Forgókínpad

Forgókínpad

Félhold a Holdon

2021. május 11. - Szele Tamás

Ne nevetgéljünk, a hír teljesen valós, sőt, nem is a legfrissebb, csak épp a világjárvány miatt nem figyeltünk rá oda: Törökország a Holdra készül, teljes komolysággal, nem kímélve sem pénzt, sem energiát, sem embert – most azért érdekes ez a hír, mert kiderültek a részletei is. Kicsit furán hangzik, de úgy néz ki, tényleg meg akarják valósítani a tervet.

torokok_a_holdon2.jpg

Persze, akinek most az jut az eszébe, hogy ahol holdrakétát tudnak készíteni, ott képesek interkontinentális, ballisztikus rakétát is (ICBM-et) annak igaza van. Ezért fontos a török űrprogram, nem az benne a különleges, hogy a Holdat tanulmányoznák, azt mindenkinek szabad és senkinek sem árt. A tervezett rakéták ugyan kicsit eltérnek a hivatalos adatok szerint a hagyományos ICBM-ektől, melyeknek általában folyékony az üzemanyaga, a török rakéta hibrid lenne, szilárd és folyékony üzemanyag keverékével működne, de azért így is lehet veszélyes fegyvert készíteni. Természetesen Törökország saját fejlesztésű rakétái épp oly békés célokat szolgálnak majd, mint Irán reaktorai.

Akkor lássuk, mit tudunk a tervekről.

Tudjuk, hogy Törökország már nem újonc a világűrben, jelenleg hét török műhold kering a Föld körül, a legutóbbit, a Turksat 5A-t idén január nyolcadikán bocsátották fel, éspedig a Space X Falcon 9-es rakétájával. A legelsőt, a Turksat 1A-t meg még 1994-ben, de 12 perc után az óceánba zuhant: a jelenleg aktív török műholdak az említetten kívül a Turksat 3A, Turksat 4A, Turksat 4B (ezek kommunikációs célokat szolgálnak) és a Gokturk–1, Gokturk–2, valamint a Rasat, ez a három, hát, hm, szóval „megfigyelő” műhold, magyarul katonai és hírszerzési célokra használják őket.

Rendben van, nagyon sok országnak vannak ilyen műholdjai, hiszen összesen körülbelül kétezer kering a fejünk fölött, ha Elon Musk ügyeit nem is számolom közéjük. Ebből 830 az Egyesült Államoké, 280 kínai, 147 orosz, a többi vegyes tulajdonú (az adatok tavalyelőttiek). Miért ne férne el közöttük pár török?

Elférhet épp, nem az a baj, hanem Erdogan nagytörök álmai, amelyek hovatovább az Európai Unió határain belül fekvő országokat is fenyegetnek, például Bulgáriát. És nem a műholdak használata a gond, hanem az önálló rakétafejlesztés. De térjünk vissza a török űrprogramra: miből áll?

Ankara azt tervezi, hogy egy saját fejlesztésű hibrid rakétával, amelyet 2023-ban, a köztársaság századik évfordulóján, nemzetközi együttműködéssel indítanának pályára, elérné a Holdat (és a jármű belecsapódna). A második szakasz célja a 2028-as leszállás a Holdon Törökország saját űreszközeivel, amely egy űrsiklót jelentene, ez tudományos kutatásokat végezne a Föld természetes kísérőjén. A török kormány azonban eddig kitért a program költségeire és a program menetére vonatkozó kérdések elől.

Az Erdogannak néhány évvel ezelőtt benyújtott kezdeti tervekből kiderült, hogy egy kevéssé ismert török vállalat, a Deltav Space Technologies Incorporated Company kapná a kiadások nagy részét, több mint 600 millió dolláros költségvetéssel. Arif Karabeyoglu, a Deltav elnöke tavaly bejelentette, hogy a vállalat már legyártott egy olyan rakétahajtóművet, amely folyékony oxigént és paraffint használ, ami kulcsfontosságú lehet az űrprogramban.

A kormány azt tervezi, hogy rakétaindító állomást épít Szomáliában, amely 2011 óta Törökország kulcsfontosságú biztonsági partnere, és amely egyben Törökország legnagyobb kiképzőbázisának is otthont ad. Szomália nem idegen az űrkutatás számára: Franciaország is fontolgatta, hogy az 1960-as években űrrepülőteret létesít az országban, mivel az Egyenlítőhöz való közelsége miatt alkalmasabb a rakétakilövésekhez mint északabbi vagy délebbi területek.

Serdar Huseyin Yildirim, a Török Űrügynökség elnöke a BBC Turkishnak adott február 12-i interjújában nem volt hajlandó nyilatkozni Szomáliáról, a fogadó országgal folytatott kényes tárgyalásokra hivatkozva, amelyet nem kívánt megnevezni. Ez érthető: Szomália jelenlegi belső viszonyait csak erősen szépítő túlzással nevezhetnénk szimplán kaotikusnak, van ott minden, tengeri kalózkodástól és polgárháborútól kezdve világjárványig és tropikus betegségekig, de leginkább nyomor van – az előbbiek okából. A magyar Külügyminisztérium jelenleg úgy jellemzi az országot, miszerint nem ajánlott úticél, mert:

Szomáliában az ország egész területén jelen van a járvány. Szomália nem tekinthető működő központi államigazgatással rendelkező országnak. A hivatalos adatközlések csupán jelzésértékűek, esedékes adatközlésnek tekinthetők. Az ország pontos járványügyi helyzetéről nem rendelkezünk hiteles információkkal.”

Valószínűleg az ország polgárai sem rendelkeznek ezekkel. Jó helyen van egy ilyen övezetben egy méregdrága űrkikötő? Persze, hogy nincs, Szomália mellett egy érv szól csak: a fekvése, semmi más. És mennyibe kerülne?

Azt speciel tudjuk. A török kormány számításai szerint a szomáliai űrkikötő létrehozása és fenntartása több mint 350 millió dollárba kerülne. A kormány emellett ösztöndíjakat kíván nyújtani török doktoranduszok számára asztrofizikai tanulmányok folytatására, valamint kutatás-fejlesztési támogatást kíván nyújtani a török egyetemeknek, összesen mintegy 150 millió dollár értékben.

Yildirim a sajtónak adott több interjúban elmondta, hogy az űrprogram segítené Törökországot a technológiai fejlődésben és kulcsfontosságú beruházások megvalósításában olyan ágazatokban, amelyek hosszú távon versenyképesebbé tennék az országot.

Akkor hatszáz millió dollár a hajtóműre, ötszáz millió az űrkikötőre és az ösztöndíjakra... és hogy nézne ki a gyakorlatban mondjuk a jövő évi expedíció?

Yildirim szerint:

A kormánynak még meg kell találnia egy olyan külföldi szervezetet, amely képes 2023-ban a török rakétát az űrbe juttatni, ahonnan az alsó Föld körüli pályára érve a rakéta a Holdra irányulna.”

Ja, vagy úgy! Hát, orbitális pályáról már tényleg aránytalanul olcsóbb elindítani, de ez azt is jelenti, hogy nem tervezik rohammunkában felhúzni a szomáliai űrkikötőt. Egyelőre nem, de egy év alatt el sem készülnének vele. Annyi idejük sem lenne addig, hiszen a Török Nemzeti Országgyűlés megalapításának április 23-án van az évfordulója, szóval ez csak Elon Musk segítségével lesz megoldható. Ami megint nem lesz olcsó. Rájön az eddig 1,1 milliárd dolláros költségvetésre ez a kiadás is.

És honnan szedik ezt a rengeteg pénzt?

Yildirim érdekes választ adott erre: a tervek finanszírozását nemzetközi adományozókon keresztül lehetne finanszírozni, mivel számos fél érdeklődik az űrprojektek iránt. Csakhogy, mivel rakétafejlesztés is szerepel a tervek között, nem túl valószínű, hogy tolonganának a külföldi befektetők, hiszen a Napnál is világosabb: ez török katonai projekt. Különben valószínű, hogy Yildirim efendi ködösít a nemzetközi finanszírozással, ugyanis azt tudjuk, hogy a Deltav hajtómű-fejlesztéseit Ankara fizeti. Most is így van, a jövőben is így lesz.

Szóval, akkor úgy néz ki, lesz török holdrakéta, akár jövőre is, bár nem teljesen saját, hét év múlva lesz teljesen saját is, űrkikötővel, láncos lobogóval és csicseri pacsirtával, meg persze saját, török ICBM-ekkel is. Én elkezdenék akörül nézelődni ha orosz hírszerző lennék vagy amerikai, hogy hol tartanak a török nukleáris fegyverfejlesztési kísérletek – és ez nem paranoia, Erdogan már 2019. szeptember 4-én azt mondta egy politikai gyűlésen Sivas városában:

Más országoknak nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétái vannak. Nem is egy-kettő. Nekünk bezzeg nem engedik meg. Ezt nem tudom elfogadni.”

A rakéták már kezdenek meglenni, és a New York Times két évvel ezelőtti elemzése szerint a török atomfegyver fejlesztése előrébb jár Szaúd-Arábiánál, de messze nem tart még ott, ahol Irán: viszont jelentősebb külföldi segítséggel 4-5 év alatt eljuthatnak az első saját bombáig.

Láthatjuk: a török holdrakéta nem igazán holdrakéta, csak félig – mondjuk úgy: félhold-rakéta.

Amúgy eszembe jut erről egy történet, éspedig az örmény címerről. Ugyanis Örményország az 1920-as években szovjet tagköztársaság lett, de a címerében az Ararát hegye szerepel máig, Törökország meg tiltakozott ez ellen, arra hivatkozva, hogy az Ararát már török felségterület. Csicserin külügyi népbiztosnak jó napja lehetett, mert ezt válaszolta a török diplomáciai jegyzékre:

Kétségtelen, hogy örmény címer idegen felségterületen levő helyet ábrázol, ez azonban nem mond ellent a nemzetközi szokásoknak. Aligha tudhatja ezt valaki jobban, mint éppen a török kormány, hiszen a török címeren félhold szerepel, és a Hold – a szovjet kormány legjobb tudomása szerint – mind ez ideig nem török birtok.”

Ez is járhat Erdogan fejében, mikor el akarja juttatni a félholdas zászlót a Holdra. Hanem az már megvan, kiről kéne elnevezni az első török holdrakétát.

Nem, nem Erdoganról (pedig róla fogják...). Sokkal inkább Lagâri Hasan Çelebiről.

Hogy ő kicsoda? Hogy nem ismerik? Pedig érdekes a története: Hasan barátunk állítólag – szavahihető krónikás, Evliya Çelebi beszámolója szerint – 1633-ban ötven oka (63,5 kg) puskapor segítségével egy hétszárnyú rakétát indított útnak az isztambuli Topkapı palota alatti Sarayburnuról. A repülésre állítólag IV. Murád szultán lányának születésekor került sor. A krónikás leírja Hasan és a szultán beszélgetését repülés előtt és után, minket ebből két dolog érdekel: az első, hogy Lagâri Hasan Çelebi túlélte a repülést (ami egyáltalán nem természetes, ne feledjük, még megfelelő minőségű fémötvözetek sem voltak akkoriban, valószínűleg nagyon nagy szerencséje lehetett), a másik az, hogy a szultán ezüstöt adott neki, és utána seregében szpáhivá tette.

Ezért kéne a török holdrakétát is Lagâri Hasan Çelebiről elnevezni.

Sok ezüst jár majd azért, ha sikeres lesz a repülése – és mindenképpen besorozzák majd szpáhinak a hadseregbe.

Tulajdonképpen azért is fejlesztik.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása