Vannak témák, amikkel sajnos muszáj foglalkozni, két napon belül ez már a második eset, hogy olyasmihez nyúlok, amiről eredetileg nem szerettem volna írni. De annyian kérdeztek meg magánúton, hogy tegnap kénytelen voltam megírni, miképpen lehetséges átlépni mostanság a magyar határt, ma meg kell pár szót ejtenem az izraeli helyzetről.

Mikor az első rakéták becsapódtak Jeruzsálemben, először azt mondtam magamban: „Jaj, ne, már megint...” másodjára viszont azt: „És erről nem fogok írni egy sort sem”.

Nem akartam, ugyanis ez a konfliktus is olyan, mint más komoly kérdések: az átlagember, átlagolvasó igazából nagyon keveset tud róla, ha csak nem érintett így vagy úgy az ügyben (ha meg érintett, akkor csak az egyik oldal érveit ismeri), többnyire előítéletekből, féligazságokból informálódik, vagy rosszabb esetben propagandából és álhírekből. Ellenben nagyon markáns véleménye mindenkinek van.

Mi több, a magyar politikai térben – és a honi olvasó mindent a magyar politikai térben értelmez, akkor is, ha nem lehet, akkor is, ha semmi értelme – ennek a konfliktusnak nincs leképezése, analógiája, nincs mire rávetíteni, még olyan sincs, amire hasonlítana. Ezzel együtt, és azt is feledve, hogy Magyarországnak nincsenek jelentős közel-keleti érdekeltségei, céljai, a magyar sajtó egy részének sikerült pusztán rosszul értelmezett politikai elkötelezettség alapján olyan elfogultan beszámolnia az eseményekről, hogy azt egyszer még tanítani fogják. Kérem, ne akarják, hogy idézzem őket, én ugyanis pont ezt szeretném elkerülni. El is fogom.

Nem dolgom, hogy ítéljek, hogy igazságot tegyek, de dolgom, hogy informálódjak és informáljak, tehát lesz szó ebben az írásban haditechnikáról, lesz szó világpolitikáról, de nem lesz szó történelemről, mert ugyan arról lehet nekem véleményem, viszont míg a szemben álló felek (és ideológiai táboraik) érvrendszere abból áll, hogy „Ez így volt.” „De nem úgy volt!” „De úgy volt!” „De nem is!” „De bizony!” „Beee!” addig nem akarok beszállni egy értelmetlen vitába. Akkor kezdjük annak tárgyalását, amiről valamennyire is van értelme beszélni. Miket kérdeznek tőlem a legtöbbet?

Mi zajlik most a Közel-Keleten?

A Közel-Keleten most háború zajlik, mely rövidesen tűzszünettel fog véget érni.

Kinek van igaza?

Érdekes egy ilyen kérdést pont a Kárpát-medencében feltenni, ahol szintén mindenkinek, mindig és mindenben igaza szokott lenni, oda és vissza egyaránt. Mindkét félnek igaza van a maga szempontjából és egyik fél sem tehet mást: harcol.

Ki kezdte?

A rakétatámadásokat a Hamász kezdte. Az azokat kiváltó okok viszont már politikaiak voltak, mindenesetre annyit megjegyeznék, hogy a csapás nem állt arányban a casus bellivel, az láthatóan csak ürügy volt a támadás megindítására, ha másféle vitás kérdés merült volna fel, másért támadtak volna – és vitás kérdésből akad arrafelé épp elég.

De hát végül is mi a célja ennek a támadásnak?

Némi szarkazmussal ugyan, de azt kell mondanom: ennek a rakétatűznek másodlagos célja van csak, ez egy terheléses támadás, csak nem számítástechnikai, hanem katonai. Miről is beszélek? Látjuk, hogy május 10–17. között a Hamász több mint 3150 rakétát indított Izrael felé (összehasonlítási alapul: a 2014-es konfliktus során igaz ugyan, hogy 4000 rakétát indítottak, ám ötven nap leforgása alatt, akkortájt egy nap alatt kétszáznál többet nem vetettek be).

Milyen rakéták ezek?

A legtöbbje „kályhacsőnek” csúfolt Kasszám rakéta, aminek komoly története van: még 2002. március 5-én lőtték fel az első példányt, addig a palesztin szervezeteknek nem voltak nagy hatótávolságú fegyvereik. A Kasszámot azóta sokat fejlesztették, módosították, a korai változatok 2 méter hosszúak és nagyjából 36 kilósak voltak egy 8 kilós robbanófejjel, a hatótávolságuk pedig valamivel több mint 3 km volt. A mostani verziók 90 kiló körüli súlyúak, a hatótávolságuk 30 km körül mozog, és mintegy 100 ezer forintnak megfelelő összegből elő lehet állítani egyet. Ezt jegyezzük meg, mert később fontos lesz. Amint az is, hogy bizony Gázában akadnak – ha nem is túl nagy számban – orosz BM–21-es Grad és kínai Weishi (WS–1E) rakéta-sorozatvetők, sőt, akad náluk néhány iráni gyártmányú Fadzsr -5-ös és M–302-es taktikai ballisztikus rakéta. Ezeket akkor használják, ha egy célpontot tényleg szeretnének eltalálni, vagy még inkább, ha szeretnék azt elkerülni – például Jeruzsálem támadása esetén nem volna számukra szerencsés telibe találni a Sziklamecsetet saját fegyverrel (a minap egy közeli becsapódástól így is megsérült az épület, ha nem is súlyosan).

Hogyan működik a Kasszám rakéta?

A Kasszám rakéta nagyon rosszul működik. Komoly hadsereg manapság nem is rendszeresítené, ugyanis valójában nem több, mint egy szilárd hajtóanyagú, acéltestű lövedék, voltaképpen cukor és műtrágya keveréke ég benne, robbanófejében egyszerű TNT található. Röppályáján nem forog a saját tengelye körül, így aztán találati pontossága nagyon rossz. Tulajdonképpen csak település méretű célpontokat lehet vele eltalálni – valahol majd csak becsapódik, és a Hamász úgy veszi, hogy bármit vagy bárkit is találtak el vele, az mind tiszta haszon.

Hogyan működik a rakétatámadásokat elhárító Vaskupola-rendszer?

A Vaskupola lényege, hogy egy nagyon fejlett radarernyő érzékel minden közeledő rakétát, ezek pályaadatait továbbítja abba a számítógépes rendszerbe, ami elvégzi az elemzést, és ha lakott területre csapódna be a közeledő eszköz, sebészi pontossággal megsemmisíti még a levegőben egy vagy több Tamir ellenrakétával, melyeknek darabja 11-25 millió forint közötti összegbe kerül. Egy Vaskupola-üteg ára 14,3 milliárd forintnak felel meg, kilenc-tíz működik belőlük, szóval nem olcsó mulatság az izraeli honvédelem, de muszáj költeni rá, mint az elmúlt napok eseményei is mutatják – ha nem volna Vaskupola, gyakorlatilag az egész ország romokban állna és soha nem látott mennyiségű halálos áldozattal és sebesültek tömegével kellene számolni. Most dolgoznak különben a rendszer továbbfejlesztésén, ami drónok és nagyon közelről indított rakéták ellen is hatásos lesz. Mindenképpen meg kell jegyeznünk: a Vaskupola kizárólag védekezésre alkalmas.

Mi tehát a célja a Hamász rakétatámadásainak?

Semmiképpen sem egy mostani győzelem. Én ugyanarra jutottam, amire mások is, például a Telex, miszerint ez egy hideg fejjel kigondolt terheléses támadás, aminek jelenleg csak annyi lehetne a haszna, hogy esetleg sikerül kipuhatolja a Vaskupola kapacitását, ahogy a Telex mondja, szaturációs pontját. Gondolkodjunk. Egy Kasszám rakéta kijön százezer forintból, egy Tamir alsó hangon is 11 millióba kerül. És van eset, mikor többet is fel kell küldeni a hatékony elhárításhoz. A Hamász most – amint 2014-ben is tette – azzal kísérletezik, hogy próbálgatja: vajon hány rakétát kell felbocsátania ahhoz hogy lekösse Izrael összes elhárító rakétáját, mikor fogynak ki a Tamirokból, mi fogyasztja jobban őket, ha hosszú ideig, állandón jön kevés Kasszam vagy ha rövid idő alatt indul több ezer? 2014-ben négyezer darab ötven nap alatt kevés volt, most egy hét alatt több, mint háromezer szintén kevés. De a gyenge pontot és a rendszer túlterhelésének a szintjét keresik.

Mi lesz, ha megtalálják?

Baj lesz, de nem találják meg. Ugyanis a Vaskupolát most is fejlesztik, folyamatosan. De ha mégis sikerülne elérni a bűvös határt, addigra már alig maradna rakétájuk, így annyit tehetnének, hogy szépen felírják a számot, „X ezer rakéta” és utána fegyverszünetet kötnek, melynek tartama alatt igyekeznek legyártani és beszerezni 2X ezer rakétát. Csakhogy a túloldalon sem lazsálnak, sőt: így aztán ezek a terheléses rakétatámadások eltarthatnak míg a világ s még két nap, mert Izrael is nagyarányú rakétavásárlásokba kezdhet, ha nem megy el az esze. Ez egy fejlesztési-fegyverkezési verseny, ami végtelen ciklusba került.

Kinek van haszna ebből az egészből?

A térségben élő embereknek nincs, az biztos. Minden politikai vezetés kiaknázza ugyan a benne lévő lehetőségeket, minden oldalon, közel s távolban, de a valódi – anyagi – haszon a fegyvereket gyártó, a Kasszámokhoz alapanyagokat (például műtrágyát) szállító államoknál csapódik le. Itt idézném a közönség emlékezetébe a tavaly augusztus eleji hatalmas robbanást Bejrútban, melynek során 2750 tonna robbanásveszélyes ammónium-nitrát robbant fel a kikötő egyik raktárában. Igen, műtrágyának is használják, de rakéta-üzemanyagnak is. Ez az ammónium-nitrát tudomásunk szerint orosz szállítmányokból származott. De hát csak nem lehet megtiltani a műtrágya-kereskedelmet...

Másik vonalon Kína kovácsol némi diplomáciai előnyt a helyzetből, és nem csak a fegyverszállítmányok árát teszi zsebre. A kínai külügyminisztérium szóvivője, Hua Csunjin (Hua Chinyin) bejelentette az ENSZ Biztonsági Tanácsában (más néven: sóhivatal) az Izraelt elítélő nyilatkozat amerikai vétójával kapcsolatban:

„Az Egyesült Államok mindig arról beszél, hogy törődik a muszlimok emberi jogaival (…) A palesztinok szenvedéseit azonban figyelmen kívül hagyja.”

Kína egészen érdekesen néz ki a muzulmán hit védelmezőjeként, főleg, ha az ujgur népirtásra gondolunk: kell némi cinizmus ahhoz, hogy a Hszincsiang-Ujgurban milliókat nemzetiségük és vallásuk miatt üldöző állam egy másik területen látszólag ugyanazon vallás védelmében lépjen fel. És hogy a Türk Tanács vagy az Öböl-menti államok miért nem lépnek fel az ujgurok védelmében? Nos, tisztelik a Prófétát, olvassák a Koránt, de a jüan azért csak jüan. Kényelmesebb a Közel-Keleten gépészkedni, mint a nagy Kína ellenében, amely ráadásul jó pénzért szállítja is a fegyvert, lőszert a gépészkedéshez.

Mi várható?

Érett megfontolás után azt kell mondanom: tűzszünet napokon, de legkésőbb két héten belül. A gázai erők egyszerűen ki fognak fogyni minden néven nevezhető rakétából, a szaturációs pontot valószínűleg nem érik el, tehát rá fognak kényszerülni a fegyvernyugvás elfogadására. Hogy ez meddig fog tartani? Minden attól függ, milyen gyorsan dolgoznak a gyártósorok Iránban, Oroszországban, Kínában és a rakétagyártó manufaktúrák Gázában. Aztán újabb kísérlet következik, majd még újabb... közben Izrael sem tétlenkedik, szóval ez a konfliktus csak akkor dől majd el, ha valamelyik fél végképp kifogy a pénzből, paripából, fegyverből. Viszont mivel hosszú távú nagyhatalmi érdekek kívánják, hogy tűzfészek legyen a Közel-Keleten, ez nem a közeljövőben következik be. Időszakos és rendszeres rakétaháborúk sora várható.

Van remény, hogy másként, békésebben alakulnak a dolgok?

Hogyne lenne, abban az esetben, ha csoda folytán hirtelen mindenkinek megjön az esze a térségben, elzavarják a korrupt és alkalmatlan politikai vezetőket és megpróbálnak kompromisszumos megoldást találni.

Jelezném, hogy ilyen csodára nem volt még példa az emberiség történelme folyamán.

A másik megoldás az lenne, hogy eljön a Messiás és rendet csinál.

Ez valamivel valószínűbb, mint az, hogy megjön az emberek esze.

Szele Tamás