Ma nincsenek hatalmas szenzációk, világot felforgató hírek, Orbán Viktor megint megszólalt a rádióban, de kísérleti jelleggel nem foglalkozom vele (lássuk, mi lesz, ha kihagyom, a héten már úgyis elemeztem a cikkét), szóval nyugodtan szakmázhatunk egy kicsit, mert a City lapcsalád elindulása meglehetősen pikáns a sajtómunkás szempontjából.

Először is: gonosz népség az újságíró, már előre látom, hogy a lapcsalád nagymogulját, vezetőjét minek fogjuk csúfolni: természetesen lordmajornak, hiszen eredetileg az a londoni City polgármestere. És ha valamit eltol, ha a királyt bosszantja bármi nesz, őt is felköttethetik. De nem tol el az semmit, szó nem lehet éji dalokról, megbízható embert találtak a feladatra, információink szerint bizonyos Pósa Árpádot, aki már több kényes ügyet is elrendezett. Az ő munkája volt például a híres, 2017-es tisztogatás a Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségében, ahol is 2016 karácsonyán valaki beletrollkodott az ünnepi Orbán-interjúba – utána hatalmas inkvizíció következett, még hazugságvizsgálót is bevetettek, kirúgtak mindenkit, aki kirúgható volt – jóllehet 2018-ban a két elbocsátott szerkesztő pert nyert a Mediaworks ellen, kaptak is 4-4 millió forint kártérítést, de vissza nem vették őket (egyikük, Klecska Ernő azóta sajnos el is hunyt tavaly november végén, nyugodjon békében). Pósa pedig, miután lezajlott a mészárlás, tovaröppent a főszerkesztői székből, előbb a Hír TV Online-hoz, onnan a Délmagyarhoz, majd főszerkesztő-helyettesként működött a Magyar Nemzetnél.

Erre a kipróbált káderre fogják bízni az induló City lapcsaládot.

Hát bízzák, legfeljebb amilyen lesz a mosdó, olyan lesz a törülköző is.

De egyáltalán: mi ez a City?

Ez ugyanaz a „karitatív” intézmény, amit már ezerszer láttunk, az „ingyenes lap”, amit a jó Állam bácsi biztosít szegényebb polgárainak, meg a gazdagabbaknak úgyszintén, vagyis mindenkinek, csak ebben azért van egy kis csavar.

Mert mindenkinek jár, de nem mindenkinek fog jutni. Csak olyan városok polgárai kapnak belőle, ahol az önkormányzati választásokon vesztett a Fidesz. Ilyenformán tán még az jár jobban, akinek nem jut.

Az ingyenes lapokkal egyébként semmi baj, míg nem lesz véres a nyakuk. Egyelőre a magyar online sajtó legnagyobb része is ingyenes, a szerencsétlenül kialakult viszonyok miatt – illetve hát a viszonyok eredetileg természetesen alakultak így, számunkra az bennük a szerencsétlen, hogy a kétezres évek óta a Google-hirdetések árai háromszor-négyszer is beleálltak fejjel a betonba, valamint a magyar, lokális reklámpiac ettől függetlenül, ám ezzel egy időben teljes mértékben kormányközeli kezekbe került. Szóval, a magyar online lapok azért ingyenesek, mert az olvasók így szokták meg, megélni meg azért nem tudunk a reklámbevételekből – pedig korábban lehetséges volt – mert vagy nincs hirdetés, vagy ha van, azért üveggyöngyökkel fizetnek. Még tüzes vízzel sem.

De mi a helyzet a nem online, print, nyomtatott ingyenes lapokkal?

Eredetileg az nem is lenne rossz ötlet vagy rossz üzlet. Az a lényegük, hogy olcsó papírra készülnek, olcsó nyomdatechnikával, kevés bennük az írás, sok a reklám: a reklámbevételből a tulajdonos kifizeti a nyomdát, papírt, terjesztést, azt a pár munkatársat, aki ír, a maradékból adózik és a fennmaradó rész az ő haszna. Ma is vannak ilyen lapok. Ha a szemfüles laptulajdonos megcsíp még valami támogatást is, akkor lehet kevesebb a hirdetés, több az írás, mindenki jól jár.

Igen ám, de a City lapcsaládnál nem az orgánum vagyis orbánum csípi meg a támogatást, hanem a támogatás csípi meg a lapcsaládot!

Az sem az első eset a magyar sajtó történetében, de előbb lássuk a Média1 nyomán, mit lehet tudni a készülő termékről?

„Úgy tudni, az ingyenes színes újság Tatabányán, Hódmezővásárhelyen, Szombathelyen, Szekszárdon, Salgótarjánban, Egerben, Miskolcon, Pécsett, Dunaújvárosban, Nagykanizsán jelenik meg, hetente és 24 oldalas lesz.

A tartalom egyharmada helyi Fidesz-barát, ellenzéket ekéző, lejárató szövegekből, egyharmada központilag gyártott bulvártartalomból, egyharmada reklámokból fog állni.”

24 oldal nagyon sok. Akkor is sok, ha ezek hetilapok. De a fentebb vázolt tartalomstruktúrával persze elvileg megtölthető – vagy inkább megtölthető lenne, ha kis hazánk politikai vezetői nem mondanának ellent rendszeresen saját maguknak, mert olyankor a fontos merény kifordul medribül, félremegy a seggnyalás. Volt már arra példa, nem is egy, hogy lelkes kormánypárti médiamunkások lángbetűkkel írták meg a vezércikküket az aktuálisan megfelelő irányvonal mentén reggel, délben megváltozott az irányvonal, de teljesen, és nekik másnap reggel saját, előző napi vezércikkükkel kellett vitatkozniuk, szóval a kormánypárti újságírás egy külön műfaj, amihez kötélidegek kellhetnek. Elképzelem a szerkesztőt, amint félretesz hétfőn egy Orbán-megszólalást a pénteki lapzártáig, de nem közölheti, mert Orbán közben megszólal mondjuk szerdán is, és az ellenkezőjét mondja annak, amit hétfőn beszélt. Volt már ilyen, nem is egyszer.

Megint más kérdés, hogy miért csak az említett városokban jelenik meg? De megadtam már rá a választ: mert azokban vesztett a Fidesz. Ahol nyert, ott semmi szükség még egy orbánumra, ha engem kérdeznek, ott is teljesen felesleges az igyekezet, ahol vesztett. Az a helyzet, hogy a részleges ellenzéki győzelem után – ami annyira volt győzelem, hogy számszerűen nézve mégis a Fidesz vitte el az önkormányzatok többségét – megindult a Nagy Lapalapítási és Felszabadítási Láz, ugyanis a korábban fideszes önkormányzati sajtó egy emberként állt fel a székéből. Már, ahol felállt, nálunk, a nyóckerben eltartott egy darabig még az is, hogy a káosz elfogadhatóan kialakuljon. Aztán a legtöbb önkormányzatnál rendeződtek a dolgok, megjelennek az ellenzéki önkormányzatok kiadványai, ahogy a kormánypártiaké is, a Ferencvárosban egész jó lapot csinálnak, a Józsefvárosban kicsit gyengébb, de elfogadható, Szekszárdon, mivel ott nagyon kiegyenlített a helyzet, a helyi ellenzék hetilapot ad ki, a Szekszárdi Vasárnapot, az is jól sikerült – de a Fővárosi Önkormányzat tervezett hetilapja, amihez pedig már verbuválták a szerkesztőséget is, elhasalt, nem hivatalos információk szerint pártpolitikai ügyek miatt, vagy a fene tudja. Szóval, csak úgy áll ez is, mint minden Magyarországon: felibe-harmadába hagyták.

Ezeket a kiadványokat akarja ellensúlyozni tehát a City lapcsalád, viszont ennek így semmi értelme. Képzeljük magunkat a vidéki választópolgár helyzetébe (nem is kell képzelnünk, azok vagyunk, legfeljebb nem mind vidékiek). Rendelkezésünkre áll legalább egy megyei napilap, made in KESMA. Azt nagyjából Pesten szerkesztik, írják, maximum két-három munkatárs rak belé helyi tartalmakat is, de mindenképpen kormánypárti az orbánum. Aztán rendelkezésre áll egy ingyenes önkormányzati hetilap, az vagy kormánypárti, vagy sem. Aztán lehetséges, de nem biztos, hogy rendelkezésre áll még egy helyi hetilap, ami talán ellenzéki (bár ez sem egy könnyen értelmezhető fogalom). Na most, ahol létezik ellenzéki hetilap és önkormányzat, ott meg fog érkezni a kormánypárti is a City lapcsaláddal, jó terjedelmesen. Persze emellé van tévénk, rádiónk, internetünk. Megszámlálhatatlan hírforrással.

Ezekből a City helyi hetilapja csak az egyik.

És az olvasó, a választó eszerint is fogja majd komolyan venni. Kidobott pénz erre költeni, kár a papírért, festékért, terjesztésért, a nyomdászok munkájáért, illetve ők legalább keresnek ezen valamicskét. Azt a „központi bulvártartalmat”, amit a Mediaworks küld a helyi szerkesztőségeknek, az olvasó át fogja lapozni, mert már olvasta, hallotta, látta, a reklámokat szintén, marad a jogosultságot igazolandó a helyi botránytartalom, azért is hozták létre.

Csak olyasmit írni még nagyvárosban is hálátlan feladat, kisvárosban főleg az: mindenki ismer mindenkit. Sőt, mindenki tud is mindenről: meg lehet írni, ha a polgármester ittasan felgyújtja a halastavat vagy ne adj’ Isten, zsebrevágja, de ha ez reggel megjelenik és délben a halastó sértetlenül ott van a helyén, akkor többet árt egy ilyen írással a lap saját magának is, a kormánynak is, mint használ. Szóval: helyi botrányról csak akkor lehet írni kisvárosban, ha az igaz. És mondjuk sikkasztásban, mutyiban, urambátyám-sógorkomázásban a kormányoldalnak behozhatatlan, nyolc évnyi előnye van önkormányzati szinten, szóval komoly lemaradással indul, aki ezt akarja elkendőzni.

Elég volna egy online lapcsalád esetleg, hogy olcsóbb legyen? Még az is felesleges lenne, de sajnos a magyar politikai élet mindegyik oldala abban a kényszerképzetben szenved, hogy azért nem szavaz rájuk mindenki, mert nem jut el hozzájuk az üzenete. Nem kéne ennyire lenézni a választót, eljut az, csak legfeljebb nem tetszik. De a politikusaink maguk elé képzelik a Nép Egyszerű Gyermekét, pirospozsgásan, kipödört bajusszal, pörge kalapban, árvalányhajjal, aki nem internetezik, mert egész nap lengeti a szörnyű vendégoldalt araszos vállán és petrencét boronál, bé neje sem internetezik, mert tűzről pattan, öreg szüleje az ámbituson pipázva hallgatja a déli harangszót reggeltől estig, napszállatkor pedig körülülik a petróleumlámpát és a családfő felolvassa a Szabad Népet vagy izé, a City-hetilapot és a megyei napilapot, mert jobb ízű a méreg, ha mindnyájan esznek.

Na, ez a választói réteg, amely minden politikai oldal nyomtatott sajtójának célközönsége lenne, ez a tősgyökeres, romlatlan, ősi és nemes egyszerűségű – ez nem létezik. Soha nem is létezett, egyszerűen kitalálták. Olyan most a nyomtatott ingyenes politikai hetilapot erőltetni, mintha 1901-ben úgy akarna választást nyerni valaki, hogy sajtó helyett a ksibíróval doboltatja ki az üzeneteit, mert „a nép úgysem olvas”. Olvas az, amikor akar és nem olvas, amikor nem akar.

Különben meg ilyen ingyenes, heti és politikai kiadvány már volt nálunk, nem is olyan rég. Az első Fidesz-kormány idején, az volt a címe, hogy Millenniumi Országjáró. Felesleges is kérdeznem, hogy tetszenek-e még emlékezni rá, mert lehetetlen azt elfelejteni, olyan pocsék volt. A postai terjesztés miatt lett is belőle hatalmas botrány, ugyanis mindenki megkapta, ha tetszett ha nem. Az is megkapta, aki a megadott címen lemondta, és egyszer csak kiderült, hogy a lakosság lakcím-adatait jogszerűtlenül kapták meg a terjesztéshez. Jellemző, hogy akkor ebből még lehetett botrány, manapság, a nemzeti konzultációk korában senki észre se venné.

De az még enyhe limonádé volt a maga undorító módján: hiszen csak általában szólt kormánypropagandáról, a City-lapcsalád speciálisan és lokálisan kíván ezzel foglalkozni, nem a kormány dicséretével, hanem a velük szemben állók támadásával, mintegy államosítva a revolver-újságírást.

Felőlem arra dobják ki az urak a pénzüket, amire akarják, de én ebbe nem fektetnék, mert haszna nem sok lesz, költsége annál több és végső soron nem fog egyebet teremni, mint botránykövet.

Mozgalmas egy kampány lesz ez a mostani, már látszik.

Szele Tamás