Forgókínpad

Forgókínpad

Ahol az ember felmászik a fára...

2021. október 20. - Szele Tamás

Ahogy elnézem a dolgokat, be kell jelentenem nekem is, hogy október 23-án demonstratív módon nem megyek sehova és nem veszek részt semmiféle gyűlésen, mert ha nem teszek így, még rám szerveznek egyet és nézhetem magamat. Pillanatnyilag ugyanis valami komoly félreértés tanúi vagyunk, melyből a kormánysajtó elvárásai szerint akár konfliktus is származhat.

bekemenet_iranytuvel.jpg

Az eddig is világos volt, hogy lesz Békemenet. Szerintem Barnum rendezi, mert teljesen úgy reklámozzák, mint a cirkuszi előadásokat szokás, produkció, attrakció, világszám, ilyen még sosem volt, de nem is lesz, sőt, nincs is, ne hagyja ki senki, gyermekek és katonák féláron vehetnek részt, mindenki más ingyen, porondmester Csizmadia László, a lábával karikázik, a kezével citerázik, az orrával orgonázik, a fülével figurázik, a szemével gurgulázik, a szájával vacsorázik! (Remélem, Weöres Sándor megbocsát nekem ezért a kis idézetért).

Mi több, neves olasz és lengyel vendégművészek is várhatóak rá, ami kicsit ellentmond a másik elvárásnak, hogy tudniillik érkezzen a nagyérdemű babakocsikkal és karon ülő gyermekekkel, akinek nincs, béreljen, illetve el lehet tolni egy babakocsit Krakkótól vagy Milánótól Pestig, csak akkor még időben el kell indulni. Jaj, nagyon szépséges lesz, akárki meglássa.

Jó, de hol tartják? Egy hete tudjuk:

A Műegyetem elől indul, gyülekezés 13 órától lehetséges. Akik busszal érkeznek, a Budafoki úton parkolhatnak. Indulás 14 órakor a Szabadság híd – Vámház körút – Károly körút – Erzsébet tér útvonalon.”

Babakocsit tessék otthonról hozni, T–34-es harckocsi bérlése a Deák téren lehetséges, Molotov-koktélok kedvezményesen a CÖF-emblémával ellátott árusoknál, figyelje a védjegyet, vigyázat, hamisítják!

Az Erzsébet tér azért fontos, mert 15:30-kor a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út sarkán fog szónokolni Orbán Viktor, és hát kell egy fél óra, míg a Békemenet megteszi azt a macskakőhajításnyi távolságot a két helyszín között. Szép gyöngyen meg van ez szervezve, csak mintha mégsem lenne, ugyanis... ugyanis Kovács Zoltán tegnapi sajtótájékoztatóján, melyet a sajtó munkatársainak kizárásával tartott, a Békemenet indulását 14:00-ra tette, de ez nem túl nagy ellentmondás: gyülekező 13:00-kor, utána, törköly, szilva, barack, rövid próbát tart a Munkásőrség Központi Kórusa és 14:00-kor indulhatnak is.

Ellenben más nem emlékezik meg?

Dehogynem, és most jön az a kérdés, hogy a párhuzamosok milyen irányból merőlegesek a Békemenetre? Viszont melyik végtelenben találkoznak vele, ha metszik azt? Euklidész legyen a talpán, aki ezt a feladványt körzővel és vonalzóval megoldja. Vagy Bolyai.

Arról van ugyanis szó, hogy a Pesti Srácok és a 888 rettenetesen fel van háborodva, mert állítólag ellenzéki megemlékezés lesz a Békemenettől látótávolságban. Idézzük ékes szavaikat, előbb a 888-ból:

A gyurcsányista baloldal megint a tűzzel játszik. Tudják, hol készülnek ünnepelni október 23-án délután? Az Astoria és a Blaha Lujza tér között a Rákóczi úton, a Síp utca környékén. Egyutcányira a Kiskörúton is végighömpölygő Békemenettől. (…) Márki-Zay Péter avatta be a nyilvánosságot a gyurcsányisták október 23-ai tervébe az ATV-ben. Azt mondta: „A sebek begyógyítására nem lesz jobb alkalom, mint az október 23-ai közös ünneplés. Azt szeretnénk, ha a 106 közös jelölt, a hat párt és a civilek együtt ünnepelnének. A miniszterelnök-jelöltek mindegyike együtt, egymás kezét megfogva kiállna egy közös színpadra Budapesten szombat délután.

Csatlakozom ehhez, ennek szervezését már megkezdték, a területhasználati engedély már megvan, tehát le van foglalva a helyszín. A Rákóczi úton, a Síp utca környéke, tehát az Astoria és a Blaha Lujza tér között. És természetesen az ugyanebben az időpontban várható Békemenettel nem szeretnénk semmilyen konfrontációt a békés együttélés jegyében.”

Hajmeresztő arcátlanság! Úgy is fogalmazhatunk: nyílt provokáció.” (888)

Azt azért eldönthetnék, hogy milyenisták, mert az egyik politikus nem azonos a másikkal, ki is kérnék maguknak, a táboruk meg úgy szereti egymást, mint a Fradi B-közép az Újpest ultráit, de ez most nem fontos. A Pesti Srácok is rátesz egy lapáttal:

Miközben tehát a Békemenet résztvevői babakocsikkal, karon ülő gyerekekkel vonulnak végig az útvonalon, a gyurcsányista Márki-Zayék pusztán a helyszín megválasztásával a provokáció esélyét sem zárják ki.” (Pesti Srácok)

Valóban nem lenne okos, ha ez a két csoport találkozna, ebből a helyzetből talán csak Kalap tudna koccanás nélkül kimászni, a legendás fruttiárus (aki különben „Zombori” néven jelentéseket írt a fradistákról üres óráiban), minden adott egy kis zavargáshoz, még Orbán Viktor is – de hát hogyan lehetett a Síp utca környékére, a Rákóczi útra tenni az ellenzéki gyűlés helyszínét?

Sehogyan.

Nem ott lesz.

Legalábbis a Népszava szerint. Idézzük őket is:

Szombaton délután négy órától közösen fognak demonstrálni az ellenzéki pártok a fővárosi Andrássy út és Dózsa György út sarkán. Az eseményen természetesen felszólal Márki-Zay Péter, előválasztáson győztes, közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, valamint korábbi ellenfele, a DK-s Dobrev Klára is – tudta meg a Népszava. (…) Az ellenzéki helyszínválasztás pedig annak fényében figyelemre méltó, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál, az Erzsébet tér mellett mondja el a kormánypárti rendezvények központi elemének számító ünnepi beszédét délután fél négykor. Így a két tábor szimpatizánsai akár még találkozhatnak is egymással.” (Népszava)

Márpedig a földrajztudomány ami állása szerint az Andrássy út és Dózsa György út sarka a Hősök terén van. Ha nagyon akarom, akkor tekinthetem különálló tájegységnek a sarkot, körülbelül a kismetró megállója és a járda között, de azért nem hinném, hogy így gondolják, meg remélhetőleg nem csak olyan kevesen jelennek majd meg, hogy azon a pár méteren elférjenek. De én még csak olyan 34 éve élek ebben a városban, tévedhetek, megnéztem a térképen is.

Csak a Hősök tere, akárhogy kajtatom.

Hol van ez a Síp utcától, Rákóczi úttól?

Messze van.

Vagy az lehetséges, hogy tegnap valaki összevissza beszélt (velem is megesik időnként) és azt vették komolyan, vagy másvalakik nem ismerik Budapest székesfőváros úthálózati térképét. A Rákóczi út és az Andrássy út közlekedési szempontból párhuzamosak. Geometriai szempontból nem, ha meghosszabbítanánk őket, valahol a Rudas fürdőnél metszenék egymást, de odáig nem jutnak el. Mindkettő majdnem merőleges a Kiskörútra. Össze sem nagyon lehet téveszteni őket. A Hősök tere és a Síp utca a térkép szerint 37 percnyi járóföldre fekszik gyalog, márpedig a széles néptömegek úgy közlekednek.

Szóval, én elhiszem, hogy jól jönne egy kis zavargás politikai szempontból, de ezt félre tetszettek szervezni, a két helyszín messze esik egymástól. Nem tudom, melyik Budapesten laknak a kormánylapok munkatársai, de nem abban a városban, amit én ismerek.

Sőt, a Hősök tere és a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út sarok között, ahol a katarzis várható, lesz még egy bejelentett rendezvény, jelesül a Magyar Kétfarkú Kutyapárt Negyedik Békemenete, az Oktogonon. Azért menet, mert nem megy sehova sem, gondolom, ez logikus. Na, őket viszont mindkét fél kellőképpen utálhatja, hiszen ha mégis rászánnák magukat egy kis svédtornára, és megindulnak egymás felé az Andrássy úton, pont közéjük kerülnek. El van cseszve az ustawka (így hívják azt, amikor két focicsapat ultrái fegyverek nélkül lejátsszák a nézeteltéréseiket némi ökölvívás útján, ha lehet, a természet lágy ölén).

Ez nem fog összejönni sehogyan sem. Lehet félni a zavargásoktól, lehet követelni egyik vagy másik demonstráció betiltását, lehet előállni azzal az ötlettel, miszerint október 23-át kapja meg örök időkre a CÖF, mindenestől, de realitása egy konfliktusnak csak akkor volna, ha a Hősök tere a Síp utca végére költözne, sré vizavi lenne az Oktogon, a Lánchidat betolnánk az alagútba és Petőfi Sándor szobra ebből az alkalomból átkerülne a Citadellához. Tehát komoly tektonikus mozgások lennének szükségesek az összecsapáshoz.

Az idei október 23-át váteszi erővel jósolja meg a klasszikus pesti kuplé:

Ahol az ember fölmászik a fára,
s a Turul-madárra, ott van Budapest.
Ahol a sárga villamosok járnak,
a boltok bezárnak,
ott van Budapest.
Ahol vasárnap rám
az Oktogonon vár a babám,
s ahol a Zserbo-bo-bo-bo-bóba
jár a mamám.
Ahol az ember felmászik a fára,
s a Turul-madárra,
ott van Budapest.”

Körülbelül ez várható: a sárga villamosok járnak majd, a boltok bezárnak, a babák meg, mivel jó az ízlésük, az Oktogonon várnak, a kutyapárt buliján.

Komolyabbra fordítva a szót: még abban sem vagyok biztos, hogy jelen helyzetben okos dolog-e tömeggyűléseket tartani. Bármely párt vagy politikai oldal részéről. Így világjárvány idején, mikor a tegnap 1668 új fertőzöttet találtak, harmincan hunytak el, 1058-an kerültek kórházba és 145-en lélegeztetőgépre. Biztos, hogy pont ilyenkor kell néptömegesdit játszanunk?

Talán mégis okosabb lesz kerülni a tumultust. Én a magam részéről ezt javasolnám. 

Zárszóként már csak egy kérdésem volna: ennek az egész miskulanciának mi köze van 1956. október 23-ához?

A válasz beküldői között egy megfejtőt sorsolok ki.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása