Sajnos, nem lehet megkerülni. Sajnos ez foglalkoztat boldog-boldogtalant, illetve csakis a boldogtalanokat, ugyanis ilyen szempontból boldogok nincsenek a Kárpátok alatt, én sem örvendek – de higgye el nekem mindenki, hogy nekem (és még néhány sorstársamnak) egészen pontosan kétszer olyan kellemetlen Demeter Szilárd, mint bárki másnak.

Viszont nem fogok sem érte, sem helyette, sem miatta bocsánatot kérni, mert egyrészt nem vagyok én neki az őrizője, másrészt nem az atyámfia (anyámé meg aztán főleg nem), harmadrészt neki kéne bocsánatot kérnie tőlem. Mármint, tőlem is. Másoktól is, sokaktól. Aránytalanul többektől, mint első pillanatban gondolná az olvasó, körülbelül 1,2 millió fővel többektől. De kezdjük az elején, ismertessük a tényállást.

Demeter Szilárd – nem fogom végigsorolni a címeit, lassan annyi van már neki, mint Ferenc Józsefnek, legyen egyszerűen kultúrpápa – a következőket írta a tegnapi Origóba:

„Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni. A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók. Mindegy, hogy nyitott társadalomnak, vagy jogállamiságnak, vagy szolidaritásnak hívják-e a verbális furkósbotokat - mind a jogfosztás eszközeiként szolgálnak. Amikor kétségbe vonják a magyar választópolgárok akaratát, képességét arra vonatkozóan, hogy megválasszák, hogyan akarnak élni, kit akarnak hatalmon látni, akkor tulajdonképpen azt mondják rólunk, hogy nagy az orrunk, büdösek vagyunk és tetvesek.”

Ez nem idézet, ez maga a Rubicon. Ezt nem kellett volna átlépni, tisztességes ember ilyent nem ír, nem mond, de ilyen aljasságot még csak nem is gondol. Ittas fővel sem. Semmikor. Ez bizony a legordasabb antiszemitizmus, akkor is, ha álságosan az ellenkezőjének mondja magát. Ami ennél is több: ellentmond a hatályos Büntető Törvénykönyv 333. paragrafusának, mely szerint:

„333. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Ebben bizony benne van a három év, mint márványkőben Michelangelo szobrai, ráadásul maga Demeter Szilárd az, aki kifaragja belőle. A minősíthetetlen írás ellen tiltakozott volt a Mazsihisz, éspedig ezt írták:

„A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye

Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen, 75 évvel Auschwitz után egy állami intézmény vezetőjétől pedig megbocsáthatatlan. Auschwitzban több mint 430 ezer honfitársunkat gázosították el. Aki ezt aktuálpolitikai vita kapcsán, akár csak áttételesen is relativizálja, az érzéketlen a 20. századi magyar történelem és a honi zsidóság fájdalmai iránt.

„Európát Soros György gázkamrájának” nevezni a holokauszt relativizálásának tankönyvi esete, ennélfogva nem egyeztethető össze az antiszemitizmus minden formája ellen meghirdetett kormányzati zéró toleranciával. A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjétől súlyos felelőtlenség létező előítéletekre rájátszani. A Mazsihisz szerint Demeter Szilárdnak az origo.hu honlapon megjelent írása vállalhatatlan minden jóérzésű polgár számára.”

Eddig a pontig is vaknak és bolondnak kellett lenni Demeter Szilárd mentegetéséhez, annak feltételezéséhez, hogy „elszaladt a pennája”, „elírta magát”, „nem úgy gondolta” (akkor hogy, a jó életbe, hat kötete jelent meg, csak tudja, mit ír le, s ha nem tudja, helyezzék gondnokság alá!) ám a válasza kétségtelenné tette, hogy nem egy gyenge pillanatról, félresikerült párhuzamról van szó, hanem politikai szándékról, fanatizmusról, aljas gazemberségről. Lássunk pár részletet a válaszból is, mert nem tanulság nélkül való.

„A Holokauszt, és mindaz, ami a XX. században történt a zsidósággal, kisajátíthatatlan.”

Demeter uram, még jó, hogy azt nem mondod, miszerint „a zsidóknak semmi közük hozzá”.

„Mindannyiunk közös öröksége. És mindannyiunk közös felelőssége, hogy soha többé ne forduljon elő még csak hasonló sem Európában.”

Ha csak így nem. De az előző írás után különösen hangzik ez a kijelentés ugyanattól a szerzőtől.

„Azzal, hogy például a lengyeleket és a magyarokat ki akarják taszítani az „európaiak” köréből (anélkül, hogy tudnánk, pontosan mit is értenek európai értékeken), gyakorlatilag azt a gesztust ismétlik meg, mint amikor zsidókat előbb másodrendű polgároknak minősítették, majd kivetették a politikai közösség tagjai közül (erről Hannah Arendt ír igen okosakat).
75 évvel Auschwitz után ott tartunk, hogy a liberális mainstream nettó náci logikát működtet. Ez valóban elfogadhatatlan.”

Senki sem akarja még kizárni sem Lengyelországot vagy Magyarországot az uniós államok köréből: annyit kérnek tőlünk, hogy fogadjuk el a jogállamiság alapszabályait, magyarul: legyenek stabilak a törvényeink, ne változzanak folyamatosan és tartsuk be őket. Ennyit kérnek. Ki sem lehetne zárni ezt a két országot, meg egyet sem, nincs rá jogi lehetőség. Nem engedi a Lisszaboni Szerződés. Ez, amit ti most előadtok, és amit a főnököd kezdett el a hét közepén írott „válaszcikkével” szánalmas és gyerekes hisztéria, most verdesitek a feneketeket a földhöz, huszadrangú fontossággal bíró kérdésekből csináltok elefántot, éretlen tacskók módjára. De ebben az esetben – mármint Demeter Szilárdéban, mert arról beszélünk – világos, hogy kicsit sem véletlenül írta emberünk már az első cikkét sem. Pedig, mint Facebook-oldalán láttam, még Smaranda Enache, a legendás román ellenzéki (aki Ceausescutól sem ijedt meg, hát még egy ilyen töpszli kis felhúzhatós, bádogból préselt kultúrpápától) is rápirított:

„Illett volna bocsánatot kérni ha valakit megsértett. Perseverare diabolicum.”

Az már más kérdés, hogy Smaranda Enache véleménye is nekem és a hozzám hasonlóknak számít, nem a demeterszilárdoknak.

Tehát lássuk.

Az írásnak azért volt fontossága, mert a hét eleje-közepe óta egy újabb Soros-kampányban élünk, ami ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg. Egyáltalán nem fogok most foglalkozni Soros György angyali avagy sátáni mivoltával, nem róla van szó. Arról van szó, hogy ez a kampány maga is egy álca: a jogállamisági feltételek teljesítését hivatott „migráncsbetelepítésnek” álcázni, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz. Mi több, van egy olyan érzésem, hogy még a jogállamisági feltételek teljesítését is csak azért tagadja meg ez a két ország, mert pénzt, hasznot remélnek szerezni a kialakuló, magas zsarolási potenciállal bíró helyzetben. Mibe került volna nem vétózni, szimplán aláírni, aztán utána folytatni a feltételek be nem tartását, ahogy eddig? Semmibe, ez a cirkusz valahogyan pénzért megy.

De hogy szó nincs arról, amiről Demeter Szilárd sivalkodik, az hétszentség.

Miért szombaton, a késő délelőtti órákban jelent meg az írás?

Ez távolról sem véletlen. Túl a szombati nap fontosságán a zsidóság számára, túl a megszentségtelenítésen, tudnunk kell, hogy hét végén nem történik semmi, hálóval, kötéllel fogja a hírt a sajtómunkás. Meg merem kockáztatni, hogy ha hétköznap, hírdömping idején követi el ezt a förmedvényt a szerző és akkor is jelenik meg, feleekkora nyilvánosságot sem kap, nem lesz belőle ekkora közbotrány, jogos felháborodás. Elmondhatjuk, hogy az írás időzítése bizony szándékos volt.

Miért Demeter Szilárd írta, miért nem más?

Hiszen írhatta volna Megadja Gábortól G. Fodorig vagy Szentesi Zöldiig, netán Bayerig bárki. De ennek aljas, mocskos politikai célja volt, és itt jutunk el ahhoz, ami miatt nekem és néhányunknak kétszeresen kínos ez az ügy. Demeter Szilárd ugyanis székelyudvarhelyi, (illetve – szentegyházi, ott született, Udvarhelyen csak tanult). Igen, nagyon komoly ellenszenv él ebben az országban a határon túli magyarok ellen, főleg, ha kormánypártiak és főleg a nem kormánypártiakban: pont Demeter ne tudná, mi az az előítélet? Miért nem okos dolog szítani a parazsát?

Dehogynem tudja, csak most neki, vagyis inkább a főnökének jól jönne, ha fellángolna az a tűz. Akár zsidók és nem zsidók, akár határon inneniek és túliak között – és rengeteg a gyúanyag, látom, hallom, tapasztalom tegnap óta a reakciókat. Nem mindegyik sértő, igazságtalan és megalázó, csak úgy a negyedük, de a negyedük bizony ilyen. A kollektív bűnösség elvét alkalmazza, kirekesztő, jogfosztást kíván... jó, akkor vegyük úgy, hogy nem határon túli és inneni magyarokról, és nem zsidókról meg nem zsidókról van szó, hanem fogorvosokról. Jobb- és balkezes fogorvosokról.

Ha esetleg egy balkezes fogorvos sikkaszt, liliomot tipor vagy kábítószerrel kereskedik, elmondható ennek következtében, hogy minden balkezes fogorvos bűnöző? Nem. Az mondható el, hogy akadnak bűnözők a balkezes fogorvosok között is. Amint a jobbkezesek között úgyszintén: ily módon tehát az Ész előtt világos, hogy semmi értelme az általánosításnak. Azonban az érzelmek előtt nem, és ennek köszönhetően kezdenek most elszabadulni az indulatok.

Tegnap húsz embert tiltottam köreimből vagy azért, mert mindenkit egy kalap alá vett vagy Demeter Szilárddal, vagy azért mert azt hitte, hogy végre eljött a szabad zsidózás ideje, szerintem ugyanennyit ma is fogok. Nem kell engem annyi rosszindulatú figura ismerjen jobbról sem, balról sem. Most lehet, hogy mosolyog, aztán az első adandó alkalommal belefojt egy kanál vízbe.

Azért duplán kínos nekem ez a helyzet, mert tessék elképzelni, hogy én egyszerre vagyok nagyváradi is és zsidó is. Tudom, Magyarországon kevesen hajlandóak elhinni, hogy Nagyváradon születnek neológ zsidók, de nem tiltja törvény, nekem is sikerült. Ezért most engem az egyik oldal azért utál, mert izraelitának születtem, a másik azért, mert Váradon, és ez a két oldal történetesen szemben áll egymással. Azt várnák el tőlem, hogy válasszak: vagy az egyik legyek, vagy a másik, és én ezt nem teszem meg. Nem tudok utólag máshol születni (és nem is akarnék), amint a felekezetemet sem fogom megváltoztatni, mert nem akarom és kész.

Pláne nem egy szándékosan előidézett, provokált politikai ügy miatt, ami voltaképpen csak egy tervezett grandiózus sikkasztás mellékkörülménye. Egy falazás. Nem fogok senkinek sem magyarázkodni egy olyan fickó minősíthetetlen viselkedése miatt, aki utánam kilenc évvel született az én városomtól 270 kilométerre, teljesen eltérő kulturális és társadalmi közegben. Senki sem érzi az általánosítás értelmetlenségét, igazságtalanságát? Senki, ugyanis mindenki lusta végiggondolni. Az indulatok mindig egyszerűbbek a gondolkodásnál, – „hölgyeim és uraim, kedves barátaim”, ezt a politikusok nagyon, de nagyon jól tudják.

Ki is használják.

Például most.

Demeter Szilárd minősíthetetlenül viselkedett, és én magam úgy gondolom, mindenki akkor járna jól, ha őt a Budapesti Ügyvédi Kamara védené, éspedig a főtárgyaláson. Amit írt: tűrhetetlen, minősíthetetlen és törvénybe is ütközik.

De vele egy kalap alá venni bárki mást, aki ártatlan a vétkében: szintén bűn. Nagyon hasonló ahhoz, amit ő követett el.

Ezt akarja most tőlünk a politika. Hogy táborokba gyűlve uszuljunk, egymás ellen forduljunk. Csoportosuljunk, ha nem is a köztereken, és ki lehessen játszani minket egymás ellen.

De hiszen működik is a módszer.

Uszulunk.

Szele Tamás