Forgókínpad

Forgókínpad

Három világ igazsága

2021. április 19. - Szele Tamás

Vannak érdekes helyzetek, vannak párhuzamos világok, amiket csak az Einstein-Rosen híd köt össze, az egyikből a másikba pusztán az információ jut át. Örök bánatunk, hogy Magyarországon több ilyen párhuzamos világ osztozik, és valamiféle különleges helyzet folytán mindegyik értesül arról, mi történik a másikban, sőt, a választásokat is együtt tartják.

bigdown-the-rabbit-hole-859.png

Hogyha ilyen einsteini alapon tekintjük a magyar világot, rögtön a helyére kerül minden érthetetlen jelenség, ami a világok összecsúszásából fakad. Az egyikben például virágzik a honi gazdaság, még sosem volt ilyen jó dolgunk, járvány ide vagy oda, a másikban százezrek veszítették el a munkahelyüket és a vállalkozók (főként a vendéglátósok) egymás után jelentenek csődöt, ily módon át is adják a helyüket kormányközelibb köröknek.

Mindez abból származik, hogy látszólag és tapasztalható módon ez a két világ közös fizikai helyet foglal el, ám azért ez két különböző univerzum. Az egyik világban X. párt győzött és övé a teljhatalom érdemei alapján, a másikban Y. párt a legszebb, legjobb, legokosabb (akkor is, amikor egetverő ostobaságokat beszél), valójában ők győztek és jaj annak, aki nem hiszi, mert azt azonnal X.-bérencnek nevezik. Aki meg az előbbi párt érdemeit vonja kétségbe, abból Y.-bérencet csinálnak, bár... a kvantumfizika legújabb kutatásai szerint van egy harmadik univerzum is ebben a Magyarország nevű szingularitásban, ami világegyetemeket ejtett foglyul és tett egymás között átjárhatóvá, ebben az országnagy Einstein-Rosen hídban, és ez a harmadik sem X.-é, sem Y.-é, hanem valóságos, ezen keresztül éri el egymást a másik kettő.

Mármost ez a valódi világ meg is szenvedi alaposan, hogy ő lett az univerzumok átjáróháza és csatatere. Információs csomópontnak lenni sem kellemes, de időnként fizikailag is a valóságban ütköznek a politikai univerzumok.

Azonban ez egyelőre csak elméleti tétel, körülbelül Sheldon Cooper modorában, gyakorlati bizonyítás nélkül nem sokat és. Lássunk egy példát a világok információs és fizikai összeütközésére.

Itt van rögtön Szabó Bálint szegedi független önkormányzati képviselő különös esete, mellyel március 11-én már egyszer behatóan foglalkoztam volt, mindazonáltal hibás premisszákból kiindulva, ugyanis nem vettem tekintetbe a két világegyetem találkozását a harmadikban. Mely azonban mindent megmagyaráz.

Az X. világban Szabó Bálint sajtótájékoztatót hirdetett Botka László polgármester zavaros ügyeiről idén februárban – sokat levon az esemény értékéből, hogy emberünk ebben a kérdésben már körülbelül százötven sajtótájékoztatót tartott – ám azon nem jelent meg. Ellenben eltűnt. Előző nap még a Pesti Srácok egyik munkatársával találkozott, állítólag fényképeket és hangfelvételeket adott át neki, pont arra az esetre, ha történne vele valami, másnap meg már, lássunk csodát, történt is.

Akkor most folytassuk a valódi univerzum szempontjából: Szabó Bálintra még aznap rátalált egy szabadnapos rendőr egy makói felüljáró közelében, gyalogosan, mezítláb, egy szál alsónadrágban az M43-as környékén ment Makó felé. A helyszínen hőtartó fóliába csavarták és melegítő infúziót adtak neki. Rendőri felügyelet mellett a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ makói sürgősségi betegellátó ambulanciájára szállítottak hipotermia diagnózisával. Akkor még csak annyit tudtunk a dologról, hogy reggel ötkor futni indult, ám nem tért haza – végül is kilenc órán keresztül keresték eltűntként.

Térjünk vissza az X. világba. Ebben Szabó úr azzal magyarázta eltűnését a Magyar Nemzetnek, hogy:

Február 15-én kora reggel is elment az újszegedi Erzsébet ligetbe futni. Ott azonban az elmondása szerint már két, maszkos-kapucnis férfi várta, akik azt közölték vele, hogy ha a családjának jót akar, akkor gyalog azonnal elindul Romániába. Ráparancsoltak, hogy tegye vissza a slusszkulcsot és a telefonját a kocsiba, utóbbit azonban észrevétlenül, a hangfelvevőt elindítva az autó mellé dobta. A telefont – vélhetően a hangfelvétellel együtt – a rendőrség később lefoglalta. Ezután, a korábbi fenyegetések miatt és a családját féltve, elindult a megadott útvonalon, Tápé felé haladt. Szavai szerint a két férfi, kellő távolságot tartva, követte, de volt, hogy megállt mellette egy fehér autó, és abból közölték az útvonalat. Emellett azt is megmondták neki, hogy ne álljon le senkivel beszélgetni. Ezután a Tiszán az M43-as autópálya hídján ment át, erről kamerafelvétel is van, majd a Maros-töltésen gyalogolt tovább.”

Itt lényegében azt mondja el, meglehetősen cirkalmasan, hogy valakik egész nap sétáltatták, hogy minek, azt nem tudni. Most következik a máglya. Szabót ugyanis állítása szerint elkábították, és arra ébredt, hogy hasal két szalmabálán, a lábait gumiabroncs kötötte gúzsba, és erős füstszagot érez.

„– Hamar összeállt a kép, hogy az egyik férfi megpróbálja meggyújtani alattam a szalmabálát, de az nem fogott tüzet. Erre leszállítottak, majd felszólítottak, hogy vetkőzzek alsógatyára, dobjaim a holmijaimat a tűzbe, és kössek a két csuklómra cipőfűzőt. Ezt megtettem. Ezután ismét bódító szert nyomtak az arcomba, majd lerántottak, és kikötöztek a közeli villanyoszlophoz, amibe a fejem bele is vertem. A szertől elkábultam, de még arra emlékszem, hogy az egyik férfi azt mondja: ha valamilyen csoda folytán kiszabadulok innen, eszembe ne jusson szólni a rendőrségnek, mert hamarabb visszaérnek a családomhoz, mint ahogy én Szegedre jutok. Nem sokkal később a tűz már közel ért hozzám, és a könyökömben érzett erős fájdalomtól tértem magamhoz. Valahogy kioldoztam a kezeimet, majd magamat, és egy szál alsógatyában az autópályához futottam. Átmásztam a vadkerítésen, és próbáltam segítséget kérni, de nem állt meg senki. Közben eljutottam a felüljáróig, és a bekötőúton próbáltam leinteni valakit, volt, hogy összekulcsolt kézzel le is térdeltem, de sokáig nem álltak meg. Végül két civil ruhás rendőr sietett a segítségemre. Ez a 15 órás borzalmam hiteles története.”

Ez az X. világban színtiszta igazság, ellenben az Y. világban szemenszedett hazugság és a valódiban is annyira elképzelhetetlenül hangzik, hogy igen nehéz elhinni. Az egész procedúra azért zajlott volna, mert Szabó Bálint hűtlen kezeléssel vádolta Botka Lászlót a szegedi Cserepes sori piac ügyében. A történet szerint miután megégették a szalmamáglyán, még el kellett volna jutnia alsónadrágban Romániába is, ami egy majdnem meztelen elhunyttól nem kis teljesítmény, és bizonnyal meglepi mindkét ország határőrizeti szerveit is. 

Rendben, az X. világban színigaz, de mit szól ehhez X. világ rendőrsége? A Magyar Nemzet azt állítja:

Amit „nem sikerült” a jelenlegi szegedi városvezetéssel szorosan együttműködő szegedi és Csongrád-Csanád megyei rendőröknek felkutatni, azt egy független rendőrség száz kilométerrel messzebbről érkező és helyismerettel nem rendelkező munkatársai ötven nappal az események után megoldották.”

No igen, a valódi világban ez is másképp van: ott ugyanis nem a Csongrád-Csanád megyei RFK hatásköre az ügy, hanem eleve a Békés megyeié, lévén, hogy területileg ott történt volna a személyi szabadság korlátozása. Szóval nem a szegedi rendőrök korruptak: egyszerűen másra tartozik ez a kanyargós mese. A Mindenki Szegedért Mozgalom, melyet Szabó képviselő alapított és vezet, „szenzációs bizonyítékokat” mutatott be, például:

Megtalálták szerdán a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azt a fémkonténert, ahol 2021. február 15-én napközben Szabó Bálint szegedi független önkormányzati képviselőt elrablói mintegy másfél órán keresztül fogva tartották.”

femkontener.jpg

És lám, a fotó tényleg egy fémkonténert mutat. Hogy azt vagy nem azt, más kérdés, amint az is, raboskodott-e benne valaha bárki is, de: fémkonténer! Bizonyíték! Hogy mire, az erősen kérdéses. Múlt pénteken sokat haladt a nyomozás, legalábbis X. világban, ugyanis a Magyar Nemzet tudósítása szerint:

Exkluzív fotókat hoztak nyilvánosságra az égő szalmabálákról és a megperzselődött személyes tárgyakról.”

Amiből a tudományos logika szerint azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az illető szalmabála azóta is ég folyamatosan, nem alszik ki, és ez a történelemben eddig egyedül egy csipkebokornak sikerült. Nyugalom: a lap egészen egyszerűen elmulasztotta megjegyezni, hogy a fotón egy rendőrségi rekonstrukciós kísérletet láthatott az olvasó. Szóval, a szalmabála mégsem csipkebokor.

Tehát azt látjuk, hogy X. világban ez mind megtörtént és színigaz.

Y. világ meglehetősen kritikusan, ám visszafogottan tudósít a történtekről, ugyanis annak dacára is sajtópert kockáztat, aki hazugságot kiált, hogy Szabó Bálint kalandos élete folyamán – a magyar politikai paletta teljes spektrumát bejárva – nem egyszer mondott már valótlanságot, kezdve azzal, hogy őt megerőszakolták 2004-ben, azon keresztül, hogy Bajor Imrét autóbaleset érte egészen addig, hogy az őszödi beszéd kiszivárgása Eduardo Rózsa-Floresnek volt köszönhető. Ezek lehettek füllentések, de a mostani állítás kapcsán a sajtómunkásnak egyelőre úgy kell tennie, míg a bíróság ki nem mondja, hogy hamis, mintha szentebb igazság volna minden egyébnél.

És a valódi világban mi a helyzet? Ott találkozik és ütközik a két ellentétes vélemény, egyelőre még komoly konfliktus nem alakult ki, de bármikor elfajulhat a helyzet hívők és szkeptikusok között – mint minden egyéb ügyben is.

Javasolnám, hogy terjesszük ki „három világ” elméletemet az élet összes egyéb területére és vitájára is, mert van egy nagyon komoly haszna. Alkalmazása esetén elkerülhetőek a sajtóperek. Egyszerűen annyit kell tenni, hogy minden íráshoz hozzátesszük: „Ez lehet, hogy X. világban (Y. világban) igaz, de a valódiban szemenszedett hazugság”, ugyanis ily módon senkit sem neveztünk hazugnak úgy általában, csak a valódi világban hazudik ő, a sajátjában igazat mond.

Ezt a problémát akkor megoldottam.

Megyek, pipára gyújtok az örökké égő szalmabáláról.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása