Afganisztánról lesz szó továbbra is. Biden elnök tegnap nagy és jelentős beszédben magyarázta el a megmagyarázhatatlant, melynek érveit tekintetbe kell vennünk, viszont egyes szempontokat figyelmen kívül hagyott, és akadt olyan gondolata is, amely kissé ellentmond a tényeknek. Mindeközben Északon dörögnek a fegyverek Kabulban tombolnak a tálibok.

De kezdjük az elnöki beszéddel, mely kíméletlenül hosszú, de csak sikerült átrágni magamat a kásahegyen. Dióhéjban: Biden nem hazudik benne egy szót sem, csak éppen nem mond el mindent. Viszont a saját álláspontját hibátlanul levezeti, ezzel is bizonyítva, hogy teljes sületlenség az a jobboldalon makacsul visszatérő pletyka, mely kétségbe vonja szellemi képességeit. Hogy nem mindenben értek vele egyet, az más kérdés: de az értelmi képességeivel a világon semmi baj nincs, sőt.

Egyszerűen bizonyítja a kivonulás szükséges voltát:

„Elődöm, az előző elnök megállapodást írt alá a tálibokkal, hogy az amerikai csapatokat május 1-jéig kivonják, alig néhány hónappal a beiktatásom után. Ez nem tartalmazta azt a követelményt, hogy a tálibok együttműködő kormányzati megállapodást dolgozzanak ki az afgán kormánnyal, de tavaly engedélyezte 5000 fogoly szabadon bocsátását, köztük volt a tálibok néhány prominens vezetője, akik közül néhányan most vették át az irányítást Afganisztánban.”

Ez szó szerint így van, és hatalmas hiba volt Trump részéről ezt aláírni: de mivel az ő gondolkodása azon logika mentén zajlott mindig is, melyet maga a Mindenható sem képes követni (mert nem Tőle való), sosem fogjuk megtudni, mi vitte rá erre az orbitális ostobaságra – vagy, ha már itt tartunk az összes többire.

„Az előző kormány által kötött megállapodás szerint, ha tartjuk magunkat a május 1-jei határidőhöz, amelyet az egyezmény kijelölt, a tálibok nem támadnak meg egyetlen amerikai egységet sem, de ha maradunk, akkor minden megegyezés érvényét veszti.

Így egyszerű döntés előtt álltunk: Vagy teljesítjük az előző kormány által vállalt kötelezettséget, és elhagyjuk Afganisztánt, vagy azt mondjuk, hogy nem megyünk el, és újból több tízezer katonát küldünk vissza a háborúba. Választhattunk a távozás és az eszkaláció között.”

Ez is igaz, amint az is, hogy látható: a két évtizedes amerikai jelenlétnek csak katonai haszna volt, az is inkább az első évtizedben, onnantól kezdve viszont értelmetlen veszteségekkel járt első sorban emberéletekben, másodsorban anyagi szempontból. Biden a beszédében többször is hangsúlyozza ezt, és mondom, igazat szól. Hangsúlyozza az evakuáció eredményeit is, természetesen a hibáit már nem említi, itt kissé átcsúszik a túlzásba, ugyanis azt mondja:

„A történelem során egyetlen ország sem tett többet egy másik ország lakosainak légi úton történő kiszállításáért, mint mi. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy még több veszélyeztetett embernek segítsünk elhagyni az országot. És még messze nem végeztünk.”

Ha csak légi útról beszélünk, akkor ez igaz. De ha általában tekintjük az evakuációs műveleteket, akkor a britek 1940-ben a Dynamo hadművelet során 338 226 (198 229 brit és 139 997 francia nemzetiségű) szövetséges katonát menekítettek ki Dunkerque térségéből. Igaz, hogy vízi úton, igaz, hogy jelentős veszteségek árán, igaz, hogy rövidebb távon, az is igaz, hogy a nehézfegyverzetet hátrahagyva – az azért most is ott maradt, bár messze nem annyi, amennyit a közösségi oldalakon terjedő mémek sugallnak – de volt már hasonló méretű akció a történelemben. Csak nem légi. Légi úton folytatott gyors menekítésre a legkomolyabb korábbi példa Izrael Salamon-hadművelete, melynek során 14 500 embert mentettek i a polgárháborús Etiópiából, harmincnégy géppel, negyvenegy úttal. Ennél a mostani evakuáció tényleg majdnem tízszer nagyobb volumenű volt. De hagyjuk ezt, most érdekes fordulat következik:

„Ez egy új világ. A terrorfenyegetettség az egész világon, Afganisztánon túl is egyre nagyobb méreteket ölt. Szomáliában az al-Shabaab, Szíriában és az Arab-félszigeten az al-Kaida társszervezetei, Szíriában és az Arab-félszigeten pedig az ISIS, amely kalifátust próbál létrehozni Szíriában és Irakban, és Afrikában és Ázsiában is társszervezeteket hoz létre. (…) Fenntartjuk a terrorizmus elleni harcot Afganisztánban és más országokban. Csak nem kell ehhez szárazföldi háborút vívnunk. Rendelkezünk az úgynevezett horizonton túli képességekkel, ami azt jelenti, hogy a terroristákra és a célpontokra amerikai alakulatok bevetése nélkül is lecsaphatunk – vagy nagyon keveset kell igénybe vennünk, ha szükséges. Ezt a képességünket éppen a múlt héten mutattuk meg. A távolból lecsaptunk az ISIS-K-ra, napokkal azután, hogy 13 katonánkat és több tucat ártatlan afgán embert meggyilkoltak.

És az ISIS-K-nek üzenem: Még nem végeztünk veletek.”

Ezeket a gondolatokat érzem a beszéd lényegének. Ugyanis itt Biden elnök kimondatlanul, bár, de kijelöli az ellenséget – az al-Shabaabot és az Iszlám Államot – de a tálibokról nem ejt szót. Velük nincs dolga, velük megegyeztek. Márpedig ez Keleten nem így működik. Afganisztánban főleg nem, ott nincs örök egyezmény, de még tartós sem, minden paktum addig tart, míg mindkét félnek érdeke azt betartani, esetleg addig sem. Ha Trumpnak hibája volt elrendelni a – nézetem szerint idő előtti – kivonulást, Biden hibája az, hogy a tálibokat partnernek tekinti. Most egy (rövid) ideig lehetnek ők a „jó” militáns fundamentalisták, fanatikusok, szemben a kijelölt „rossz” fanatikusokkal. Míg ki nem derül, hogy mindegyik egyforma, és nincsenek régi meg új tálibok, csak tálibok. Ugyan Biden szavai között akad egy mérsékelten gyanakvó mondat is:

„Mi nem csak a szavukra, hanem a tetteikre is figyelünk, és van ráhatásunk arra, hogy biztosítsuk a kötelezettségvállalásaik betartását.”

de ennek a ráhatásnak egyre kevesebb a kényszerítő ereje, most már közvetlen védelmet senkinek sem tudnak nyújtani. Az ISIS-K elleni aktív harc afganisztáni jelenlét nélkül csakis tálib segítséggel, mondhatni tálib szövetségben elképzelhető. Itt lesz érdekes a magyar szerepvállalás is, hiszen a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium azt közölte az Index kérdésére, miszerint:

„A NATO-csapatok Afganisztánból való kivonulása felvet több súlyos kérdést is Afganisztán és Európa jövőbeli biztonsága szempontjából is. Ezek közül legsúlyosabb a terrorizmus térnyerése miatti újabb migrációs hullámok veszélye. A terrorveszélyt és a migrációs hullámok kialakulását meg kell akadályozni. Az ehhez szükséges lépésekről jelenleg egyeztetések zajlanak, a döntés azonban nem született meg.”

Tehát nem kizárt egy újabb magyar katonai misszió lehetősége Afganisztánban, kifejezetten terrorellenes jelleggel. Lesznek még nekünk szövetségeseink a tálibok... Ami a migráció megelőzését illeti, azzal baj lesz, mert ahhoz a tálib rendszert kéne megdönteni.

Innentől hagyjuk Biden beszédét, mert a napi hírekkel is foglalkoznunk kell. Illetve, annyiban ne hagyjuk, hogy nézzük meg, mit szóltak hozzá Afganisztánban? A kabuli vezetés – saját magához és a tőlük elvárhatóhoz képest – mérsékelten ünnepelte meg a kivonulás végét, de vidéken, például Hoszt városában semmi akadálya nem volt a fiestának, meg is tartották: a felvonuló tömeg a hősi halottakat kigúnyoló, a szövetséges hatalmak lobogóival borított üres koporsókat hurcoltak végig az utcákon.

Mindeközben a Tolo News arról tudósít, hogy a tálib vezetés igyekszik meggyőzni az ENSZ tagállamait: nyissák újra kabuli követségeiket. Ennek tényleg ez a legjobb módja, nem mondom – újból látnunk kell a tálib szervezetlenséget és következetlenséget. Mindenesetre ennek fényében sajátos humora van annak a hírnek, mely szerint Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter kedden felszólította a Nyugatot, hogy működjön együtt a tálibokkal Afganisztánban. Sőt, azt mondta Heiko Maasnak, a német diplomácia vezetőjének, hogy nyugodtan megbízhatunk az ígéreteikben. Azonnal meg is fogunk, amint koporsósra lesz szükségünk, addig azonban nem.

Ezalatt Ben Slater, aki korábban a többek között brit diplomáciai alkalmazottként nagykövetek testőre volt, de visszavonulása után Afganisztánban indított logisztikai-biztonsági vállalkozást, arra készül, hogy mivel sem ő, sem alkalmazottai nem kapták meg a brit kormánytól az ország elhagyásához szükséges vízumot, szárazföldi úton hagyja el az országot, és még négyszáz embert is magával visz, közöttük ötven női alkalmazottját. Mint a Telegraphnak nyilatkozta: „Ez hosszú kirándulás lesz”. Drukkoljunk nekik – és annak is, hogy ha sikerül a vállalkozása, filmesítsék meg. Méltó volna rá, akárcsak az Ananász Expressz.

Kabulban látszólag nyugalom van, megnyitották az iskolákat, egyes üzleteket és néhány nagyobb bankfiókot is – lévén azonban, hogy az országban nincs készpénz, a banknyitásnak annyi értelme van, mint Ceaușescu Romániájában a hentesboltoknak volt. Minden kampó üresen villogott, de nem lehetett bezárni őket, akármekkora is volt a húshiány, mert akkor bemondja a Szabad Európa a hírt. Az emberek be-benéztek, megkérdezték, mitől üres ez a ruhatár... de Kabulban nem érdemes viccelni, mert azt is kivégzik, aki tréfálkozik, azt is, aki nevet rajta.

Például az első áldozatok között volt Nazar Mohammad humorista, aki még kivégzése előtt is vicceket mesélt a hóhérainak, és azok nevettek is rajta – aztán főbe lőtték. A logika azt mondaná, hogy utána egymást is ki kellett volna végezniük, hiszen nevettek, de erről nincs tudomásunk, és a logika sem kenyere a tálib fegyvereseknek. Azt viszont sértőnek érzem, hogy a Magyar Nemzet szegény Nazar Mohammadot még írásuk címében is „tálib humoristának” nevezte – hiszen, ha az lett volna, ki sem végzik. Ellenkezőleg, tálibellenes volt, de a Magyar Nemzet szerzőjének mindegy.

Északról ellentmondásos hírek érkeznek. Több összecsapás is zajlott a Pandzsir-völgyet körülzáró tálibok és az ellenállók között, tudunk egyről, ami tegnap zajlott, és hát vagy nyolc támadó tálib halálával zárult, az erről szóló hírt a Canberra Times közölte és megerősítette a Reuters, sőt, ami ennél több, maga Fahim Dashti, az ellenállók egyik szóvivője is. Ez a völgy nyugati kapujánál zajlott, és valószínűleg a védelem erejének próbálgatása lehetett a célja – a hét-nyolc elesettel szemben a védők közül ketten sebesültek meg könnyebben.

Kering egy hír egy összecsapásról a Khawak-hágónál, Andarabtól északra, a völgytől északnyugatra, melyre pár órával ezelőtt került volna sor, és melyben állítólag elesett ötven tálib fegyveres, további negyven pedig hadifogságba került, tehát megadták magukat – de erről semmi bővebbet nem tudunk, bár valószínűnek, de legalábbis elképzelhetőnek tűnik az eset.

Kellett azonban lennie egy harmadik, ezeknél komolyabb csatának is, melyről a National Interest című amerikai konzervatív közlöny számol be, és amelyet saját bevallása szerint mindkét fél megnyert. Afganisztánban ez nem lehetetlen, sőt: ez a dolgok megszokott menete. Mindenesetre a török közmédia riportja szerint – ne feledjük Ankara ismerte el először és eddig egyedül a tálib vezetést – arról tudósít, hogy

„A tálibok a völgytől délre fekvő Andarabból és a völgytől északra fekvő Badakhshanból támadták a völgyet. A tálibok szóvivői nagyrészt sikeresnek minősítették az offenzívát, és azt állították, hogy harcosai behatoltak a völgybe.”

Ellenben az ellenállók ezt cáfolják, szerintük senki sem hatolt be a völgybe, sőt. Nem lehet, hogy ez a hír egy korábbi konfliktusról szól? Nem, ugyanis

„Ali Nazari, az NRF külkapcsolatokért felelős vezetője azt tweetelte, hogy egy tálib támadást visszavertek, és a csoport számos páncélozott járművét megsemmisítették.”

Eddig páncélozott járművekről csak az ellenállók oldalán volt szó, ott is csak pár fotó erejéig. A National Interest írása különben azért fontos, mert végre számszerű – bár nagyon kevéssé pontos – információkkal szolgál az északiak erejéről, létszámáról. Eszerint:

„A Panjshir ellenállásnak a jelentések szerint 7000 és 20 000 közötti létszámú erői védik a völgyet, rendelkeznek nehéz felszereléssel és az afgán különleges erők, akik korábban a már megszűnt afgán nemzeti hadseregben szolgáltak, részben szintén közéjük álltak.”

Hát, ha a hétezer igaz, az sem jó hír a tálib vezetésnek, de ha a húszezer a valós szám – és ezek nem fegyverbe állt hegyi pásztorok, hanem kiképzett, edzett harcosok, komoly tapasztalatokkal a hátuk mögött – akkor vakarhatják a fejüket.

De egyelőre ott tartunk, hogy mindkét fél győzött, mármint saját véleménye szerint. Hát, nem lehet véletlen, hogy az Ezeregyéjszaka meséit is a közeli Perzsiában írták eredetileg, onnan terjedtek el az egész világon...

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás