Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, fontos bejelenteni valóm van. Hadd idézzem ez ügyben Karinthy Frigyest, aki nem kevés éleslátássál világított rá: „A mi falunkba nyáron nő a zab / És éjszaka van, ha nem süt a nap; / Forgácsot vág ki fábul a gyalu, / Csodálatos, csodálatos falu.” Sőt, mi több: kérdésekkel provokál az újságíró!

Elég nem szép tőle, hogy kérdez, ezt a korszerű magyar kormánymédiában már régóta kiküszöbölték az interjú műfajából: a politikus, de akár a főszerkesztő is saját magát kérdezi és önmagának válaszol, önterjút ad, mint erről alig három napja írtam is volt. Ha elkerülhetetlen az, hogy egy beszélgetésben ketten vegyenek részt, például a péntek reggeli rádiós miniszterelnöki megszólalások esetében, már nincs is szó a kérdések egyeztetéséről: a kérdéseket készen megkapja a mikrofonkezelő betanított segédmunkás, akinek aztán csak szekundálni kell a Legfelsőbb Kűrhőz, a gondosan és előre felépített jég- és pávatánc-gyakorlathoz, amit a kormányfő bemutat a nagyérdeműnek. De lássuk ezt a konkrét esetet, mert ez az első precedens arra, hogy a magyar kormány szócsövén keresztül közli, miszerint tőle kérdezni semmi egyebet nem szabad, csak azt, amire válaszolni akar.

Szóval, ez a történet az M1 Híradó videocsatornáján elérhető, teljes, írásos verziót ők maguk nem közölnek, szerencse, hogy a Telex összefoglalta az elhangzottakat, így az is élvezheti a remekművet, aki rest meghallgatni. De álljon itt bizonyítékként a felvétel is.

 Ennek azért van egy erős kísérőszövege, miszerint:

„Provokatív, kérdéseknek álcázott állításokkal kereste meg a Fidesz EP-képviselőit egy osztrák liberális újságíró – ezt állítja a Fidesz. A párt szerint Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki múlt heti találkozójával kapcsolatban fogalmazott meg olyan állításokat az újságíró, amelyeknek semmi alapja sincs. Elemzők szerint éppen az a cél, hogy már előre támadhassák a formálódó erős európai kereszténydemokrata szövetséget.”

 Hát, azért kérdezve igen nehéz állítani, illetve lehetséges, ennek épp a Fidesz a mestere, az összes nemzeti konzultáció erről szólt és fog szólni: kap az ember sok hülye kérdést, mindegyikhez két-három még hülyébb választ és ikszeljen tetszés szerint. Nagyobb baj, hogy az osztrák Profil című lap munkatársa nem hülyeséget kérdezett, hanem nagyon is okosat, az uniós politikában is értelmezhetőt. Ráadásul tette ezt a szakma összes szabályainak betartásával, sőt, oly módon, hogy diszkrét maradt, nem nyilvánosan vagy kamera előtt hozta váratlan helyzetbe a megkérdezetteket, hanem e-mailben kérdezett, tehát lehetett volna akár még válaszolni is neki tetszés szerint bármit.

Nem válaszoltak a kérdésekre, mert már válaszolni is lusták. Felháborodni nem lusták. De mitől bőszültek fel ennyire, mi volt az a „provokatív” kérdés? 

Annyi, hogy a minapi, Orbán-Salvini-Morawiecki találkozóra, mely elvileg egy új, erős európai jobboldali reneszánsz kezdete lenne (ha valaki megkérdi, miféle reneszánsz az ilyen, annak eszébe juttatom: VIII. Henrik is reneszánsz uralkodó volt, Cesare Borgia is, mégis mindkettő gonosz zsarnokként hatalmaskodott), miért nem kapott meghívást senki a francia Nemzeti Tömörülés és az osztrák Szabadságpárt tagjai közül? Ha már akkora, összeurópai „konzervatív” ébredés készülődik? (Ez utóbbit már én teszem hozzá: az osztrák kolléga csak azt kérdezte, miért nem hívták meg a két pártot).

Ez hát a botrány köve.

Erre a kérdésre sokféleképpen lehetett volna válaszolni, elsősorban meg lehetett volna mondani az igazat, az is egy opció. Csak ez az igazság kényelmetlen lett volna, ugyanis Morawiecki miatt nem hívták meg a Nemzeti Tömörülést: a lengyel kormányfő ugyanis köztudottan nem szenvedheti Marine le Pen pártját, mivel ők kiváló kapcsolatokat ápolnak Moszkvával, és ez Varsóban finoman szólva sem jó ajánlólevél. Az osztrák Szabadságpárttal is rosszak a tapasztalatok: velük már kötött ilyen „acélpaktumot” a Fidesz, sőt, Salvini is – voltaképpen 2019-ben épp Strache játszotta azt a szerepet, amit a mostani szövetségben Morawiecki, össze is borultak a legények szép egyezségben, jegyet váltottak egymással, aztán Strachét két héten belül akkora botrány söpörte el, hogy máig nincs párja. Szóval, vannak bizonyos kellemetlen tapasztalatok a Szabadságpártot illetően, inkább nem hívták őket sem.

Ez lett volna az igazság. Meg is értem, hogy ezt kínos lett volna így bevallani, pláne nyugati sajtóterméknek, ahol netán még meg is jelenik. Csakhogy a politikusoknak a legősibb korok óta szabadalmuk van a mellébeszélésre: a Fidesz európai parlamenti delegációja – akik a kérdést kapták – a legnagyobb nyugalommal választhatott volna a következő verziók közül, minden komolyabb hazugság nélkül:

- Ezt a lépést egyelőre még nem találjuk időszerűnek, mozgalmunk csak most formálódik, de fontolgatjuk a későbbiekben.

- Velük más csatornákon keressük a kapcsolatot, de tárgyalásaink előkészületben vannak.

- Hosszú távú stratégiánk része az erős európai jobboldal kialakítása, mely minden konzervatív gondolkodású európai polgár képviseletét ellátja majd.

- A két párt meghívása egyelőre elmaradt, ez kormány- és pártelnöki szintű találkozó volt.

Ez mind-mind megfelelt volna, de nem ezt mondták, hanem rájöttek, hogy nekik épp úgy nincs galambepéjük, mint Toldi Miklósnak, felhívtak valakit az M1 Híradójánál és bosszúreakciót, válaszreakciót rendeltek.

Ahelyett hogy tették volna a dolgukat, mint politikusok és mondtak volna valamit, az sem baj, ha nem igaz.  

Az M1 pedig – egy kiváló műfordító ismerősöm kifejezésével élve – „toporzékoló seggnyalásba” kezdett. Valami csodálatos mondatok gördültek fel a súgógépre:

„Csak amatőr újságírók kérdeznek olyat, hogy miért nincs ott valaki, akinek a jelenlétéről soha nem is volt szó.”

Nem, kérem: persze létezik rossz újságírói kérdés, hogyne létezne, de ha nem megfelelő a felvetés, az a válaszból kell kiderüljön.

„Még egy hét sem telt el, de az európai balliberális sajtó máris példátlan támadásba lendült.”

Ha meg egy szót sem ír senki a találkozóról, azért méltóztatnának hisztikézni, hogy „az európai balliberális sajtó elhallgatja az eseményt”. Ha titkolni akarták, rendezték volna titokban. De nem akarták, az viszont nem elvárható, hogy mindenki kórusban rajongjon a minimum kétséges célok érdekében fellépő jobboldali szövetségért. Ha valami nyilvános, arról mindenkinek lehet véleménye, annak is, akinek nem tetszik. A magyar kormánymédiának különösen sok minden nem szokott tetszeni és naponta indítanak lejárató kampányokat úgy emberek, mint ügyek ellen, a nevetségesség határát is gyakran túllépve.

„Lejárató cikket tervez írni a témában, hiszen gyakran ír „az úgynevezett európai jobboldali veszélyről, a nemzeti érzelmű politikusok jelentette fenyegetésről”. Forrásai minden esetben a hazai baloldalhoz köthető médiumok vagy elemzők voltak.”

Tessék??? Tervez írni??? Bizony, ez még csak tervben van, és több, mint harminc év sajtógyakorlata mondatja velem: míg egy anyag nincs kint a honlapon és/vagy a nyomdában, addig távolról sem biztos, hogy valaha megjelenik-e. Deutsch Tamás egy még meg sem jelent írás előkészítő kérdéseitől ragadott telefont! Különben visszaírtak Franziska Tschinderlének (így hívják a Profil munkatársát), körülbelül abban az értelemben, hogy ezekre az elküldött kérdésekre nem válaszolnak mert ezek „provokatív állításokat” tartalmaznak. Kollegina udvariasan válaszolt, sajnálatosnak nevezte a dolgot (Európában így szokás, gondoljon magában bármit is az ember, de viselkedik) és küldött három szelídebb kérdést. Na, azokra meg azért nem hajlandóak válaszolni, mert szerintük „nincs semmi értelmük”.

Ez a legprimitívebb kocsmai kötekedés, nem európai diplomatákhoz, de jobb fajta becsületsüllyesztőkhöz sem méltó, ez az a szint, hogy:

- Szidtad anyámat?

- Én ugyan nem!

- Szóval hazugnak neveztél!

Most ezen a levélváltáson röhög a megmaradt magyar független sajtó és olvasóközönsége, mely levélváltást nem a Profil és nem Franziska Tschinderle hozta nyilvánosságra, ők betartják a szakmai etika szabályait, a riporter és az alany kommunikációjának részletei nem tartoznak a nagyközönségre. Nem: ezt mérhetetlen ostobaságában maga a rendszer tette közhírré, legnagyobb és leghangosabb hírharsonájában, lábon lőve és nevetségessé téve saját magát.

Szóval, faramuci helyzet az, amikor az interjúalany követi el az etikai vétséget saját maga ellen, de volt már rá példa még az én saját praxisomban is. Példa akad, de gyógyszere nincs az ilyesminek, Simicska óta tudjuk: hülyének lenni állampolgári alapjog, most ezzel élt vagy inkább élt vissza a Fidesz EP-delegációja és az M1 Híradója.

Ez volt az alapvető szakmai hiba, és nem az, hogy a kolléga interjút kért, a lehető legkorrektebb módon, írásban, nem kamerával, mikrofonnal előugorva egy sarok mögül, nem szó szerint kergetve az alanyt, amint épp a kormányoldalon szokás.

Azért az komoly szakmai problémát okoz, amivel már nem egyszer szembesülnöm kellett az utóbbi időkben, hogy nyugati sajtótermék számára a kormányoldal politikusai egyszerűen nem nyilatkoznak.

Név említése nélkül elmesélhetem, hogyan jártunk az egyik német televízió forgatásán: én szervezőként segítettem nekik. A forgatás olyan munka, aminek a végén ki kell dobni a különben jól sikerült termék kilencven százalékát, ugyanis amikor úgy kezdünk, hogy öt perc adásidőnk lesz, az minimum három forgatási napot jelent, legalább három-négy órányi anyagot veszünk fel, ezt vágják össze aztán – rendszerint dehogy öt percre, mert mondjuk Izlandon időközben megkölykezett egy fókatehén, és az fontos, akkor már csak kettőre.

De még így is alapkövetelmény, hogy minden ügyben mindkét oldal képviselőit meg kell szólaltatni. Mi akkor ráadásul nem itthoni stábbal dolgoztunk, ami tovább nehezíti a dolgokat, ugyanis a magyar operatőr, hangmérnök tudja, hogy nálunk az idő nem idő, az ígéret nem ígéret, kevés kivételtől eltekintve ha elindulunk reggel elkészíteni két néhány perces interjút, ebédre biztos nem érünk haza, jó, ha vacsorára sikerül. A nyugati kollégák pedig feszes munkarenddel dolgoznak, csak negyedórás-félórás csúszásokat kalkulálnak be. Mi órákat is akár. Ezt a magyar politikusok tudhatják. Ugyanis az a bevett gyakorlat – esetünkben is így történt – hogy az illető kommunikációért felelős úrral napokkal előbb megegyeztünk egy helyben és időpontban. Ezt áttette egy órával későbbre. Aztán még kettővel későbbre. Aztán tovább húzta az időt, végül már fel sem vette a telefont. A stábnak viszont menni kellett tovább, ha dolga végezetlenül is: a hírből kimaradt az emberünk, hiszen ha egyszer nem beszéltünk vele, nem mondhattuk, hogy beszéltünk, nem bűvészkedheti fel az ember arra a képernyőre.

A hír adásba került, az illető már másnap este hangosan állította a Pesti TV-ben, hogy „Engem meg sem kerestek, egyoldalú a nyugati tájékoztatás, hírhamisítás történt!”

Annyit kerestük, hogy bele is fáradtunk. Ő nem válaszolt, mi próbáltuk kérdezni épp eleget. Korábban különben rendszeres megszólalója volt – ugyanennek a tévének.

Szóval, kérdezni eddig nem volt érdemes, mert nem válaszoltak.

Tegnaptól nem is szabad, mert megsértődnek.

Kíváncsi vagyok, mikortól lesz tilos is?

Csodálatos, csodálatos falu.

Szele Tamás