Kérem, nehezen tudom megfogalmazni, amit gondolok, ugyanis a billentyűzetemre toluló jelzőkkel magam is óvatosan bánnék. Az a helyzet ugyanis, hogy itt és most, mindenki előtt jeleznem kell: nem én fenyegettem meg Gődény György doktort. Mint arra ki fogok térni, ez több szempontból is képtelenség, de nem is volna semmi értelme vagy haszna.

(Legkozelebb ezt a képet tessék használni a hamisításhoz, így nézek ki most)

Való igaz: nem kedvelem ezt a patikáriust, szinte semmiben nem értünk mi egyet, illetve egyetlen dologban talán, de az teológiai jellegű. Mi több, tehetséges politikai kalandornak tartom, de emiatt sem fenyegetném meg, ahogy mást sem – elvégre én ilyesminek tartom Orbán Viktort is, de őt sem fenyegetem. Hiszen nincs is mivel vagy miért. Majd a választók eldöntik, mi légyen a sorsuk, ezzel jár, hogy elfogadtuk a képviseleti demokráciát államformaként. Meg azzal, hogy én közben írhatok róluk, amit akarok és röhöghetek rajtuk – róluk írhatok, nekik nem. Ugyanis a fenyegetés ilyen formában bűncselekmény.

Doktor Gődényről különben az a véleményem, hogy – ismervén a világ természetét – jó eséllyel bejut 2022-ben a Parlamentbe, ha nem is lesz 18 fős frakciója, de ő maga nagyon is bejuthat: tehetséges demagóg, jól bánik az emberekkel, megtalálta azt a véleménypiaci rést, amit ki tud használni. Hogy a bejutása jó lesz vagy rossz, el nem döntöm: de az esélyei vitathatatlanok.

Hogy ki fenyegethette meg az én nevemben, azt is gondolom, csakhogy most nagyon aljas leszek: nem írom le a nevét. Ez a fickó igen hosszú ideje él vissza a nevemmel és fotóimmal, uszított már rám önkormányzatoktól dühös zenészekig mindenféle embert, egyszerűen csak annak okából, hogy kerüljön be az újságba, foglalkozzanak vele. Ez az illető egyik mozgatórugója, a másik az, hogy én dögöljek meg, ha lehet lassan és megalázó módon. A kettő ellentmond ugyan egymásnak, de ez nem zavarja emberünket, ugyanis elmebeteg. Ő állhat emögött az eset mögött is: csak hát bizonyítani kéne. Egy dolog biztos, kevés ügyvéd vállal ilyen személyiséglopásos eseteket, de rövidesen akkor is feljelentést teszek az ellen, akinek ma nem írom le a nevét, hogy ne örüljön. Nem kerül be a sajtóba. Persze tudja, hogy olyasmit kell művelnie egy íráshoz, amiben az én viszonylag tisztességes nevemet oly mértékben mocskolja be, hogy nyilvánosan kell elhatárolódnom, így nem hétköznapi kötéltánc lesz ezt az illető megnevezése nélkül leírnom, de megteszem. Aki nem tudná, kire gondolok, annak itt egy kis ajánlott irodalom.

Akkor lássuk, mi történt?

Gődény doktor tegnap a következő bejegyzést osztotta meg:

„Képzeljétek el, az ellenzéki oldalról ma Megfenyegettek! A képen látható, „szimpatikus”, magát újságírónak nevező, és az ellenzéki összefogást hirdető fickóval üzentek, hogy vonuljak vissza, és tűnjek el, különben nagy baj lesz! Ha nem teszem, akkor majd jól megír rólam olyan dolgokat is, amit ő maga sem szeretne. Jaj, de rendes tőle!

Tudja valaki, hogy ki ez a figura? Azt állítja, hogy újságíró, de a helyesírását nézve, legfeljebb gyakornok lehet egy hirdetési rovatnál. Bár a színvonalon aluli és követhetetlen mondatalkotását nézve, még azt a szintet sem üti meg.

Azt viszont meg kell hagyni, rendesen felértékelt, mert a fenyegetés oka nem más: MEGAKADÁLYOZOM az ellenzéki összefogást abban, hogy megdöntsék a kormányt.

Szerintem csak az nem látja, aki nem akarja, hogy az ellenzék önmaga paródiája, és még nélkülem is megbuktatja - no, nem a kormányt, hanem - saját magát. Hiszen sosem akartak nyerni, csak úgy csinálnak, mert nekik ez a legjobb üzlet és a legkényelmesebb szerep.

Remélem lassanként a támogatóik is ráébrednek arra, hogy a rájuk leadott szavazat csak önbecsapás, és felesleges időpazarlás!”

Az ellopott kép

Alatta egy nyolc évvel ezelőtti fényképem, még az első „félokos” telefonommal készült, olyan is – sosem használtam profilképnek, annak idején megosztottam valami önironikus szöveggel, tán olyasmivel, hogy orosz cárként épp Livónia megtámadását fontolgatom – igaz, ami igaz, van a képnek egyfajta Rettegett Iván-hangulata, ő nézhetett ilyen bambán. Szóval a fotó valódi, csak randa, én is nevetségesnek találtam. Különben az, akinek nem írjuk le a nevét, használta már a valódi profilképemet is mindenféle szélhámossághoz, például körözést adott ki ellenem, mert szerinte a gödöllői arborétumban hölgyeket zaklattam szexuálisan. Azért ez bátor állítás volt tőle, inkább illik a Balassihoz, mint hozzám, én monogám típus vagyok és van barátnőm, akit nagyon szeretek.

Ami a szöveget illeti... hát, izé.

Egyrészt kétségtelen, hogy nagyon és ékesen szólóan nem pártolom a mostani magyar kormányt. Ennél pocsékabb vezetése csak Rákosi idejében volt az országnak, viszont az, tessék elképzelni, rövidebb ideig tartott. Azonban polgári radikális nézeteim miatt nagyon nehezen lehetne olyan politikai pártot találni, még a mostani, telített piacon is, amelyik engem vállalna. Nem nagyon van ilyen. Ami az ellenzéki összefogást illeti, nem támogatom és nem vagyok ellene: tessék megpróbálni, lássuk meg, mi lesz belőle, én ártani nem akarok ennek az eszmének, segíteni meg nem tudok. Ugyanis ha én állok neki támogatni, még nagyobb bajban lesznek – és a Jobbik meg a fürdőszobai tükör miatt nehezemre is esne egy efféle támogatás, hát hogy néznék én utána abba?

Épp ilyen dolgok miatt választottam azt az utat, hogy elemzem a magyar belpolitikát, de bele nem szólok. Legyen mindenki saját szerencséjének Krahácsa. Már csak ezért sem fenyegetnék meg senkit, de azért sem, mert nem hiszek a fenyegetésben, mint módszerben. Kalandor Gődény? Az, de annak, aki majd megválasztja, az ő kalandora lesz, és joga van mindenkinek kalandort választani. Nem értek vele egyet? Nem ám, de ez miért zavarna engem? Zavarja őt. Bár szerintem még őt sem zavarja.

Akkor tehát ott tartunk, hogy nem én írtam a fenyegetést. Vagy mit. Gődény doktort, a kiváló politikai szélhámost felültette egy másik, nem kevésbé kiváló politikai és egyéb területeken mozgó szélhámos, aki azonban bírja az elmebetegek különös zsenialitását is.

Ehhez a bejegyzéshez egészen pontosan 695 hozzászólás érkezett, ebből 691 engem szidalmaz és nekem ígér mindenféle szépeket, jókat, kedveseket. Láttak a Lipótmezőn régebben, hajléktalan vagyok, kormánypárti, most ástak ki a földből, lelki szegény volnék (ezek szerint boldog is, bár ezt nem tapasztalom), büdös vagyok (ezt hogy állapították meg online?), sőt, a Blahán alszom az aluljáróban (egyetlen szellemes beszólást találtam: ezek szerint én vagyok a blahai láma).

Tovább nem elemzem, nekem is véges a türelmem. Mint említettem: nem én írtam a kedvenc doktoruknak, de a külsőm végképp nem tartozik arra az úri közönségre, aki engem ott verbálisan lincsel. Ha dicsértem volna a patikáriust, most én lennék a szép, szőke herceg? Én bizony.

Csak sem nem dicsértem, sem nem szidtam, sőt, egy sort sem írtam neki. Tegnap este két hosszú telefonbeszélgetést folytattam le szakmai ügyekben, majd elszállt a kábeles netkapcsolatom, tehát elaludtam. Szóval, közöm nincs a dologhoz, de ezt speciel bizonyítani is tudom: hiszen az üzenetlistámat bemutathatom. Tessék belenyugodni: annyi történt, hogy egy szélhámos az én nevemmel nem először visszaélve átverte Gődényt.

Azért, hogy nyilvánosan tiltakoznom kelljen, és így bekerüljön megint a neve a sajtóba. Ezt az örömet nem szerzem meg neki.

Felvetődik a kérdés, hogy mit lehet ilyen esetben tenni?

Nem sokat. Egy reális kereset benyújtásához ugyanis nem lenne elég azt bizonyítanom, hogy nem én írtam az inkriminált üzenetet, az könnyű volna, de akkor ismeretlen tettes ellen indul (vagyis nem indul) a vizsgálat. Nekem azt is bizonyítanom kéne, hogy ezzel szemben ki írta, amit tudok, csak nincs rá bizonyítékom. Szóval, a magyar jog nem sokat segít ilyen ügyekben, a kedves olvasó is jobb, ha tudja: mindenki tökéletesen védtelen a személyiséglopás ellen. Nyugaton ezt nagyon komolyan veszik, csak mi egyre keletebbre fekszünk attól az égtájtól: ha magukkal még nem történt efféle, annak örüljenek, mert azt jelenti, hogy kevés az ellenségük és aki akad, az sem túl éles elméjű.

Remélem, a fenti sorok elég ékesen bebizonyították Gődény doktornak, hogy az üzenetben nem az én „mondatalkotásommal” és helyesírásommal találkozott. Ami azt illeti, hogy olyant írnék meg róla, amit magam sem szeretnék: ilyen nincs. Én, kérem, már minden rosszat megírtam róla, amit csak tudtam, újságíró nem titkolja az információit. És nem is zsarol.

Sőt: nekem még az sem volna érdekem, hogy Gődény mester „eltűnjön” a politikai porondról, hát hol találok én még egy ilyen hálás témát? Nem vagyok én a saját magam ellensége...

Egyáltalán: ostobaság az egész. Azonban lehet, hogy én ezzel az írással indirekt módon bűncselekményt követek el, ugyanis a valódi elkövető elolvassa, látja, hogy egyszer sem írtam le a nevét, (leírtam már korábban épp elégszer) és heveny agyvérzésben elhalálozik. Amit természetesen nem kívánok neki, de ha riasztó tüneteket észlel magán, kérem azonnal forduljon orvoshoz, már régóta itt lenne egyébként is ennek az ideje.

Amúgy meg: maradtam, aki mindig is voltam.

Ebben az ügyben ártatlan vagyok: szóval, tessenek a továbbiakban meggondolni azt a verbális lincselést, legyen szó bárkiről.

Agyonverés után nem sokat ér ugyanis a rehabilitáció.

Szele Tamás