégek gazdasági prosperitásán, a hadsereg ellenőrzésén és a király abszolút tekintélyén. Tekintélyt mondok, és nem hatalmat, mert arról is van szó: amikor már a kedvenc uszkárkutyáját nevezte ki Vajiralongkorn légimarsallnak, Thaiföldön még a leghűségesebbek is biztosak lettek abban, hogy sült bolonddal van dolguk, mégpedig élvhajhász bolonddal.

Bár olyan nagyon bolond nem volt. Politikai szempontból főleg nem, tudta ő, mit akar. Még 2017-ben átvette a királyi befektetéseket kezelő Crown Property Bureau (CPB) irányítását, amit korábban a Pénzügyminisztérium kezelt. Részvényeinek értékét 40 milliárd dollárra becsülik. Hát igen, igen: Bhumibol papa öröksége! Csakhogy ekkora vagyont nem lehet egyetlen, nem is tiszta eszű emberre bízni, és ami ennél is fontosabb, nem lehet kivonni a nemzetgazdaságból. De különben az államkincstárat is fosztogatja, pedig igazán nincs miért, van neki saját pénze: a 2021-es pénzügyi évben a kormányzati szervek olyan költségvetést hozott létre, amely több mint 37 milliárd bahtot, vagyis több mint 1 milliárd dollárt különített el a monarchiának. A királyi hivatal közvetlenül kap 9 milliárd bahtot A fennmaradó rész nagy részét kormányzati szervek, a rendőrség és a Védelmi Minisztérium kapja biztonsági és fejlesztési projektekhez. Rengetegbe kerül a királyi közlekedés: teljes légiflottát kell fenntartani hozzá, de a közúti biztosítás is állandóan szükséges most már (ennek rövidesen szerepe lesz a történetben). Mellesleg kinevezte saját magát a fegyveres erők főparancsnokának is.

2012 márciusában nyilvánosságra hozták egy új, ideiglenes börtön engedélyét, ami az egyik királyi palotában kapott helyet, valószínűleg hogy a felséges hóhér közelről gyönyörködhessen a rabok szenvedéseiben: és egyre többeket tartóztattak le a király megsértéséért. Sőt, már a monarchiát, mint rendszert sem volt szabad szidni: júliusban azért került elmegyógyintézetbe egy férfi, mert a pólójára azt írta: „Elvesztettem minden bizalmamat a királyság intézményében”.

Nem feledkezhetünk meg a világjárvány hatásairól sem a thai gazdaságra. Leállt a világ idegenforgalma, nagyjából teljesen, egyik pillanatról a másikra csak szexmunkásból 300 ezer maradt munka nélkül Thaiföldön – de gondoljunk bele, hogy ez inkább jelenthet egymillió (vagy annál is sokkal több) munkanélkülit, hiszen a szállodák is üresen tátonganak, a vendéglők is, a strandok is... ne tessék azt mondani, hogy „menjenek a rizsföldekre”, mert nálunk is válság van, és ahogy krumplikapálásra vagy kukoricatörésre sem alkalmas minden budapesti polgár, úgy a bangkokiak sem okvetlenül értenek a rizs termesztéséhez. Ez egy soha vissza nem térő alkalom lett volna Vajiralongkorn király számára, hogy elvesztett tekintélyéből valamennyit helyreállítson: épeszű uralkodó ilyen esetben még a magánvagyonához is hozzányúlt volna, hogy a nyomorgó, éhező polgárokat támogassa. Vajiralongkorn nem tette, ellenben fényűző életet élt Bajorországban. A beszámolók szerint nem érdekelte egyéb, csak az evés, a motorozás és a szex. Annyira visszatetsző módon viselkedett, hogy idén október hetedikén már Heiko Maas német külügyminiszter jelentette be a Bundestagban:

„Világossá tettük a király számára, hogy Thaiföld irányítását nem német földről kell folytatni.”

Magyarul: elzavarták a nem túlzottan kedves vendéget, akármilyen gazdag is legyen. Hazament, és megkezdődött a végjáték – vagy a nyílt diktatúra kezdete.

Hatalmas elégedetlenség fogadta, ugyanis Thaiföldön mindenki tisztában van azzal, hogy a pazarló és elkényeztetett Vajiralongkorn az eddig is már csak a nevében alkotmányos monarchiát abszolút monarchiává akarja alakítani, amelyben a királynak teljhatalma van és minden az övé. Ez ellen tiltakoznak a fiatalok Bangkokban, és mögöttük áll a társadalmi többség. Nem csak a liberális, demokratikus gondolkodásúak: a konzervatívok is elégedetlenek, ugyanis ők úgy érzik, Vajiralongkorn lejáratta a királyság tekintélyét. Nem számíthat a király most már a hadseregén kívül senkire, de tán még arra sem. Mindenesetre úgy próbál tenni, mintha uralná a helyzetet.

Nem kellett volna teljes háremével együtt díszmenetben hazatérnie, a pompa provokálta a forrongó népet, ez már érkezéskor tiltakozásokat váltott ki: nyár óta zajlanak a tömegtüntetések Bangkokban (de országszerte is), a szerdai azonban minden eddiginél nagyobb volt. Mint a 444 írja a helyzetről:

„A tüntetők szerint a 2019-es választáson csalással győzött a kormány - amelynek miniszterelnöke az a katonatiszt, aki 2014-ben puccsal jutott hatalomra. Tiltakoztak az ellen is, hogy a fiatalok körében népszerű, demokratikus átalakulást követelő ellenzéki pártot feloszlatták, és eltűnt a mozgalom egyik népszerű, Kambodzsába emigrált vezetője – a tüntetők szerint a thai kormány ügynökei rabolhatták el. A tüntetők a király hatalmának csökkentését és új alkotmányt is követeltek.”

A tiltakozók jelképe a három ég felé tartott ujj, amivel állítólag – érdekes az indoklás – szerdán „veszélyeztették a királynő kocsiját, mikor az közéjük hajtott”. Mondjuk a kocsi veszélyesebb az emberi ujjakra, mint az ujjak a kocsikra, de ezzel indokolták a rendkívüli állapot bevezetését, mely szerint tilos négynél több embernek gyülekeznie, és a sajtó nem közölhet „félelmet vagy káoszt” előidéző, illetve a „békét és rendet veszélyeztető” anyagokat. Azt, hogy melyik írás ilyen, ők mondják meg: thai cenzor szemével ez az én mostani kis elemzésem sem minősülne másnak.

A válasz erre még nagyobb tüntetés volt, főleg, mert újabb letartóztatások történtek, a fogságban lévő ellenzékiek nem védekezhetnek szabadlábon (ami a thai törvények szerint jogellenes), Anon Nampha bloggerről tudjuk például, hogy a Mae Teng-i börtönben tartják fogva, repülőgéppel vitték oda, messze Bangkoktól, megszólalt minden fontosabb értelmiségi, így Panat Tasneeyanond alkotmányjogász, a bangkoki jogi egyetem volt rektora, egyszóval általános a tiltakozás, habár a tegnap esti rendezvény még békében zajlott le.

Az általános követelések még csak nem is túlzottan radikálisak, nem célozzák a társadalom teljes átalakítását, csupán azt követelik, hogy:

1. A miniszterelnök, Prajuth Csan-Ocsa azonnal mondjon le.

2. Azonnal kezdjék meg a munkát egy új és igazságos alkotmányon.

3. Reformálják meg a királyság intézményét, legyen valós alkotmányos monarchia az államforma, melyben a hatalmat a nép gyakorolja képviselői útján, az uralkodó pedig maradjon a Hit Védelmezője és nem több.

Ezeket az igényeket talán még a magyar kormánymédia sem lenne képes anarchistának vagy túlzásnak nevezni: nyitott kérdés, mi lesz Vajiralongkorn személyével, mert olyan mértékben „veszítette el az arcát”, hogy semmiképp sem maradhat trónon, de talán pótolható volna nővérével, aki szintén jogosult a trónöröklésre.

Most két dologtól függ, mi lesz Bangkokban: egyrészt attól, hova áll a hadsereg, amely, ha hűséges marad a királyhoz, akár évekig vagy évtizedekig erőszakkal kell majd fenntartson egy zsarnokságot, másrészt attól – Kelet-Ázsiában vagyunk! – mit akar Kína, melynek befolyása a thai ügyekre hatalmas.

Pekingből viszont rossz hírek jönnek: Hszi Csin-ping és Wang Yi külügyminiszter a Soth China Morning Post szerint „kitárja karját Prajuth Csan-Ocsa ostromlott kormánya felé”. Félek, csúnya zsarnokság születik majd ebből az ocsmány ölelkezésből...

De még ez sem biztos.

Bangkokban a helyzet bizonytalan.

Csak reménykedni tudunk, hogy még jóra fordul.

Szele Tamás