Talán minden legendák legkárosabbja a gumicsonté. Ami azt mondja, hogy a dolgok nem spontán történnek, minden esemény és hír arra hivatott, hogy nála fontosabbakról vonja el a figyelmet, de bezzeg ha a Lényegre figyelnénk, akkor... akkor nem tudom, mi volna, mert ha látná is mindenki ezt a hipotetikus Lényeget, akkor sem volna rá befolyása a legtöbbeknek.

Az elmúlt hét eseményei kapcsán ismerőseim és ismeretleneim monoton rendszerességgel kerestek meg két okból: az egyik az volt, hogy valamiről okvetlenül írjak, a másik, hogy ugyanarról semmiképpen sem, mert gumicsont. Az ember eltévedt Bibó Istvánnak érzi magát ennyi túlfeszített lényeglátó között, történetesen mindhárom fő botrányról írtam, de érthető is, hogy nem tetszett mindenkinek, ami kiszaladt a billentyűzetből, hiszen nem ők mondták tollba. Csábító gondolat volna a személyre szabott újságcikk, naponta tízmillió darab, minden potenciális olvasónak külön, bár kissé munkaigényes lenne – mellesleg a mesterséges intelligencia kutatói kísérleteznek is valami ilyesmivel, egyelőre nem működik sehogyan sem, ha működni fog és elkezdik használni, attól kezdve végleg nem fogunk semmit sem tudni arról, mi történt valójában, mik a tények, de mindenki imádni fogja a saját világnézetére szabott verziókat.

Itt azonban még nem tartunk. Ott tartunk, hogy a hírek a gumicsont-elmélet hívei szerint egymást takarják el, azért vannak. Most szórakozzunk el azon, hogy rakjuk körbe az asztalon az elmúlt hét három legfontosabb hírét gumicsontként, vagy gumidominóként és nézzük meg, takarják-e egymást.

Előre elrontom a kísérletet: nem. Nincs az a szög, amiből nézve egy háromszög mindhárom sarka egy vonalba esne. Maximum egy síkba eshetnek, szomorú, vizes magyar síkba, az ember szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél – mondaná József Attila.

József Attila mást is mondana, ha élne, például Demeter Szilárdról, akinek tegnap sikerült minimum felidegesítenie a művelt honi közönséget. Nem tagadom, engem is, talán épp az elsők között. A vérlázító kijelentéseiből aztán már nem csak a művelt, hanem a kifejezetten műveletlen közönség is mindenféle szalonképtelen következtetéseket vont le, mert könnyű volt nem magukat a kijelentéseket támadni, hanem Demeter származását. Nos, ezzel szemben magukat a kijelentéseket elemezve arra a következtetésre lehet jutni, hogy emberünk akkor is a kulturális élet vezetésére alkalmatlan kőbunkó lenne, ha a Rottenbiller utcában születik. Mondhatni beleszületett készség ez nála, adottság, nincs köze a származásához. Akik szerint van, azok méltók hozzá. De – mint a ma reggeli események mutatják – Demeter legalább egy jellem. Olyan jellem, amilyen – de ura a szavának, fenntartja állításait. Legalábbis alig módosítja őket az Origón megjelent írásában, inkább csak ront a helyzeten. Idézzük:

„Elég nagy hullámokat vetett a Telex (kissé túlvágott) interjúja velem, hogy néhány óvatos következtetést levonhassunk.”

A cím még „összevissza vágott” interjút emleget, két lehetőség van: vagy az első bekezdésig változott a helyzet és megenyhült a szerző, vagy nem ő adta a címet, hanem a szerkesztő, ám akkor kemény fenegyerek lehet, mert Demetert is meg merte húzni. Menjünk tovább, ez részletkérdés.

„A Telex-interjúban azt nyilatkoztam: a kortárs magyar irodalom 80%-át kukáznám. Azt a Telex már nem vágta be, hogy hozzátettem: éppen ezért nem szeretek tartalmi döntéseket hozni, mert nem az én ízlésítéletem a mérvadó, de ezt is már leírtam, elmondtam kicsimilliószor. Kuratóriumok döntenek az ösztöndíjakról, könyvtámogatásokról, én látatlanban aláírom a döntéseiket, de van egy feltételem: olyan döntéseket hozzanak, amiket meg is tudnak védeni.

A szám (80-20) nem véletlen: ma a Nyugatba írók kb. húsz százalékát olvassuk még, nyolcvan százalékát kirostálta az idő. Ilyen az irodalom természete.”

Hát, ami a Nyugatot illeti: téved. Vagy keveset olvassa a Nyugatot, pedig az Arcanumon elérhető. A szerzőknek nem a nyolcvan, csak mintegy negyven százaléka merült feledésbe, bár ezt sem állítanám ennyire egyértelműen: sok függ attól, mikori Nyugatot vesz elő az ember, ez a negyven százalékos arány érvényes például az 1908-as első számra, de mondjuk az 1938. januáriban már körülbelül nyolcvan százalék a halhatatlanok aránya, akik máig ismertek. Persze, nem mindegy, ki által: tudnék sok kiváló, derék embert mondani, akik egyiket sem ismerik, de legalább nem is kultúrpápák. Demeter a továbbiakban még kifejezi elégedetlenségét Parti Nagy Lajossal kapcsolatban, és körülbelül ennyit is mond. Színházról, zenéről nem szól, szólt tegnap, elég volt az. Tán sok is. Hogy mitől ilyen a véleménye, azt – mint írtam volt – sejthetjük, nem alkalmas a feladatára, de el kell végeznie azt, és utálja. De hogy miért kellett ezt a véleményt a nagyközönség arcába vágnia, mint krakéler uracs a kesztyűjét, azt még csak nem is sejtjük.

Ilyenkor jön a gumicsont-elmélet híve, felemelt ujjal, és azt mondja: „ti ostobák, ez figyelemelterelés!” Nagy szerencsénk, hogy élnek köztünk lényeglátó bölcsek, akik nem engednek minket sötétben tévelyegni. És tessék mondani, miről tereli el a figyelmet?

Mondjuk a Városháza-ügyről.

Hát, az valóban csodálatos, ugyanis ilyen ügy a gyakorlatban nem létezik, az, hogy beszélünk róla, valójában az elromlott propagandagépezet üzemzavarának köszönhető. Azért nem értik sokan, mert nincs is mit érteni rajta: a budapesti Városházát nem árulja senki, sem Karácsony Gergely, sem Hailé Szelasszié, sem Mobutu Sese Seko volt kongói elnök, hiszen nem is tehetné, nem áll hatáskörében. A főpolgármesternek sem. Én négy nappal ezelőtt egy másik lap hasábjain félresikerült szélhámosságot gyanítottam a háttérben, fenntartom, hogy lehetett benne az is, de mivel a kormánymédia azóta is folyamatosan taglalja a semmit, megidézték már Anonymoust, egy nap alatt azonosították is a személyét, emlegetnek mindenféle szerződéseket, amiknek semmi köze a Városháza vélelmezett eladásához, kezdem várni, mikor táncoltatnak asztalt és kérdezik meg Hamlet atyjának szellemét is, mert neki is tudnia kell valamit az ügyben. Most már messze nem azt látjuk, amit eleinte, most már vagonszám zúdul a közönségre az értelmezhetetlen és értelmetlen információ, ami irreleváns ebben a tárgyban, beindult – valószínűleg spontán – a Káoszgép és darál, darál...

Ennek most már semmi értelme, Karácsony korábban az előválasztásokból is kiszállt, nincs miért bántani, persze ekézhetik l'art pour l'art, egyszerűen mert ellenszenves nekik, de mégis az az érzése az embernek, hogy egy korábban előkészített lejárató kampány anyaga szabadult el, aminek jelenleg már sem haszna, sem célja, de elszabadult, mint egy hajóágyú a viharban.

Ez nem ügy, hanem üzemzavar, ráadásul senkinek sem hasznos.

Most jön a gumicsontos bölcs, felemelt mutatóujjal, és közli: „nem addig van az, ez is figyelemelterelés!” Miről, kérem, miről?

Mondjuk Kósa Lajos Pegasus-elszólásáról.

Azért az sem rendítette meg alapjaiban világképünket, kevesen gondolhatták, hogy nem a magyar kormány, hanem a Mikulás figyelt meg sokakat. Bár nekem gyanús ez a Mikulás, mindenkiről tudja, mikor volt jó vagy rossz, lehet neki is köze a Pegasushoz. Csak azt nem tudom, régebben mit használt helyette, mikor még nem volt feltalálva ez a szoftver. Mindegy: a hivatalos beismerés annyiban változtatott a helyzeten, hogy most már jóval nehezebb letagadni a megfigyeléseket, de higgyenek egy tapasztalt ember szavának: azért csak tagadni fogják. Szijjártó tegnap például megtette, de mivel ügyes ember, vigyázott arra, hogy igazat hazudjon. Azt mondta ugyanis:

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt Információs Hivatal nem vásárolta meg és nem használja a Pegasus-szoftvert. Minden megfigyelés törvényes volt Magyarországon 2010 óta, a szakmája miatt, az újságírói munkája miatt senkit sem figyeltek meg.”

Szó sem volt az Információs Hivatalról, ugyanis a megfigyeléseket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat végezte. Ebben nem hazudik. És abban sem, hogy magáért az újságírói munkáért nem lehet kiadni az utasítást egy megfigyelésre: olyasmivel szokták indokolni, hogy az ember édesanyja vélhetően egy malomtulajdonos kulák szeretője volt, ez már állítás, ezt már alá lehet írni, aztán a megfigyelés majd kideríti, hogy nem igaz.

Stummer János „most már nyíltabban” beszélhet arról, hogy „több, mint száz személyt figyeltek meg”, ami jelentős visszalépés az eredeti információkhoz képest, melyek több, mint háromszáz magyar célpontot említettek, de ez egy ilyen magyar népi tánc, egyet előre, kettőt hátra. Bár, ha úgy vesszük: háromszáz is több, mint száz

Idetartozik még, hogy Kósa Lajos koronavírussal kórházba került, jelenleg a Kenézyben ápolják, gyógyulást neki, mert szükség lesz rá a főtárgyaláson. Nélküle meg sem tartják. Bár neki ebben a történetben a táncoskomikus szerepe jutott, nem az intrikusé vagy a drámai hősé.

De – mondaná gumicsontos lényeglátónk – mi van, ha ez is figyelemelterelés?

Hogy miről? Kell legyenek még ezeknél is komolyabb ügyek! Amik olyan fontosak, hogy nem is tudunk róluk. Na, azokról. De ő látja a Mátrixot, ő a piros tablettát vette be, amit Morpheustól kapott, mi a kéket, értsük meg, hogy ő jobban tudja, látja!

Csuag-ce jut az ember eszébe, ahogy Szabó Lőrinc írt a lepkeálmáról:

„és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.”

Mielőtt teljesen megsemmisül a világ, oldjuk meg a problémát: a gumicsont-elmélet maga a figyelemelterelés. Ott van benne a logikai hiba, hogy feltételezi: az ember egyszerre csak egy dologra képes figyelni, egy dolgot képes észben tartani. Ha így volna, működne is, de ennyire azért nem vagyunk ostobák, tisztelet a kivételnek. Tulajdonképpen ez a konteók előszobája, a gyanú, ami megmérgezi a logikus gondolkodást. Előbb erre gyanakszunk aztán arra, a végén meg már magunk sem értjük, miért rohangálunk alufólia-sapkában a téren. Nem értjük, de megmagyarázni képesek leszünk...

Nem, kérem, ezek a botrányok nem egy nagy, bonyolult Egész darabkái, a helyzet rosszabb.

A magyar közélet egészen egyszerűen ilyen, és szereplői ennyire hülyék.

Így lesz a „gumicsontból” gumidominó.

Szele Tamás