Ma is Afganisztánnal foglalkozunk, és ez előreláthatón így lesz még egy darabig: a tálib hatalomátvétel egészen új helyzet elé állította a világot, és bele fog telni bizonyos időbe, míg rájövünk, hová tegyük őket. A friss hírek szerint úgy néz ki, tökéletesen meg fog felelni a régi helyük a fanatikus, agresszív szélsőségesek polcán, oda valók.
A „toleráns, megváltozott tálibok” legendáját amúgy sem volt könnyű elhinni. Annyiban igaz, hogy ezek már valóban nem (mind) AK–47-essel hadonászó földművesek, nagyon sokat tanultak a politikáról, diplomáciáról, az üzletről, az online technológiákról vagy a közösségi kommunikációról, de a természetük kicsit sem változott meg, az megmaradt a még oly csinosan felvitt máz alatt is olyannak, amilyen mindig is volt. És azért szükségük van a gépkarabéllyal hadonászókra is, végső soron azok biztosítják a hatalmukat. Nagyon szépen hangzottak az első napok ígéretei – közkegyelem (a közalkalmazottaknak), a női jogok tiszteletben tartása (de kizárólag a vallási joggal összhangban), a távozni kívánók elengedése (mennének ők, csak nincs mivel, kevés a repülőgép és ami jár, az sem főként menekülőket szállít, hanem a nyugati országok állampolgárait) – de elmúltak az ünnepek, a csoda három napig tartott és nem is volt igazi csoda, megkezdődtek a dolgos és erőszakos hétköznapok.
Tegnapi híradások szerint hiába ígérték meg, hogy bárki szabadon elhagyhatja az országot, a Guardian mégis arról számol be, hogy a kabuli reptérre vezető úton, az ellenőrzőpontok személyzete erről mintha nem értesült volna: nőket, gyermekeket vernek vissza korbáccsal, az iratellenőrzések során is akad, akit erőszakkal visszafordítanak, sőt, olyan felvétel is megjelent, amelyen a várakozók feje fölé lőnek sorozatokat.
Mi több, vasárnap óta tizenkét ember vesztette életét útban a kabuli repülőtér felé, akár azért, mert megölték, akár azért, mert a tömegben agyontaposták. Erről maguk a tálib hatóságok számoltak be, akik felszólították a repülőtér körül csoportosulókat, hogy ha nincsenek irataik, hagyják el a területet.
Itt hívnám fel az „afgán menekülthullámtól” rettegők figyelmét arra, hogy a félelmeik pont ezért alaptalanok: az ország összes határátkelője a tálibok ellenőrzése alatt áll, de ha egyáltalán nem őriznék a határokat, még akkor is lehetetlen volna egyáltalán elindulni Afganisztánból bárhova, hiszen minden közúton ott vannak ezek az ellenőrzőpontok. Felesleges dolog tömeges meneküléstől tartani: ezt maguk a tálibok előzik meg, bár érdekes érzés lehet egy platformra kerülni velük.
De a politikai ellenvéleményeket sem kedvelik az ország régi-új urai. A HVG szerint:
„Koszt városában állítólag tüntetőkre lőttek és többen meghaltak, miután a demonstrálók levették a tálibok fehér zászlaját, és kicserélték az afgán lobogóra. A Reuters szerint Dzsalalabadban legalább hárman meghaltak és tucatnyian megsebesültek, amikor a tálibok tüzet nyitottak a tüntetőkre.”
A dzsalalabadi esetről más forrásaink is vannak, például a New York Times, ott valamivel részletesebben mutatják be a történteket:
„Az északkeleti Dzsalalalábád városában a tiltakozás nyilvános megnyilvánulására erőszakkal válaszoltak. A tálib katonák a tömegbe lőttek, és megverték a tüntetőket és az újságírókat.
A tálibok négy nappal korábban különösebb harc nélkül vették át az irányítást a város felett, amely Kabultól keletre, a Pakisztánnal közös fő határátkelőhely közelében található kereskedelmi központ, miután a helyi vezetőkkel egyezséget kötöttek. Ezen a héten a tálibok nagy számban járőröztek a városban az időközben megszűnt rendőrségtől lefoglalt kisteherautókkal.
A kockázatok ellenére több száz tüntető vonult végig a fő bevásárlóutcán, fütyülve, kiabálva és az Afgán Köztársaság nagy zászlóival. A tálib harcosok a levegőbe lőttek, hogy szétoszlassák a tömeget, de a tüntetők nem oszlottak fel – mutatták a helyi hírközlő eszközök által sugárzott videók.
Amikor ez nem sikerült, a harcosok erőszakhoz folyamodtak. Az Al Jazeera szerint legalább két ember meghalt és egy tucatnyian megsebesültek.” (New York Times)
Figyelemre méltó, hogy mindkét tüntetés esetében a zászló volt a hektikus pont, igen, ugyanis a tálibok nem az ország eddig hivatalos lobogóját használják. Ez hangsúlyozza a különállásukat a korábbi kormányzattól, de az államszervezettől – vagy inkább a szervezett államtól? – is. Képzavar volna azt mondani, hogy a régi afgán zászló „vörös posztó” a szemükben, de mindenképpen nagyon idegesíti őket. Valószínűleg tehát ez lesz azok jelképe, akik ellenük szegülnek.
A szimbolikus politizálás terén eldönthetetlen, hogy szándékosan tettek riasztó gesztust vagy hatalmasat tévedett egy vidéki és nem túl okos parancsnok: mindenesetre sikerült pont Bámijánban ledönteniük Abdul Ali Mazarinak, a siita hazarák nagytiszteletű politikusának, katonai vezetőjének szobrát. Hogy miért jelképes hely Bámiján? 2001-ben ott robbantottak fel két hatalmas és 1500 éves Buddha-szobrot, ez az eset a kultúrkincsek értelmetlen, fanatikus elpusztításának a szimbólumává vált világszerte. Úgy látszik, a tálibok hagyományosan Bámijánba járnak szobrot dönteni.
Ami a női jogokat illeti, azokat a maguk módján garantálják – jelenleg éppen azzal van elfoglalva a győztes hadsereg néhány alakulata, hogy Kabul közterületein minden nőket ábrázoló képmást felismerhetetlenné tegyen. Feledhetetlen látvány a hölgyek fotóit a szépségszalonok cégtábláin festékszóróval lemázoló tálib, méltó párja korábban dodzsemező társainak.
Mondhatni ikonikus.
Különben mint kiderült, a múlt héten már végeztek ki fiatal hölgyet azért, mert nem volt hajlandó hidzsábot viselni – az eset még a múlt héten történt, amikor a tálibok elfoglalták Takhar tartomány északi városát, Taloqant.
Ellenben az kiderült, hogy – többek között – miért is ment olyan simán a hatalomátvétel. Például azért, mert átadták nekik. Kik adták át? Az előző kormány. És hol egyeztek meg ebben? Itt, nálunk, a sarkon, Belgrádban...
Mint azt Ivica Dacic a szerb képviselőház elnöke, korábbi külügyminiszter elmondta a Szabad Magyar Szó értesülései szerint:
„Amíg ő külügyminiszter volt, Belgrád háromszor szervezett béketárgyalásokat Afganisztán hatóságai és a tálibok között. Ezt a tárgyalások egyik szervezője megerősítette az N1 számára, illetve a hírportál exkluzív fotókat is kapott ezekről a találkozókról.
Most, hogy egész Afganisztán tálib kézre került, Dačić felfedte a történteket.
„A mai napig nem beszélhettem erről sehol, mert megegyeztünk, hogy titokban tartjuk” – mondta Dačić.
Vagyis, azt tartották titokban, hogy a most elesett afgán kormány tagjai és a tálibok képviselői először 2019-ben tárgyaltak közösen, méghozzá Belgrádban.
„Háromszor tárgyaltak itt, azonban a nagyhatalmak erre azt felelték, hogy ők ezt inkább Katarban, vagy Dohában szervezik majd meg. Láthatjuk ennek az eredményét…” – kommentálta a volt külügyminiszter.” (Szabad Magyar Szó)
Akkor ez lehetett a majdnem vértelen villámháború titka: megegyeztek a felek előre, sőt, még azelőtt, hogy a nagyhatalmak elrendezték volna a találkozójukat. Így nem kunszt, így tulajdonképpen fegyvertelenül és teveháton is bevonulhattak volna Kabulba a mostani vezetők. Nem diadalmenetet látott a világ, hanem színjátékot?
Netán nem is olyan dicsőséges az a hadsereg?
Vagy dicső, vagy nem, de most bajban van. Nem véletlenül szenteltem én akkora – egyesek szerint felesleges – figyelmet tegnapi írásomban a tálibokhoz került katonai repülőgépeknek, helikoptereknek és drónoknak. A nyugati világ egy része komolyan aggódott a rossz kezekbe kerülő „csúcstechnológia” miatt, persze hamar kiderült, hogy erről szó sincs ebben az esetben. Nem csak azért nincs szó, mert a légierő nagyobbik része elmenekült az országból még időben, hanem azért is, mert Afganisztán eleve nem kapott komoly, fejlett légi harceszközöket, amiket pedig mégis kaptak, azok inkább képviselték a hetvenes-nyolcvanas évek technológiai szintjét, mint a mait. Ámde ezeket sem tudják használni!
Kabaréba illően indokolta Vahidulla Hasimi magas rangú tálib tisztségviselő, hogy miért kérik a régi hadsereg tagjainak jelentkezését fegyveres erőikbe. Szükség van rájuk, ugyanis:
„Pilóták nélkül nem tudnak mit kezdeni a megszerzett katonai repülőkkel és helikopterekkel, ebben pedig a régi hadseregben szolgálók tudnának segíteni.”
Hát, nem hiszem, hogy tolongani fognak, hiszen már a korábbi kormányerőknek is gondot jelentett a légierő üzemeltetése, Afganisztánban mindig kevés volt a pilóta. Legalábbis az afgán pilóta: oroszban vagy amerikaiban szezontól függően, de nem volt hiány.
Végezetül egy magyar vonatkozású, jó és friss hír: ma hajnalban megérkezett a németországi Frankfurtba az 26 magyar állampolgár, akiket Afganisztánból menekítettek ki repülőgéppel. Ugyancsak ma hajnalban szálltak fel Magyarországról azok a repülőgépek, amelyek a még mindig Afganisztánban lévő magyar civilekért és azokért az afgánokért mennek, akik a magyar csapatokat korábban segítették. A gépek Üzbegisztán érintésével érkezhetnek meg Kabulba. Ezt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, külügyminiszter-helyettes jelentette be.
Eddig tartottak a mai hírek Tálibisztánból (ha az ország eddigi zászlaját nem akarják az új urak megtartani, nem látom be, miért tartanák meg a nevét), és ezekből egyelőre az a tanulság, hogy ezek a tálibok nem újak, mert új tálibok nincsenek is.
Csak a régiek kupálták ki magukat. De különben maradtak, akik voltak.
Szele Tamás
