Előre jelezném, hogy ebben az írásban lehetőleg kerülni igyekezem a Romániával szembeni magyar revizionizmus kérdését, leginkább azért, mert nem is lesz szükség az említésére. Azért nem, mert kifejezetten bolgár revizionizmusról lesz szó, mely úgy történelmi, mint etnikai vonatkozásban gyökeresen különbözik a trianoni problémakörtől. Viszont nem árt mintegy hátralépve, kívülállóként tekinteni egy ilyen felvetésre, sokat tanulhatunk belőle – magunkról is, másokról is.

(Képünk illusztráció)

Az tehát a lényeg, hogy, mint a hotnews.ro beszámol róla, Bulgáriában kezd megjelenni az igazi, területi igényeket is hangoztató nacionalizmus.

„Macedóniát és Dél-Besszarábiát követeljük Bulgária számára!” - írta nemrég a Vazrajdane („Újjászületés”) nevű politikai mozgalom a hivatalos Facebook-fiókján. Az „Újjászületés” egyébként a harmadik legnagyobb párt Bulgáriában, nem egyszerűen csak egy a Dunától délre alakult revizionista politikai csoportok közül.

A szélsőségesen oroszbarát bolgár párt nyilatkozata a nemzetközi helyzet váratlan krízise közepette született. Donald Trump megválasztott amerikai elnök területi követelésekkel kapcsolatos kijelentései mindenkit megleptek. Történészek és közgazdászok, például Thomas L. Friedman a The New York Timesban, megdöbbenésüknek adtak hangot, hogy a megválasztott elnök mennyire nem érti a helyzetet és mennyire bátorítja a revizionista diskurzust mindenütt. De lássuk, mit gondol erről Mihai-Florin Hasan történész, a kolozsvári „Mitropolit Nicolae Colan” Ortodox Főiskola professzora?

– Hasan professzor úr, mi a történelmi magyarázata Bulgária dél-moldovai és ukrajnai területi követeléseinek?

– A történelmi adatok azt állítják, hogy 680 körül Aszparuh kán, Kubrat kán egyik fia a Volga mentéről vonult a Balkánra, és Ongálnál, valahol Dobrudzsától északra csatát vívott a bizánciakkal. Feltételezhető, hogy e csata után Dobrudzsa az első bolgár cárság része lett. A lényeg az, hogy a rendelkezésünkre álló régészeti adatok arra utalnak, hogy a bizánciak 684-685 körül, vagyis csak négy-öt évvel a csata után hagyták el egy időre Dobrudzsát.

Az azonban bizonyos, hogy a bizánciak visszatértek Dobrudzsába a makedón dinasztia nagy offenzívája idején, II. Nikephor Phokas és Ioannes Tizimiskes alatt, 960-970 között, amikor a bizánciak egy sor konfliktus után különös szövetségre léptek a kijeviekkel. Szvjatoszláv, a Kijevi Rusz vezére és Vlagyimir, a Kelet megtérítőjének apja ekkor ideiglenesen Pereszlavosztban, valahol Tulcea közelében alapította meg fővárosát.
A helység neve szláv, de nem tudjuk, hogy az első bolgár kánság idejében gondolhatunk-e egy nagyobb településre. Az ilyen települések inkább piaci jellegű városok voltak, amelyek legjobban az 1830-1840-es évek vadnyugati határvárosaira hasonlítottak. Valószínűleg volt egy kovácsműhelyük, egy karám a jószágoknak, egy hely, ahol lehetett valamit enni vagy inni, és legfeljebb néhány sátor szállásnak.

– Milyen volt az élet akkoriban?

– Az ilyen törzsek a sátraikat a fogadó-jurta körül verték fel, mert mindenkinek volt egy fogadója, kicsi vagy nagy, de télen összeszedték a sátrakat, és továbbálltak. Nem tudták felfogni, hogyan képzelhető el egy olyan területbirtoklás, ami többet jelent, mint a legelőhelyek ideiglenes elfoglalását.

Összességében elmondható, hogy a bolgárok így vagy úgy, de a 7. századtól a 10. századig birtokolták Dobrudzsát, majd ezt követően ismét elvesztették azt a bizánciak miatt. Rövid időre, 1241-1242 között, a második bolgár cárság idején visszaszerezték, de ez csak 30 évig tartott.

Ami a mai dél-moldovai és dél-ukrajnai bolgár közösségeket illeti, ezek eredete a 18. századra, II. Katalin és Potemkin herceg idejére nyúlik vissza, nem pedig az első bolgár cárok idejére. Mind a bolgárokat, mind a gagauzokat akkor telepítették ezekre a területekre az orosz tervek részeként, hogy benépesítsék azokat a vidékeket, ahol tatárok és kozákok legeltették állataikat.

Szegény, mocsaras területről beszélünk, ahol halásztak, vagy iszapot és sót bányásztak. Ráadásul a törökök sem ezen a területen építettek erődített központokat, hanem Benderben (Tighina), mert ezen a területen nem volt hová várakat építeni. Még Stefan cel Mare is a Duna-delta egy stabilabb területére építette az új chiliai erődöt. Egy ritkán lakott, nem túl jól ellenőrizhető régióról van szó, sok homokbuckával. Csak stratégiailag volt fontos.

Ha stratégiai ügyekről beszélünk, akkor rövidesen el fogunk jutni az Oszmán Birodalom és a cári Oroszország közötti 1877-1878-as tárgyalásokhoz, amikor a törökök Dobrudzsát át akarták engedni az oroszoknak. II. Sándor cár pedig eredetileg a bolgároknak akarta juttatni. A dél-besszarábiai érdekeltségei miatt azonban úgy vélte, hogy kifizetődőbb lenne Dobrudzsát Romániának felajánlani Besszarábiáért cserébe.

– Az „Újjászületés” nem az egyetlen revizionista párt Bulgáriában, amelynek területi követelései vannak Romániával vagy Moldovával szemben.

– Létezik egy másik bolgár revizionista párt is, amelyet az 1990-es évek elején alapítottak, és amelyet Krasimir Karakaceanov vezetett. Ezt a szervezetet Bolgár Nemzeti Mozgalomnak hívják, és a Reneszánszhoz hasonlóan igényt tart Macedónia, Moldova és Dobrudzsa egyes részeire.

Ebből a szempontból azt mondhatjuk, hogy a mai szélsőségesek nem éppen úttörők, és nem is túl egyediek. Egyébként is, a Balkánon minden nemzet történelmének megvan a maga „nagy” korszaka.

Érdekes módon ebben a kontextusban Románia már Cuza óta a bolgárokat támogatta. Az 1870-es években nagy bolgár közösség élt Bukarestben, és ott bújtatták a forradalmárokat, akiket Hriszto Botev vagy Stefan Stambolov vezetett.

Ezért nagyon érdekes, hogy miközben a románok támogatták a bolgár nemzeti mozgalmat, fegyverekkel és logisztikai segítséggel látták el őket, válaszul most ilyen területi követelésekkel jelentkeznek. Ami Dél-Ukrajnát illeti, ha egy oroszbarát párt revizionista követeléseket fogalmaz meg, valahol meg lehet érteni a retorikájukat. De Besszarábiával nem ez a helyzet. Amennyiben történelmi jogokra hivatkozik bárki, Besszarábiát utoljára az oroszok hódították meg. Az oroszok előtt pedig a románok.

– Mik ennek a követelésnek a hatásai?

– Ez a nacionalista politika mindenféle revizionista elképzelésnek teret nyit. Úgy vélem, hogy az oroszok kinyitották Pandora szelencéjét, amelyet ezen a ponton már nem biztos, hogy be tudnak vagy be akarnak zárni. Ne felejtsük el, hogy ez az ukrajnai konfliktus nem 2022-ben és nem is 2014-ben kezdődött. A gyökerei 2008-ig vezethetők vissza, amikor Vlagyimir Putyin az európai politikai intézményrendszer fiatal sztárja volt. Ebből a szempontból Putyin elég hosszú időt töltött hatalmi pozícióban ahhoz, hogy ilyen terveket kovácsoljon és revizionista mozgalmakat indítson el.

Létezik manapság egy nem túl egészséges tendencia: a demokráciával való játék. A demokrácia olyan játszótérré vált, ahol egyesek azt gondolják, hogy bármit megtehetnek, bármit mondhatnak, és semmi sem fog történni velük, semminek nem lesznek következményei. Ez nem így van.

A demokrácia egy olyan rendszer, amelyet sok józan ésszel kell kezelni. Meg kell tanulni, el kell magyarázni a fiataloknak, és ez az, amit itt nem igazán tettek meg. Ez okozhatja, hogy a fiatalabb generációkat lenyűgözik a diktátorok, mert nem értik a demokráciát.

Szeretném hinni, hogy a mi generációnk, az 1989 előtt született generáció tökéletesen megérti, mit jelent a demokrácia, és milyen nehéz fenntartani. A románok 36 éve megszakítás nélkül demokráciában élnek (azért ezt nem minden román állampolgár látja így.... Sz. T.). Ezt megelőzően Románia területén csak a két világháború közötti időszakban volt egy fajta demokrácia, és akkor is kevesebb mint 20 évig, 1919-től 1938-ig. A bolgároknak még kevesebb jutott ebből a politikai rendszerből.

Ami Donald Trumpot és a nemzetközi közvélemény felhergelését illeti mindenféle területi követelésekkel, valószínűleg ő inkább egy üzletember, aki blöffölve pókerezik. Még a legrosszabb lapjárással is nyerhet valamit. Ennyi az egész. Mindenki sokkal jobban járna ezek nélkül az „ezeréves” utópisztikus álmok nélkül. Kevesebb gyűlölettel, kevesebb keserűséggel, de sokkal békésebben élhetnénk egymás mellett.

Eddig tart a hotnews.ro interjúja, de innen, Budapestről nézvést elég sok kérdés marad megválaszolatlanul. Az világos, hogy Szófia nacionalista körei sosem fogják megkapni Dobrudzsát, legalábbis egy több, mint ezer évvel ezelőtti csata miatt nem. De mit gondol erről a régió máig nagyon vegyes lakossága? Kié Dobrudzsa valójában? Az őslakos szkítáké? A kolonizáló ógörögöké, akik például Tomisz városát is alapították? A hódító rómaiaké, akik ide száműzték Ovidiust? A bizánciaké, akik hosszú ideig birtokolták a területet? Vagy a törököké, tatároké,  kozákoké, ukránoké, netán a lipovánoké? Esetleg mégis egyszerűen Romániáé?

Ezek megválaszolhatatlan kérdések, ne is próbáljunk feleletet találni rájuk. Egy régió azoké, akik ott laknak, és ha tízféle nemzetiséghez tartoznak, hát akkor mind a tíz náció birtokolja – ámde közösen. Ennél jobb megoldás nincs.

Azonban ne feledjük: lehet, hogy Budapestről nézvést nevetséges a szófiai nacionalista körök területi igénye, főleg, ha számba vesszük az indoklásukat is. De vajon hogyan nézhetnek ki a budapesti nacionalista körök területi igényei Moszkvából, Washingtonból, Pekingből nézvést? Nyilvánvalóan hasonlóképpen: csak akkor foglalkoznak a hasfájásunkkal, ha ki akarnak használni minket valami gonosz célra. A Kreml már dolgozik is valami ilyesmin – ne üljünk fel a machinációiknak.

Ne tologassuk azokat az átkozott határokat: tüntessük el őket inkább, legalább Európán belül. Ha nincs határ, nincs is mit vitatni.

Viszont akkor nincs mezsgye sem, ami megjelölné, mettől meddig tart egyik és másik kis zsarnok országa. No, ezért nem szűntek még meg azok a nyavalyás piros vonalak a térképen.

A zsarnokok nagyon szeretik őket.

Szele Tamás