Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, nehéz helyzetben van az ember, mikor ilyen műremeket próbál elemezni: szinte minden apró, elénk táruló részlet üzenetet hordoz, kár, hogy ezt az üzenetet a hájderménkű sem érti. Talán, mert nincs is. Mindegy, ebből majd felelés is lesz, szóval próbáljuk meg értelmezni Orbán Viktor mai írását a Magyar Nemzetből.

Hősies feladat, ugyanis ebben még az Amerikai Haditengerészet desifírozó brigádja sem találna értelmet. Elektronmikroszkóppal és rendőrkutyával sem. Ne tegyük fel a kérdést, hogy „mire gondolt a költő”, mert valószínűleg nem gondolt semmire, csak írt. Na, feküdjünk neki. Szerzőnk meglepő állítással kezd:

„Közép-Európának történelme során nemcsak szerepe, de hivatása is volt mindig.”

Valamint éghajlata is számottevő. Most tessék elképzelni, ha nem lett volna szerepe, itt áll talpig hivatásban az a szép, nagy darab föld és sehol egy szerep. Még a harmadik alabárdosé sem.

„Hagyományos hivatásunk modern megvalósításának feladata értelmezhetetlen volt, amíg szovjet katonák állomásoztak országainkban, és bennünket csak az a vágy hajtott, hogy kiszabadulhassunk a Varsói Szerződésből.”

Hát engem akkoriban, emlékeim szerint nem kizárólag ez a vágy hajtott, hanem a különböző hölgyek kegyeibe való bejutásé is, de szerencsére Orbán Viktor minden segítség nélkül, egyedül a kupolában, pusztán a szájával kikergette a szovjet csapatokat, és a leánykák hajkurászása helyett végre koncentrálhattam arra, hogy lépjek ki a Varsói Szerződésből. Sikerült.

„Az is beszűkítette a perspektívánkat és lekötötte az erőinket, hogy megszabaduljunk a kommunistáinktól, s a megszálló szuronyok eltűnése után oda juttassuk őket, ahová valók. Minél messzebbre a kormányzati hatalomtól, be a történelmi bűnök iskolai példatárába, gyermekeink és unokáink okulására: hová vezet, ha nemzeti eszmények és a keresztyén tanítások megszívlelése nélkül próbálja valaki felépíteni a jövőt.”

Hát, éppenséggel szurony alig volt. Az AK-47-re ugyan lehet bajonettet tenni, igen szép darab az olyan, de ritkán teszik, egyrészt, mert az egy automata gépkarabély, másrészt mert közelharc esetén még a tusával is nagyobb kárt lehet tenni az ellenben, mint a szuronnyal, de hát ki hogyan látja. A keresztyén tanításokat ebben az írásban meggondoltam volna, ugyanis elvileg a V4-ekről szól, és nem tudom, mit szólnak hozzá a túlnyomórészt katolikus lengyelek, akik ebből kifolyólag nem keresztyének, hanem keresztények. Ezzel a problémával még lesz dolgunk a későbbiekben is.

„Mégis, a szívünk azt diktálta már 1991-ben, hogy országainknak, Lengyelországnak, Magyarországnak, Csehszlovákiának valamiképpen össze kell majd fogniuk. Tudtuk, évszázadok jönnek-mennek, de a közép-európai népek sorsközössége marad.”

Csehszlovákiának ez oly mértékben sikerült, hogy 1993 óta már nincs is, annyira összefogott egymással és saját magával Csehország és Szlovákia. Örök kár, hogy ebbe a V4-es csapatba nem lehetett meghívni Kelet-Németországot és Jugoszláviát is.

„Az unión belüli nehéz viták a migrációról, a demográfiai helyzetről, a családok szerepéről, a nemzeti kultúra és a multikulturalizmus konfliktusa ismét ráirányítják a figyelmünket Közép-Európa történelmi hivatására. Van-e ilyen egyáltalán? Ha van, mi a modern formája? S a nekünk, miniszterelnököknek legégetőbb kérdés: tud-e ezzel kezdeni valamit a politika?”

Mi, miniszterelnökök így, egymás között megvallhatjuk: tudja a fene.

„A magyar fölfogás szerint Közép-Európa az a terület, amely a németek és az oroszok földje között található. Északról a Balti-, délről az Adriai-tenger fogja közre. S bár a pontos behatárolásról lehetnek viták, a V4-országok vitán fölül álló módon Közép-Európa magterületét alkotják.”

Valamint Franciaország és India határos, de köztök az út nem nagyon mulatságos. Ha például Moszkvát kérdeznénk, ez a geopolitikai fogalom, mint olyan, mármint az oroszok és németek földje közötti terület szerintük nem is létezik, sőt: de most nem kérdezzük Moszkvát. Hátha megfeledkezik rólunk.

„Mi, magyarok mindig is azt gondoltuk, hogy nemcsak úgy egyszerűen megszülettünk a világra.”

Nem bizony. Mi, magyarok komplikációkkal születünk, minimum császárral, maximum farfekvéssel.

„Ha magyarnak születtél, akkor küldetésed is van. Küldetésed túlmutat önmagadon, európai horizontú és jelentőségű. Azt is tudjuk, hogy ezt csak a többi közép-európai néppel együtt tölthetjük be. Mert a német és orosz világ közötti területen, amely a latin kereszténység ortodoxiával határos területe, ahol sok nyelv és nemzeti kultúra nőtt föl, létezik egy sajátos közös kulturális minőség, egy életszemlélet, egy észjárás és jellemző testtartás.”

Micsoda? Uram, ha ennek példáját keressük, akire egyaránt jellemző a sajátos kulturális minőség, életszemlélet, észjárás és még a jellemző testtartás is, kizárólag egy személy juthat eszünkbe: infanteriszt Svejk, aki tagadhatatlanul közép-európai, az életszemlélete és az észjárása kétségtelenül sajátos, és a testtartása a reuma miatt nemkülönben. Én eddig azt hittem, lumbágóm van, de most kell rájönnöm: Közép-Európa van nekem a derekamban, az tud időnként annyira fájni. A küldetés mibenléte érdekes volna, de szerzőnk, habár a dolgozata végéig emlegeti folyamatosan, részleteket erről nem árul el. Illetve:

„A magyarok gondolata saját küldetésükről a Római Birodalomig vezet vissza. A mi fölfogásunkban Európánkat azok a népek teremtették meg, amelyek különböző időpontokban, egymástól függetlenül támadtak a Római Birodalomra. Ezek a népek országaikat az egykori Római Birodalom romjain alapították meg. A latin kereszténységet átvették, de a saját kultúrájukat nem adták fel, s így különféle ötvözeteket kovácsolt ki a történelem kalapácsa.”

Akkor baj van, mert ezek szerint a Római Birodalom még nem volt Európa, talán Ausztrália lehetett... Viszont itt már latin kereszténységről van szó, ami jelentős változás az előbbiekhez képest, igaz, sok száz évvel Luther előtt maximum még ariánusok meg nesztoriánusok lehettek dicső eleink (jé: sokan azok is voltak).

„Ezzel eldőlt a sorsunk, nemcsak nemzeti államok, de nemzeti kultúrák is születtek. Megszületett egy eszmény, egy törvény, egy elrendelés arról, milyennek kell lennie Európának. Nagy szellemi egység, közös kulturális alapvonalakkal, ideákkal és végső célokkal.”

A kirelájzomát, árulja már el azt a Végső Célt, azt a küldetést, ne csak beszéljen róla!

„A sokaság egysége és sokaság az egységben. Ez Európa titka, csábereje, ez a drámai feszültség adja a szépségét, s ez a legbelső lényeg, ami a világban sehol máshol nem található. A közép-európaiak ezért szerelmesek Európába.”

Sőt, az Egyesült Államoké is. „E pluribus unum”, ha esetleg ismerős valahonnan. Azért ne tessék a Magyar Nemzetben eljutni az „Annuit coeptis”-ig, mert még megharagszik a Szakács Árpád. Márpedig az nagy potentát.

„Mi, magyarok ekkor értettük meg, hogy a keresztyénség utáni, a nemzetek utáni korszakról szóló beszédek és írások nem hangzatos zsurnalizmusok, hanem valós politikai szándékok, sőt maga a kész európai program, a jövő, ahogy azt a nyugatiak elképzelik, sőt már építik is.”

Keresztyénség utáni? Meg tetszett ragadni az ellenreformáció idejében, pedig az egy roppant rosszul csatornázott kor volt, pocsék közvilágítással. Az írásban különben végig össze-vissza keveri a szerző a kereszténységet és a keresztyénséget, ami azért baj, mert ez két különböző felekezet megnevezése és nem stiláris elem. Ámde meg van fejtve Gordiusz bűvöskockája!

„A megjelenő migránstömegek valójában az európai élet után vágyakozó népvándorlási hullámok, amelyekkel szemben elődeink mindig teljes odaadással védekeztek.”

Hát, azért sem Szübötejt, sem Szulejmánt nem igazán az európai életforma vonzotta. Nekik tökéletesen megfelelt a sajátjuk is, köszönték szépen, máséra semmi szükségük nem volt. Igazából még idejönni is restelltek volna, csak hát rabolni mégsem lehet anélkül, hogy ellátogassunk a helyszínre. Ugyan, kérem, nem az európai élet vonzotta őket, hanem az anyagi javak, vitték is, amit találtak. A gondolat velejéig hibás. De végre mintha elárulná a szerző, mi is lenne az a küldetés:

„Bevinni a közös európai értéktárba a meg nem alkuvó antikommunista hagyományt, a nemzetiszocializmus bűnei és tanulságai mellé odatenni a nemzetközi szocializmus bűneit és tanulságait. Felmutatni a keresztény társadalmi tanításokra épülő politikai és társadalmi rend szépségét és versenyképességét. Megértetni, elsősorban francia barátainkkal, hogy Közép-Európában létezik olyan keresztény társadalomszervezési modell, amely tanításokon alapszik, és független a személyes hit meggyengülésétől, megbillenésétől is.”

Izé, már megint nem mondott semmit. Illetve lényegében véve azt mondta, hogy Közép-Európa történelmi feladata az lenne, hogy vasárnap, a templom után és a kocsma előtt kommunistázzon. Lehet a kocsma után is. Sőt. Úgy az igazi. Bár én többre tartanám Közép-Európát, de ha ő így látja, ám tegye. Csak az egyensúlyra tessék vigyázni csapszék után, mert könnyen megbillenhet.

„Egy küldetés teljesítésében elbukni heroikus, de nem örömteli.”

Mondtam én, kérem, mondtam. Nem kellett volna felvenni azokat a gömbölyű talpú cipőket, ahogy Szekszárdon mondják, most itt ülünk az árokparton és nehéz felállni. Van az úgy, hogy taszigál a maligán.

„Úgy teljesíteni egy küldetést, hogy közben sikerre, szabadságra és jólétre jut a hazád, nem kevésbé heroikus, de örömteli is. Közép-Európa jó esélyt lát az utóbbira. Nemzetem nevében köszönöm a három évtizedes visegrádi együttműködést!”

Mely küldetés a fentiekben vázoltakból áll. Nem tehetek róla, a meghatározatlan műfajú kispróza lényegét egyetlen idézetben tudom csak összefoglalni, és az történetesen Boncz Gézától származik:

„A személyzetis műbőr kalapban, kanállal eszi a rántott húst.”

Tulajdonképpen bőven elég lett volna ennyit írni, tudtuk volna, miről van szó.

Szele Tamás