Afganisztáni összefoglalónk következik, mint utóbbi időben minden nap: a helyzet bonyolult, és mintha senki sem a valódi problémákkal foglalkozna, kivéve a Pandzsir-völgyben harcoló feleket, nekik ugyanis tényleg az a legfőbb gondjuk, hogy életben maradjanak (az ellenállóknak ezen kívül még az is, hogy megőrizzék az autonómiájukat). Ezt meg lehet érteni.

Azt viszont nem, mihez akar kezdeni úgy általában a ma délután megalakuló új tálib kormány az Afganisztán nevű országgal. Az enyhén szólva is homályos. De lássuk előbb a kormányalakítás híreit, mert vannak, éspedig a kabuli Tolo News számol be róluk, meglepő pontossággal.

„A tálibok társalapítója, Baradar molla fogja vezetni a hamarosan megalakuló új afgán kormányt – közölték pénteken az iszlamista csoportjoz közel álló források.

Baradar, aki a tálibok politikai irodáját vezette, Mohammad Jakub molla, a néhai tálib társalapító, Omar molla fia, valamint Sher Mohammad Abbas Stanekzai csatlakozik majd hozzá a kormány vezető pozícióiban – közölte három egymástól független forrás.

„Az összes felső vezető megérkezett Kabulba, ahol az utolsó előkészületek vannak folyamatban az új kormány bejelentésére” – mondta egy tálib tisztviselő a Reutersnek névtelensége megőrzése mellett.

Hibatullah Akhunzada, a tálibok legfőbb vallási vezetője az iszlám keretein belül a vallási ügyekre és a kormányzásra fog összpontosítani – mondta egy másik tálib forrás.”

Akkor a papírforma látszik megvalósulni, Baradar minden Turf és bukméker szerint biztos befutónak számított, Jakub mollát sem lehetett kihagyni, és Stanekzai nevének felmerülése sem eget-földet megrázó szenzáció: az elmúlt hét folyamán többnyire ő nyilatkozott a kormányzatot és államformát érintő ügyekben, bár úgy tűnik, a szerepek még nem különültek el élesen a tálib felső vezetésben. Még nincsenek specialisták, mindenki egyformán nem ért semmihez. Azt már én teszem hozzá, hogy csodálnám, ha a hadsereg vezetése így vagy úgy nem Sirajuddin Haqqani kezébe kerülne. Aki részint már eddig is irányította a fegyveres erőket, másrészt pedig az egész tálib rendszert – ha nevezhető annak – átszövi a Haqqani-hálózat, annak a kezében van a kábítószer- és fegyverkereskedelemtől a terrorszervezetekkel fenntartott kapcsolatokig minden.

Rendben, tehát kormány lesz. És tessék mondani, állam is lesz?

 Az nem olyan biztos. Fegyveres erő, ami fenntartsa, még akad, sőt, a tegnap szép, nagy és ostoba díszfelvonulást rendeztek a tálib harcosok Kandahárban a zsákmányolt amerikai harci járművekkel, mely kiváló alkalmat adott a művelt világnak arra, hogy aggodalmaskodni kezdjen, bár ennek még nincs itt az ideje.

A felvonuláson ugyan látunk egy Black Hawk helikoptert a város fölött körözni, tálib lobogóval az oldalán – ezt az egyet voltak képesek beüzemelni, ugyanis nincs pilótájuk, egyelőre Afganisztánban ez „a” Black Hawk, mind az egy – de főként Humvee-kat és MaxxPro 4×4-es MRAP-páncélosokat meg teherszállító járműveket vonultattak fel. Baj ez? Persze, hogy baj, de nem akkora, amekkorának tűnik.

A tálib kézre jutott rengeteg amerikai lőszer és kézifegyver ügyében nem okoskodnék, de a járműveknek annyi hasznuk lehet rövid időn belül, hogy eladhatják őket, több nem. Miért is?

A harci repülőgépeket (már amennyiben a Super Tucano annak nevezhető) és helikoptereket rendszeresen karban kell tartani. Alkatrész-utánpótlás és leírások, szakemberek nélkül ez nem lehetséges, tehát még ha szereznek is valahonnan pilótákat, akkor is a tálib légierő lesz az egyetlen a világon, amely abban lesz érdekelt, hogy minél kevesebb repült órája legyen, ne használódjanak el az eszközei. A valóban rengeteg harcjárművet valamivel egyszerűbb karban tartani, de ezekhez sem lesz alkatrész: majd úgy járnak, mint máshol, ahol pénz nincs alkatrészre: előbb szétbontják az egyiket a fontosabb fődarabok kedvéért, aztán a másikat, pár év alatt leamortizálódik a „félelmetes” haderő. Megint más kérdés, hogy olyan komoly páncélos meg nem is maradt náluk, amit ne lehetne vállról indítható konzervnyitóval kilőni: az pedig olyan gyakori Afganisztánban, mint nálunk a légpuska.

De mégis, ha ezek a páncélozott járművek felvonulnak a Pandzsir-völgybe, mi lesz?

Az lesz, hogy nem mennek fel. Amiket Kandahárban láttunk, azok semmiképpen, Kandahár délen van, a Pandzsir-völgy északon, megközelíthetetlen helyen – közelebbről, mondjuk Kabulból persze küldhetnek páncélozott járműveket Maszúd ellen, de tegnapi hírek szerint olyanjuk nekik is van, csak náluk teljesen valódi, régi szovjet harckocsik fordulnak elő, komoly páncélzattal, még komolyabb tűzerővel. Hogy mennyi, azt nem tudjuk, de ne feledkezzünk meg a vállról indítható rakétákról sem. Elpazarolhatják a tálibok a frissen szerzett jószágaikat, legfeljebb ebül vész el, amit ebül szereztek.

Kandahárnak egy különös jelentősége mégis van. Állítólag ott él Hibatullah Akhunzada, a legfőbb tálib vallási vezető, akit ma az ország élére helyeznek, de a parádén senki sem látta. Meg úgy általában sem látta senki. Tekintve, hogy Omár mollah halálát a tálibok két évig képesek voltak titokban tartani, távolról sem bizonyos, hogy Akhunzada egyáltalán életben van. Már nem fiatal ember, és ott is pusztít a világjárvány, de ha elhunyt volna, mindenképpen ideális legfőbb vezető lesz belőle, mert így semmiképpen sem szólhat bele a dolgokba. Ez magyarázatot adna arra is, hogy miért nem lesz neki semmiféle feladata – de persze lehet, hogy mégis életben van, csak annyira szerény ember, hogy a legnagyobb győzelmek idején sem mutatkozik nyilvánosan. Mindez valószínűleg ma délután kiderül – vagy sem.

A tálibok győztek ugyan, de mivel céljaik nem világosak – lefogadom, hogy előttük sem azok – komoly problémákkal kell szembenézzen az új vezetés. A Pandzsir-völgyi ellenállást sem hanyagolhatják el, de ennél nagyobb baj, hogy bár bizonyos forrásokból jutottak annyi pénzhez, hogy beindítsák a legminimálisabb ellátást és egyes hivatalokban a munkát, az országot éhínség fenyegeti. Szintén a Tolo News írja, ENSZ-forrásokra hivatokzva:

„Ramiz Alakbarov afganisztáni különleges képviselő és humanitárius koordinátor-helyettes hangsúlyozta, hogy az ENSZ továbbra is elkötelezett az afganisztáni emberek segélyezésében, de több finanszírozásra van szükség ahhoz, hogy több millió afgánhoz eljusson, akiknek a túlélése a külföldi segélyektől függ.

Alakbarov szerint az öt év alatti gyermekek több mint fele szenved súlyos alultápláltságtól, és az állampolgárok egyharmada nem jut elegendő táplálékhoz – jelentették az ENSZ hírei.

„Rendkívül fontos, hogy megakadályozzuk, hogy Afganisztán további humanitárius katasztrófába süllyedjen, és megtegyük a szükséges lépéseket az alapvető cikkek biztosításához, amelyekre az országnak most van szüksége. Ez pedig az élelmiszer, az egészségügyi és védelmi szolgáltatások, valamint a nem élelmiszer jellegű cikkek támogatása azok számára, akiknek rendkívüli szükségük van rá” – mondta Alakbarov a fővárosból, Kabulból.”

Más források szerint – főleg, ha kemény lesz a tél, és annak ígérkezik – 18 millió afgán állampolgárt fenyeget az éhínség. Legalábbis ma ennyien szorulnak humanitárius élelmiszersegélyre.

A másik megkerülhetetlen probléma a nők helyzete.  

A tálibok azt mondják, hogy a nők számára engedélyeznek bizonyos szerepet a kormányhivatalokban, de ragaszkodnak ahhoz, hogy ennek ellenére nem nevezik ki őket magasabb pozíciókba, ami tovább növeli az afgán nők aggodalmait. Legalábbis Sher Mohammad Abbas Stanekzai szerdán azt mondta, hogy a nők dolgozhatnak, de nem kaphatnak magasabb kormányzati pozíciókat. A Tolo News szerint:

„Zabihullah Mudzsahid tálib szóvivő egy múlt havi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nők az iszlám elvei alapján dolgozhatnak, de nem közölt részleteket az ezzel kapcsolatos álláspontjukról.

„A nők a társadalom kulcsfontosságú elemei” – mondta Mudzsahid. „Folytathatják munkájukat az iszlám keretein belül”.

Egy másik tálib tekintély, Inamullah Samangani, aki a tálibok kulturális bizottságának tagja, azt mondta, hogy azok az afgán nők, akik vezetői képességekkel rendelkeznek, részt vehetnek a jövőbeli kormányban.

„A nők visszatérhetnek a munkájukhoz, miközben figyelembe veszik az iszlám saríát (törvényeket)” – mondta.”

Megint az ismert nevek szólaltak meg: Mudzsahid, Samangani és Stanekzai, és ha megfigyeljük, vigyáztak arra, hogy ne mondjanak semmi konkrétumot, csak csupa olyasmit, amiből nagy bajuk nem lehet. Régen erre a Lenin-idézeteket használták, most a Koránt, ha nem is ugyanazok az emberek, de a módszer azonos. A nők dolgozhatnak, ha ez megfelel a szocializmus vagy a saría elveinek... Ez persze nem nyugtatja meg az afgán nők millióit, tegnap Heratban tiltakozó tüntetést is rendeztek, a többi nagyvárosban kisebb gyűléseket tartottak.

A tálib rendszer ezzel a kérdéssel rövidesen szembe kell nézzen – de egyelőre a legégetőbb a Pandzsir-völgy helyzete. Ott mi újság?

Mi lenne? Lövöldöznek rendületlenül. Mikor tegnap, magyar idő szerint a kora délutáni órákban megjött a hír, miszerint elindult a tálibok „végső rohama” a völgy ellen, egy pillanatra meginogtam, és majdnem frissítettem az írásomat, de eszembe jutott, hogy korábban ugyanígy harangozták be az első akcióikat, és akkor napokig nem történt semmi érdemleges. Most történt ugyan, de végső rohamról szó sincs.

Mi egyébről lenne szó – megint győzött mindenki.

Népszokás ez azon a tájon. Szóval, arról van szó, hogy a tálibok valóban támadtak, nem tudjuk, mire mentek vele, de azt közölték, miszerint elfoglalták Shutul körzet központját, valamint 11, az ellenzéki erők által tartott előőrsöt. Sőt, végeztek 34 ellenállóval. Samangani barátunk erre fel már nyilatkozott is:

„Súlyos áldozatokat követeltek csapásaink az ellenzéki oldalon a tegnap esti hadműveletekben, valamint a ma reggeli összecsapásokban Shutul körzetében.”

Ettől kissé idegesek lettek az ellenállók, nekik sincs galambepéjük, és nyilatkoztak ők is.

„Az ellenzéki front egyik szóvivője, Fahim Dashti azt mondta, hogy az elmúlt négy nap összecsapásaiban 350 tálib harcos halt meg, és legalább 290-en megsebesültek. A tálibok visszautasították a számadatokat.

„Tegnap este a tálibok többször is megpróbáltak behatolni a Shutul körzetbe a Jabal Siraj hegységen keresztül, de kísérleteik kudarcba fulladtak, a holttestek a csatatéren maradtak, és csak 40 holttestet vittek magukkal” – jelezte Dashti.”

Akkor azért mintha a tálib veszteségek nagyobbak lettek volna egy tízes nagyságrenddel az ellenállók veszteségeinél... jó, de ismerjük a tálib kommunikációt, ők korábban képesek voltak azt is megünnepelni, ha egy ötven fős csapatuk megtámadott egy ötszáz fős amerikai alakulatot, megöltek néhány amerikai katonát és mind odavesztek – ez is ok volt nekik az ünneplésre, hiszen azt a néhány ellenséget mégiscsak semlegesítették. A saját veszteségeikről amúgy sem szoktak beszélni.

Kérdés, meddig tart ki a Pandzsir-völgy és milyen formában, de ki kell tartaniuk, mert tegnap kiderült: nincs hátországuk. Jobban mondva, nincs hová meneküljenek. Csütörtökig úgy volt, hogy Tádzsikisztán hajlandó befogadni százezer afgán menekültet szükség esetén – és a völgy lakossága tádzsik! – de Ramazon Rahimzoda belügyminiszter tegnap közölte, hogy nincs megfelelő infrastruktúrájuk, így százezer emberről szó sem lehet. Hogy átlássuk kicsit az arányokat: Tádzsikisztán az utóbbi években, tehát nem hetekben összesen háromezer afgán állampolgárságú menekült családot fogadott be, mintegy tizenötezer főt. Százezret már nem fogadnak, így Maszúdnak és a völgy lakosságának nem volna hova menekülnie, ki kell tartsanak ott, ahol vannak.

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás