Akkor ma foglalkozzunk egy kicsit tegnapi témánk folytatásaként Magyarország és az Európai Unió viszonyával, pontosabban a magyar kormány és az Unió kapcsolatával, mert az ország és a kormánya nem ugyanaz. Ezen belül kerítsünk sort Szijjártó Péter esze tokjára is, mert sajnos a tegnapi-mai események fényében megkerülhetetlen.

Megkerülhetetlen, ugyanis már nem arról van szó, hogy el- elsül a feje, hanem arról, hogy folyamatosan durrog, mint egy nagyon hosszú tűzijáték vagy egy verduni csatatér. De előbb tisztázzunk egy apróságot, még tegnapról.

Sokan kiáltottak fel, mikor elolvasták az írásomat, miszerint

„Hohó, egy kilépés az Unióból népszavazás nélkül nem lehetséges!”

De bizony, lehetséges. Az téveszt meg sokakat, hogy a belépés kapcsán valóban tartottak 2003-ban egy ügydöntő népszavazást (bár még az akkori jog is adott volna lehetőséget az akkori kormánynak, hogy ezt a lépést kihagyja, de nem tette). Ezen a résztvevők 83,76%-a támogatta a belépést, a részvételi arány pedig 45,62%-os volt. Az is megtévesztő, hogy a Brexitről népszavazás „döntött” – csakhogy az Egyesült Királyságban elvileg egyetlen népszavazás eredménye sem kötelező jogi szempontból, más kérdés, hogy sohasem veszik semmibe ezeket az eredményeket. De a brit törvénykezés teljesen eltér a magyartól, a Brexit még hasonlatnak sem lenne alkalmas, nem, hogy párhuzamnak.

Ellenben minálunk most – mint Lattman Tamás írja:

„Magyarország esetleges kilépéséhez népszavazásra nemhogy szükség nincs, de annak eléréséhez nem is lehet, mert a rendszerváltás óta alkotmányos tilalom a népszavazás tárgya tekintetében a „nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettség”. Szóval egy eseteleges kilépés megakadályozásához a megoldás nem az, hogy a kilépésről kell népszavazást követelni – már csak azért sem, mert ez politikailag csak a kormányt segítené.”

És valóban: az alaptörvény 8. cikkelye világosan kimondja:

„Nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.”

Meg még sok mindenről. Ez egyszerűen a kormány hatáskörébe tartozik, amit egy parlamenti szavazás megtámogathat. Egy népszavazás mégis lehetne hasznos, de úgy, hogy másképp tesszük fel a kérdést. Szintén Lattmann Tamást idézve:

„Ellenben, amit meg lehet tenni, az egy olyan népszavazást kezdeményezése, ami nem engedi meg, hogy az Országgyűlés a kilépés mellett döntsön. Ez nem érint semmilyen nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettséget, az Országgyűlést kötelezi, és kellően egyértelmű.”

Így már volna értelme. Túllépve a „népszavazás vagy sem” kérdésén, mások azért nevezgettek hülyének, mert szerintük én úgy gondolom, Orbán Viktor ki akar lépni az Európai Unióból, holott...

Nem.

Nem ezt írtam. Egyébként nem is hinném, hogy akar. Azt írtam, hogy Orbán Viktor jelenlegi politikája, amit tökéletesen a magyar választási kampány érdekei irányítanak, vezethet egy kilépéshez, akár akarja azt Orbán, akár nem. Egyszerűen azért, mert egyik dolog következik a másikból. Nagy gondosságot igényelne egy ilyen krízis elkerülése – és a mostani magyar kormánynak épp nem a konfliktuskerülés a pillanatnyi érdeke, hanem a nézeteltérések elmélyítése. De azt, hogy Orbán Viktor vagy a kormánya (ami nagyjából ugyanaz) mindenáron ki akarna ugrálni az Unióból, nem írtam egy szóval sem. Legfeljebb majd úgy alakulnak a dolgok és nekik nem is lesz ellenükre – az ő saját, szuverenista szempontjaikból még előnyeit is látnák valami ilyesminek.

Akkor térjünk rá a hírekre: jelentem, a magyar külügy megbolondult. Nem ma kezdte, de most vált nyilvánvalóvá. Az első meghökkentő hír az, hogy Európa-szerte fizetett hirdetésként publikálja a magyar kormány vagy inkább a Külügy Orbán Viktor ultimátumszerű hét pontját, melyekben még június 19-én (akkor még csak magyarul) közölte a világgal, mit vár el az Unió jövőjétől, milyen legyen az az Unió, amit ő elképzel. Ezt egy beszédében mondta el annak idején, én is foglalkoztam bővebben a beteggel. A szokásos szuverenista kényszerképzetek kínozták.

Azonban most egész oldalas fizetett hirdetésként bukkant fel ez a nevezetes (és zagyva) hét pont, éspedig látták már a dán Jyllands-Postenben, ami jobbközép napilap, a dán Konzervatív Párt orgánuma, látták a spanyol ABC-ben és híre jött, hogy egy belga lap, a De Morgen visszautasította a hirdetés leadását. A jelek a Telex hírei szerint arra mutatnak, hogy még elszenk hasonló meglepetések, ugyanis

„Az emailhez, amit a De Morgen a hirdetésről kapott, hat különböző nyelven csatolták a szöveget.”

Ha valami képes ártani Magyarország európai megítélésének, jó hírének, ez a kontinensméretű reklámkampány tán a legalkalmasabb eszköz erre a célra. Nem tudni, mennyibe kerül – de nincs is még vége. Az biztos, hogy az érintett országokban nem lesz nagyon jó magyarnak lenni, mármint, ha az illető magyar nem fanatikus híve Orbán Viktornak – de ha az lenne, akkor minek élne ott és nem ebben a drótoktól öleltben? Rossz vége lesz ennek, jobban mondva elősegíthet ez a kampány egy esetlegesen bekövetkező rossz véget.

Akkor vegyük Szijjártó esze tokját. Nem tudom, mivel doppingolja magát a magyar külügyminiszter, de vagy a dílere rossz, vagy ő adagolta túl az utóbbi napokban az anyagot. Vigyázzon, uram, ennek nagyon komoly, maradandó következményei lehetnek.

Már az riasztó jel volt, hogy napokig rugózott egy jelentéktelen incidensen – a németek ellen vívott mérkőzés elején, a himnuszok alatt beszaladt egy néző a pályára egy szivárványos zászlóval, kicsit kergették, elkapták, kidobták – ilyen azért minden nap előfordul különböző sporteseményeken, a leggyakoribb formája az, amikor meztelen hölgyek szaladgálnak be. Ez a bolond most nem volt meztelen és nem volt hölgy, de a zászlaja bezzeg szivárványlott, így Szijjártó azonnal „direkt provokációnak” nevezte az incidenst, mivel a himnuszok alatt történt. 

„Én nagyon-nagyon nehezen tudom azt elhinni, hogy ilyen körülmények után ne lettek volna vagy ne lehettek volna felkészülve az Allianz Arénában biztonsági szempontból a szervezők arra, hogy ilyen ne történhessen meg. Azt gondolom, hogy ez jogosan veti fel annak a gyanúját, hogy ez direkt volt, és onnantól kezdve ez még inkább visszataszító.”

De másnapra romlott az állapota:

„A szurkolóinkat végig provokáló bajor rendőrök 18 magyar állampolgárt állítottak elő, illetve tartóztattak le. S akkor most jön a kérdés: vajon milyen büntetést kapott a himnuszunk alatt a pályára rohanó és a Himnuszt éneklő csapatunkat gusztustalan módon provokáló szivárványzászlós ember?”

Megnyugtatnám Szijjártó Pétert: az ilyeneket rendszerint kidobják a francba és kész. Talán, egy nagyon pedáns rendőri szerv intézkedése esetén kaphatnak valami pénzbüntetést, de ez a maximum – mégis, milyen büntetést szeretne elérni a magyar külügyér? Húzzák karóba? Vegyék fejét? Adják ki Magyarországnak? Vagy mit parancsol az úr, amit úgysem kap meg? Ez nem provokáció, ahogy a mérkőzés alatt emlegetett „készenléti konzulok” sem léteztek soha, akik események helyszínén teljesítenének diplomáciai szolgálatot és akiket „nem engedtek be a stadionba”. Ha egyszer nem volt jegyük...

Tegnap már kezdett az egész sértődésdi nevetségessé válni – és ma reggelre már kész röhejjé fajult.

Ugyanis Szijjártó egyrészt érdekeset posztolt a Facebookon:

„A liberális mainstream gátlástalan fake news hadjáratot indított hazánkkal szemben azért, mert világossá tettük: a szülők kizárólagos joga a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése. Márpedig mindegy, mit mondanak rólunk, ebből nem engedünk! El a kezekkel a gyermekeinktől!

Ugyanakkor voltak/vannak, akik a véleményterror ellenére kiálltak mellettünk, vállalva a megbélyegzést, a hazug támadásokat. Köszönjük a hazánk melletti kiállást, Ti is számíthattok ránk!”

Másrészt ezt a kissé homályos posztot világosabbá tette a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában:

„A Magyarországot, a magyar törvénytervezetet ért vádak minden szava hazugsággal telített, egyértelműen látszik, a támadók nem olvasták el és nem is próbálták meg értelmezni a törvény teljes szövegét.”

Hátrább az agarakkal, uram, bár a maga esetében inkább csak egerekről beszélhetünk. Én például olvastam, és pontos idézetek alapján kritizáltam volt. 

„Európa liberális része nem képes elfogadni, hogy Magyarországon a magyar emberek érdekeit, a nemzeti érdekeket képviselő patrióta kormány sikeres.”

Már hogyne lenne képes elfogadni. Ha nem fogadnák el, maga sem ülne állandóan Brüsszelben. Annak a sikernek a mértékében kételkednek viszont, nem kis joggal, az összehazudozott népszerűség valódi voltában – egyszer álljon be civilben egy kocsmapult mellé Pesten bárhol, és iddogáljon egy órát, mindjárt meglátja, mennyire népszerű ez a „nemzeti és patrióta” kormány.

„Magyarország külügyminisztere példátlan diplomáciai botránynak tartja azt, ami az utóbbi két napban Magyarország hágai nagykövetségének épületénél történt. A nemzetközi jog értelmében a holland hatóságoknak maguktól meg kellett volna akadályozniuk, hogy önkéntes társadalmi csoportok tagjai idegen zászlót tűzzenek ki, majd összefessenek egy diplomáciai épületet.”

Idegen zászlót? Ja, szivárványosat... az még nem állam, kérem, nem ország, csak a maga fejében. És hogy a rendőrök nem lőttek a tüntetők közé? Hallatlan, kérem, hallatlan. Patakokban kellett volna folynia a vérnek, csak azért, hogy maga elégedett legyen.

„Az, hogy a törvény az uniós csúcson is előkerült, egy összehangolt, jól szervezett és támogatott baloldali támadás része: a liberális mainstream, a hamis hírek, a fake news példátlan megnyilvánulása.”

Szerintem meg inkább az Európai Unió demokratikus rendszerének része, hogy megtárgyalják egymás törvényeit, főleg azokat, amik sehogyan sem illeszkednek a többi ország jogrendjéhez.

Hölgyeim és uraim, eldönthetetlen, hogy Szijjártó Péteren magától tört ki a paranoia, vagy elkapta Orbán Viktortól.

De mivel ez a betegség nem ragályos, valószínűbb, hogy szimultán megbetegedésekről van szó.

Azért egyiknek sem ártana egy karantén.

Szele Tamás