- Jó napot, Hacsek, mit csinál itt, a bezárt kávéház teraszán?
- Maga szerint mit lehet művelni egy kávéházi teraszon? Kávézok és üzletelek, mint mindig.
- De zárva van a bolt!
- Termoszból kávézok.
- Ennyi erővel otthon is megihatta volna, kényelmesen.
- Otthon nem tudnék üzletelni, kérem.
- Tényleg, kikkel üzletel? A kávéház zárva, a terasz üres, csak az asztalok vannak kint, mert azok bele vannak ágyazva a flaszterbe, még székek sincsenek, maga is egy konyhai sámlin ül... kivel bír maga itt üzletelni?
- Egy fontos üzletfelemet várom, már tárgyaltunk, csak elszaladt egy hölgyismerőse után.
- Na, magának is komoly üzletfelei vannak, meglátnak egy szoknyát és felugranak a tárgyalásból...
- Kérem, ez egy ilyen kuncsaft. Jön az vissza nemsokára, itt hagyta a fél kiló lecsókolbászt is, amit vettem neki.
- Maga megőrült, lecsókolbásszal várja az üzletfeleit, tárgyalópartnereit?
- Mit csináljak, a csabai túl csípős neki és fontos, hogy jó benyomást tegyek rá.
- Milyen üzletfele van magának, valami őrült milliomos?
- Nem, a milliomos én leszek, az őrült pedig maga, ha megmondom, hogy a partner úr kutya, méghozzá kóbor.
- Igaza van, megőrülök magától, de magának is elment az esze! Mit akar maga kóbor kutyákon keresni?
- Ha lehet, nagyon sokat. Magának nincs érzéke a bolthoz.
- Na, most már kezd érdekelni, kísérleti állatokat toboroz?
- Ugyan. Állatvédő vagyok. Nem, arról van szó, hogy este nyolc és hajnali öt között kijárási tilalom van. Kivéve, ha kutyát sétáltat az ember. Kezdi már kapiskálni?
- Igen is meg nem is... szóval maga összefogdossa a kóbor kutyákat, és eladja azoknak, akik régi dicsőségünket játsszák?
- Mit játszanak?
- Régi dicsőségünket. Az késel az éji homályban.
- Maga sem lesz még egyszer elmebeteg, nem késel, hanem késik!
- Nagy ügy: kijárási tilalom idején ugyanaz, egyiket sem szabad.
- Na, várjon, mert még a felét sem érti. Én nem összefogdosom a kóbor kutyákat, mert nem tudnék annyit etetni sem, elhelyezni sem, amennyire volna kereslet.
- De miért keresik őket?
- Hogy mászkálhassanak este.
- Rendben, de hát hova mennek? Dolgozni mehetnek is, jöhetnek is, minden kocsma, kávéház, vendéglő be van zárva, a boltok szintén, nincs is miért kimenni, még a rosszlányok sem állhatnak a placcon.
- Én sem teljesen értem, de tény, hogy mindenki kutyát akar. Igaz, csak annyi időre, amíg az utcán van, utána már nem érdekli őket.
- Szegény kutyák, akiket most ezek befogadnak a menhelyekről...
- Na látja, hogy állatvédő vagyok. Ezt akarom megelőzni.
- De hogyan?
- Most jön az ötlet másik fele. Tegnap bejelentették, hogy este hét és reggel hét között ingyen le lehet tenni a kocsikat a parkolóházakban, erre az időszakra nem kérhet pénzt a tulajdonos.
- És?
- El tudja maga képzelni, mi lesz a parkolóházakban hét és nyolc között?
- El. Dugó, őrjöngés, üvöltözés...
- Na, látja. És hazaér mindenki nyolcra?
- Nem. Csak azok, akik az elsők között kaptak helyet és nagyon közel laknak, esetleg magában a parkolóházban.
- Itt jön a kutya szerepe. Minden parkolóház előtt nyitok egy kutyakölcsönzőt, amiben a környéket ismerő kóbor kutyákat alkalmazok. Kijön az ügyfél nyolc óra egy perckor a parkolóházból, és nem mehetne haza, akkor sem, ha ötszáz méteren belül lakik (bár azt sem veszik olyan nagyon szigorúan), mert itt a tilalom. Na, akkor jövök én Blöki kollégával, kölcsönadom neki ezer forintért az ebet, az hazakíséri, és utána visszakutyagol hozzám. A dolog pénzügyi része az én reszortom.
- De hiszen maga csak besöpri a pénzt.
- Nem csak, viszont főleg. Ellenben a lecsókolbász nálam van, én is fektetek az üzletbe, hogy legyen miért visszajönnie hozzám a kollégának. Minden ügyfél után kap húsz centi kolbászt.
- Ebben van némi logika, ha nem is sok... de mondja, lehet tárgyalni ezekkel a kóbor kutyákkal, komoly partnerek?
- Most mit mondjak magának? Szívesebben üzletelek velük, mint a Simekkel, mert megbízhatóbbak és hálásabbak is.
- De várjon. Nem lenne jobb ezt postagalambbal csinálni? Az mindenképpen visszajön és olcsóbb is az etetése.
- Jobb lenne, csak nem tiszta a törvényi háttér: jogértelmezés kérdése, mi minősül kutyának és mi nem. A nyúl például egyáltalán nem.
- Miért pont a nyúl?
- Tegnap Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmagyarázta a Facebookon, hogy nem, azt a nyulat sem szabad sétáltatni este nyolc után, amelyiket különben rendszeresen sétáltatnak. Ugyanis a nyúl nem kutya, a szabályban kutya van, nem nyúl, másrészt és ezzel szemben a kutyáknak nagy mozgásigénye, meg az „egészségügyi szükségleteiket” is el kell végezniük, ez indokolja a kivételezést.
- Akkor kutyából nemcsak szalonna nem lesz, de nyúlgerinc sem.
- Pontosan. Mármost a nyúlnak ugyan van mozgásigénye, ha a házinyúlnak nem is akkora, mint a kutyának, viszont a hivatalos vélemény a galambra nem tért ki.
- Azért az sem kutya.
- De van mozgásigénye, éspedig a kutyáénál is sokkal több, mert neki nem csak vízszintesen van, hanem függőlegesen is. Az egészségügyi szükségletével meg tele van minden gang és utca.
- Hát, azt mondom, magának fog kelleni egy jó teológus.
- Teológus? Az meg minek?
- Ha kutyákkal nem megy a bolt, és galambokkal próbálkozna. Ugyanis ha egyes vallásokban a hal nem hús, ellenben a hód halnak minősül, akkor a galamb is minősülhet kutyának szükség és igény esetén.
- Mond maga valamit... de hát az csak egyházi jog szerint van így.
- Hát, ahogy én a mostani kormányt ismerem, óvakodni fog az egyházi jog megsértésétől.
- Ez nagyon szép, de egyelőre kutyám van, galambom nincs.
- Kéri az én galambomat?
- Dehogy kérem, ismerem már a nagyságos asszonyt, bár kétségtelen, hogy ha valahol, hát a pesti éjszakában kiismeri magát, kár, hogy nincs szárnya.
- Maga kutyapecér, hogy beszél a feleségemről?
- Nyugodjon már meg, üzletről beszélünk, nem a feleségéről. Na, hagyjon is, jön Blöki kartárs, indul az értekezlet.
- Jó munkát, aztán ne ugassák hiába a Holdat. Holnap kijön?
- Hogyhogy ki?
- Ide, a teraszra.
- Hát, ha már be nem mehetek...
- Hozok én is egy termosz kávét.
- Én meg egy kis rumot belé.
- Sok sikert!
- Magának is – ebben a kutyavilágban.
Szele Tamás
