Akárhogy próbálom elfelejteni, nem hagy nyugodni az október 23-i Orbán-beszéd egy gondolata. Nem hagy, mert annyira jellemző, annyira abszurd, annyira cinikus és olyan tökéletes képet ad a kormányfő jelleméről és módszereiről. Annyira ostobának tekinti vele a tulajdon választóit is, akiknek a kedvéért megrendezte azt a méregdrága Békemenetet.

Így szól:

„A megszállók most nem ránk akarják erőltetni a komisszárjaikat, hanem meg akarják választatni őket. Most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk.”

Hogy miért a lehető legnagyobb ostobaság egy jelentéktelen választási kampány miatt Magyarország diplomáciáját Amerika-ellenessé hangolni, azt már tegnap alaposan kiveséztem és van egy olyan érzésem, hogy kell is még foglalkoznom ezzel a közeljövőben.

Viszont mi a helyzet a Facebookkal? Ha az a megszállók veszélyes fegyvere, miért nem tiltják be? Hiszen a kormánysajtó szó szerint évek óta kampányol ellene, követeli a „magyar nemzeti közösségi oldalt” helyette, a Pesti Srácok még tüntetést is szervezett tavaly februárban a techóriások, vagyis a Facebokk, a Google és a YouTube ellen, a magyar online teret állandóan törvényi úton próbálják szabályozni – ha már a kormányfő is fegyvernek látja, miért nem tesz ellene semmit? Úgy örülnének a kedves békemenetelők, végre mindenki otthon kapálgatna, az is, aki a tizediken lakik (az az erkélyen) és este a férfiaknak, legényeknek a kocsmában zajlana a közösségi élet, leányoknak meg a fonóban. Asszonyoknak sehol.

Azért nem tiltja be, mert nem hülye.

És ugyanezért szidja-átkozza, mint a bokrot – az utóbbi érthetőbb, hiszen a szavazótáborának döntő többsége csak meredten néz egy-egy informatikai kérdésre, és biztos abban, hogy az „Algoritmus” egy démon neve. Szóval, hogy miért szidja, az világos: azért, mert az online térben botladozó digitális járatlanok szavazatára is szüksége van, márpedig ők nincsenek kevesen. És mivel nem értik az egészet, használják, de utálják. Hát milyen az már, hogy nem ért mindenki egyet? (Ez különben minden politikai oldal híveire vonatkozik, nem csak a kormánypártiakra).

De nem tiltja be és nem is fogja, épp azért, mert – mondta is – fegyvernek tekinti. Csak épp a saját kezében. Olyan ő, mintha egy tehetséges amazóniai törzsfőnök volna, aki belátja, hogy a mérgezett nyilak ideje lejárt, valahogy ráteszi a kezét egy szállítmány AK–46-esre, némi lőszerre és világhatalomnak érzi magát harcosai élén. Azonban ha az AK–47-esbe mérgezett nyilat vagy kavicsot töltenek, nem akar elsülni. Na, olyankor átkozzák, egyébként meg használják. Nem lesz bolond eldobni a legerősebb eszközét pont a kampány dandárjában – felesleges dolog volt aggodalmaskodnia tegnap ez egyik kommentelőmnek, aki attól tartott, hogy „ezek le akarják kötni a netet”.

Dehogy akarják, még a Facebookot sem bántják. Csak szidják. De haja szála nem görbülhet!

Minden reggelemet azzal kezdem, hogy átnézem a magyar és a nemzetközi napi sajtót. Ma megszámoltam, mennyi és milyen beállítottságú orgánumot futok át.

Külföldi sajtó:

• Öt nemzetközi hírügynökségi oldal

• Egy orosz ellenzéki híroldal

• Öt nagyobb kelet-ázsiai orgánum (csak fontos hír esetén)

• Öt nagyobb amerikai szaklap (szintén csak fontos hír esetén)

• Egy uniós napilap (Euronews, bár ritkán hasznos)

Magyar sajtó:

• Négy (néha öt) független napilap

• Egy ellenzéki napilap

• Tizenkét kormánypárti, vagy attól jobbra álló napi orgánum

Mit csináljunk: ennyi van, ennyi terem. Több is, de mindent én sem olvashatok. Ilyen mennyiségű kormánypárti és szélsőjobb sajtótermék jelent meg, mintegy kétharmaduk az utóbbi évben. És persze a Facebookon is. Ilyen nálunk a kampány.

Mennyibe kerül ez?

Sokba. Nagyon sokba. Tisztességesen át sem lehet látni, még azt sem, hogy összesen mennyit költöttek ilyesmire, mert rengeteg az orgánum, rengeteg maga az írás is, egy csomó fedőcéget alkalmaznak (például a Megafont), így olyan hosszú ideig tartana utána járni egy akár csak körülbelül pontos összegnek – minimum fél évbe telne – hogy kezdhetné az ember az elejéről. Az Átlátszó csak a politikusok saját profiljának hirdetéseit ellenőrizte, tehát nem a kormánymédiát és annak szabadcsapatait, és 2019-20-21 között 145 millió forint hirdetési kiadást talált. Mondom, ezek csak a személyes Facebook-oldalakon megjelenő posztok hirdetései! És idén szeptember 27-i adatok.

A szervezett, médiajellegű kiadások felső határa a csillagos ég. A Telex megtalálta ennek egy heti összefoglalóját. Lássuk, mennyit költöttek október 6. és 12. között!

1.Fidesz                                       25 400 000

2.Magyarország kormánya 14 000 000

3.Deák Dániel (Megafon)      13 700 000

4.Rákay Philip (Megafon)     13 400 000

5.Bohár Dániel (Megafon)    12 700 000

6.Aktuális                                   9 300 000

7.Konverzió (Megafon)           5 800 000

Összesen 94 300 000 forint. Majdnem százmillió, és nem három év, hanem egy hét alatt! Ráadásul csak egyes faktorok látszanak, a valós összkiadás lehet ennek akár a két-háromszorosa is.

Tessék mondani, költenének ennyit valamire, amit „az ellenség fegyverének” tartanak? Dehogy költenének. Csak akkor, ha az inkább már a saját fegyverük.

De miért hagyja ezt a Facebook? – kérdi az ábrándos szemű idealista, aki még hisz abban, hogy a világcég a liberális és demokrata értékek elkötelezettje. Elkeserítő lesz a válaszom: pénzért. Sok pénzért. Ami ugyan még mindig nem annyi, hogy Mark Zuckerberg egyáltalán komolyan vegye, de mindenesetre pénz az is. Ám ez nem a világcég vagy annak tulajdonosa pénzéhségét jelzi, hanem azt, hogy az egész alapvetően rosszul van megszervezve.

Szóval, a Facebook csodálatos eszköz lenne egy olyan Utópiában, ami csakis és kizárólag amerikai kertvárosokból áll és senki más nem lakja, csak az Egyesült Államok angol anyanyelvű felső középosztálya. Ugyanis a rendszert rájuk szabták. Más országok, nyelvek, társadalmi viszonyok esetén jó esetben csikorog, rossz esetben kiszabadul az ellenőrzés alól és az ilyen vagy amolyan politika kezébe kerül. A tegnapi Washington Postban jelent meg egy érdekes írás a Facebook Indiában elkövetett hatalmas hibáiról, abból idéznék pár bekezdést.

„A Facebook minden észak-amerikai problémája mellett a gyűlöletbeszéddel és dezinformációval kapcsolatos problémái drámaian rosszabbak a fejlődő világban. A szombaton nyilvánosságra hozott belső vállalati dokumentumokból kiderül, hogy a Facebook aprólékosan tanulmányozta a külföldi megközelítését – és tisztában volt azzal, hogy a nem angol nyelvű országokban a gyengébb moderáció kiszolgáltatottá teszi a platformot a rosszindulatú szereplők és az autoriter rezsimek visszaélésének.”

No igen: a rendszer nem ismeri fel a veszélyt, ahogy a rohingyák lemészárlására felszólító mindenféle nyelvű burmai közleményeket sem értette. Tehát hagyta, hadd szóljon. Sőt:

„Az egyik 2020-as összefoglaló szerint, bár az Egyesült Államok a Facebook napi felhasználóinak kevesebb mint 10 százalékát teszi ki, a vállalat félretájékoztatás elleni küzdelemre szánt költségvetése nagymértékben Amerikára irányult, ahol a „globális hatáskör/nyelvi lefedettség” 84 százalékát osztották el. Mindössze 16 százalékot szántak a „világ többi részére”, amely egy olyan kontinenseken átívelő csoportosítás, amely magában foglalja Indiát, Franciaországot és Olaszországot.”

Ezek után nem csoda, ha a helyzet Indiában tragikus:

„A hindu nacionalista Bháratíja Dzsanatá Párt – amely a Narendra Modi miniszterelnök politikai felemelkedése mögött álló koalíció része – gyújtó retorikát alkalmaz az ország muszlim kisebbsége ellen, a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd valós erőszakba torkollhat, így a korlátozott biztonsági protokollok tétje különösen nagy. Kutatók dokumentálták, hogy a BJP a közösségi médiát, köztük a Facebookot és a WhatsAppot használja komplex propagandakampányok lefolytatására, amelyek a tudósok szerint a muszlimokkal szemben meglévő társadalmi feszültségekre játszanak rá.”

És ez okozza a gyakran lincselésekbe torkolló rémhír-kampányokat. A Facebook nem fejlesztett ki olyan algoritmusokat, amelyek képesek lennének megérteni a hindi és bengáli nyelvű gyűlöletbeszédet, annak ellenére, hogy ezek a negyedik, illetve a hetedik leggyakrabban beszélt nyelvek a világon. De miért nem?

Egyszerű: csak Indiában 410 millió felhasználója van. Ennek jó részét elveszítené egy hatékony moderálással. Márpedig az már pénz volna, veszteség, sokszorosa annak a bevételnek, amit a kis, maximum tizenöt milliós magyar piac hoz. Arra esély sincs, hogy egy ekkora nyelv miatt, mint a miénk, egyáltalán elgondolkodjanak bármin.

Indiához képest mi kispályások vagyunk, de mivel ugyanaz a vállalat nyújtja nekünk ugyanazt a szolgáltatást (és kasszírozza be a hirdetési bevételeket érte), nálunk sem működik másféle modell. A Facebook jelenlegi rendszere mellett bármely magyar politikus, szervezet vagy akár magánember is megtehet majdnem mindent a közösségi oldalon. Azért csak majdnem, mert létezik egyetlenegy magyar tényellenőr, aki azonban nem tehet többet annál, hogy ha álhírt lát, ráüt egy pecsétet, miszerint az hamis ezért és ezért. De még csak nem is törölheti.

Így aztán nem is csoda, ha a magyar nyelvű Facebook fegyverré válik a politika kezében – éspedig döntően az álságos, szemforgató kormánypárti politikáéban – de pöcegödörré is válik a fanatikus párthívek miatt.

Tegnap egy úriember például felszólított írásom miatt, mely Orbán Viktort kritizálta, hogy azonnal takarodjak az országból és kétségbe vonta még magyar voltomat is, tekintve nagyváradi születésemet. Majd, miután seggnyalónak nevezett, hozzátette privát üzenetben: „Éljen Orbán Viktor”.

Letiltása előtt legszebb kocsmai modoromban igazítottam el és adtam neki jó tanácsot, mely szerint éljen vadházasságban azzal a kedves nagynénikéjével, akinek hátsója vasporral ékes és sajnos nemi betegségben is szenved – aztán repült. De elméláztam: ha egy üzenet vége az, hogy éljen Orbán Viktor, kettőnk közül ki is a seggnyaló?

Pláne, hogy én senkit sem dicsértem volt. Nem volt segg, amit nyalhattam volna.

Ugyanezt kapta volna Ady vagy Arany János? Ha nem tetszik neki, és nem tetszene: igen. Tamási Áron is ezt kapta volna, mert igen makacs ember volt ő, mindig azt írta, ami neki volt szép, nem azt, ami másnak. Így járt volna Karácsony Benő is, csak, hogy szülőföldem táján nézelődjek. De ugyanez a hozzászóló lezsidózná Rejtőt, Örkényt, Karinthyt is akár. Itt tartunk.

Összegezve: fegyver tehát a Facebook magyar nyelvterületen?

Már az. De nem a demokrácia fegyvere.

Ahhoz túl jól működik, hogy el ne lopják és ellene ne fordítsák.

Persze, bolond az, aki a szerszámot szidja: a késsel is lehet kenyeret vágni, meg belevághatjuk felebarátunkba is, nem a kés tehet róla. A Facebook is csak eszköz, a felhasználótól függ, mire használja, önmagában sem nem jó, sem nem gonosz.

Csak így, jelenlegi formájában kicsit rosszul van összerakva.

És a gazemberek ezt használják ki.

Márpedig, ha a csibészek késelnek a kocsmában, nem az a megoldás, hogy ne legyen kés.

Az se, hogy ne legyen kocsma.

Az a megoldás, hogy ne legyenek csibészek.

Szele Tamás