Forgókínpad

Forgókínpad

Heartland és Moszkva

2021. április 16. - Szele Tamás

Kezdjük azzal, hogy mindenkinek joga van a véleményéhez. Továbbmegyek: mindenkinek joga van ahhoz is, hogy téves legyen ez a vélemény, de még ahhoz is, hogy hangoztassa téves nézeteit. Nekem viszont ahhoz van jogom, hogy ezekkel ne értsek egyet és én meg ezt hangoztassam. Normális társadalmakban ezt vitának hívják.

heartland.png

Nálunk jobban hasonlít a ketrecharcra – általában és mostanság.

Arról van szó, hogy elém került egy mérsékelten reklámozott írás, ami a Külpologika blogon jelent meg. Magát a blogot nem minősíteném ennek alapján, átforgattam alaposan a tartalmát, vannak írásai, amikkel egyetértek, vannak, amikkel nem – nos, ezzel nagyon nem. A dolog különben látszólag nem veszélyes, elvont eszmefuttatás egyrészt az Egyesült Államok gonosz természetéről (mely egyszerű szamárság: államoknak nincs természetük, államoknak érdekeik vannak) másrészt geopolitikai elméletekről, mely rész azonban alkalmas arra, hogy az értő olvasót felkergesse a falra és felborzolja hátán a szőrt akkor is, ha nincs. Mivel nem a szerző személyével van problémám, hanem a gondolataival, nem is térnék ki erre a mellékkörülményre: írta, aki írta. De lássuk a gondolatokat. A cím már azonnali válaszra készteti az olvasót:

Miért érdemes háborúzni?”

Erre egyet lehet válaszolni:

Miért? Érdemes háborúzni?”

A történelmi példák arra tanítanak, hogy olyan nagyon nem, rövid távon borzalmasan rossz üzlet, hosszú távon mindig kellemetlen következményei vannak és csekély az általános haszna a dolognak: a legkomolyabb fejlődést az emberiség mindig olyan időkben érte el, amikor nagy területeken hosszabb ideig békesség volt. Sokat elmond az emberiség természetéről, hogy ezek a periódusok meglehetősen ritkák voltak.

Szerző az első két bekezdésben a különböző ostoba okokat elemzi, Szép Helénától Jenkins kapitány fülén át a labdarúgásig, melyek elvben háborúkat váltottak ki – hogy is fogalmazzak, ezek ürügynek jók, de már a trójai háborúban is fontosabb volt, hogy Párisz Helénával együtt Meneláosz mindenféle értékesebb nemesfém tárgyait is magával vitte, még lényegesebb volt a várható zsákmány, bár a leglényegesebb az volt, hogy ha nincs Trója, akkor a trójaiak nem tudnak vámot szedni a Boszporuszon. Szóval ahogy Heléna, sőt, Meneláosz magánélete is harmadlagos volt a vámhoz képest, úgy a rabszolgakereskedelem joga is fontosabb volt a briteknek Jenkins fülénél, ezek ürügyek voltak a háborúkra, a mögöttes gazdasági rugók fontosabbak. De lépjünk tovább.

Azon az alapon, hogy térben és időben a két világháború áll hozzánk közelebb, a tanulmány az Egyesült Államok ezekben játszott szerepét kezdi elemezni. Miért nem Németországét, Franciaországét, vagy a hozzánk legközelebb álló Monarchiáét? Talán azért, mert azt nem lehetne belegyömöszölni a második részben kifejtett elméletbe. És annak a kedvéért született az első rész.

Szerző összefoglalja a világháborúk történetét, melyet viszonylag alaposan ismerünk – a dokucsatornák nézői unásig is – csak egy gondolatot emelnék ki, érzékeltetvén az összefoglaló hangulatát:

És csak 1943 nyarán, jó másfél évvel a kölcsönös hadüzenetek után léptek európai földre amerikai csapatok. Akkor sem Berlin közelében, hanem jó messze attól, Szicíliában.”

Az Egyesült Államokat ellenszenvvel tekintő olvasó már el is könyvelte magában az árulást és a politikai játszmát, de miért is nem Berlin közelében szálltak partra az amerikai alakulatok? Talán azért, mert arrafelé nagyon kevés a tenger. Olyan kevés, hogy nincs is. Persze tetszetős megoldás lett volna egy gyors csapással véget vetni a Harmadik Birodalom őrjöngésének, csak ahhoz be kellett volna vezetni Németország kellős közepébe a világtengereket, és ennél azért még a normandiai partraszállás is olcsóbb, sőt, kivitelezhetőbb módszernek tűnt. De mindegy, a konklúzió úgyis oda kell kifusson, hogy ez egy ravasz, fortélyos terv részét képezte, magát a hidegháborút készítette elő.

A hidegháborúra ugyan mindenki számított, hiszen képtelenség volt azt hinni, hogy egy harcokban (és támogatásoktól) megerősödött Szovjetunió nem fogja kihasználni megnövekedett politikai súlyát, nem dagasztja képtelenül nagyra befolyási övezetét (voltaképpen: nem változtatja egész Közép-Kelet-Európát ütközőállamok övezetévé, melyeknek fő feladata az orosz területek védelme egy nyugati invázió esetén), viszont ez a dolgok természetéből fakadóan elkerülhetetlen volt. Pontosabban: a dolgok és Sztálin természetéből fakadóan. Ugyanez a birodalmi terv és az ütközőállamok sorának létrehozása megoldható lett volna az adott országok társadalmi rendjének megváltoztatása nélkül is, egy nagyon erős katonai szövetség oktrojálásával, meglett az is különben, de Sztálin hozta a szocialistának nevezett rendszert is, mert biztos, ami biztos. Minket egyszerűen szétosztottak, mint a zsákmányt, és várható volt, hogy a párizsi béke után egy perccel megkezdődik a kések fenése, kardok köszörülése.

Azonban az írás azt állítja, hogy az Egyesült Államok mindkét világháborúban egészen más miatt lépett hadba.

Ezen a ponton kerül elő a Halford Mackinder-féle „Világ-sziget” elmélete. Halford Mackinder 1861 és 1947 között élt, brit földrajztudós, geopolitikus és geostratégiai szakember volt, aki elég különösen látta a világot – de idézzük forrásunkat:

 „Halford Mackinder 1904-ben publikálta a The Geographical Pivot of History című tanulmányát a Brit Földrajzi Akadémián, amelyben kifejtette, hogy a világ központi szigete (Világ-sziget) Eurázsia-Afrika amely egy többé-kevésbé összefüggő szárazföldi terület a világ óceánok közepén. Itt van a világ ásványkincseinek több, mint 50%-a. Ennek Világ-szigetnek a szélén van Japán és Nagy-Britannia, míg a külső vidék, a periféria Amerika és Ausztrália. A Világ-sziget közepe pedig a Volgától a Jangcéig, a Himalájától az Északi-sarkig tartó Heartland vagy más néven Pivot Area. Ennek a területnek a kulcsa, kapuja pedig Kelet-Európa. Valahogy így hangzott teóriája zanzásítva:

Aki Kelet-Európát birtokolja, uralja a Világ-sziget szívét, aki a Világ-sziget szívét birtokolja, uralja a Világ-szigetet, aki a Világ-szigetet birtokolja, uralja a világot.” (Mackinder: Democratic Ideals and Reality, 1919.)”

Micsoda baromság!” – kiált fel a szerző, és egy pillanatra, de csak egy pillanatra egyetért vele az olvasó is, mert ebből már tényleg csak a pilisi szívcsakra hiányzik. Kelet-Európa amúgy is csak a nyugati kapuja lehetne ennek a mesebeli Heartlandnek, a keletiről, déliről és északiról nem esik szó. Lehet, hogy csak egy kapuja van, nem egy átjáróház.

De mire jó ennek a különben Alekszandr Dugin által nagyon sok helyen felhasznált és népszerűsített, már születésekor is délibábos elméletnek az elővétele? A szerző azt kívánja bizonyítani vele, hogy az Egyesült Államok mindkét világháborúban tulajdonképpen emiatt a Heartland miatt avatkozott be.

Az elsőben azért, hogy el ne foglalja Németország, mely így az orosz nyersanyagokkal és a nyugati technológiával szuperhatalommá válhatott volna, sőt, egyetlen világhatalommá, a másodikban meg azért, hogy az orosz nyersanyagokkal bíró Szovjetunió ne foglalja el a nyugati technológiát birtokló Európát, és így ne váljon egyedüli világhatalommá. Németország és a Szovjetunió világhatalmát pedig azért akadályozta volna meg Amerika, hogy ő uralkodjék a planétán, ugyanis nála otthon már megvan a nyersanyag is meg a technológia is. De különben, ha nem sikerülnek Washington mesterkedései, vagy német, vagy szovjet (de azért inkább szovjet, illetve orosz) uralom alatt virulna most Eurázsia, mint birodalom.

Ha valaki felkiált, hogy „de hiszen Dugin is ilyesféléket mond”, annak igaza lesz, csak Dugin kihagyta a német előjátékot és egyenesen tért a tárgyra, amúgy oroszos nyíltsággal. Duginnak különben kész terve is van ennek az Eurázsiának a létrehozására (természetesen moszkvai vezetés alatt, mi többiek, hülyék vagyunk az önrendelkezéshez), éspedig Az Orosz Tavasz forgatókönyve” címmel, ennek a tervnek jó néhány részlete meg is valósult vagy megvalósulni látszik, én most csak a legvégét idézném:

Egy nagy Kontinentális Szövetség jön létre, Eurázsia és Európa, az Európai Unió és az Eurázsiai Unió Konföderációja. Az oroszok, ukránok és az európaiak már a barikád egyazon oldalán állnak, míg az amerikaiak a másikon. Amerika és a dollár hegemóniája, akárcsak az atlantizmus és a liberalizmus, valamint pénzügyi körök uralma véget ér. Egy új fejezete kezdődik a történelemben. A szlávok újra egyesülnek, de nem Európa ellenében, hanem – egy többpólusú világrendszer keretein belül – vele szövetségben. Lisszabontól Vlagyivosztokig.”

És mindenki énekel, ahogy Rejtő mondaná. Vagy az Internacionálét, vagy az orosz himnuszt.

Kell mondanom, hogy Dugin „eurázsiai gondolata” az orosz birodalmi nacionalizmus ideológiája? Nem kell mondanom, látszik magától. (Az említett forgatókönyv különben egy Ukrajna-ellenes háború programja). És kell-e mondanom, hogy ennek az Eurázsiának a szorgalmazása nem feltétlenül magyar kül- és belpolitikai érdek, hogy finoman fogalmazzak?

Azt sem kell mondanom, még szerencse, hogy megvalósíthatatlan az egész.

Már a Halford Mackinder-féle elmélet is alapvetően téves, hiszen a brit tudós korának európai világszemlélete miatt elfeledkezett olyan apróságokról – vagy inkább a perifériára száműzte őket – mint Kína nagyobbik része, a teljes indiai szubkontinens vagy Afrika, és ezek azért alapvető szerepet játszottak az emberiség történelmében minden szempontból. Azt jól mondja Mackinder, hogy:

Mert mi az erő valójában? A nyersanyagok és a technológia feletti uralom.”

azonban ha ez a kettő egy helyre kerül, abból még nem következik törvényszerűen nagy és birodalmi terjeszkedés. Sőt, ha egyik sincs meg valahol, az sem jelent törvényszerűen összeomlást: Dzsingisz kánnak például nyersanyaga se sok volt eleinte, technológiája sem, aztán mégis eljöttek a lovasok a Dunáig, sőt, az Adriáig is. De alapvetően az a véleményem – melyhez mindenkinek joga van, mint említettem – hogy a világpolitika célja nem az erő általi dominancia minden áron való megszerzése valamely állam részére, hanem sokkal inkább egy egyensúlyban lévő, kooperatív rendszer kialakítása, mely lehetővé teszi a békés fejlődést központi irányítás nélkül. Csak nagyon kell ügyelni az egyensúlyra, és mivel teljesen nyugalmi állapotba sosem jut a bolygó, ez sem a tökéletes és általános béke garanciája. Mindenesetre jobb, mint a birodalmak kialakulása ködös elméletek alapján.

Hogy az írás címében feltett kérdésre:

Miért érdemes háborúzni?”

válaszoljak, véleményem az, hogy semmiért sem, csak néha muszáj.


De azért főleg nem érdemes, hogy Moszkvában jó kedve legyen a cár atyuskának.



Szele Tamás

süti beállítások módosítása