Forgókínpad

Forgókínpad

Vakcinák, számok, tanulságok

2021. május 01. - Szele Tamás

Akkor próbáljuk meg ma levonni a tegnapi nap tanulságait, mert vannak, és gondolkodjunk egy kicsit előre, mondjuk május hónap végéig. Azt szokásom szerint most is jelezném, hogy orvosi kérdések eldöntésére nem vállalkozom, meghagyom a többi tizenöt-húszmillió magyar virológusnak ezt, én most az eseményekre és a politikai következményekre szorítkoznék.

pfizer1.jpg

A tegnapi napot röviden összefoglalva el kell mondanom, hogy a tömegmanipuláció iskolapéldáját láthattuk, már délben világos volt, hogy mi váltotta ki az oltásra várók (sőt, oltást követelők) rohamát: a látszólag ügyetlen, valójában nagyon is megfontolt kommunikáció. Aminek része volt a Pfizer vakcina engedélyezése előző este, a miniszterelnöki rádióbejelentés reggel, hogy „csak egy napig oltunk Pfizerrel, utána félre kell tenni a diákoknak”, a regisztrációs kormányzati oldal lefagyása (ez az egyetlen, ami nem biztos, hogy a terv része volt, lehet, sőt valószínű, hogy egyszerűen ilyen pocsékul rakták össze, gondoljunk a három héttel ezelőtti „adattorlódásra”, amivel a Húsvétkor megugró halálozási adatokat magyarázták), de alapvetően mindezekre azért került sor, hogy az oltási kedv megugorjon és az előző napi 43 ezres oltásszám helyett legalább százezren jelenjenek meg az oltópontokon, érje el az ország a négymilliós oltottsági szintet.

Vagyis ma reggel lehessen a nyitás újabb fázisába lépni, ami annyira biztos volt – mármint, hogy lépünk, mert elérjük a határszámot – hogy a ma esti Fradi-meccsre már tegnapelőtt elkezdték árulni a jegyeket. De természetesen nem csak a Fradi miatt kellett eljutnunk a nyitásig, lesznek még mérkőzések, persze a legfontosabbak a labdarúgó EB meccsei, melyeket Budapest telt házzal vállalt, ami valódi hungarikum, ugyanis a többi helyszín csak 25-50 százalékos kapacitással hajlandó megtölteni a nézőtereket. Mondjuk anyagi sikert így sem várhatunk a dologtól, egészségügyi következményei viszont könnyen lehetnek, de hát ilyen az, amikor az államot olyan valaki vezeti, aki sportmenedzsernek képzeli magát.

Tegnap elértük tehát a négymilliós oltottságot, ma nyílnak a stadionkapuk és a kocsmák belvilágába is eljuthat, aki arra érez indíttatást – meg van védettségi igazolványa – tehát a terv látszólag működött.

Látszólag, mondom, mert ez a siker legalább olyan álságos, mint amennyire véletlen volt a kormányfő „elszólása” a Kossuth rádióban, miszerint egy napig tart a Pfizeres világ.

Természetesen a kormánymédia harsog a győzelmi jelentésektől, ilyen jó még sosem volt, ugyanis ők a legprimitívebb formális logika szerint működnek. Modellezzük a gondolkodásukat.

Világjárvány rossz → Vakcina jó → Kormány adja a vakcinát → Ellenzék nem minden vakcinát szeretett elsőre → Kormány oltáspárti, ellenzék vakcinaellenes → Egy nap alatt sokan oltatták be magukat → Tehát egy nap alatt sokan lettek kormánypártiak

Ezzel szemben mit mond a valódi logika?

Világjárvány rossz → Vakcina jó → Nem számít, ki adja a vakcinát, csak legyen, különben a beszerzése mindenképpen a mindenkori és bármilyen kormány dolga, azért tartjuk őket → Az sem sokat számít, mit beszélnek a politikusok a vakcinákról, csak már kapjuk → A nyugati vakcinákkal valószínűleg könnyebb lesz utazni és munkát vállalni, mint a keletiekkel → Azt mondják, egy napig Pfizerrel oltanak → Akkor nyomás az oltópontra!

Ez a második volt a valódi gondolatmenet, ami a tegnapi roham mögött állt, persze ez abszolút nem zavarta a kormánymédiát olyan címek megalkotásában, amilyeneket például az Origóban láthattunk:

Hatalmas siker az egész napos oltási akció”

hogyne, természetesen így is fel lehet fogni, főleg, ha kellőképpen megfizetik, persze lehet „hatalmas sikernek” látni a kórházak előtt kialakult sorokat, a kommunikációs káoszt, és van az a pénz, amennyiért az Origo Névtelen Jegyzője (ugyanis senki sem szignálta ezt a propagandaanyagot) annak látja, olvassunk csak bele az elejébe egy kicsit!

Az országban több kórház előtt sorok alakultak ki, tömegesen vesznek részt az emberek a rendkívüli oltási akcióban. Az oltópontokon jól haladnak a vakcinák beadásával. A várakozók a védelmi szabályokat mindenhol betartják, az irányításban – ahogy máskor is – katonák segítenek. Annak ellenére jól halad az oltás, hogy terheléses támadás érte az online időpontfoglaló rendszert, így az elérhetetlenné vált. A magyar oltási program a világ élvonalába tartozik, mivel arányaiban mostanra itthon nagyjából ugyanannyi ember kapta meg az első oltást, mint az Egyesült Államokban, ahol jóval hamarabb indult a vakcinázás. A magyar oltási program sikerét egy friss felmérés is alátámasztja, mely szerint a megkérdezettek háromnegyede (75 százaléka) elégedett azzal, ahogyan az oltási folyamat zajlik.” (Origo)

Ha meg tetszenek figyelni, csak két komoly ferdítés található ebben a bekezdésben: az első, hogy tényként kezelik a „terheléses támadást”, holott valójában a rendszer lehetett gyenge, a másik a megkérdezettek 75 százalékának elégedettsége, de hát sok minden függ attól, hány embert kérdezünk meg, és kiket. Mert ha húszat, és abból tizenöt teszem azt kormánypárti államtitkár, akkor még igaz is lehet az állítás. A Századvég, melytől ez a felmérési adat származik ebben az esetben egy vak hangot nem árult el a módszertanról.

A tegnapi nap első tanulsága tehát az, hogy hazánkban a propagandagépezet ezek szerint sokkal jobban működik, mint a kommunikációs rendszerek. Ez nem csak most és nem csak erre a témára igaz.

A második megkerülhetetlen tanulság, hogy a lakosság politikai pártállásától függetlenül, többségében nem oltásellenes, viszont egy része erősen kritikusan viszonyul a kormánypropagandához. Tulajdonképpen azért került a Pfizer „jó vakcina” hírébe, mert a kormánymédia egy szóval sem dicsérte, ellenben gyakran szidta: náluk az orosz és kínai oltóanyag a sztár, azt dicsérik orrba-szájba. Pedig felkarba kéne. Mindegy: az a lényeg, és ezt mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a tegnap feltorlódott tömeget nem politika mozdította ki otthonról vagy a munkahelyéről. Nem is a propaganda. Hanem egyszerűen a Pfizer.

Tetszik vagy sem: tömegmotivációs tényezővé vált egy vakcina, és így politikai tényezőnek tekintendő. Éspedig nem a hatalom szándékából történt így, hanem egyenesen annak ellenére.

Akkor viszont, ha ez a vakcina ennyire fontos, lássuk, hogyan állunk belőle. Azt, hogy jelen pillanatban mennyi áll rendelkezésre, nehéz volna megmondani, azt tudjuk, hogy április hónap folyamán 1,1 millió adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett Magyarországra, ebből 324 ezer pont tegnap. Az eloltott százezer adag a korábbi szállítmányokból származhatott, ez a cég ugyanis pontosságáról híres: mindig megérkezik a megrendelt áru, mindig annyi, amennyit kértünk. Május hónap folyamán 1,3 millió adag jön még, eddigi tapasztalataink alapján hetente 325 ezer adagos szállítmányokban.

Tudnunk kell, hogy az így várható adagokból mintegy százezerről lemondott a magyar kormány olyan uniós tagállamok javára, amelyek nálunk rosszabbul állnak, a járvány különösen sújtotta őket. Ezek: Bulgária, Horvátország, Szlovákia, Lettország, Észtország (uniós megállapodás keretében) és különmegállapodás alapján Csehország. Az első öt ország összesen kap hatvanezer adagot, Csehország egyedül negyvenezret. Úgy gondolom, ez nem komoly veszteség, amennyiben szem előtt tartjuk, hogy nekünk milliószám van még Pfizer vakcinánk is, és folyamatosan érkezik, gyakorlatilag annyink lehet, amennyit akarunk. Itt kell megjegyeznem, hogy a támogatásban részesülő országok többségében nem él magyar kisebbség (az egyetlen kivétel Szlovákia), tehát felejtsük el azt a „politikai” érvet (inkább demagógiát), miszerint „a határon túliak kapják a magyarok vakcináit”. A határon túli, kisebbségben élő magyarok minden környező országban az illető állam által biztosított vakcinákat kapják, illetve az az egy elképzelhető, hogy Ukrajnába – és csak oda – kerülhet még egy kisebb szállítmány, azonban ez is uniós segély keretében, nem a magyar diplomácia külön útjain. Meglehet az is, hogy nem lesz rá szükség, mert tegnap érkezett hozzájuk félmillió adag Sinopharm, és még érkezik a hónap végéig 1,4 millió, tehát a mi hozzájárulásunk elmaradhat.

Tehát azt látjuk, hogy csak Pfizerből – itt és most leginkább azt számolom – komoly mennyiség áll rendelkezésünkre és még több jön.

Akkor mi a jó Isten csodájának nem használjuk fel?

Orbán Viktor látszólag választ adott erre is: mert ugye, kell a diákoknak. Nekik tesszük félre. Hány adagot is?

A G7 utánajárt: az érintett korosztály lélekszáma Magyarországon a KSH szerint 193 ezer fő.

Igen, 193 ezer. Még ha mindegyikük is kérné az első oltását, most és azonnal, akkor is csak ennyi adagot kéne „félretenni” számukra, hiszen a második oltásig időnek kell eltelnie.

Szóval, rájuk sem lehet fogni a Pfizer-hiányt, akárhogy is számolom, ha május folyamán nem adnak ezzel a vakcinával első oltást Magyarországon, csak másodikat, akkor is körülbelül egymillió adagos többlet keletkezik belőle.

Miért nem használjuk fel? Örökké nem áll el, és egyébre nem jó.

Azt értem, hogy a tegnapi káoszt miért kellett kiváltani: Orbán Viktor jóval korábban határozta meg a négymilliós küszöbértéket (ahogy a későbbi, ötmilliósat is), és most a focimeccsek miatt hirtelen kellett elérni, belengették a Pfizert, rohant is a nép. De ha a kormány tarsolyában van az ötmilliós szint elérése is, csak meg kell hirdessék, hogy Pfizerrel oltanak – ezt bebizonyította a tegnapi nap – ez, ha napok alatt nem is, de pár hét alatt vígan megoldható lenne. Mire tartalékolják az ötmilliós határszámot? Ugyanis ahhoz csak a lakodalmak megtartása és a nyári táborok engedélyezése van kötve, ami azért, egyezzünk meg, nem akkora tömegmotivációs erő, nem akkora propaganda-adu, mint a kocsmanyitás vagy a focimeccsek.

Mindenképpen az a számadatok alapján levonható végső tanulság, hogy:

  1. Az országban van és lesz elég vakcina, akár még a legkeresettebb Pfizerből is.

  2. A Pfizer tagadhatatlanul a legkeresettebb.

  3. A Pfizer vakcina felhasználását aránytalan népességi adatokra hivatkozva lassítja a kormány.

  4. Ebből a vakcinából május végére komoly, milliós készletünk halmozódik fel.

  5. Nem tudni, miért halmozzuk fel.

Hogy mi lesz az egymillió Pfizer-vakcina sorsa, ami egyelőre a raktárakban gyűlik majd fel, azt találgatni sem merem.

Reméljük, hogy felhasználják minél előbb.

Az volna a legésszerűbb.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása