Valóságos flottademonstráció zajlik a Magyar Nemzet hasábjain, bár ők tengeri csatának érzik: azért nem nevezhető ütközetnek, mert a másik flotta, izé, nem jött el, a hajóágyúk össztüzének semmi értelme, de azért vígan sorozzák a tenger vizét, és nagyon büszkék arra, hogy az ellen nem viszonozza a tüzet, úgy megijedt.

Pedig csak nem vette észre, hogy háborúznak vele.

Mint azt tegnap észleltem volt és meg is írtam ezeken a hasábokon, az ellenség most nem Soros, illetve csak közvetve ő, nem a menekülők, csak átvitt értelemben, nem a techóriások, bár őket is támadják, nem is a szabadkőművesek, rájuk most nincs idő: az ellenség jelenleg a nyugat-európai sajtó, azon belül is a Deutsche Welle. Eddig sem szerették az európai és szabad sajtót, ennek ékes példája az emlékezetes Szijjártó-interjú, melyet február végén adott a magyar külügyminiszter a román Digi24-nek, és amelyben azt állította, hogy:

„Az Európai Unió és az Európai Unió összes médiuma egyfajta lejárató kampányt folytat Magyarország ellen a sajtószabadság ügyével kapcsolatban.”

Nem kis szervezési munka kéne ehhez, és egy akkora apparátus, aminek a létezése eltitkolhatatlan volna. Tudja, külügyminiszter úr, mekkora lehetetlenséget állít? A világon senki sem volna képes elérni, hogy Londontól Athénig minden sajtótermék ugyanazt mondja valamiről, kivéve ha az, amit mondanak – valóság. Akkor tényleg ugyanazt írja majd mindegyik, de napról napra leegyeztetni mindenkivel ugyanazt a hazugságot képtelenség lenne. Kivihetetlen. Értelmetlenség is volna, nem olyan komoly tényező a magyar kormány, hogy érdemes volna ilyesmire.

A gondolat abszurditása szemet szúrhatott valamelyik kormányzati mastermindnak, valamelyik propaganda-irányító zseninek és úgy dönthetett, egyszerre mégis nagy falat volna megharcolni a teljes európai médiával, esetleg a világsajtóval is, egyenként talán okosabb támadni. Így került célkeresztbe a Deutsche Welle riportja a budai Vár felújításáról.

Ha tárgyilagosan nézzük magát az öt perces anyagot, nincs benne semmi különös. Nem az a riport, ami megdöntené a nézettségi rekordokat, Magyarországon azért nem, mert németül van, német nyelvterületen meg azért nem, mert Magyarországról szól. Tipikusan az a fajta kultúrhír, amit megnéz az ember, megcsóválja a fejét és megy tovább. A Magyar Nemzet és segédcsapatai abba kapaszkodnak, hogy elhangzik benne: a budai Vár 1944-es állapotának visszaállítása a cél.

Ami igaz ugyan, csak így, ebben a formában és szó szerint nem szerepel a Hauszmann-programban, ami a Vár restaurációjával foglalkozik. Általános vezérelvként nem szögezték le, viszont a legtöbb épület esetében referenciának veszik az 1944. március 19-e előtti állapotát – amint az alaptörvény is ezt tekinti történelmi fordulópontnak és nem 1945 áprilisát-májusát, tehát a második világháború végét. Építészeti szempontból az 1944. évi állapot épp lehetne referencia – ne feledjük, a Várat leromboló ostrom is 1944 decemberében kezdődött – csak hát arról az évszámról sokunknak nem egyszerűen és csak a német megszállás és a „nemzeti szuverenitás elvesztése” jut eszünkbe, hanem a nyilas hatalomátvétel, a Holokauszt, a népirtás, tehát bizony az egyik legrosszabb emlékű évszám ez a magyar történelemben. Nem kellett volna sarokkővé tenni semmiféle szempontból.

Ennek szóvá tétele miatt támadják most a Deutsche Wellét. Majdnem egy éve kering a világhálón egy építészek által indított petíció, mely megállapítja:

„Ma már világossá vált, hogy a cél a Vár 1944 előtti állapotának visszaépítése.”

azt mégsem támadták, tehát világos, hogy vagy ennyire figyelmetlenek, vagy csak ürügy az 1944-es évszám említése, casus belli, a valódi baj az, hogy a Deutsche Welle létezik és nem az övék. Sőt, nem is lesz az, tehát meg kell próbálkozni ellene mindennel. Olyan okos vállalkozás ez, mintha az ember bicskával akarná szétfaragni a Kárpátokat.

Tegnap ugye – mint megírtam – a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elítélő nyilatkozatával kezdődött az össztűz, melyhez kérve vagy inkább kéretlenül, de mindenképpen önként csatlakozott ifj. Lomnici Zoltán, velük már foglalkoztunk. A kormánylap mai számában folytatódik az ofenzíva, a vezető írás (mármint ez idő szerint vezető, később valószínűleg lejjebb kerül) címe magáért beszél:

„A Deutsche Welle csak a valóságot „felejtette el” bemutatni a budai Várról”

és ugyan mennykövekkel kezd, de utána korrekt áttekintését adja a restaurációs munkálatoknak. Ezt tényleg nem lehetne ideológiai alapvetésnek tekinteni, viszont arra is szükség van, különben nem fogja tudni a káder, merről mérik a hány métert, de szerencsére a másik írásukban megadják a zsinórmértéket. Ennek az a címe, miszerint:

„Náciznak a kommunisták”

szerzője pedig a tapasztalt mocsári hajós, Gajdics Ottó. Ő viszont alapos eligazítást tart a legénységnek, mint egy veterán altiszt:

„Magyarországot megtámadták. Földi László régóta mondja már, hogy háborúban állunk, de a láthatatlan, önmagát felszabadítónak hazudó ellenség most szintet lépett. Megkezdődött a magyar társadalom nyílt, eszközökben nem válogató demoralizálása a közelgő választások előtt.”

Egy öt perces tévériport útján támadták meg Magyarországot, értem. Ez ám a rettentő fegyver, fussunk, ki merre lát. Szerencsére szerzőnk nem bíbelődik sokat valódi szándékának leplezésével:

„A német állami televízió, a Deutsche Welle (...) magyar nyelvű adást indít. Eddig sem fukarkodtak német nyelvű lejárató anyagok készítésében, de könnyen elképzelhető, hogy most rátesznek még egy lapáttal.”

Igen, terveznek hónap végére egy YouTube-csatornát tehát nem tévéadást, amely magyar nyelven is elérhető lesz, gondolom, feliratozva, másként nem nagyon lehet elképzelni a kivitelezést. Ezt ugyan nem fogják szórni se földi sugárzásban, se kábelen, ezt az nézi majd, akit érdekel: de akkor igazából ez a baja a kormánysajtónak a Deutsche Wellével, nem az a kis riport, csak abba lehet belekötni. És ők rutinos kocsmai kötekedők.

„De ki is az ellenség? Körültekintően kell végiggondolnunk, rámutatnunk és megneveznünk, ha meg akarjuk védeni magunkat. Nyilván nem az Európai Unió, nem Németország, még csak a német kormány sem, bár utóbbi felelőssége vitathatatlan, mert képtelen féken tartani médiahiénáit. Sőt néha az az érzésünk, kifejezetten hergeli őket, amiért néhány tervük megvalósításának az útjába álltunk.”

Nem az Unió tehát, és nem is Németország? Nagy kő esett le a szívemről, ugyanis ha ezeknek hadat üzenünk, azzal komoly költségekbe vertük volna magunkat. Szerencsére Gajdics úr megnyugtat: erre nincs szükség. Akkor kivel harcolunk?

„Ám az igazi ellenség a minden országban jelen lévő, az unió szervezeteibe is polip módjára beépült globalista banda, amelyik nyíltan a nemzetállamok felszámolására törekszik.”

Öt perces, idegen nyelvű tévériportok útján törekszik erre, szóval ha sikerül nekik, elég gyenge lábakon állnak azok a nemzetállamok. Viszont mivel a „globalista banda” kifejezés a lehető legtávolabb áll a konkrétumoktól, van egy olyan előnye, hogy bárki odacsapható, akit nem szeretnek.

„...most vezetnék be másodjára az undorító, gyilkos kommunizmust, az előző kísérlet csúf vége után röpke harminc évvel. El kell keserítenünk őket. Ezt sem a magyar nép, sem Közép-Európa népeinek józanságukat még őrző csoportjai nem hagyják.”

Elképzelek egy jelenetet:

- Halló, Deutsche Welle?

- Igen, kérem, parancsoljon!

- Marx, Engels vagy Lenin elvtársak közül kérem valamelyiket.

- Pillanat... kapcsolom Lenint

- Halló, Lenin elvtárs?

- Honnan tudta, hogy itt talál?

- Olvastam a Magyar Nemzetben.

- Akkor lebuktunk. Indulok Finnországba.

Hogyan lehetett kitalálni azt, hogy a német televízió kommunizmust akarna megvalósítani Magyarországon, kulturális riportműsorok segítségével? Úgy, hogy szerzőnknek ez a munkája, ezt a feladatot kapta.

„Fejezzék be tehát a nácizást mindazok, akiknek módszerei semmiben nem különböznek már a kommunistákétól! Különösen fogja vissza magát a német adófizetők pénzéből hazudozó féknyúzbrigád. El a kezekkel Magyarországtól, a közel hárommillió magyar által támogatott nemzeti kormánytól!”

Csak jelezném, hogy a „féknyúzbrigád” jelző peresíthető. De ezt már a Deutsche Welle tudja. Illetve nem tudja, ugyanis jelen pillanatban akárhogy nézem a honlapjukat, egy szó nem sok, annyi sem esik Magyarországról rajta, de még a kormányáról sem. Nem szereplünk a címlapon, de a külpolitikai rovatban sem. És ez sokkal bosszantóbb lehet még annál is, mintha válaszolnának a budapesti flottademonstrációra. De hát nem is az a cél, hogy válaszoljanak.

A végső cél még csak nem is az lehet, hogy kérjenek bocsánatot a semmiért – ugyanis a sértődés tárgya egyszerűen csak annyi, hogy valamit másként láttak, mint a magyar kormány, más jutott róla eszükbe, eltért a véleményük, csak hát véleményt nem lehet helyreigazítani. Illetve: csak azok képesek rá, akiknek eredetileg sem volt.

A valódi cél – itt lóg ki a lóláb az érvelésből – az lehet, hogy a nagy önhergelő sértődések útján sikerüljön valahogy kitiltani a nyugati hírtelevíziókat Magyarországról. Ma a Deutsche Wellét, holnap az összes többit. Ebben az esetben sokkal szabadabban lehetne manipulálni a választásokat jövőre, csakhogy ez a „kínai módszer” nem válhat be: nem lehet falat húzni az ország köré, nem állíthatnak fel információs blokádot. Ha megteszik, az világszintű szankciókkal jár: persze, ezen dolgoznak, ezért az állandó uszítás a közösségi oldalak, techóriások ellen is.

Ma újabb lezárások kezdődtek, melyeknek része a távoktatás és – ahol megoldható – az otthoni munka is. Kíváncsi vagyok, hogyan oldanák ezt meg Google nélkül.

Ja: sehogy.

Mindegy, a magyar kormány sajtóflottája minden erővel össztüzet nyitott a Deutsche Wellére.

Nagy kár, hogy eddig még nem vették észre.

Mert ha észreveszik, akkor is maximum összevonják a szemöldöküket, mást nem tesznek.

No, meglátjuk, hová fajul még ez az ügy.

Szele Tamás