Ha az ember mostanság Afganisztánról ír, úgy érzi időnként, hogy egy mókuskereket hajt: hiába megy, fut, rohan, hiába pörög a kerék, a világ körülötte egy helyben áll, semmi sem mozdul. A mai hírek például nagyon hasonlítanak a tegnapiakra, bár közelebbről megnézve őket ég és föld a különbség. Viszont maga a helyzet nem javul. Maximum romlik.

Kezdjük a kormányalakítás híreivel. Azt nem kell mondanom, hogy kormány természetesen még most sincs, mitől lenne? Attól, hogy megígérték? Az ország intézményrendszere – az a kevés, ami van – kezd recsegve-ropogva összedőlni, de ígérik, hogy úttörő becsületszóra, és tényleg, most már nemsokára istibizi lesz kormány. Aztán vagy lesz, vagy nem. Idézzük a kabuli Tolo Newst!

„A tálibok közölték, hogy a külföldi erők elhagyták az országot, és semmi akadálya nincs már a leendő kormány kihirdetésének, amit hamarosan meg is tesznek.

„Most egy teljesen független Afganisztánban élünk. Az új kormányt hamarosan megalakítjuk” – mondta Anamullah Samangani, a tálibok kulturális bizottságának tagja.

Bár Samangani nem árult el részleteket a leendő kormány felépítéséről és jellemzőiről, azt mondta, hogy az egy befogadó kormány lesz, és minden afgán állampolgárt képvisel majd.

Samangani új kormányra vonatkozó megjegyzései a pakisztáni ISI vezetőjének, Faiz Hamid altábornagynak a látogatása alkalmából hangzottak el, aki szombaton érkezett Kabulba magas rangú pakisztáni tisztviselőkből álló küldöttséggel. A pakisztáni média arról számolt be, hogy Hamid a tálibok meghívására érkezett Kabulba.

Közben politikai elemzők szerint a táliboknak érdemi kinevezéseket kellene fontolóra venniük a leendő kormányban.

„A felálló minisztériumok nagy részéhez egyszerűen szakemberekre volna szükségünk” – mondta Sayed Eshaq Gilani politikai elemző.”

Samangani, megint Samangani, mindenhol Samangani. Annak van egy pikáns mellékíze, hogy a fiatal tálib állam első magas külföldi vendége speciel nem más, mint a pakisztáni titkosszolgálat vezetője, de hát tudjuk, hogy Pakisztán nagy barátja volt a táliboknak mindig is. A szakemberhiány már komolyabb gond, ugyanis Afganisztánban abból soha nem volt elég, most pedig még az a kevés is elmenekült vagy bujdosik, aki akadt. Ha a tálibok ezt nem oldják meg, olyasmi helyzetbe kerülhetnek, mint Magyarország az ötvenes évek legelején, mikor Rákosi a semmiből ki kellett állítson egy politikailag megbízható államapparátust a régi szakértők nélkül, és pár havi gyorstalpalón képeztek mindenkit, gyárigazgatótól katonatisztekig. Az eredmény borzalmas lett: minden döntéshozó tökéletesen megbízható volt, csak mindegyik teljesen alkalmatlan is. Úgy látszik, most jött el annak az ideje Kabulban, hogy elkezdjék képezni saját intézményeikben a megbízható munkás- bocsánat, muszlim kádereket. Voltaképpen nincs is nagy különbség a kettő között, Leninből épp úgy nem lehet megtanulni, hogyan terem a rizs, mint a Koránból.

A táliboknak tehát kormányuk még nincs, külpolitikájuk viszont már van. Ez jelenleg úgy néz ki, hogy legfőbb szövetségesük Pakisztán – jó is, ha az embernek egy baráti atomhatalom a szomszédja! – és mindenki össze-vissza beszél. De szó szerint: Indiát például nem tudják hova tenni. Szerintem nem is kell, jól van a szubkontinens ott, ahol van, de tálib szempontból ez tarthatatlan állapot. A hatalomátvétel után egyik első dolguk volt az Indiával folytatott külkereskedelem befagyasztása, de két nap múlva Sher Mohammad Abbas Stanikzai már olajágat nyújtott feléjük és tárgyalásokat kezdeményezett. Most viszont megindult a nyilatkozatháború. Tegnap Suhail Shaheen szóvivő a BBC hindi nyelvű szolgálatának azt mondta:

„Muszlimokként nekünk is jogunk van felemelni a hangunkat a kasmíri, indiai vagy bármely más ország muszlimjaiért.”

Ellenben Anas Haqqani tálib vezető meg úgy nyilatkozott a CNN-News18-nak, miszerint:

„Kasmír nem tartozik a mi hatáskörünkbe, és a beavatkozás ellenkezik a politikánkkal.”

Egy pakisztáni székhelyű csatornának adott interjúban Zabiullah Mudzsahid másik szóvivő pedig sürgette Pakisztánt és Indiát, hogy üljenek le tárgyalni, hogy minden kérdést megoldjanak.

Miért ez az összevisszaság? Nos, a tálibok külpolitikájának első kimondott alaptétele, melytől a nemzetközi elismertséget várják, miszerint „soha nem fogjuk megengedni, hogy Afganisztán területéről bármely állam ellen támadás induljon.” Könnyű belátnunk, hogy a „bármely állam” kategóriájába beletartozik India is, csakhogy Narendra Modi kormánya bizony megfosztotta két évvel ezelőtt Dzsammut és Kasmírt a korábban alkotmányosan garantált autonómiájától, és a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy meglehetősen barátságtalanul bánik a muzulmán felekezetű lakossággal. A terület hovatartozása is vitatott: 1947-ben a kasmíri maharadzsa annyira késve döntött az Indiához és nem Pakisztánhoz csatlakozásról, hogy akkor már zajlottak a két állam között a harcok, és gyakorlatilag szétszakadt az országa. Jelenleg az egykori Kasmír 43 százalékát India, 37 százalékát Pakisztán ellenőrzi. És hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a régió 20 százaléka – jó részt alig lakható magashegyi területek – a hatvanas években Kínához került.

Valódi tálib dilemma: fel lehet lépni a kasmíri muzulmánok érdekében, felrúgva ezzel a külpolitikai alaptételt, avagy jobb a békesség, de akkor meg a hitbéli tételeket rúgják fel?

A másik hasonló dilemmát Hszincsiang okozza, ahol a kínaiak szintén hihetetlenül kegyetlen módon bánnak a muzulmán vallású ujgurokkal, akiknek két fő bűne az, hogy ujgurok és az, hogy muzulmánok. A Nagy Proletár Kulturális Forradalom ideje óta nagyon sokan menekültek Hszincsiangból Afganisztánba, ahol egy ostoba lakosságnyilvántartási módszer miatt máig „kínai menekültként” tartják őket nyilván, illetve ez áll az irataikban. Peking ugyan hűvös, de nem rosszindulatú közömbösséggel figyeli az új kabuli rezsimet, sőt, elsőként tárgyaltak velük, és a már említett alaptételért cserébe nagyjából elismerték őket, de most, mikor Kabul nagyon komoly anyagi gondokkal küzd, Pekingnek pedig bőven van pénze, könnyen megeshet, hogy egy közepes összegért cserébe Kína visszatoloncoltatja volt állampolgárait. Az Afganisztánban élő menekültek már szó szerint bujkálnak, a CNN hosszú riportban számolt be az aggodalmaikról.

Viszont az sincs kizárva, hogy valamelyik Haqqaniban, Samanganiban, egyéb hadúrban hirtelen erősebb lesz a Korán szava, mint a reálpolitikáé, és elkezdi támogatni a különben valóban létező ujgur szeparatistákat (bár mondjuk ők az elmúlt évek viharaiban az Iszlám Állam oldalára sodródtak, így most elvi alapon a tálibok ellenségei), és az borítja fel a tálib-kínai kapcsolatokat.

A tálib rezsim jelenlegi külpolitikája tehát a borzalmas és a katasztrofális között minősíthető, de mi a helyzet a belpolitikájukkal? Az, ha lehet, még pocsékabb. A női jogok kérdését most már nem hagyhatják figyelmen kívül, és ezzel kapcsolatban elkövettek tegnap egy hatalmas hibát. Szétvertek egy tüntetést, mégpedig könnygáz bevetése után puskatussal és vasrudakkal. A Times tudósítóját munka közben verték össze annyira, hogy utána öt öltéssel kellett összevarrni a fejbőrét, de másokat sem kíméltek. Mint arról a Tolo News még beszámol:

„Afgán újságírók és aktivisták egy csoportja szombaton Kabulban tartott tüntetést, amely azonban erőszakba torkollott, miután a tüntetők az elnöki palota felé akartak vonulni.

A tálibok könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, akik jogaik megőrzését követelték az új afganisztáni vezetés alatt.

A kabuli tüntetésen részt vevők többsége nő volt, és már második napja a város utcáin tiltakoztak.

A palotától keletre fekvő Pul-e-Mahmoud Khan területéről az elnöki palota felé vonuló nőket nem engedték közelebb, és a tálib különleges erők könnygázt vetettek be ellenük.”

Erről van hivatalos kommüniké is, Abdulhaq Imad tálib „médiaaktivista” azzal magyarázta a történteket, miszerint:

„A tüntetők az elnöki palota, a külügyminisztérium és a Szedarát palota felé tartottak, amelyek mind a biztonsági zónán belül vannak, és senki sem léphet be ezekre a területekre. A tálibok többször is megpróbálták megakadályozni őket, de végül kénytelenek voltak megakadályozni, hogy a nők a palota felé haladjanak.”

Vasrúddal és puskatussal, nők ellen, akik csak dolgozni, élni akarnak... eltöpreng az ember, hogy milyen úton is születhetnek a tálibok, mert úgy tűnik, nem a hagyományos módon jönnek világra. Akkor ugyanis szeretnék a nőket – de ezek szerint se anyjuk, se kedvesük, se lányuk nincs.

Különben fegyelem és kiképzés dolgában sem állnak a legjobban. A tegnapelőtt esti ünneplő sortüzek következtében – melyek a Pandzsir-völgy állítólagos elfoglalásának örömére dördültek el – legalább tizenhét tálib fegyveres vesztette életét az eltévedt lövedékektől, továbbá még negyvenegyen megsebesültek. Ez azért felér egy kisebb összecsapás veszteséglistájával. Voltaképpen egész jó módszer volna egyáltalán nem lövöldözni rájuk, csak kint tartani őket a völgyből és hagyni, hogy ünnepeljenek. Lassan, de biztosan végeznének magukkal.

És a völgyben mi van? Ha mi azt tudnánk, igen okos emberek volnánk. Az biztos, hogy el nem foglalták, de ezen kívül minden információ kétséges. Kabul szerint egyrészt már le is verték az ellenállást, másrészt dicsőségesen nyomulnak előre (ha már egyszer győztek, akkor minek?), az ellenállók híroldala, a Panjshir Observer – ilyen is van már tegnap óta – pedig nagy tálib vereségekről számol be:

„A tálibok tegnap este indították el legnagyobb offenzívájukat az Ellenállási Erők ellen a Pandzsir-völgyben. A hadműveletben több mint 7800 tálib harcos és legalább 300 jármű, köztük harckocsik vettek részt. Erre azután került sor, hogy a tálibok napok óta szórványosan támadják Panjshir és a szomszédos tartományok minden oldalát. A jelentések szerint az ellenállás egyik vezetője, Ahmad Massoud is a frontvonalban volt, ahol az ellenállók harcosait irányította.

Az NRF (Nemzeti Ellenállási Front) meg tudta tartani a pozícióit. Az offenzíva mindössze 4 órán keresztül tartott, amikor a tálibok veszteségei kezdtek elviselhetetlenné válni, teljes visszavonulásra kényszerültek, és erőink a Kabul felé vezető úton többször is rajtaütöttek rajtuk.

Több mint 450 tálib harcost megöltek és legalább 130-at elfogtak. A tálib vezetés Pandzsir-völgyben bevetett ágyútöltelékeinek mennyisége mutatja, hogy egyre jobban tartanak az Ellenállási Erőktől. Ez az offenzíva egy utolsó erőfeszítés volt az NRF szétzúzására, mielőtt a tálibok bejelentik az új kormány megalakulását Kabulban.

A harcok Pandzsir szinte valamennyi szomszédos területén folynak. Az elmúlt napokban és hetekben az NRF Baghlan, Kapisa, Parwan, Takhar és Badakhshan tartományok minden körzetét felszabadítottuk.”

Ne feledjük azonban: ez is propaganda, még ha a nekünk rokonszenves erők propagandája is. Árnyalja a képet az AFP-France24 ma reggeli tudósítása, mely szerint:

„A tálib harcosok mélyen behatoltak a Pandzsir-völgybe, az ellenállók saját állításuk szerint sakkban tartják az iszlamistákat, de elemzők arra figyelmeztettek, hogy nehézségekbe ütköznek.

A Pandzsirban kórházat működtető Emergency olasz segélyszervezet közölte, hogy a tálib erők elérték Anabah falut, ahol sebészeti központot működtetnek.

„Az elmúlt napokban sokan elmenekültek a helyi falvakból” - áll az Emergency szombati közleményében, hozzátéve, hogy továbbra is folytatják az orvosi ellátást.

„Eddig nem történt semmilyen beavatkozás a sürgősségi segélyszervezet tevékenységébe” – közölték.

„Kis számú sebesültet fogadtunk az Anabah sebészeti központban”.

Anabah mintegy 25 kilométerre északra fekszik a 115 kilométer hosszú völgyben, de meg nem erősített jelentések szerint a tálibok más területeket is elfoglaltak.”

Ami nem jelenti azt, hogy tartani is tudták a tálibok Anabahot, csak azt, hogy el tudták foglalni. Aztán lehet, hogy véres fejjel szaladtak haza és az is lehet, hogy nem. Még jó, hogy van helyben sebészet.

Összegzésképpen elmondható: a Pandzsir-völgyben még sokáig tartanak majd a harcok, változó eredménnyel, ellenben Kabul politikai törekvései minimum aggasztóak. Már most is azok, pedig még nincs is kormányuk, képzelhető, mi lesz, ha megalakul.

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás