Forgókínpad

Forgókínpad

Kérdéses kérdések

2021. október 23. - Szele Tamás

Október huszonharmadikán kényes dolog bármit is írni a sajtóba, ugyanis még az a jó, ha nem olvassák. Mert ha olvassák, mindig fog akadni, akinek nem tetszik majd. Ez az idei emléknap még külön kényes, mert akárhogy nézem, mintha nem az 1956-os, hanem a 2006-os „eseményekről” akarna szólni. És ha nem akar, akarják helyette. Vagy az ellenkezőjét akarják.

birosag.jpg

Ha én most pártlapnak dolgoznék, már nem dolgoznék oda, mert ha kormánypárti volna, fel sem vesznek, de amennyiben mégis, most toborzót kéne írjak a Békemenetre, és inkább törném el a kezemet valami módon, mint ezt megtegyem.

Ha meg ellenzéki pártlapnál volnék, ugyancsak toborzót várna tőlem a főszerkesztő, csak annyi különbséggel, hogy az Andrássy út másik végére.

Így, függetlenként meg adódna az a harmadik és utolsó lehetőség, hogy a forradalom valódi történetéről, hőseiről írjak, Nagy Imréről, Angyal Istvánról, Faludyról, csakhogy 2021-ben a legtöbben nem 1956-ra kíváncsiak, hanem az egyik tábor 2006-ra, a másik 2022-re.

Akkor mégis, miről írjon az ember ezen a napon? Mivel hírlapba megy, írjunk hírről. Abból is lesz baj, azt is reklamálják majd azzal, hogy miképpen képes és miféle ember nemzeti ünnepen (inkább emléknapon) nyamvadt napi hírekkel foglalkozni, de hát, ahogy a csodarabbi mondta a viccben, „úgy nem lehet, fiam, hogy mindenki szeressen”. Bár ez a mondat a mai Magyarországon úgy hangzana: „bármit is teszel, utálni fognak”.

De írjunk hírről, írjunk a kormány nagy bánatáról. Nem kicsiny az ő szomorúságuk, amit Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója úgy öntött ékes (vagy inkább éktelen) szavakba a Facebookon (és a teljes kormánymédiában), miszerint:

A Kúria egyik, kormányellenes bírája beállt genderistának és a nyílt társadalom hálózatával karöltve letiltotta az egyik kérdést a gyermekvédelmi népszavazás ügyében – arra hivatkozva, hogy a nemátalakító műtétek „hozzáférhetetlenné tétele” korlátozza a kiskorúak önrendelkezési jogát.”

Hát, ez a rebellis Kúria, mindig csak a lázadozás... vagyis hát nem. Nehéz volna rendpártibb testületet elképzelni náluk, hiszen nagyjából épp az (is) a dolguk, hogy megmondják, milyen legyen maga a Rend. Meg a jogrend. De hát mit nehezményez Szánthó? Elmondja:

A Kúria Kovács András vezette tanácsa ma a „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?” népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadta.

A tanács szerint ugyanis a nemátalakító kezelések elérhetőségének tiltása a „kiskorú alapjog-gyakorlását, önrendelkezési jogát és a testi integritáshoz való jogát korlátozná”, a „tiltás az önrendelkezési jog olyan mértékű korlátozását jelentené, amely az emberi méltóságból levezetett önrendelkezési jog lényegi magját vonná el”. Tehát a bírói tanács úgy gondolja, hogy lehetővé kell tenni a még befolyásolható, önálló döntés meghozatalára csak részlegesen vagy teljesen képtelen kisfiúk vagy kislányok számára, hogy kislányok vagy kisfiúk lehessenek.

A Kovács-féle tanács azt is megérvelte, hogy a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való joga viszonylagos, mivel az az ún. interszexuális személyekre nem vonatkozik – hiszen szerintük az Alaptörvény csak azokról beszél, akik „férfiaknak vagy nőknek születnek”, míg inter- meg transzszexuális (???) emberekről (gyerekekről) nem ejt szót, ergo nem is szabályozza.”

Eddig idézem, volna tovább is, de azt már nem mutatom be, mert mocskolódás, vádaskodással vegyesen. Annak meg, különös tekintettel arra, hogy kúriai személyről vagyon szó, én helyet nem adok.

Igen, valóban született egy határozat tegnap ebben az ügyben.

Valóban a Kúrián és valóban megtagadták a kérdés hitelesítését. Ez idáig igaz. Csakhogy nem a „genderharc” mozgatta őket, hanem a vaslogika, akármennyire is fáj ez Szánthó Miklósnak, aki egyébként jogász, sőt, amint látom, olvasta is a határozatot, csak szándékosan félre, és – akármilyen különösen hangzik is – az Alaptörvény védelmének szándéka. Pártunk és kormányunk ugyanis ezzel a kérdéssel lábon lőtte magát. Addig fogalmazták, hogy sikerült elrontani. Pedig nagy gyakorlatuk van rossz kérdések megfogalmazásában, mindegyik Nemzeti Konzultáció ilyenekből áll, külön csapat foglalkozhat azzal: bármiről is legyen szó, úgy szólítsák meg a válaszadót, hogy akár igent mond, akár nemet, mindenképpen őket támogassa. Az ilyesmi belefér egy Nemzeti Konzultációba, ugyanis az csak egy drága közvélemény-kutatás, de nem fér bele egy népszavazásba, amin döntések születnek. Olyan döntések, amiknek bele kéne férnie nem csak a hatályos jogba, de az alaptörvénybe is. Akkor lássuk magát az elcseszett kérdést.

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?”

Erre aztán lehet igent mondani vagy nemet, egyéb lehetőség nincs.

Mivel a kérdés maga abszurd – a nemátalakító kezelés csakis nagykorúak számára elérhető Magyarországon, és a világ legtöbb országában hasonló a helyzet – feltenni is maximum egy homályos, elképzelt jövővel kapcsolatban lehetne, amikor megváltozna ez az állapot, de jelenleg az egésznek a világon semmi realitása, így társadalmi hatása vagy veszélyessége sincs. Nincs, mert egyáltalán: ilyen sincs.

Na, de a valóság, a szikár tények még nem elégségesek egy ilyen kérdés eldöntéséhez. Lássuk a Kúria logikáját!

Két lehetőség van: vagy az igenek kerülnek többségbe a népszavazáson, vagy a nemek.

Ha az igenből lesz több, akkor baj van, mert a döntés – vagyis, hogy kiskorúak nemén is lehet majd változtatni – ellentétbe kerül az Alaptörvény XVI. cikkelyének első bekezdésével, mely így szól:

Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

Akkor ugyanis fennáll annak lehetősége, hogy egyes esetekben sérül a születési nemnek megfelelő önazonossághoz való jog. De mi van, ha több lesz a „nem” válasz, és a nép hangja megtiltja a kiskorúak nemének megváltoztatását?

Akkor viszont más esetekben az emberi méltósághoz való, szintén alaptörvényben garantált jog sérül. Mivel a kérdés abból indul ki, hogy az ember férfinak vagy nőnek születik, és ez az első pillanatban, világosan eldönthető. Csakhogy ez nem mindig van ám így. Létezik az interszexualitás fogalma is, mikor a helyzet nem egyértelmű. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának meghatározása szerint:

Az interszex emberek olyan biológiai nemi jegyekkel (többek között nemi szervek, mirigyek, kromoszómák) születtek, amelyek nem illenek bele a férfi és női testek tipikus bináris elképzeléseibe.

Az interszex egy gyűjtőfogalom, amely az emberi test számos természetes változatának leírására szolgál. Egyes esetekben az interszex jegyek már születéskor láthatóak, máskor pedig a pubertáskorban jelennek meg. Némely kromoszomális interszex variáció egyáltalán nem észlelhető kívülről.”

Nyilvánvaló, hogy egy interszexuális ember esetében vagy a szülei döntik el világra jövetelekor, hogy egyik vagy másik nemhez tartozzon (néha korai műtétekkel meg is erősítik, bár ezeknek gyakran nagyon rossz az eredménye) vagy azt döntik el, hogy nem avatkoznak bele az állapotába és rá bízzák, határozzon majd ő a kérdésben, akár kiskorúan, akár majd nagykorúan. Mármost ha tilos dönteniük nagykorúságuk eléréséig – sőt, a szüleiknek is tilos – akkor nekik sérül a joguk az emberi méltósághoz, de még az önrendelkezéshez is.

Szóval ez a dal nem arról szól, amiről a kormánymédia rémmeséi, amikben Pistikét reggel beviszik az óvodába és délután már Mariskát kapják vissza (ez különben még orvostanilag is lehetetlen volna), és arról sem, hogy „az óvodásoknak pubertásgátlót adnak”, mert nem volna miért: az óvodások nem serdülnek, nincs mit gátolni. Ez a dal ostobaságról szólt, viszont ha komolyan veszik, van olyan réteg, aminek a jogait sértheti.

Egyszerűsítettem az indoklást, mert sokkal hosszabb és több lehetőségre is kiterjed, de ez a lényege. Ennek fényében mondták ki tehát:

Mindezek alapján a Kúria megítélése szerint a népszavazásra javasolt kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazás az „igen” és a „nem” szavazatok többsége esetén is olyan alapjogi kollíziót eredményezne, amelyet csak az Alaptörvény módosításával lehetne feloldani.”

Bizony, kérem, erre mondom, hogy addig fogalmazták a kérdést, míg lábon nem lőtték magukat vele. Ez pedig azért lehetséges, mert az állami média homofób-transzfób propagandája komoly eszközként alkalmazza a „kiskorúakra kényszerített nemváltoztatás” legendáját, ennek a realitását lett volna hivatott megerősíteni a kérdés feltétele, csak hát ez nem konzultáció, ez népszavazás, itt jogkövetkezményei vannak a válasznak.

Javasolnék még pár hasonlóan reális kérdést, csak, hogy világos legyen, mennyire súlyos ügyek miatt sértődött meg a kormány:

  • Támogatja-e Ön, hogy Soros György hétfejű sárkányokat telepítsen Budapest belvárosának egyes részeire?

  • Támogatja-e Ön, hogy a Föld bolygóval ütköző kisbolygók forgalmát a budapesti rendező-pályaudvarokon keresztól koordinálják a gyíkemberek?

  • Egyetért Ön azzal, hogy töröljék el a magyar helyesírást hazafias szempontok alapján?

Ilyen okosságokon sértődik, bánkódik a magyar kormány október huszonharmadikán. Aztán előveszi a legszebb, ünnepi, zsinóros pátoszát, belebújik és előadja nézeteit valami olyasmiről, ami a forradalom és szabadságharc után ötven évvel történt.

Holnaptól meg genderezik tovább, mintha mi sem történt volna.

Nem is történik. Az nekik a dolguk, hogy ne történjen.


Szele Tamás

süti beállítások módosítása