Úgy látszik, ezen a héten a korábbi írásokat kell folytatni. Amint tegnap taglalnom kellett Orbán Viktor kalandjait a választási kampány és az Európai Unió Szküllája és Kharübdisze között, úgy ma azzal a tervezett Békemenettel kell foglalkoznom, amin már múlt pénteken is jókat mosolyogtam – akkortájt derült ki ugyanis, hogy megtartják.

Éspedig október 23-án, több okból is, de leginkább azért, mert évfordulója lesz annak, amikor összecsaptak a rendőrök a... kikkel is? Óvatosan kell bánni a fogalmakkal, kérem, ugyanis a hit zavaros vizeire tévedtünk, van, aki azt mondja, hogy a csőcselékkel, van, aki azt, hogy a szabadságharcosokkal, megint mások szerint a hazafiakkal, szóval maradjunk annyiban, hogy nem is olyan egyszerű a kérdés. Szabadságharcosokról még el tudnám képzelni, hogy elkötik a kiállított harckocsit (az is külön történet, miért sikerülhetett – platón vitték oda, csak annyi üzemanyag volt benne, hogy épp a helyére manőverezzék, viszont azt nem lehet féldecire kimérni, maradt a manőverezés után is egy kevés), egyszerű, civil hazafiakról már kevésbé, a csőcselékről meg bármi elképzelhető. Mindegy. Arra emlékeznek a mostani békemenettel, hogy tizenöt éve ott volt egy nagy verés. Vagy verekedés. Vagy mi.

De esetleg nem is így van, hanem másképp.

A CÖF-CÖKA politikai szempontból érdekes képződmény, a Fidesz Hazafias Népfrontjának szánhatták, amint elődjét, a polgári körök mozgalmát is. Arról egész érdekes félmondat csúszott ki G. Fodor Gábor száján a tegnapi, 24.hu-n megjelent kiváló interjúban:

„(Orbán) 2002-ben is átadta a hatalmat, és az ellenzéki politika térfelén hajtott végre innovációt, elvitte a politikát az emberekhez, ez volt a polgári körök mozgalmának az értelme.”

Igen, emlékszem erre a korra, mikor büszkén lengették a polgári körcikkek a polgári Nokia mobiltelefonjukat, mert hittel hitték, hogy „az a csodafegyver”, ugyanis SMS-ben mozgósították őket, mikor úgy állt a helyzet. És gyakran állt úgy. Velük mi is lett? Hiszen 2002-ben még országszerte 11 300 polgári kört regisztráltak, nem kis tömeg ez, mi lett velük?

Nos, a 2006-os választásokon kiderült, hogy bár lehetnek sokan, de annyit nem érnek, mint hitték róluk. Igazából csak a 2002-es önkormányzati és a 2004-es európai uniós választásokon volt némi kampányszerepük, 2006-ban még statiszták is alig lettek. Volt polgári kör, ami egyszerűen megszűnt, volt, ami szélsőjobbra tolódott (igaz, nem sok), volt, ami beolvadt később a 2009-ben alapított CÖF-be, de a legtöbb egyszerűen felszáradt, elpárolgott, elsikkadt, mint tócsa a kánikulában. Viszont a tagságuk természetesen nem tűnt el, őket lett volna talán hivatott felszívni a CÖF. Ők alkották volna a tömegbázist. Mint mondjuk egy futballklub rajongói köre.

Na igen, csakhogy ha nincs meccs, a legfanatikusabb rajongó is elunja a várakozást, ha nincs show, nincs közönség sem, márpedig ebben a műfajban a show és a meccs maga a békemenet volt, amit azonban az elmúlt három évben nem rendeztek meg, ugyanis nem volt rá politikai igény. Többek között ezen is szórakoztam én a múlt pénteki írásomban, hogy hát három évig nem volt semmi baja a nemzeti oldalnak, nem volt miért vonulnia, de most bezzeg hajtja a nagy, löttyös indulat.

Azonban Fricz Tamás blogján és a mai Magyar Nemzetben megpróbálkozik némi indoklással, mármint azzal kapcsolatban, hogy miért kell békemenetet tartani – azt, hogy miért pont most, nem korábban, nem később nem is foglalkozik. Jól teszi: azt nehéz volna megmagyarázni. De lássuk, miért van erre szükség egyáltalán?

„A Békemenet soha nem valami ellen irányult, hanem mindig valaminek a védelmét szolgálta, soha nem ellenségeket keresett, hanem a bennünk ellenséget látókkal szemben lépett fel. Mindig értékeket védett és nem értékeket támadott.”

Gyönyörű lenne, csak a magyar jobboldali politikában a „védekezés” „támadást” jelent. Ők mindig csak visszaütnek, mindig más kezdte, tanító néni kérem. De az indító gondolat szépen ki van sminkelve, ha kicsit vastagon is. Azonban térjünk a lényegre!

„Azért kell október 23-án ismét elindulnunk, mert immáron a saját létmódunkat, életformánkat éri támadás. Támadás, méghozzá összehangolt támadás ez a globalista, liberális elitkörök, a brüsszeli bürokraták, a Soros-féle hálózatok részéről, akik nem mást akarnak, mint a jelenleg ismert világunk felforgatását, egy világtársadalmat, amelyet az általuk irányított globális intézmények irányítanak.”

Helyben vagyunk, megvan a ludas: a Gyurika ütött először, tanító néni kérem, neki akarunk visszaütni. Képzelje, bejövök otthonról, tiszta, vasalt, gyöngyös, paszományos, sallangos életformával, egész hét végén hímezte rá a tulipántokat édesanyám azokkal az áldott kezeivel, közben éjszaka font, nappal mosott, engem pedig keservesen tartott, hogy szokjam a kiképzést, erre jön a Gyurika meg a bandája, és el akarják tőlem venni. Hát persze, hogy vonulok ellenük! Micsoda, hogy a Gyurika nincs is itt? De attól még el akarja venni! És különben is, itt vannak a haverjai, mindenki haverja neki, akit nem szeretek, azoknak mind az én kicsi, de cifra életformám kell!

„Támadás éri a nemzettudatunkat, mert ők nem akarnak honpolgárokat látni, akik érzelmi és értékalapú közösséget alkotnak; mert a nemzeti identitás olyan összetartó erő, amely képes szembe szállni a globális akarattal és célkitűzésekkel, képes arra, hogy önmaga döntsön a saját sorsa felől, a szubszidiaritás elvei alapján.”

Sőt. Akkora erő, hogy ha mi úgy akarjuk, Magyarországon a fociban is van rebetli és a golfban is tizenegyes! Ászpóker meg mindenben. Legfeljebb nem engednek majd be minket a világbajnokságra. Akkor majd azt mondjuk, azért, mert félnek tőlünk, hiszen mindenkinél jobbak vagyunk.

Azt nem fogják fel a „szuverenizmus” apostolai, hogy vannak dolgok, amiket érdemes úgy művelni, ahogy a világon mindenki: a magyar nemzet becsülete nem csorbul attól, ha a futballt nálunk is tizenegy fős csapatok játsszák vagy ha törvényeink illeszkednek a szomszédainkéhoz. Az csorbulás volna, ha nem főzhetnénk gulyást, az meg egyenesen sérelem, ha németesen kéne főznünk: de nem erről van szó. Ilyen ostobaságokat senki sem akar, csak annyit kérnének tőlünk, hogy fogadjuk el bizonyos ügyekben azokat a játékszabályokat, amiket mindenki más is.

„Támadás éri a demokráciát, mert a globalisták már régen nem hisznek a népszuverenitás eszméjében (…), Támadás éri a keresztény erkölcsi hitünket és a keresztény értékrendünket, ami Európa szakrális alapját jelenti.”

Elnézést, rövidítenem kell, ez az ember még nálam is hosszabb mondatokat ír. Mindezeket a támadásokat azért kell elhinnünk különben, mert ő mondja, egyébként nem sok jelüket látja az ember az utcán, de biztos állandó pergőtűzben élünk, csak nem vesszük észre.

„És támadják a magánéletünket, évezredes családi és szexuális normáinkat, s meg akarják nekünk mondani, hogy hogyan éljünk, hogyan neveljük vagy ne neveljük gyermekeinket, hogyan beszéljünk, hogyan gondolkodjunk.”

Álljon már meg a verekedés, a mostani botrány – ami érzésem szerint el fog tartani a kampány végéig is akár – épp ennek az ellenkezője miatt tört ki, vagy ha úgy vesszük: amiatt, hogy senki sem akarta megmondani sem a kormánypártnak, sem a híveinek, milyen a helyes gyermeknevelés, ellenkezőleg, ők akarják ezt megmondani mindenkinek! Ennek nem örülnek azok, akik tiltakoznak ellene: épp arról szól a dal, hogy nem akarnak beleszólni más dolgába és ezért elvárnák, hogy más se szóljon az övékbe. Fricz Tamás Hegelt is képes volna a talpáról a fejére állítani.

„Ezért kell tehát a Békemenet: hogy megvédjük évezredes létformánkat.”

Megnézném a békemenet bármely résztvevőjét, amint évezredes életforma szerint halászik-vadászik-madarászik, aztán este üres tarisznyában kotorászik. Nagyon meg lennének sértődve a lovasnomád életmódtól: a sztyeppén a gyakorlatban – félretéve a romantikus meséket – rövid volt az élet, kegyetlen és többnyire éhezéstől éhezésig számolták az időt dicső eleink. Azért is hagytak fel évezredes életformánkkal. Ugyanis dicső eleink nem voltak buta emberek, tudták, hogy így, európai módon sokkal többen és könnyebben fogják túlélni a viszontagságokat, mint amúgy.

„Másodszor azért kell a Békemenet, a globális elit és magyarországi ügynökségeik, balliberális csatlósaik a végső harcra készülnek. (…) Ezért is kell tehát a Békemenet, mert globalisták és szuverenisták küzdelme a csúcspontjára érkezett ezekben a hónapokban és években.”

Bizony, és a csatát Mordor Fekete Kapujánál fogják vívni, Morannonnál, ott lesz mindenki, aki számít a Gyűrű Szövetségéből, de a Gyűrűlidérceket Szauron vezeti majd! Bocsánat, Soros. Keverem már őket. Szóval, senki sem veszi észre, hogy a Fidesz-vezette magyar jobboldal már 2002 óta mindig az Utolsó Csatát vívja, a Döntő Ütközetet, ami után már béke lesz és minden ellenség a porba hull? Minden kampány, minden konfliktus egy-egy döntő, végső, utolsó ütközet, mindenre ezt mondják, akkor is a legutolsó csatát vívták, mikor az IMF-fel rúgták össze a port, akkor is, amikor migrációs hullámot vizionáltak, mely elsöpri Európát (de ők megállították), akkor is, amikor Soros volt a főellenség, akkor is, amikor Juncker, de még akkor is, amikor az internetadó ellen tüntető tömeg vagy a lázongó diákok. Ezek mind-mind Utolsó Csaták voltak, a fideszes aktivizmus ugyanis állandóan maximumon dolgozik, a legmagasabb hőfokon ég – míg el nem hamvad.

Felőlem békemeneteljenek, míg nem törnek össze senkit, semmit, tegyék nyugodtan. Bár a közrend szempontjából helyesebb volna, ha négy fal között csinálnák, de erre nem látok túl sok esélyt: három évig nem volt buli, most ki akarnak rúgni a hámból. Érthető is.

Akkor majd felállnak szépen, harci rendbe és megvívják a soron következő Utolsó Csatát.

És ha nem jön el az ellenség?

Akkor pláne! Akkor már előre győztek is, annál jobb!

Márpedig a Gonosz Ellenség nem jön el.

Főleg azért, mert az, amit ők így hívnak – nem létezik.

De legalább biztos a diadal.

Szele Tamás