Forgókínpad

Forgókínpad

Békemenet Washingtonban

2020. november 10. - Szele Tamás

Már megint ez van. Már megint megmondtam valamit előre, pedig nem is akartam. Hogy ez az én próféta lelkem nem bír nyugodni... Mikor nem több, mint két napja azzal marháskodtam ezen a hasábokon, hogy „Trump Orbán Viktor legjobb amerikai tanítványa”, még én is csak poénnak szántam, sőt, majdnem ki is húztam, mert nem találtam a legjobbnak.

trump_lost.jpg

Erre fel kiderült, hogy szó szerint igazat írtam. Nem először sikerül így eltaláljam minden célzás nélkül a dolgokat, persze mellélőni sokkal többször sikerül, de az nem nagy ügy: a találat a meglepő így, minden komolyabb előkészület vagy akár odafigyelés nélkül. Mert mondjuk világpolitikai eseményeket vagy azok kimenetelét kikövetkeztetni nem nagy dolog: leül az ember egy-két kávéval, elolvas harminc-negyven mindenféle szakcikket, háttérinformációt, sajtóközleményt, történelmi, földrajzi, gazdasági adatokat, aztán az adatok alapján nagyjából logikus, mi fog következni: már amennyiben a dolgok logikusan történnek, csak az sincs mindig így. De ez használható módszer, járható út, ha kicsit munkaigényes is.

Az ijesztő az, amikor egy viccc, egy poén lép le a képernyőről és kezd önálló életbe, mert azt még tudat alatt sem gondolhattam volna valószerűnek, mikor leírtam. És van ilyen időnként, csak ha megtörténik, kilel magamtól a hideg és megfogadom, hogy fékezni fogom a humorérzékemet a jövőben, mert pokolian abszurd, sőt, fekete humorom van. Ha az mind valóra válik, amit viccből kitalálok, a világnak nagyjából annyi is.

De térjünk a tárgyra: mi ez a Trump-féle békemenet?

Ez bizony az, amit a neve is mond, semmi más, „March for Trump”. E hónap 14-ére szervezik, déli tizenkettőre. Előbb Washingtonba, aztán ország szerén tova. A washingtoni Szabadság térről az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé akarnak vonulni Donald Trump exelnök hívei (a toborzóban gondosan megadják a címet is, gyengébbek kedvéért: Supreme Court of the United States, 1 First Street Northeast, Washington, DC 20543) abból a célból, hogy semmisítsék meg a választások eredményeit, és vagy ne rendezzenek újakat, hanem maradjon Trump az elnök (esetleg élethosszig is) vagy addig rendezzék az új választásokat, míg meg nem nyeri azokat, tart, ameddig tart.

Megőrültek? Meg, persze, de tessék belegondolni: minálunk, kicsiben ugyanilyenek zajlottak a 2002-es választások után. Hidakat zárt le Budaházy, szintén a szavazatok újraszámlálását követelték, mi meg kezdtük megszokni már akkor – tehát négy évvel a 2006-os zavargások előtt – hogy vannak délutánok, mikor a Rákóczi utat el kell kerülni, mert akkor gyújtogatják ott nemzetmentési célból a kukákat.

Szóval lesz amerikai békemenet. De jó, a fene enné meg. Mondjuk Amerikában voltak elődei, kezdve Kelly Ipari Hadseregétől Martin Luther King polgárjogi menetéig 1963-ban, szóval mondhatjuk, hogy amerikai szokás, ha nem is teljesen, de az biztos, hogy nem mi találtuk ki, itt, Budapesten. Ez a mostani mégis inkább a CÖF békemeneteire hasonlít, mint az amerikai elődökre, meg még esetleg a Marcia su Romára. Miért is? Lássuk a toborzólevelét!

trump_bekemenet.jpg

A demokraták a republikánus szavazatok jogfosztását és semmissé tételét tervezik. Az amerikai nép dolga ezt megállítani.

Trump elnök mellett kitartva NEM fogunk meghátrálni, biztosítjuk e választások integritását a nemzet érdekében. Ez koalíciós és csapatmunka. Az utcára kell mennünk, hogy megvédjük a szavazás integritását.

Trump elnöknek hallania kell tőlünk, a néptől: nem akarjuk, hogy engedjen. Ki fogunk vonulni annak érdekében, hogy Trump követelje az átláthatóságot és megvédje a választások integritását.

Mi voltunk a „Stop The Steal” Facebook-csoport, amely 22 óra alatt 365 000 főssé nőtt, mielőtt az FB bezárt minket. 10 másodpercenként 1000 emberrel gyarapodtunk. Segítsen nekünk tovább terjeszteni a hírt, miután a Big Tech bezárt minket, hívja meg legalább 10 barátját mozgalmunkba!”

march_for_trump.jpg

De legalábbis hozzon magával még egy embert. Ha tíz esetleg nem is jönne. Kísértetiesen hasonló a narratíva ahhoz, amit egy esetleg bekövetkező 2022-es Fidesz-vereség esetén olvashatnánk a CÖF oldalán: hazugság, demagógia, összeesküvés-elmélet, mindent átható populizmus („mi vagyunk a nép, a nemzet, tehát rajtunk kívül senki más nem tartozik nemzetünkhöz”), pátosz és hasadó kulisszák nyögése a távolból.

A számokkal kicsit hadilábon állnak (épp, mint a mieink), a szöveges példát rosszul oldották meg, ugyanis ha 22 órán át létezett a csoportjuk, és tíz másodpercenként ezer emberrel gyarapodott, akkor az másodpercenként száz, tehát nem 365 ezer tagjuk kellett volna legyen, hanem 7 920 ezer, majdnem nyolcmillió, de van egy olyan érzésem, hogy a békemenetelők ennek nem fognak utána számolni. Sem Amerikában, sem Magyarországon nem szokásuk nekik az ilyesmi, ők azt is elhiszik, hogy „a negatív növekedés is növekedés”. Erős fű lehet, amit ők szívnak, a népbutítás mindennél erősebb gandzsája, azt az egyet nem értem, hogyan képesek minden nap bevásárolni és viszonylag pontosan kiszámolni a számláik végösszegét.

De folytassuk. Érdekes részletek következnek.

CSATLAKOZZ HOZZÁNK

MIRŐL VAN SZÓ? Nagyszabású menet és gyűlés, amelynek során Trump elnököt kérjük, hogy ne engedjen.

KIK SZÓLALNAK FEL? Donald J. Trump elnök és a konzervatív vezetők helyi támogatói (a felszólalók listáját később közöljük) Nőket, férfiakat és gyermekeket egyaránt szívesen látunk.

MIKOR? November 14-én, szombaton délben

HOL? A rendezvény a washingtoni Freedom Plazán kezdődik, és a Legfelsőbb Bíróságon zárul

JEGYKÖLTSÉG

3 dollár adományt igényelünk résztvevőnként, hogy megakadályozzuk az Eventbrite-számlánk felszámolását. 3 dolláros adománya a hangosítás, a színpad, a biztonság, a transzparensek, stb. költségeinek fedezésére szolgál.

Elnézést kérünk, hogy egyszerre csak egy jegyet adhatunk el, de a baloldal megpróbál minket minden platformról eltávolítani.

Kérjük, fontolja meg további adomány folyósítását a rendezvény költségeinek fedezésére.

UTAZÁS

Külön kérésre, egy űrlap kitöltése után parkolóhelyet biztosítunk.

Számos szálláshelyünk van Washington DC-ben. Ha különleges kedvezményt szeretne kapni az egyik szállodában, ahol szobáink vannak, kattintson ide és töltse ki ezt a másik űrlapot.

KOMMUNIKÁCIÓ

Ha további részleteket és frissítéseket szeretne kapni a fejleményekről, győződjön meg arról, hogy itt regisztrált a közvetlen e-mail kommunikációra. A Big Tech cenzúrázott minket, hogy csak hagyományos platformjainkról kommunikálhassunk támogatóinkkal.

ADOMÁNY

Ez az erőfeszítés jelentős forrásokat igényel. A jogi és kommunikációs ügyektől kezdve az utazásig és a technológiáig minden fillér számít. Nagyra értékeljük támogatását, és reméljük, hogy az Eventbrite-en kívül is adományoz nekünk.”

Annyit még tudni kell, hogy az Eventbrite egy politikailag teljesen független, rendezvényszervezéssel és jegyárusítással foglalkozó online cég. Csak őket használták most fel. Parkolóhely lesz, hotelszobák lesznek olcsón és bőven, a Republikánus Párt szeretettel várja az összes rendecket és Csőcselék Őfenségét Washingtonba.

Mondom én, hogy békemenet vagy Marcia su Roma. Más kérdés, hogy a felhívás jelenleg egy napos, és ugyan sokan akadnak, akiknek ellenszenves a Demokrata Párt (mondjuk olyanok már kevesebben, akiknek rokonszenves volna Trump), de nem hinném, hogy hat-hét nap alatt tömegek lennének képesek megszervezni a szabadnapot és a washingtoni utat.

A mellékelt ábra mutat még valamit. Valamit, aminek nagyon nem lenne szabad a meghívón-toborzón lennie, éspedig egy kis adatgyűjtést. Névvel, címmel, mailcímmel, állammal, szóval alakul Trump Kubatov-listája is, ez ugyan nem törvénytelen az Egyesült Államokban, de legalább gusztustalan.

Összességében tehát elmondható, hogy Washingtonban békemenet lesz.

Ami úgy repül, mint egy békemenet, úgy úszik, mint egy békemenet, és úgy hápog, mint egy békemenet, az békemenet.

Még nem tudjuk, mi lesz az amerikai CÖF neve, de lesz, biztos, hogy lesz, és szerepel majd benne az „alliance”, a „civilian”, a „national” szó, esetleg még más kifejezésekkel együtt. Ahogy kialakul majd a Kubatov-lista ottani megfelelője is. Lesznek majd polgári körök is (patriotic circles esetleg?), lesz minden, ami nálunk is volt.

Trump most egészen pontosan a 2002-es orbáni recept alapján próbálja kettétépni az Egyesült Államokat, de legalábbis erősen megingatni az egységét.

Van abban valami nagyon érdekes, hogy ezeknek az egocentrikus populistáknak összesen egy kottájuk van, és azt is Benito Mussolini írta 1922-ben.

Nyilvánvaló, hogy ezt a menetet megrendezni több, mint bűn: hiba. Ismerve Washington hatalmas közterületeit, ha csak nem lesz több százezer, esetleg millió körüli a résztvevők száma, az összes felvételen el fognak veszni a menetelők a hatalmas tereken, széles sugárutakon, az ötlet több időt, gondosabb előkészítést és némi gondolkodást is kívánt volna. Persze, utólag majd lehet azt mondani, hogy a sajtó felvételei hamisak, hogy mindenki hazudik, hogy Trump győzött, lehet fake newst kiáltani, és ez a helyzetben a legaljasabb, legelkeserítőbb.

Különben csak annyit kérdeznék ebben az esetben: ha a demokraták olyan ügyesek, hogy sikerült ellopják az elnökválasztási eredményeket és meghamisítsák a világ összes híradását, mi a jó fenének nem lopták el a szenátusi választásokat is? Ott volt nekik az az eredmény is, a kezük ügyében.

Mindegy, egyelőre maradjunk annyiban, hogy Washingtonban békemenet lesz.

Még szoknom kell a gondolatot.

Főleg, hogy mi már láttuk, hová vezet az a hadiösvény, amire most Trump és törzse rálépett.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása