Forgókínpad

Forgókínpad

Földi László világhálója

2021. február 07. - Szele Tamás

Ritkán esik meg olyasmi, hogy egy szakértő, televíziók és rádiók állandó vendége, újságcikkek rendszeres szerzője és akkora tekintély, hogy két kocsit kell érte küldeni, mikor adásba hívják, mert az egyikkel jön ő, a másikban az arca, egybe nem fér be – szóval egy ilyen fajsúlyos potentát élő adásban bizonyítsa be, miszerint fogalma sincs a szakmájáról.

lekapcsolt_internet1.jpg

De legalább kicsit sem ért hozzá.

Az nekem már régi gyanúm, vagy sokkal inkább reményem Magyarország érdekében, hogy Földi Lászlót valódi, operatív munka közelébe sem engedik a valódi szolgálataink, mert több alkalommal bizonyította, hogy az olyasmi nem való neki – a Nyírfa-ügyben elkövetett hatásköri túllépés és államtitoksértés még a legenyhébb volt, amit elkövetett. Aranyhídon sétált ki belőle, a bíróság bűncselekmény hiánya miatt mentette fel a jogosulatlan adatkezelés és bizonyítottság hiányában az államtitoksértés vádja alól. Az indoklás szerint megállapítható volt ugyan az államtitoksértés, de annak társadalmi veszélyessége olyan csekély volt, hogy nem volt szükség büntetésre. Ne is boncolgassuk, rég volt, bár igaz volt.

De nézzük, csak az elmúlt fél évben miket írt, beszélt össze – a teljesség igénye nélkül említem, hogy helyesnek találta volna, ha a Szijjártó Péterről fényképeket készítő Átlátszó gumicsónakját elsüllyesztik, a benne tartózkodókat pedig merénylőként kezelik és megölik – idézném akkori szavait a Hit Rádió Gyújtópont című műsorából:

Jogos lett volna, ha a külügyminiszter emberei elsüllyesztik a csónakot, amivel az Átlátszó fotósa megközelítette a jachtot, sőt, a világon mindenhol ez történt volna, mivel ez merényletnek minősül, és nekik mindenképpen meg kell védeni a védett személyt, aminek hogyha egy támadó oldaláról nézzük, megvan annak a kockázata, hogy ez az életébe kerülhet.”

Kicsit sem lett volna jogos, de ne feledjük: hivatalosan Szijjártó a fedélzeten sem tartózkodott! Ez a kijelentés erős ugyan, de vetekszik vele Földi másik szellemi sziporkája, mikor a történész-vitában megszólaló Ungváry Krisztiánt igazi csekista modorban fenyegette meg, próbálta zsarolni azzal, hogy „az derülhet ki róla, amit csak ki akarnak deríteni”:

Egyetemi oktatóként persze találkozhatott úgynevezett „szt” tiszttel mint egyetemi kollégával, ahogy ma is megtörténhet még Ungváry Krisztiánnal is. Lejáratásának tehát egyetlen oka, hogy nem volt rest, és dokumentumokon alapuló könyveket írt a szabadkőművesek viselt dolgairól.

És még egy rossz hír, bárkinek címezve. Kivétel nélkül, mindenkiről összeállítható így utólag is B és M dosszié szaftos részletekkel arról, mit tett a múltban. Nem gondolom, hogy a történelemtudós kiemelt feladata lenne kiszolgálni kitapintható politikai érdekeket történészi diplomája védőpajzsa mögé bújva. Amikor valaki kívülállóként a titkosszolgálatok labirintusába téved, feltétlen gondoljon arra: Ha megbolygatsz egy méhkast, nem úszod meg méhszúrás nélkül.”

Nem tagadhatja meg múltját, iskoláit: Földi alma matere szakmai (vagyis hírszerzési) szempontból azért mégiscsak a Belügyminisztérium hírszerzése, az ismert III/I csoportfőnökség volt, ahol az MSZMP tagja, majd alapszervezeti titkár lett. Nem mondom, párttag bárki lehetett, akár még véletlenül is, nem figyelt oda, egy gyenge pillanatban belelépett, ezt nem rónám fel – de azért az már valami, amikor az elvtárs alapszervezeti titkár egy ilyen helyen.

Azt készséggel elhiszem, hogy Földi bárkiről legyártana bármiféle iratot, ha módjában állna, de nagyon remélem, ilyesminek a közelébe sem engedik, ugyanis ezzel a Magyar Nemzetben megjelent cikkecskével, cikkentyűvel dekonspirált egy lehetséges akciót, vagy inkább akciók sorát dekonspirálta, innentől kezdve bárkiről kerül elő bármi, az mind hitelét vesztette, mert nem lehet majd tudni róla, hol készült, de főleg: mikor. Az bizonyos, hogy Ungváry Krisztiánnak semmi köze nem volt a titkosszolgálatokhoz, illetve maximum célpontjuk lehet és lehetett, de számomra ez után a dilettáns lépés után az is kezd kétségessé válni, hogy Földi Lászlónak van-e még aktív szerepe bármely szolgálatnál.

Oldalakon keresztül sorolhatnám a hasonló történeteit, gyakorlatilag minden nyilvános megszólalása valamilyen formában vagy botrányos, vagy veszélyes, de térjünk rá a mai bölcselmére. Mint a Kossuth rádió reggeli adásában elmondta, azt tanácsolja, hogy:

Kapcsolják le az internetet.

Így, egyszerűen. Mindenestől. Előrebocsátom, hogy a beszélgetést a hangzó anyagból rakom össze, ugyanis a Kossuth rádió adásának csak visszahallgatható változata elérhető, átirata nem, ezen 06:42:44-től kezdődik a beszélgetés Földi Lászlóval és 06:52:05-ig tart. Ebből emelnék ki pár mondatot, de előtte jelezném, hogy arról volt szó nagyjából egy órán keresztül az adásban, miszerint a fiatalok el akarnák venni az idősebbek szavazati jogát – ami soha és sehol komolyan fel sem merült, nem véletlen, hogy a műsorvezető sem hivatkozik pontosan semmire, kivéve egy két évvel ezelőtt elhangzott félmondatot, amit az új-zélandi parlamentben jegyeztek fel. De lássuk, mit szólt Földi ehhez és hogyan lett ebből az internet lekapcsolásának terve.

A demokrácia alapvető joga a szavazati jog. Egy nemzet lényege az összefogás. Nem lehet korlátozni az idősek szavazati jogát, és hergelni ellenük a fiatalokat, ahogy az ifjabbakét sem szabad lejjebb vinni. Az idősek régebben komoly élettapasztalatokkal rendelkeztek, noha sokan közülük írni sem tudtak. Ezt nem szabad megbontani, mert a társadalom alapelveinek megbontásával a nemzetnek is vége.”

Senki sem akarja korlátozni az idősebbek szavazati jogát, sőt, senkiét sem: de a régi, bölcs írástudatlan ősatyák tiszteletét – adott szakterületen mindenképp megillette őket, de ez a szakterület nem a könyvelés volt például – honnan szedi? Andrásfalvy Bertalan egyik tanulmányából, aki szerint:

A magyar nemzet ezer éves történetének a lényege, és fennmaradásának kulcsa a parasztcsalád volt.”

Ebben van valami, hiszen a nemzet statisztikailag jóval nagyobb arányban állt parasztokból, mint grófokból, ez tény, és nem is szabad lenézni a „parasztot” – aki így tesz, próbáljon meg szakértelem nélkül megélni, földművelésből, állattenyésztésből, majd megtanulja, mi mindent nem tud. Azonban a beszélgetés ezen a ponton elkanyarodik:

A társadalmi gondolkodás az interneten történik, ami ma még beláthatatlan következménnyel járhat. Ezekben az idősek nem vesznek részt. Ez egy ömlesztett információcunami, amit mindenkinek szűrni kell.”

Szűrni ugyan nem csak kell, de muszáj is, magam is mindig mondom: de már bocsánat, szó nincs arról, hogy az idősek ne vennének részt az internet használatában, Főleg a közösségi oldalakon aktívak, amit Földi valószínűleg azért nem tud, mert ő maga viszont nem foglalkozik ilyesmivel, nem aktív: ő, hogy úgy mondjam, magányosan űzi a társadalmi gondolkodást, elgondolkodik a társadalomról, aztán kiadja a parancsot, hogy mi a teendő. Nos, Földi úr, sto gyélaty?

Le kellene kapcsolni az internetet. Ezt egy szűk csoport irányítja, a gépek pedig másodpercek alatt bárkit képesek befolyásolni. Nyilván ez nem fog megtörténni, ezt mindenki butaságnak tartja, de én nem látok más logikát. Ilyen nem volt, hogy a gép tud irányítani és befolyásolni. (..) Nem is lehet megjósolni és modellezni, ezért mondom, hogy le kell kapcsolni.”

Érdekelne, mi a Jóisten csodáját nevez ő internetnek.

Ezerszer megmondtam már: a világháló degradálása a közösségi oldalakra közkeletű, ostoba hiba, előítélet, ráadásul csak a digitális analfabétáké: nem, az internetnek csak elenyésző szegmensét képezik a közösségi oldalak, legyenek bármennyire is elterjedtek, látogatottak. Ha „lekapcsolnák az internetet” első körben bekövetkezne a magyar állam azonnali csődje: se eladni, se venni nem lehetne törvényesen semmit, hiszen minden pénztárgép online van bekötve a NAV-hoz. Leállna a tömegközlekedés, leállna az egészségügy, leállna a közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem, a határőrizet és általában minden leállna, amihez állandóan frissülő adatbázisok kellenek. Leállna járvány idején az online oktatás, munkavégzés is.

Hogy korábban ezt papíralapon el lehetett intézni? Az korábban volt és egyezzünk meg: olyan szinten is sikerült feldolgozni az adatokat, amilyenen. Ez nem volt mindig baj, de egy huszonegyedik századi állam akkor sem lehet meg online adatforgalom nélkül.

Akkor mégis, mi a csodáról beszél Földi László és kinek?

Földi László igazából maga sem tudja, mit beszélt, nem a gondolatait mondta el, hanem az indulatait, ezért is remélem, hogy nincs már köze operatív munkához, mert abban kevés kártékonyabb jelenség létezik, mint az érzelmi, indulati alapon hozott döntés.

Ő azt hiszi, hogy az internet az, amibe „beszállt a Vágási Feri” a Szomszédokból, bármikor ki lehet szállni belőle, különben is az egész nem egyéb, mint a fészbuk. Amit az ő hite szerint a nyugdíjas korosztály nem használ, mert „túl bonyolult” nekik – arról nem tud a felkészült „biztonságpolitikai szakértő”, hogy a helyzet ennek az ellenkezője, a fiatalabb korosztályok jóval kevésbé használják a Facebookot, a közönség aránya egy évvel ezelőtt is úgy alakult már, hogy a 34 évesnél fiatalabbak csak 29,7%-át adták az összes felhasználónak. A legnagyobbnak nevezett közösségi oldal szó szerint kezd elöregedni. Tehát arról, amit Földi állít, miszerint ez a fiatalok úri huncutsága lenne, szó sincs, sőt. Szó arról van, hogy „szakértőnk” – aki szokás szerint nem csak mindenhez is ért, de mindenhez jobban! – már tíz évvel ezelőtt is elavult babonaságokat ismételt el a mikrofon előtt, ugyanis neki akkor állt meg az idő.

Arra már könnyebb válaszolni, kikhez, kiknek beszélt.

Első sorban annak a nem igazán létező nyugdíjas korosztálynak, amelyik rádiót hallgat, de internetet nem használ – ők körülbelül ott élnek, ahol az ősi, tiszta, paraszti életforma napjainkban, amit Földi annyira tisztel, vagyis sehol. Az okostelefonok világában ez a társadalmi csoport vagy nem létezik, vagy olyan kicsi, hogy alig észrevehető. Nem lenne szabad idősebb polgártársainkat ilyen előítéletesen lebecsülni. Még Földi Lászlónak sem.

Másodsorban – és itt a megszólalás valódi oka – azonban a készülő „Facebook-törvény” elé beszél a buzgó ex-párttiktár, aki sok vihart látott már és mindegyikből sikerült kikeverednie, sőt, valahogy nyertesen tette ezt: az elhangzott okosság is egy szorgos nyelvcsapás a megfelelő ülepek irányába, csak nagyon ügyetlenre sikeredett.

Mert például mi szűnne meg az „internet lekapcsolásával” Magyarországon az általam korábban említetteken, vagyis magán az államon kívül?

A kormánysajtó kilencven százaléka szűnne meg.

A KESMA legnagyobb zászlóshajói – Origo, Pesti Srácok, 888 – mind online médiumok. Maradna a nyomtatott Magyar Nemzet, Magyar Hírlap és a megyei napilapok.

Semmi több.

Hát, ilyen furfangos, kormánypolitika elleni szabotázs-tervhez valóban kell egy akkora biztonságpolitikai szakértő, mint Földi László. Ennyivel már kormányt lehetne buktatni, elég volna csak hallgatni rá.

Én a helyében már most összekészíteném a tisztasági csomagot, mert olyan kínos, mikor jönnek az emberért és kapkodni kell...

Hát, így szakértünk mi, kérem.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása