Van valami a levegőben mostanság, és nem csak koronavírus. Bár egyes kutatások szerint az is károsítja az agysejteket, lehet, hogy nem is érdemes tovább kombinálni, kutatni az ügyben, de tény, hogy sokakon mutatkozik a szellemi képességek jelentős gyengülése – ez akkor kínos, ha olyan emberekről van szó, akik vezetnek valamit, mert őket a híveik általában mégis az eszükért szeretik.

Csak így nehéz lesz. Gond az elhülyülés, ha az illetők véleményt vezetnek, mert félre vezetik, ahogy a követőiket is: valami probléma lehet a magyar jobboldalon, éspedig a kormány követői, támogatói között, valami olyan, amit sznob nyelven „értékválságnak” neveznek (hogy ne mindenki értse, miszerint „a fene tudja, mi lelte ezeket, de baj van velük”), ugyanis a héten két olyan eset is előkerült, melyekben vagy tökéletes ostobaságot véleményvezetett a kormányoszlop, vagy nekiesett a többi oszlopnak, és tépte, marcangolta őket. Nem tudni, mi okozza a jelenséget, de erre mondja a pesti ember, hogy „én már csak egy kávét kérek”, majd, mikor megkapja, hátradől és élvezi a látványt.

Az első esetet elég sokan megtalálták, egy hetes ugyan az írás, mégis pár napja keltett feltűnést Gazdag István jegyzete a Demokratából, melynek már a címe is jellemző:

„Amilyen ronda, olyan gonosz”

Ezzel esetünkben Szabó Tímea képviselőre utal, akiről Bencsik András mondta volna ezt, de nagyívű általánosítással vonatkoztatja állítását mindenkire, aki liberális. A végkövetkeztetését mutatom:

„Összegzésül, tudományos tényszerűséggel leszögezhető, hogy a balliberális oldal nő politikusai és női szavazói – finoman szólva – kevésbé nőiesek politikai riválisaiknál, férfi társaik pedig rosszabb megjelenésűek, férfi szavazóik alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak és fiatal nő társaikhoz hasonlóan potyalesőbbek, általánosságban is kevésbé boldogok és kevésbé elégedettek a szexuális életükkel, sikertelenebbek a párkeresésben, kevésbé egészségesek, kevésbé intelligensek, viszont kövérebbek és hisztérikusabbak, ráadásul a pszichéjük sincs teljesen rendben. Így minden okuk megvan rá, hogy gonoszak is legyenek. Az ellenkezője lenne meglepő.”

Mármost ennél nagyobb bolondságot rég írtak le magyar sajtóban. A szerző különböző, angol nyelvterületről vett írásokat idéz (a Demokrata tördelői odáig eljutottak, hogy bemásolják a linkeket, hiperhivatozásokat, odáig azonban nem, hogy csatolják is azokat, így egy lépéssel tovább tart rájuk keresni, de hát úgy vannak vele, hogy ha ők nem tudnak angolul, más sem tud, és aki mégis tud, az ne olvasson Demokratát, ami jogos következtetés lenne), ezzel csak az a baj, hogy az angol nyelvű sajtó akkora terület, hogy bármire találunk benne idézetet, akár arra is, hogy a loch ness-i szörny tulajdonképpen Második Miklós orosz cár reinkarnációja. Olyan tételekkel dobálózik, mint:

„Minél kevésbé nőies egy nő, annál valószínűbb, hogy demokrata párti szavazó.”

„Szignifikáns genetikai kapcsolat van a testmagasság és az IQ-szint között, minél magasabb valaki, általában annál intelligensebb is.”

„Amerikában hasonló a helyzet: a republikánusok ugyanis nemcsak gyakrabban élnek nemi életet, mint a demokraták, de elégedettebbek is a szexuális teljesítményükkel.”

Lehetne hosszú levezetésben bizonyítani, mekkora szamárság ez, de a tétel gyakorlatilag megdönthető a sarki kocsma pultjánál is (egyszer majd az is kinyit): szerző azt állítja, hogy a jobboldaliak genetikusan magasak, erősek, szépek és okosak, ellenben a liberálisok ellenkezőleg. Tehát ha látunk valahol egy alacsony, nyápic, randa és buta embert, az még véletlenül sem G. Fodor vagy Stefka István, hanem egy liberális. Az kell legyen. Mondjuk Bayer Zsolt sem nem alacsony, sem nem buta, azonban jobboldali – ellenben a történetbe mintegy védőpajzsként belekevert Bencsik András jobboldali ugyan, ámde mégsem egy szépségkirályfi, vagy hogy mondják ezt.

Javasolnám, hogy szerző tétele alapján, melyet még bizonyítani is vélt, fontosabb tisztségek betöltése előtt a jelölteknek ellenőrizzék colstokkal a testmagasságát, nézzenek utána nemi életük gyakoriságának, végezzenek el rajtuk egy IQ-tesztet és végül indítsák mindegyiküket egy szépségversenyen.

Rendben, de akkor a magyar állami vezetés kilencven százaléka alkalmatlannak bizonyulna, Orbán Viktorral az élen. Azt meg szerzőnk, Gazdag István tán csak nem akarhatja: bár nincs kizárva az sem, hogy amint a Magyarok Világszövetsége a járványügyi tilalmak mentén egyre inkább tolódik a kormánytól is jobbra, a Drábik-féle konteós-paranoiás szélsőjobboldaliság felé – ne feledjük, még ha Patrubány feledi is, hogy az MVSZ állami dotációból él! – meglehet, Gazdag mester is jobbról próbálja előzni a kormányt. Érdekes kísérlet. Ugyanis a kormány pénzéből fizetik ezt is.

Már, amíg fizetik: körülbelül olyan jó ötlet volt ezt megírni, mintha a Pravda 1951-ben közölt volna egy írást arról, hogy aki dohányzik, az imperialista ügynök. Sztálin ugyanis erős pipás volt.

A jobbról előző csapathoz csatlakozott, ha nem is váratlanul, bár egyelőre komoly visszhang nélkül Szakács Árpád is. Aki az elmúlt évet „alkotói szabadságon” töltötte, habár hivatalosan a Mediaworks élén áll, de alkotni mindennél fontosabb. És nem is használta ki teljesen a rekreációs lehetőséget, hiszen egész nyáron szabadkőművest darált a Magyar Nemzetben, foglalkoztunk vele épp eleget. Mármost neki korábban is voltak meglepő akciói, ne feledjük, ő sikerült kiintrikálja Pröhle Gergelyt a PIM éléről (nem, mintha Pröhle ideális igazgató lett volna, de mégis más minőséget képviselt, mint utódja, Demeter Szilárd), valószínűleg azért, mert ő maga akart a pozícióba kerülni, de csak a Mediaworksöt kapta meg. Amivel elégedetlen lehetett, amint saját politikai oldalának ügybuzgalmával is: volt már rá példa, és nem csak Pröhle esetében, hogy jobbra is rúgott, ha valakit nem talált elég radikálisnak. Most jutott el oda, hogy senki sem elég radikális neki.

Vegyük ugyanis az Erdély.ma hasábjain tegnap megjelent publicisztikáját. Megjegyezném, kérem, hogy ügyeljünk a szerkesztői distinkcióra, nem publicisztikaként, hanem „olvasói véleménycikként” közölték az írást, márpedig profi újságírónak nincs nagyobb sértés, mintha leminősítik a sajtólevelezők közé – az előző, január 22-i írása ugyanebben a lapban még nem így jelent meg. Ne feledjük, január 20-tól ennek a lapnak a főszerkesztője – egy tulajdonosváltást követően – Sengel Ferenc, aki egyrészt személyes barátja Szakácsnak (Szakács maga mondta, nem én vélelmezem), másrészt korábban a Magyar Hírlap és az Origo munkatársa volt. Ezek szerint még neki is sok volt ez az írás. De lássuk már, mit mond a Kőművesek Ostora!

„Az agyonreklámozott kortárs magyar irodalom légköre olyan, mint amikor a budapesti belvárosi szmog összekeveredik a semmihez sem hasonlítható erzsébetvárosi utcák kipárolgásával. Ha benne él az ember, csak az elején tűnik fel, hogy a valódi élettel összeegyeztethetetlen burokba került. A másik szintje ennek a sajátos kulturális miliőnek maga a kész termék, amit ha meg lehetne kóstolni, legjobban a fűrészporhoz hasonlítana. Se íze, se bűze, látványra az egész egy posztmodern szófosás a szétázott utca kövén.”

Eddig tehát nem mondott semmi konkrétat, csak puffogott egyet a magyar irodalom jelen állapotára. Istenkém, nem írhat mindenki örökszép honmentéseket a Magyar Nemzetbe, vagy korábban a Magyar Időkbe.

„A szellemi nihilt képviselő balliberális oldal az elmúlt években elvesztett minden gondolatot. Köddé vált minden érzés és kapcsolat a magyar emberekkel. Műveik magyarul íródnak ugyan, de annyi közük van ehhez a helyhez, mint egy izlandi vendégszerzőnek valamelyik ösztöndíjas Balaton környéki fordítóházban. Ők a globális világ zsoldosai, akiknek jólétét és anyagi megbecsülését a mindenkori magyar kultúrpolitika finanszírozza. Politizálnak és gyűlölködnek – ez a küldetésük. Tíz éve pedig éppen a jobboldal van abban az igen tiszteletreméltó helyzetben, hogy a rá és a szavazóira köpködő, acsarkodó falkának a kényelmi világát megteremtse.”

Még mindig nem sokat mond, lassan melegszik be, mint a lámpás rádió. De aztán megszólal.

„A csúcsnak tartott irodalmi műhálózat tagjai majdnem 100%-ban a balliberális világ zsoldosai közül kerültek ki. És ki kell emelnünk, jelentős részük erdélyi. Mindegyiküknek ismerem a munkásságát. Pár apró kivétellel – és nem nagy túlzással – a már említett belvárosi szmogra hasonlít valamennyi.”

Akkor úgy is, mint nagyváradi születésű ember, megjegyeznék pár dolgot. Az első, hogy pontosabb volna a „romániai magyar” kifejezés használata, mert a Partium például nem Erdély. A második, miszerint undorító egy 1,2 milliós népesség beskatulyázása egyetlen politikai oldalra (mindkét oldal részéről undorító), ugyanis tapasztalatom szerint Románia magyarlakta területein pontosan ugyanolyan a liberálisok és jobboldaliak aránya, mint Magyarországon, jobban mondva az értelmiség körében magasabb is. Ezt épp maga Szakács nehezményezi a fentiekben. Szakács úr, a tények makacs dolgok, az ember utólag nem változtathatja meg sem a saját, sem más emberek szülőhelyét: ne tessék skatulyázni onnét, a kormány végbeléből és akkor majd nem tetszik „csalódni” sem. És más se skatulyázzon, a másik oldalról: remélem, belátja mindenki, hogy a romániai magyar és általában is, a magyar irodalom számára jobb ajánlólevél nincs, mint Szakács Árpád rosszallása.

Jó, rajtunk már csattant az ostor, kin fog még?

A kormány kultúrkomisszárjain!

„De ha már a magashegyi levegőnél tartottunk korábban, mindenképpen meg kell említenünk, hogy a kortárs irodalom erőviszonyainak megváltoztatására voltak törekvések. Ezek pedig – ha L. Simon László sokszorosan bukott államtitkár és költőtöpörtyű – próbálkozásait leszámítjuk, ugyancsak (...) részben a kolozsvári liberális légkörben szocializálódott személyek kezébe került.

Hogy Demeter Szilárd, Erős Kinga, Orbán János Dénes és klikkje hány milliárdot, vagy tízmilliárdot szórtak szét teljesen hatástalanul a helyzet megváltoztatására, annak az említése fájóbb lenne, mint az érzéstelenítés nélküli gyökérkezelés.

És mi lett belőle? A nagy semmi. Pontosabban nem egészen… A klikk köszöni szépen jól van. Mindkét oldalon.”

Az a klikk, aminek Szakács az egyik vezetője. Vagy az volt. Kolozsvár liberalizmusa legalább olyan elnagyolt skatulyázás, mint a többi, de L. Simon költőtöpörtyű? Demeter Szilárdék szórják a pénzt? Elment ennek az embernek a szépesze, megharapja a kezet, ami eteti? Kremlinológus legyen a talpán, aki ezen kiigazodik, bár mintha sejteném a valóságot. Demeter neve nem véletlenül került ide, nagyon szeretné Szakács azt az igazgatói széket. De minden egyéb széket is nagyon szeretne. Esetleg Raffay Ernővel megosztva, mással nem közösködik.

Csak a kultúrpolitika – és egyáltalán, a politika – nem magányos műfaj. Társak nélkül nem megy, barát nélkül gyenge még a sárkány is, mondta Paff, a bűvös, és erre Szakács Árpád most nagyon hamar rá fog jönni. Gyakorlatilag mindenkibe belemart Orbán Viktort kivéve, akit elért, és nem egyszerű sértődés lesz ebből, hanem sokkal több: itt már nem civakodásról van szó, hanem állásokról, pénzekről, hatalomról, és ezért már mindenki harcolni fog. Emberünkkel tulajdon elvtársai fognak végezni, méghozzá hamar, ha így folytatja. Tulajdonképpen ezek után már akkor is, ha nem folytatja.

Szakács vagy tud egy olyan, előkészületben lévő kultúrpolitikai változásról, ami a legradikálisabb irányba fogja befolyásolni a magyar szellemi életet (minden egyéb hang elnémításával) vagy megőrült. A második eset volna kellemesebb.

De lehet, hogy erre is próbál utalni az írás címe.

„A beteg eltűnt a kórházból”

Bizony, kérem, meglehet, hogy a gumiszobából tűnt el.

És most szökésben van.

Szele Tamás