Forgókínpad

Forgókínpad

Morgellon a maszkban

2021. március 29. - Szele Tamás

Kissé mintha mindenkinek kezdene elmenni a maradék esze is. Mondjuk érthető az általános aggodalom, a járványhelyzet minden, csak nem szívderítő, de mégsem kéne rémeket és kísérteteket látni mindenhol vagy sok éves konteókhoz visszanyúlni csak azért, hogy bármi áron akadályozza valaki embertársait a védekezésben.

wuchereria_bancrofti.jpg

Persze azok az illető embertársak, akik normális időkben többnyire teljesen épeszűek, csak most hajlamosak megőrülni a félelemtől, épp mert nem megszállottak, nem ismerik fel, hogy sok éves dajkameséket hallanak, hiszen mikor ezek terjedtek (több hullámban is), ők még nem olvastak olyan „tudományos szakfolyóiratokat”, mint például a valaghelyzete.fos. Így nekik újdonság, nóvum az a legenda, ami az álhírek leleplezésével foglalkozó újságíró számára többször is lejárt lemez.

Ezért lehetett az elmúlt napok sztárja Magyarországon az arcmaszkban elrejtett Morgellon-féreg.

Szögezzük le: Morgellon-féreg nincs, sem arcmaszkban, sem máshol. De ezt a nem létező lényt sikerült úgy beleverni a köztudatba, hogy még a csapból is Morgellon jön. Velem először a „Normális élet Somogy megyében” nevű csoportban jött szembe, azt a társaságot már a múlt héten szívembe zártam, mikor Johnny Sins pornószínészt (aki 2011-ben elnyerte az „év anális jelenete” díjat is) egy fehér köpenyes fotója alapján, mely a „Játsszunk doktorosdit” című filmből származik, kinevezték orvosnak és oltásellenes mondatokat adtak a szájába. Éreztem én, hogy érdemes lesz még rájuk odafigyelni, ezek még csak az oroszlánkörmeik, fognak ők még nagyot alkotni.

Alkottak is. Tegnap látom ám a következő bejegyzést náluk:

Ezeket a felvételeket amatőrök készítették a maszkról és a steril tesztpálcikákról. Morgellon nanobotok nevű paraziták találhatók a maszkokon és a steril teszt pálcikákon.A német fb tele van iyen fotókkal, videókkal, mert mindenki óvatos. Hő- és nedvesség hatására kezdenek el mozogni ezek a férgek, amik szabadszemmel nem nagyon láthatóak.

Jobb, ha mindenki sajátkészítésű maszkot használ.

Már egy -egy újság is figyelmeztet a nanobotokra!

MÁR MINDEN NYELVEN HALLOTTUK,KIVÉVE A MAGYART

NEM LEPŐDÖM MEG...”

A helyesírási hibákat nem javítom. A kinyilatkoztatás alatt hivatkozás a „Ruszin Kárpátalja” című virológiai szemlére. Annyira virológiai, amennyire szemle. Az „írás” még egyértelműbb, sőt, tartalmaz egy tudományosnak tűnő részletet is:

A nyolcadik utas – cseh videók arról, hogy mit tartalmaznak a jó kis kék maszkjaink – Frissítve

Nagyítóval vizsgálgatják a világszerte használt kék maszkokat NWO ellenes cseh ellenállók.

A lakót úgy hívják, hogy „Wuchereria bancrofti”.

Frissítés: a fonálféreg verzió még a kedvezőbb, újabb elméletek szerint akár morgellonok, nanobotok (szintetikus biológiai egységek) is lehetnek.”

És ennyi. Szóval, a cseh „ellenállók” (vajon van rádiókapcsolatuk Londonnal? Bár inkább Moszkvával lehet...) Wuchereria bancroftit találtak az arcmaszkokban, nagyító segítségével, némi párásító kezelés után. Akkor baj van, ugyanis a Wuchereria bancrofti valóban létező kórokozó, ez a kis szörnyeteg váltja ki az elefántiázis nevű trópusi betegséget. Csak éppen nem maszk útján terjed, hanem fertőzött szúnyog csípése útján, és mérsékelt égövön úgy sem, mert az illető vérszívó csak a trópusokon él meg. A féreg képének eredete is megvan, de nem maszkból származik, hanem egy közismert stockfotó-oldalról, szóval ennyit a hősies cseh ellenállók áldozatkész harcáról. Álhír ez, a javából.

De terjed, az említett csoportban már megerősítés is érkezett a dezinformációhoz:

Megcsináltam a saját maszkomon, hogy mi igaz ebből a Morrgerlon szálas nanotechnológiás mérgezett, gyilkos cuccal a maszkokban. MINDEN IGAZ!!

Forraltam vizet, majd egy tányérba öntöttem kb. 1, 5 dl-t. Erre a forró vízre rátettem a maszkomat 6 másodpercre. Kivettem és 5x – ös nagyításban fotóztam a meleg pára hatására egyre több előbújó „férgeket” amik belefúrják magukat az emberekbe!!”

A bátor kísérletezőnek semmiféle személyes vagy személytelen adat nem szerepel a profilján, se rokona, se ismerőse, se utódja, se boldog őse, de ettől ő még nem lett Ady Endre, ellenben a profilképe tanúsága szerint „A magyar állam tulajdonosa”, szóval nem kis potentát. Jó, én is tudom, hogy ez a „magyar állam tulajdonosai” egy létező szélhámosság, foglalkoztam is vele régebben, csak mégis komoly hitelt ad, ha valakiről azt az egyet lehet tudni, hogy részt vállalt ebben az ostobaságban is.

Meg a maszkellenes propagandában is. Ha kicsit körülnézünk a világhálón Morgellon- és Wuchereria bancrofti-ügyben, bőséggel találunk rémhírt. A legszebbet a másik kedvencemben, a Phyto Mint Egészség Magazinban – aminek már a címét is képtelenek voltak helyesen leírni, de mivel a világ minden dolgához is értenek, természetesen morgellonilag is hozzájuk kell fordulni. 

Miféle szörnyek vannak a maszkban?

Nagyon sokan kérdezik hogyha a mai napig nincs izolálva a sars-cov2, akkor miért van ennyi ember kórházban és mitől halnak meg? Csak használja mindenki a józan paraszti eszét. Tavaly kevesebben haltak meg mint az előző években, a mortalitás január óta magasabb, mert elkezdtek oltani Mérgeznek etilén-oxiddal, fertőznek morgellonokkal (teszt, maszk) (…) Etilén-oxid. Milyen egészségkárosító hatásokkal rendelkezik? Az etilén-oxidot a WHO IARC és az EU is emberen bizonyítottan rákkeltő vegyületnek sorolta be.... Kalifornia állam az etilén-oxidot az emberi fejlődést károsító anyagként tartja számon. Az etilén-oxid az egészségkárosító hatásait tekintve a tüdőn keresztül gyorsan felszívódik, szétterjed... Az etilén-oxid bőrön át is felszívódik... Az etilén-oxid expozíció azonnali tünetei lehetnek a szem-, orr-, és torokirritáció, édes, sajátos íz a szájban. (…) Hogyan jut be szervezetünkbe?... orvosi eszközökkel mint pl. a PCR teszt vattapálcikája, maszkok, lélegeztetőgép tubusa...”

Akkor náluk csak másodlagos a morgellon és a féreg, elsődleges az etilén-oxid. Ami viszont egy nagyon gyakran használt fertőtlenítő vegyület, orvosi eszközök sterilizálására használják. Igen, bizonyos határérték fölött, nagy mennyiségben és gyakori érintkezés esetén lehet rákkeltő, de hogy úgy mondjam, a kékszesz – megfelelő mennyiségben élvezve – szintén lehet ártalmas a szervezetre, mégis elterjedt fertőtlenítőszer. Szóval, megint arról van szó, hogy kerestek egy idegen szót, egy szakkifejezést a gyógyászatból, és úgy tettek, mintha tudományos eredményt mutatnának be. Egyszerűen csak a rémhír látszólagos hitelessége kedvéért volt szükség az etilén-oxidra is, ahogy a másik esetben a wuchereriára is.

De aki azt hiszi, a morgellon-szálak friss találmányai a konteókat kiötlő agytrösztnek, nagyot téved. Bizony, már tíz évvel ezelőtt is emlegették őket, csak akkor még azt mondták a legenda hívei, hogy a chemtraillel szórják ránk ezeket a mikroszálakat, amelyek voltaképpen férgek, és beleeszik magukat az emberi szervezetbe. Sőt, az a helyzet, hogy a Morgellons-szindróma valóban létezik!

Aki most azt mondja: „na ugye, be kell ismerni mégis”, az készüljön fel egy hatalmas koppanásra.

Mert igaz ugyan, hogy a Morgellons-szindróma létező, ismert és sokat tanulmányozott betegség, például Joni Mitchellnek is volt egy időben, de nem parazita okozza. Hanem mentális betegség. Egyike az úgynevezett téveszmés parazitózisoknak, Ekborn-szindróma néven is ismert. A betegnek az a kényszerképzete, hogy apró férgek, rovarok mászkálnak a bőre alatt, amiknek persze nyoma sincs, de az áldozat szentül hiszi, hogy ott vannak. A Morgellon-szindrómát 2004-ben írták le Mary Leitao esetében, ez egy speciális változata az Ekborn-kórnak, számos bőrtünetét ismerjük, de jellemző a kúszó, harapó, szúró érzés is, sőt akár tartós bőrelváltozással járhat – mármint, ha a páciens véresre vakarja magát.

Veszélyes játék ez, mert ha valaki elhiszi, hogy Morgellon-kórja van – és ebben az esetben bizony a hit számít – akkor attól nem fog tudni megszabadulni, míg maga a téveszme tart. Kényszeresen fog vakarózni, hiszen tényleg úgy érzi, hogy rajta titkos féreg foga rág, és a panaszai tovább hitelesítik a legendát. Ördögi, öngerjesztő kör ez, amiből nem nagyon van kiút.

De mégis, mit látnak ezek az emberek a nagyítóikkal a meggőzölt maszkokból kibújni?

Elemi szálakat, esetleg az arcszőrzet leszakadt pihéit – mindenkinek van valamennyi arcszőrzete, még a gyerekeknek és a hölgyeknek is, legfeljebb annyira finom, hogy nem látjuk, nem érezzük – az arcbőr elhalt, lekopott részecskéit, a levegőből odatapadó koszt, port. Szóval elég sok mindent találhat az ember, ha keres, de ezek sem nem „Morgellon-férgek”, sem nem wuchereriák.

Miért nagyon veszélyes ez a legenda?

Azért, mert a járvány kezelését alapjaiban próbálja lehetetlenné tenni. Aki elhiszi, hogy a maszkban Morgellon-férgek vannak, az világos, hogy nem fog maszkot viselni. Aki azt is elhiszi, hogy a PCR-teszt terjeszti őket, az tesztelni sem fogja hagyni magát. Aki pedig elhiszi a Phyto Mintnek, hogy a lélegeztetőgép viszi be ezeket a szervezetébe, az már életveszély esetén is menthetetlen lesz.

Mikor tíz évvel ezelőtt terjedni kezdett a chemtrail-legenda, még naiv voltam, próbáltam cáfolni, meggyőzni a híveket arról, hogy nem úgy van, ahogy állítják, elmagyaráztam a kondenzálódási folyamatot a szárnyvégeken, aztán be kellett látnom: minden hiába. Aki egyszer elhitte, hinni fogja mindig. Ugyanez állt a korai oltásellenességre, amiből a mostani kifejlődött: hiába okozott nagyon is kimutatható károkat még a szomszédos Romániában és a szintén közeli Olaszországban is – például halálos áldozatokkal járó kanyarójárványt – egyes körök konokul harcoltak, hogy senki se adassa be a gyerekeinek a kötelező oltásokat, mert azok „autizmust okoznak”. Azt az áltanulmányt, amire hivatkoztak, már ötször megcáfolták, a szerzőjét is kizárták az orvosi kamarából – de ők hittek továbbra is. Az 5G elleni pletykahadjárat sem koronavírus-alapon indult eleinte, akkor még azt állították a pletykográfok, hogy a tornyok „elevenen megsütik a madarakat is, az embereket is” csak közben megérkezett a létező világjárvány, és az összes konteó integrálódott a korona-konteókba. Hiszen a járvány léte látszólag igazol szinte bármit, amit a járványnak tulajdonítanak. Magát a járványt pedig megint csak lehet bárkinek, bárminek tulajdonítani (kivéve a vuhani denevéreket vagy tobzoskákat, mert az túl egyszerű és igaz volna).

Szóval nem, nincsenek Morgellon-férgek a világon semmiben, így a maszkokban sem.

Már csak azért sincsenek, mert nem léteznek. Illetve léteznek: azok fejében, akik hisznek bennük.

Csak azokban a koponyákban már az agyrágó bogár is régen éhen halt...

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása