Tulajdonképpen tényleg az egészről a Bill Gates tehet, ha ő nincs, a Vágási Feri nem véteti meg a Jutkával a Windows 95-öt és nem „száll be az internetbe”, minek következtében az egész fontos merény kifordult volna medriből és egy ártatlanabb, naivabb, kedvesebb világban harapdálnánk egymás torkát, mérgeznénk egymás kútjait, mert anélkül azért mégsem lehet élni Hunniában.

A dolgok elejére kell visszamennem, egy régi Computer Karácsonyra, úgy a kilencvenes évek első felére, mikor a BSA feltűnt Magyarországon és kiderült, hogy a szoftverlopás büntetendő. Volt ott a sajtótájékoztató, amin egy okos rendőr bácsi és egy még okosabb ügyvéd bácsi elmagyarázta a megjelenteknek, miszerint ne másolgassuk a Doomot egymástól, mert az csúnya dolog és büntetés jár érte, bár a Windowst meg aztán főleg ne másolgassuk. A jelenlévők néztek maguk elé, körülbelül a mostani szaksajtó elitjéről és a jelenlegi IT-szektor közép-felsővezetői rétegéről van szó, akikkel azonban akkortájt némiképp fiatalabbak voltunk, bólogatott mindenki, aztán valaki megkérdezte:

– És letölteni szabad?

– Letölteni?

– Tudja, doktor úr: internet, BBS-ek...

– Sajnálom, ez a maguk szakterülete, én csak a joghoz értek, meg az érvényesítéséhez

És ezzel el is volt intézve évekre az informatikai probléma. Aztán később átmásoltunk egymástól pár száz mega játékot, jó drága volt egy doboz floppy, és minden ment tovább. Hát, jelentem: azóta is itt tartunk, csak a Vágási Feri beszállt az internetbe. És a Jutka vette neki hozzá a Windowst.

Ahogy látom, hivatalos szinten azóta csak annyi történt, hogy rájöttek: ez az izé valamiért fontos és foglalkozni kell vele (ennyi akkor is történt), időről időre megbíznak egy-egy ilyen doktor urat, hogy foglalkozzon a kérdéssel, az meg foglalkozik, csak közben minden útkaparó már használja is azt, amihez az Illetékes Elvtárs kicsit sem ért, ellenben folyamatosan beszél róla. Neki ugyanis az a dolga, hogy beszéljen, a másik illetékeseknek az a dolguk, hogy bólogassanak rá, így összejön egy szakmai műhely, ami gyakorlatilag épp annyira nem ért az online térhez, mint a vonaldíszes kerámiák kultúrájához vagy az inka csomóíráshoz, ellenben kap ezért egy csinos fizetést.

Az, hogy közben az online kommunikáció meghatározza az életünket, ilyen járványos időkben meg főleg rá vagyunk szorulva, teljesen harmadlagos: politikusaink mindkét oldalon ott tartanak, ahol a Vágási Feri, hogy beszállnak az internetbe, mert az jó lesz. Sosem felejtem el, mikor Kerényi Imre egy tévéműsorban – még messze 2010 előtt – elővette a mobiltelefonját, és közölte: „ez a mi csodafegyverünk, vannak listáink, bármikor mozgósítani tudunk mindenkit”. Mármint, ugye, aki mozgósul. Ennél már csak az volt nagyobb csoda, amikor a 2010-es vereség után az MSZP pár hónapig azzal magyarázta a választások eredményét, hogy „a Fidesz mesterien használta az informatikát, mi meg ehhez nem értünk”. Senki nem használt mesterien semmit, ha használtak valamit, az olyan primitíven történt, hogy Vértesszőlősi Samu sírva fakadt volna tőle és kiveszi a kezükből a billentyűzetet, majd megmutatja, hogy kéne. Mindkét oldal teljesen analfabéta volt az informatikai területhez.

De legalább következetesek: maradtak, amilyenek voltak, arra azért gondosan ügyelnek, nehogy tanuljanak valamit. Itt van ez a Megafon nevű találmány, ez a kormánypárti trolltartó. Túl azon, hogy láttam én ezt már többször is elindulni, ez sem lesz jó semmire, de legalább pénzbe kerül. Elindult ez már sokszor, mindenféle nevek alatt, hívták ezt még Nemzeti Regiszternek is: olyankor szokott felmerülni az ötlete, amikor valami befolyásosabb embernek van pár perce és rájön arra, mi mindenre lehetne jó az online tér. Na, olyankor monoton rendszerességgel feltalálják a Google-t vagy a Facebookot, rosszabb esetben az iWiW-et, elnevezik valahogy másképpen, kapnak rá valami nyílt vagy burkolt kormánytámogatást, megváltják a világot és szépen elhal a kísérlet, aztán eltemetik a régi indián temetőben, mert ott nincs kiírva, hogy „feltámadunk”. A nagy indulat és politikai lelkesedés annyit ér, amennyit Hunniában mindig is ért: a zsebre vágható dotációt, egy fityinggel sem többet.

Azért az is pénz.

Ez a Megafon például azért nagyon jó, mert eredetileg egyszerre foglalkozott volna a világon mindennel és még néhány tárgykörrel ezen kívül is, természetesen a nemzeti jobboldal jegyében, melyet elnyomnak az online térben, legalábbis érzésük szerint, aztán most kezd kiviláglani, hogy tulajdonképpen valami trollképző lett belőle, elég alacsony hatásfokkal. Sokan tartottak egy „trollsereg” felállításától – sokat nem is lehetne tenni ellene, sőt, mint a 444 kiderítette, ilyen, főként választási kampány idején létezik is a Fidesznél – de ez ahhoz kevés, mint mákos tekercsben az önindukció. Tulajdonképpen nem lehet rájönni, mi ez, de majdnem biztos, hogy valami. Mert ahhoz mindenképpen kevés, hogy semmi legyen. Megpróbálom megmagyarázni, éspedig példákkal, ugyanis a Megafon vezetője, Kovács István részletes interjút adott a vállalkozásról a 888-nak. Ebből kiderül, hogy a Megafon tulajdonképpen „jobboldali influenszerek képzésére” jött létre.

Már, amennyiben lehetséges egyáltalán influenszert képezni. Azért az influenszer – már maga a fogalom is kétséges – épp, hogy nem befolyásol, influenszál senkit, illetve csak annyiban, hogy valamiért figyelemreméltó az egyénisége, és aki egyébként is egyetértene vele, az megnézi, amiket művel. Közben meg fogpasztát vagy macskaalmot reklámoz, amit vagy megvesznek, vagy nem, de neki is élnie kell valamiből. Olyan influenszer még nem született, aki abban tudna tetszést kelteni, akinek alapvetően ellenszenves vagy aki elvi alapon nem ért vele egyet: így hát az egész influenszerkedésnek pont annyi a politikai haszna, mint a propaganda-újságírásnak, vagyis semmi, de lehet rá pénzt adni. Hivatalosan nem a kormány adja, hanem „jobboldali üzleti körök”, de csak merjenek nem adni. Szóval, hogy is néz ki ez?

„Ami fix: ígéretünkhöz híven szeptemberben elindítottuk az első közösségimédia-képzésünket, amelynek során idén 90 embernek fogunk egy átfogó tudásanyagot átadni. Sokféle jelentkezőnk van: lelkes fiatalok, akiknek eltökélt céljuk, hogy saját csatornát építsenek, és véleményvezérekké váljanak; olyanok, akik már otthonosan mozognak a közösségi médiában, és van saját felületük, de még több emberhez szeretnének eljutni; és olyan idősebb megafonosok is, akik szeretnék profi módon elmondani, hogy számukra mit jelent a család, a vallásos érzület, a hazaszeretet. Vagyis a konzervatív értékek.”

Hát, aki szándékosan akar véleményt vezetni, az tán még ipari áramot is előbb fog... nem olyan jószág az, ami tűri, hogy karikát fűzzenek az orrába. Maga a kifejezés is rossz, legalább olyan rossz, mint az „influenszer”. Igazából a világon senkinek a véleményét nem lehet befolyásolni, irányítani, ez egy tévhit, az emberek úgyis azt fogják gondolni, amit akarnak, legfeljebb néha kialakul némi nézetazonosság egyes kérdésekben. Utóbbi időben egyre ritkábban. Jószerével inkább lehetne mondani, hogy a vélemény tolja maga előtt a vezért, ő kell megfeleljen a közkeletű nézeteknek, épp ezért nem is akkora örömünnep, ha mondjuk egy írás túlzottan népszerű lesz: ha túl sokaknak tetszik, akkor törvényszerűen túl egyszerű, túl általános, véletlenül valami olyasmire éreztünk rá, ami vetekszik a meleg víz feltalálásával.

„Én úgy érzem, hogy egy ilyen képzést elvégezve mindenki léphet majd egyet előre, ami a saját ambícióit illeti. Mi ehhez a kezdő lökést meg tudjuk adni. Nem olyan nagy ördöngösség, de azért érdemes meghallgatni a szakértőket, hiszen minden közösségimédia-felületnek megvannak a saját szabályai. Ha videós tartalmakat gyártunk, nem mindegy, hogy milyen hosszú videókat töltünk fel a Facebookra, az Instagramra vagy a YouTube-ra – csak hogy a legtriviálisabb példát mondjam. Ha ezeket a szabályokat betartjuk, akkor egyszerűbb dolgunk lesz, és több embert el tudunk érni az üzeneteinkkel. Hiszen hiába vannak nagyon jó ötleteink, ez önmagában ma már nem elegendő.”

Igen, ezt hívjuk egy másik, régebbi szakmában műfajelméletnek. Amit illik ismerni, sőt, kell is, de azért ez nem a siker titka. Azért valóban nem árt némi formai elegancia.

„...az influenszerkedés nálunk még mindig gyerekcipőben jár. Itthon is kialakult már az a trend, hogy a véleményvezérek egyfajta „hangszórószerepet” töltenek be, és nemcsak a marketing, hanem a politika világában is kezdenek egyre fontosabbá válni. Azoknak viszont, akik nem ismerik, mindig el kell mondani, hogy a politika egy nehezebb terep. Számítaniuk kell például arra is, hogy ha arccal, névvel kiállnak egy bizonyos ügy mellett, akkor a balliberális oldal meg fogja őket támadni, megpróbálja majd kikezdeni, hiszen a lejáratókampányokban és a botrányt keltő akciókban igazán jó a baloldal. Viszont azt is jó, ha tudják, hogy a konzervatív közösség egy erős, összetartó közösség, és mi mindig ott leszünk, hogy megvédjük a szövetségeseinket.”

Hogy ki a jó a lejáratókampányokban, azt azért megmutatta az elmúlt két év lankadatlan kultúrharca: már bocsánat, de azt azért még a Jóistenke se gondolta volna, hogy 2020 nyarán a magyar kormány legnagyobb ellensége, legalábbis a tulajdon sajtója szerint, a francia rítusú szabadkőművesség lesz. Sorosra még lehetett volna gondolni, Adyra is, de a Nagyoriensre? Hiszen még szabadkőműves embert sem ismernek, akik tőlük mentették a hont, vagy ha igen, nem tudják róla, hogy az. Sikerült több hónapos lejáratókampányt folytatni valami ellen, amiről azt sem tudják, hogy eszik vagy isszák, sosem látták. Ez már valóban példája a szakmai bravúrnak, mármint, ha a lejáratás egy szakma. Ehhez képest a „balliberális” oldal sehol nincs, bár ilyen oldal fogalmilag nem is létezik, csak pár publicista, aki időnként nem bírja a halmozódó hülyeséget és kínjában parodizálja. Ha lejáratásról beszélünk, tessék megnézni a KESMA lapjainak elvesztett sajtópereit, hosszú a lista. Az a sok büntetés, kérem, mind lejáratásért járt.

Nem is érdemes folytatni: Don Quijote szerzett magának kilencven Sancho Panzát és most a szélmalmok legyőzésének módszertanát oktatja nekik. És a szélmalmok álnok természetét. Hát ki szeretné, ha a lánya egy szélmalommal randizna?

Ebből nem lesz „trollhadsereg”, akkor sem, ha mindegyiküknek húsz profilja van. Más kormányoldali „módszertant” is láttam már, ami a véleményvezérkedés és a blogolás vizein próbálta meg eligazítani a kezdő mamelukot, az sem ért semmit. Ez az iskola sem, csak mégis lehet benne pénz.

Ugyanis igazából nincs módszer. Nincs módja annak, hogy a másik ember véleményét megváltoztasd. És talán szükség sincs rá: ha nem kívánsz tőle olyant, ami ellenkezne a természetével, vagy a józan ésszel, egész jól el lehet lenni egymással mindenféle meggyőzés, megtérítés nélkül is. Igaz ez a másik politikai oldalra is, a harmadikra is: értelmetlen győzködni az embereket, csak idegesítjük őket vele.

Reménytelen is ezt elmagyarázni, Vágási Feri megint beszállt az internetbe.

Abbahagyhatná már. Nem megy ez neki.

Szele Tamás