Forgókínpad

Forgókínpad

Nemtudomka blogja

2021. április 14. - Szele Tamás

Nagyon sokat kell gondolkodni azon, hogy az ember végül leszűrhesse Matolcsy György bölcselmének lényegét, de tehetséggel – ez később fontos lesz – és szorgalommal mégis sikerülhet. Arra jutottam, hogy ez a kvintesszencia úgy hangzik, miszerint: „Jó lenne, ha jó lenne”. Kicsit drágán jutottunk ehhez az olcsó kis igazsághoz: de tagadhatatlan.

matolcsy.jpg

Néha már szánom is a szegény jegybank-elnököt, mikor nevetségesnek találjuk fékezhetetlen elméjének némely bakugrását, hiszen ő jót akar, mi kombináljuk túl a dolgokat, voltaképpen becsületes írásainak a szándéka – mi nem hiszünk a szemünknek, mikor azt látjuk, hogy egy okfejtés ennyire egyszerű. Pedig hát az, minden hátsó szándék nélkül, a kisgyermekek könnyebben megértenék, mint a felnőttek, ugyanis az ő szintjükön bölcselkedik ez a kis filozófus, aki mindemellett Magyarország negyedik legbefolyásosabb embere, bár ezt nem fortélyos elméjének és ravasz cselvetéseinek köszönheti.

Lám, most is mit talált ki, azon kívül, hogy a csőben a lyukat?

Azt így elsőre elég nehéz megmondani, körülbelül a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, tehetséggondozás útján. Amire különben tényleg szükség volna – mondom én, hogy Matolcsy nem rosszindulatú – csak abban a formában, ahogy a befolyásos bácsi mondja, kivihetetlen.

 

De kezdjük az elején a saját blogfelületén publikált írást. Az a címe, hogy

A 4T-modell”

amiről műszaki értelmiségieknek Ford T-modellje ugrik be, humán értelmiségieknek Aczél három T-je a kulturális életben (tiltás-tűrés-támogatás), a legtöbbeknek meg a világon semmi. Esetünkben a legtöbbek járnak jól.

Miért ne összegezhetnénk korunk gondolati forradalmának és közgazdasági megújulásának tanulságait egy fenntartható magyar felzárkózási modell szempontjából?”

Miért is ne összegezhetnénk? Törvény nem tiltja, összegezze csak, uram, amúgy is bizalmas viszonyban van az összegekkel, magának ez semmiség.

Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást és teret adtak a tehetségek érvényesülésének.”

Ez így igaz, csak éppen számtalan példa igazolja, hogy egyrészt ez nem volt tudatos törekvés a társadalmak (Matolcsynál: nemzetek, ő nemzetben gondolkodik, ennél nagyobb fogalmat nem ismer) részéről, másrészt számtalan egyéb tényező is közrejátszott a „felemelkedésben”, ami különben sem egyértelmű fogalom. Vegyük például a Brit Birodalmat, mint a felemelkedés példáját. Akartak ők eredetileg világbirodalom lenni? Nem hinném, hogy úgy történt volna, miszerint Erzsébet királynő felébredt egy szép nyári reggelen Hampton Courtban, kinézett a pompás kertre, elmosolyodott, majd hívatta Raleigh-t:

- Walter, reggelizzen velem, igyon egy kupa bort, majd menjen a tengerekre és alapítson nekem egy világbirodalmat. Kezdje mondjuk Virginiával!

Mire fel Walter ment és alapított. Aztán időnek múlásával a kis birodalmacska felcseperedett és nagyra nőtt.

 

Így is el lehet képzelni, de a valóságban semmi ilyen szándék nem mutatkozott: igazából fűszert akartak először, aztán aranyat, ezüstöt, később már csak termőföldet és fát a hajókhoz. Meg olcsó munkaerőt, és mindezt sem nem a felemelkedés, sem nem a fejlődés céljából, hanem mert szerettek jól élni. A Harrison-kronométert sem azért fejlesztették ki szó szerint több évtized munkájával, hogy fejlődjenek, hanem azért, mert rengeteg pénzbe került a sok eltévedt, zátonyra futott hajó, amik a pontos időmérés segítségével jobban tudtak navigálni. Sőt, a gőzgépen sem azért dolgozott Newcomen, Watt vagy Trevitchik, hogy az embereket megmentse a fáradságos robottól vagy hogy fejlődjön a Brit Birodalom, hanem azért, hogy lehessen megspórolni a munkások bérét az ipar sok területén.

Hogy ezekből a dolgokból mégis fejlődés lett? Az igaz, de mintegy mellékesen, minden nemes szándék nélkül. Szóval nem: a fejlődés nem programszerű, nem lehet terv szerint megvalósítani és hogy úgy mondjam: a társadalmi lét mellékterméke.

Mégis sokan és sokáig azt gondolták, hogy az országok földrajzi mérete és a népesség nagysága, a katonai erő, az energiaforrások, a nyersanyagkincsek, a kedvező éghajlat vagy egy különleges földrajzi helyzet volt a döntő az adott nemzet felemelkedésében.

Mára végképp kiderült, hogy nem ez a helyzet. Túl sok ellenpélda van arra, hogy ezek az adottságok egyik nemzetnek kedveztek, sok másiknak viszont nem, ezért nem lehettek az elmúlt 500 év nemzeti sikereinek döntő forrásai.”

Igen és nem. Manapság azok az országok, ahol van arany, olaj vagy urán, vagy elegendő katonai erejük van ahhoz, hogy ezeket a matériákat mástól el tudják venni, mindenképpen előnyösebb helyzetben vannak, mint a többiek. Viszont a bőség nem mindig hasznos: a spanyol konkvisztádorok tengernyi aranya, amit Spanyolországba küldtek, valósággal padlóra vitte a spanyol gazdaságot – és mind Németalföldre meg Itáliába vándorolt, azokhoz a mesteremberekhez, akik előállították a spanyol urak által kedvelt javakat. A spanyol mezőgazdaság elsorvadt, hiszen egyszerűbb volt külföldről behozni a terményeket, mint megtermelni azokat, megjött a hiperinfláció is, szóval rövid úton lett a világ leggazdagabb birodalma a legszegényebb. Tehát a javaknak és a katonai erőnek igenis van szerepe nem csak a felemelkedésben, de a bukásban is, ha ész nélkül használják őket.

Itt emelné fel az ujját Matolcsy mester, hogy hiszen ő is ezt mondja.

A Reneszánsz révén (1439-ben Firenzéből) és a Reformációval (1517-ben Wittenbergből) elindított szellemi forradalmakkal, majd a nagy földrajzi felfedezések nyomán elkezdődött új korszakban valójában négy tényező összjátéka adta a siker vagy kudarc képletét. A tőke-technológia-tudás-tehetség négyesének (4T) jó kombinációja vagy ennek elmaradása áll a nemzetek felemelkedése vagy lemaradása mögött. Azok nyertek, akik e négy forrást becsülték, sokszorosították, összekapcsolták és megosztották, és azok veszítettek, akik nem így működtek.

Ma egy új Reneszánsz korszakban hajózunk és egy új szellemi forradalom, a hosszútávú fenntarthatóság forradalma felé tartunk, miközben a nagy földrajzi felfedezések helyére a nagy technológiai áttörések léptek.”

Már korábban és máshol is kifejtettem, hogy ez a sokat emlegetett „Új Reneszánsz” annyiban hasonlít a régire, hogy ez is tele van zsoldossal, inkvizítorral és véreskezű zsarnokkal, akiknek minden fontos, csak az a bizonyos kulturális és tudományos felemelkedés nem, ami – a társadalmi lét melléktermékeként – mégiscsak megvalósul. A Mediciek foglalkoztak a tehetséggondozással, a Borgiák nem. De egyik bandát sem érdekelte a fejlődés, az volt a különbség, hogy a Medicieknek jobb volt az ízlése. Mindazonáltal Matolcsynak abban nagyon is igaza van, hogy fontos a tehetségek képzése, gondozása, szponzorálása – de az elképzelései a mesék birodalmába tartoznak. Bemutatok párat.

Minden tehetséget becsülni érdemes, mert a jövőben sikert érő képességek eltérnek majd azoktól, amelyek ma érvényesek. Mindenkinél kutatni kell a tehetséget, mert minden gyerek rendelkezik még jó képességekkel valamiben.”

Igaz, de mi van, ha a gyereknek olyan képességei vannak, amiknek jelenleg semmi haszna? Michael Faraday kovács- és könyvkötőinasból lett a világ egyik legnagyobb fizikusa, de kétszáz évvel korábban meglehet, még kereskedő sem válik belőle. Vagy mi van, ha a srác képességeinek sosem lesz haszna, mert mondjuk légyfogásban tehetséges? Elküldjük ösztöndíjjal békának? Nyilván ilyenkor az a megoldás, hogy kitanul az ember valami mesterséget annyira, hogy jól-rosszul megél belőle, még az a szerencse, hogy ez nem egy szuperhősös képregény, amiben mindenkinek csak egyfajta szuperképessége van.

A tehetségek teljes érvényesítése érdekében új kormányzati felfogásra van szükség. Az indiai Jóga Minisztérium és az Emirátusok Boldogság Minisztériuma mintájára itthon Tehetség Minisztériumra lenne szükség.”

 

Mire? Uram, ha mi alapítanánk egy ilyent, Mészáros Lőrinc lenne a miniszter...

A tudás köztulajdonához teljes és ingyenes hozzáférést kell adni minden kicsi és nagyobb állampolgárnak. Ehhez új tudás-infrastruktúrát szükséges teremteni. Minden családnak alanyi jogon, ingyenes internet hozzáférésre van szüksége. Kiterjedt és mindenki számára hozzáférhető lehetőséget kell adni az élethosszig tartó képzésre.”

Ebben – a halandzsától eltekintve – még egyet is értünk. A lovacska akkor szalad el a látomásos szerzővel, amikor a „technológia hullámlovaglását” veszi elő. Ezeket már elő sem veszem: a tervek helyesek, de a megvalósításuk még Kínának is túl sokba kerülne. A mindehhez szükséges tőke felhalmozásánál pedig olyan tanácsokat ad, amikkel egy elemi iskolás is tisztában van, például:

Ösztönözni érdemes a belföldi megtakarításokat pozitív reálhozamú pénzügyi befektetési formákkal és intézményekkel.”

Igen, ugyanis a több mindig több a kevesebbnél. Egyáltalában véve, az egész „terv” azt mondja, valamiféle nagyon gyermeteg szinten, hogy legyen mindenki jó, menjen minden a lehető legjobban, mert akkor jó lesz, ellenben ha nem így történik, nem lesz jó.

Gyermekkoromban olvastam Noszovtól a Nemtudomka-sorozatot, amiben a főhős eljut mindenféle kalandok után Napvárosba, ahol is megvalósult az utópia és ugyan nem mondják ki, de valamiféle kommunizmusban élnek, a kör alakú földeket maguktól művelik a gépek, forognak a házak, a lakosok majd’ kihasadnak a nagy jóléttől, és mindezt különösebben nem is magyarázza mással a szerző, mint a tudomány állandó és helyes alkalmazásával. Hát ez a mesebeli Napváros olyan, mint a Matolcsy által elénk tárt jövő: minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindenki jól jár, de semmire sincs bővebb magyarázat, mert minek lenne.

 

Persze Napváros mutat némi hasonlóságot Magyarországgal, de csak annyiban, hogy ott sincs pénz.

Szóval mondom, nem érdemes bántani Matolcsyt, jót akar ő, de amolyan Nemtudomka szintjén, a folyamatok részletes elemzése nélkül, mondhatni általában akar jót. Baj abból lenne, ha ezeket a banális közhelyeket valaki komolyan venné és nekiállna átültetni őket a gyakorlatba, mert akármilyen szépen is hangzanak ezek az ötletek, például a „negatív reálkamatú hitel” maga lenne a csőd a kibocsátó számára.

Mesének, utópiának szépek a jegybank-elnök elképzelései, csak hát – tényleg jobban tenné, ha inkább gyermekmeséket írna.

Azokban még elmegy tanulságnak, hogy jó lenne, ha jó lenne.

 

Szele Tamás

 

süti beállítások módosítása