Meg kell oldani a helyzetet, ugyanis már tegnap délután óta tarthatatlan. Lassan attól kezdek tartani, hogy zavargások törnek ki, esetleg tévedésből bekenik libazsírral a négyes-hatos villamost vagy lemondásra szólítják fel az Állatkert igazgatóját, ha nem történik sürgős változás a Facebookon kialakult helyzetben, amelyet mindenki tűrhetetlennek talál.

Persze egy pozitív változást abból vennénk észre, hogy nem történne semmi különös, tehát nem vennénk észre. De lássuk, miről van szó!

Dióhéjban arról, hogy a Facebook egy hatalmas, komplex rendszer, melyet állandóan fejlesztenek, javítanak, hegesztenek, miáltal napról napra pocsékabbul működik, nemsokára eléri a tökéletességnek azt a szintjét, hogy semmire se lesz jó. A felhasználók viszont faék-egyszerűségű, átlátható oldalt szeretnének, ami külön-külön mindegyikük körül forog, és „olyan jól működik, mint a régi szép időkben”. Azokban a rég szép időkben, olyan tíz éve kicsit sem volt jobb hely a közösségi oldal, műszaki szempontból sem, sőt – csak másképp volt rossz. De az állandó fejlesztések a hibák soha nem képzelt kavalkádját tették lehetővé, az is igaz.

A mostani hibahullámot – mert az az érzésem, hogy nem egy problémával állunk szemben, hanem többel, melyek egymásból következnek – körülbelül öt napja kezdték jelezni nekem, éspedig néhány olvasó, aki nem tudta megosztani az akkori írásomat. Hát, olyan van. És ezer oka lehet, mondjuk a legkevésbé épp az írás tartalma számít a rendszernek. Régebben egyes böngészők egyes készülékeken (jellemzően a pár éves okostelefonokon) az egyik lapfelületet, amivel dolgozom, nem voltak hajlandóak megnyitni, sőt, veszélyforrásnak jelezték, ami azért volt jó, mert mindenki engem keresett meg, többnyire felháborodva, hogy mit piszkálom én az ő telefonjukat? Nem nagyon lehetett megmagyarázni, hogy nem piszkálok én semmit, frissítsék a Google-t, és megoldódik a gond... Először azt hittem, most is valami ilyesmivel állunk szemben. Elavult egy tanúsítvány, és a régebbi (vagy újabb) rendszerek nem fogadják el.

Hát bizony nem erről volt szó.

Egy nap múlva sem csökkent a megosztással küszködők száma, csak akkor már arra is panaszkodtak, hogy semmit sem tudnak osztani, mert a Facebook „letiltotta” őket. Ha letiltotta volna, nem tudnának panaszkodni, a megosztásaikat korlátozta... csak hát az egységsugarú magyar felhasználó mindent „tiltásnak” hív. És mindig tudja, ki tehet róla, most is tudni vélte mindenki, de erről később.

Számomra az is kínos volt, hogy egy idő után ismerősök és ismeretlenek egyaránt nekem írtak a problémájukról a Messengeren, akkor is, ha az írásomnak nem volt köze a dologhoz – de gondolom, minden magyar sajtómunkás így járt, aki foglalkozott már a szakma keretein belül közösségi oldalakkal. Ír az ember valamiket régebben, és máris azt hiszik róla, hogy Zuckerberg valóságos, belső, titkos tanácsosa. Nagyon nem az.

A Messengernek pedig az az alapvető baja, hogy nincs rajta „Foglalt” jelzés, ami mutatná, hogy a keresett épp mással beszél. Tehát, mikor írna az ember, de közben tízen-tizenöten kérdezgetik, ezeknek mindegyike biztos abban, hogy ő, és csakis ő beszél, az fel sem merül benne, hogy mások is írtak – ahogy természetesen az sem, hogy esetleg a címzettnek más dolga is volna, mint az ő becses személyének pátyolgatása. Hiszen, ugye, nem látják a többieket a vonalban. Sőt, utóbbi időben már az is elterjedt, hogy ha azt írja az ember: „Bocsánat, dolgozom, (eszem, alszom)” megsértődnek és közlik, hogy őket le akarták rázni.

Vagy össze kell veszni mindenkivel (nem is rossz megoldás), vagy csikorgó fogakkal, de tűrni kell, a realitást úgysem hiszi el senki, az kívül esik a buborékon.

Tegnap már odáig fajultak a dolgok, hogy harmincan is kérdezték, mit lehet tenni a megosztási tilalmak ellen. Ha én azt tudnám, okos ember volnék. Ki kell várni, míg lejárnak. De hát igazságtalan... Igen, az. Tudom. Sőt, nekem már évekkel ezelőtt is voltak időnként ilyen értelmetlen korlátozásaim – ideig-óráig. Sajnos azt nem mondhatom, hogy

„Lépj be a saját neveddel, de jelszónak azt írd, hogy „kuruzsu, pimpó, bakmacska”, közben köpj ki a bal vállad fölött és hints sót a sarkadra, akkor elmúlik”

pedig a legtöbben valami ilyesfajta, azonnali megoldást, receptet szeretnének. Ilyen nincs. Nem is lesz. De mi okozza ezt az ostoba helyzetet?

Fogalmunk sincs, a Facebook Menlo Park-i központjából még a Tiltott Városnál is kevésbé szivárognak ki hírek – ami mégis kijut, az azért kerül ki, mert szándékosan kiszivárogtatják. De erről a korlátozás-hullámról semmiféle madarak nem csiripelnek. Maximum a közösségi oldallal kapcsolatos egyéb hírekből következtethetünk arra, hogy mi történik.

Azokból meg három-négy van, ami kapcsolatban állhat a jelenséggel. Az első, mely szerint mégsem darabolják fel a céget és ennek következtében felugrott a részvények árfolyama a csillagos égbe, nem igazán műszaki jellegű, az ellenkezője jelenthetné technikai szempontból az igazán rosszat, ez nem.

A második már érdekesebb, az a cég egy halva született kísérletéről számol be. Szűrni próbálják ugyanis a káros, erőszakos tartalmakat, ami eleve lehetetlen, mert mindenkinek más az erőszak-toleranciája. Algoritmust nem is lehetne írni erre, hiszen ugyanaz a nénike, aki majdnem szívrohamot kap egy horrorfilmtől szombat este, másnap lazán elvágja a vasárnapi ebédbe szánt tyúk nyakát, és a gépi intelligencia ezt képtelen volna értelmezni. A fordítottját szintén, de nem is érdemes elemezni: az a lényeg, hogy a cég jó szokása szerint áttolja a felelősséget a felhasználókra. Egy új funkcióban a felhasználók jelezhetik a Facebooknak, ha egy ismerősük erőszakos, káros tartalmat oszt meg, másfelől pedig segítséget kérhetnek és kaphatnak a cégtől akkor, ha ők láthatnak ilyen bejegyzést. Hogy még egy csavar kerüljön a történetbe, ugyanebben a funkcióban lehet jelenteni, ha egy ismerős radikalizálódik, „extrémistává” válik, ami megint értelmezhetetlen a kertvárosi Amerika határain kívül. Magyarországon meg pláne az: nálunk mindenki veszélyes radikálisnak tart mindenki mást. Ha egy ilyen funkció elkezd rosszul működni, az viszont már okozhat tömeges zavart.

Sőt, lehet köze a dologhoz a két hete beharangozott és a csoportokba szánt konfliktuskerülő, kommentlassító lehetőségnek is. Mindenki ismeri a jelenséget, amikor egyszerre több százan támadnak egy posztra, amit valamiért felháborítónak találnak. A szerző – akit esetleg félreértettek – nem is tud védekezni, mert képtelenség másodperceken belül száz kommentre külön válaszolni, pedig azt várnák el. Kialakul a verbális lincshangulat – ezt előzné meg az említett kommentlassító, amit a csoportadmin aktiválhat: a gyakorlatban az annak a digitális megfelelője, hogy „mielőtt bármit mondanál, számolj el tízig”. Kellemetlenebb, hogy az egészhez hozzáadták a Conflict Alert nevű, mesterséges intelligenciát használó technológiát, ami elvileg jelzi a vitás helyzeteket, kommentháborúkat. Csak hát az sem egyértelmű, mi a vita... szóval az újításnak több kára lehet, mint haszna. Ennek a rossz működése is okozhatja a korlátozásokat.

Mi több, ott van az orrunk előtt, három napja jelent meg a „Menü” gomb, ami az asztali gépeken az eddig külön helyeken található funkciókat tömöríti (jobb felső sarokban kilenc pötty, négyzet alakban). Ez is működhet rosszul. Három ekkora változtatás rövid idő alatt pedig már szinte garancia egy ennyire bonyolult és nagy rendszerben, hogy valami el fog csesződni.

Nem először és nem is utoljára.

Tetszenek emlékezni a két évvel ezelőtti tiltáshullámra? Az valóban kemény volt. Akkor sok ezer magyar (és még több ezer külföldi) felhasználó profilját tiltotta a közösségi oldal, minden különösebb indoklás nélkül. Tehát nem korlátozták őket ebben-abban, mint most, hanem megszűnt a profil. Be sem léphetett a felhasználó. Máig nem tudunk biztosat az okokról, én arra tippelnék, hogy akkoriban zajlott egy álhír- és álprofil-ellenes hadjárat az oldalon, aminek a szűrőjét valami kis okos túl érzékenyre állította. Az akkor tiltott fiókok legnagyobb részét szép csendben visszaadták, ha nem is mindegyiket, de lám: volt már nagyobb tömeges hibajelenség is a mostaninál.

Nem volnánk Magyarország, ha nem lett volna azonnal biztos mindenki abban, hogy vagy a kormány, vagy Soros György tiltatta le az ő mérhetetlenül értékes fiókját. Műszaki szempontból mindkét fél túlbecsülte a másikat, sem a kormányról, sem Sorosról nem tételezem fel, hogy egyáltalán képesek volnának egy ilyen jellegű probléma előidézésére, a megoldására főleg nem, de – eszükbe sem jutna. A magyar felhasználó alaposan túlbecsüli a saját digitális tevékenységének a jelentőségét. És nem lát tovább az ország határánál. Nem is akar, ő, kérem, forradalmár (vagy fülkeforradalmár), ő fontos ember, őt üldözik! Hát, nagyon rég volt az már, hogy komoly megmozdulást szerveztek a Facebookon akár a kormány ellen, akár mellette, a netadós tüntetés volt talán az utolsó ilyesmi. De a kormány mostani, techóriások elleni propagandája az akkori vitákból táplálkozik máig.

Azért veszem elő ezt a történetet, mert jelenleg is ezt tapasztalom. A kormánypárti korlátozottak biztosak a sorosista beavatkozásban, hiszen minden korlátozott ismerősük kormánypárti, ellenzéki oldalon ugyanezért biztosak abban, hogy a Facebook a magyar kormány szolgálatába állt, hiszen nekik meg minden korlátozott ismerősük ellenzéki. Annyira kezd elfajulni a helyzet, hogy már terjed is mindenféle formában, szövegesen is, mémben is:

„Orbánék egy kínai kémprogram segítségével magyar ellenzékiek, civilek ezreit tiltják le és blokkolják a közösségi oldalakon”.

Hát, ez bizony nagy szamárság. A kínai kémprogramot nem tudom, honnan vették, Kínából biztos nem, de ehhez a magyar kormánynak semmi köze. Olyan, amilyen, kevés disznóság van, amit ne követnének el, rossz érzés is védeni őket, de ebben az egyben speciel ártatlanok. Hiszen ugyanez a jelenség tapasztalható Romániában is, román anyanyelvű felhasználók ugyanilyen korlátozásokra panaszkodnak: azt is Orbánék csinálják? És a kormánypárti felhasználókat is ők tiltják? Arról már nem is szólva, hogy be vannak oltva technika ellen: ha ártani akarnának a Facebooknak, az lenne a maximum amire képesek volnának, hogy kihúzzák a szervereket a konnektorból. Szóval ez teljes képtelenség, tudom is, ki indította el, nem az első rossz ötlete ez, nem mondom meg a nevét, de maradjunk annyiban: több az illetőben az indulat, mint az értelem. Az a kínos, hogy aki továbbadja ezt a szamárságot, azt megtámadhatják, őt meg nem bántja senki, mert földrajzi okokból nehéz volna.

De miért terjedhet egyáltalán egy ilyen ostobaság? Mert mindenki a saját véleménybuborékjában él. A kormánypártinak kormánypártiak az ismerősei, az ellenzékinek ellenzékiek, a kormánysajtó hetente telesírja az online teret azzal, hogy őket tiltják, és nem tudnak vagy nem akarnak tudni arról, hogy a független vagy ellenzéki lapokat pont ugyanúgy tiltják: itt mindenkit csak a saját fájdalma, nyomora érdekel, rajta kívül senki másnak nem lehet baja, akinek mégis lenne, az hazudik, csal és festi magát. Ilyenformán bármilyen manipulációs kísérletet sikerrel el lehetne végezni a magyar Facebook-felhasználók valamely rétegén, csak az kéne legyen a lényege, hogy a szemben álló csoporttal ne legyen semmiféle kommunikációja a célcsoportnak.

Szóval, összegezzük, amit tudunk.

Tehát a Facebook megint pocsékul működik. Mi következik ebből?

Az, hogy a politikás magyar emberek már megint egymást marják emiatt.Mert olyan nincs, hogy ne legyen hibás ezért valaki. És csakis az lehet a vétkes, akit egyébként sem szeretünk.

Hogy semmi köze a gondhoz sem egyik, sem másik félnek?

Az meg kit érdekel?

És, míg ez a vita eldől, addig is hibáztassuk a sajtót, azzal nagyot tévedni nem lehet.

Ennyit tudtam tenni a probléma mibenlétének tisztázása érdekében, ez is felesleges volt – senki sem hisz majd nekem.

Nem elég politikus, amit mondok.

Szele Tamás