Spekuláció következik, de nem úgy, ahogy sokan értik. Hanem úgy, hogy mivel az állandóan kavart Városháza-ügy csak nem akar kihűlni, pedig ha kávé volna, ennyi kavarástól mostanra tán keményre is fagy, azon fogok én spekulálni, gondolkodni, merengeni, hogy mi a csodáról lehet szó ebben a történetben? Ami innentől következik, nem tényállítás, hanem spekuláció.
Induljunk ki abból, amit már tegnap is írtam: arra, hogy a Városházát bárki megpróbálná eladni, semmiféle közvetlen bizonyíték nincs. Egy másik ingatlant valóban eladtak régebben (persze, többet is, de ezt hozzák összefüggésbe a most vélelmezett üggyel), azt még Tarlós István idejében kezdték árulni, ellenben arra van bizonyíték, megvan a szerződés. Miért ne lenne meg? Teljesen törvényes volt az üzlet. Mutogatnak – töredékesen – egy másikat is, ami a Városházáról szólna, csakhogy azzal kapcsolatban már a Fővárosi Önkormányzat is bizonyítékokat mutat be, miszerint eszük ágában sincs eladni az ingatlant. Annyira nincs, hogy korábban még döntést előkészítő tanulmányt is írattak az ügybe most belekevert Barts J. Balázzsal, aki komoly név a magyar ingatlanpiacon, és ebben ő arra jutott, hogy tartsák meg az épületet is, a parkot is, mindenki úgy jár a legjobban.
Ámde menet közben mindenféle nevek merültek fel, például és többek között Gansperger Gyuláé, éspedig oly módon, hogy a szerkesztőségeket valaki videókkal bombázza, már kettőt is szétküldött, és ez a valaki Anonymousnak adja ki magát.
Itt szólalt meg a fejemben a vészcsengő. Ugyanis rövid időn belül már másodszor húzza elő a kormánymédia az Anonymous-kártyát (nem Anonymus, az a Béla király jegyzője volt)olyankor, amikor meg nem erősített információkat akar bizonyított igazságként előadni. Ha megcáfolják a hírt, ha perelik őket, vigyorogva mutogathatnak az arctalan Anonymousra, mondván: őket is becsapták. Az – úgy látom – senkinek nem jut az eszébe, hogy korábban a valódi Anonymous kormányzati oldalon egyfajta mumusnak számított, titokzatos, éji szörnyetegnek, ami anarchista, hatalomellenes és mindenképpen ellenségnek. Valahogy most minden szavát színigaznak fogadják el, pont azok, akik pár éve minimum kémszervezetnek nevezték a hackercsoportot.
Csak a vak nem látja, hogy szó nincs róluk. Bárki felvehet egy álarcot, eltorzíthatja a hangját digitálisan – erről még lesz szó – és egy kamera előtt azt mondhat, amit akar. Aztán ebben az igazságon túli világban akinek tetszik, amit mond, az hisz neki, akinek nem tetszik, az nem, a tények vizsgálata az érzlemi szempontok figyelembe vétele helyett fel sem merül.
Nos, én tartalmi szempontból nem nagyon elemezném a dolgot, annyit jegyeznék meg, amennyit tegnapi írásomban, hogy szerintem ez nem ügy, hanem üzemzavar. Egy régebben előkészített és szavatossági idejének lejárta után nem hatástalanított kampány anyaga szabadulhatott el, válhatott önjáróvá.
A magyar ingatlanpiacon zajló folyamatokkal nem szoktam foglalkozni, mert nem értek hozzájuk, azokat nem taglalnám, a városházi politika is idegen terep számomra, azonban a sajtó nem. Éppen ezért sajtómódszertani szempontból elemezném a kérdést.
Kezdjük azzal, hogy ezek a videók bíróság előtt maximum annyit bizonyítanának, hogy valaki valamilyen okból, de valószínűleg csalás szándékával elkészítette őket, ennél többre nem alkalmasak. Nem véletlen, hogy az első ilyen Anonymous-videó – ami érdekes módon a Pegasus-botrány kirobbanásának napján került nyilvánosságra és Cseh Katalin vélelmezett pénzügyeiről szólt (vannak különös véletlenek), pont a kormánypárti, és rendkívül obskurus Bennfentes című online lapban jelent meg.
Miért fontos ez?
Mert a Bennfentes ügyvezető-tulajdonosa és főszerkesztője, Pósa Károly egyszer már hülyét csinált majdnem az egész magyar sajtószakmából. Egyébirányú tevékenységeit nem említeném, bár publikált ő már a teljes kormánymédiában, igaz, mindenhol csak keveset, de a magyarkanizsai alagút ügye igazi, tökéletes hoax volt, valódi átverés, ráadásul se hasznát, se értelmét nem látja az ember.
2016. január 7-én a fél magyar sajtóban megjelent, ha ugyan nem az egészben, én az Indexet idézném, miszerint:
„Titokzatos alagutat találtak Magyarkanizsán
Egy eddig ismeretlen alagútra bukkantak az év első napjaiban a vajdasági Magyarkanizsán. A nem mindennapi felfedezésről elsőként Pósa Károly helytörténész számolt be a blogján.
Pósa a kutatás érdekeire hivatkozva csak annyit árult el a helyszínről, hogy a város „egyik kevésbé frekventált pontján” szakadt be a föld a hó súlya alatt. Az első vizsgálatok szerint az alagút belmagassága körülbelül 2,2 méter, az alját huszonöt centiméteres iszapos talajvíz borítja.
„A fugákon itt-ott áttörő gyökerek kísérteties látványt nyújtanak” – írta. Valószínűleg az egyik gyökér lazította meg a bejárati boltív tetejének tégláit. Az Osztrák–magyar Monarchia idején készülhettek, a süllyesztett koronás EC monogram Pósa szerint erre utal.
A helytörténész egy latin szövegtöredéket is talált az egyik téglába vésve:
LI…TER …ES ID, Q… LUNT CRE…T
A kutatásban Gaál Erzsébet, a Győri Tudományegyetem latin nyelvű tanszékének kriptolingvisztikával foglalkozó szakembere is részt vesz.”
Ez hírnek épp elég érdekes, mondhatnám a szerkesztők álma, kép is volt hozzá, kellőképpen sötét, misztikus, homályos, el lehetett hinni, hogy egy magyarkanizsai alagútban készült. Csakhogy már másnap közölnie kellett, ráadásul ugyanannak a szerkesztőnek, aki az első hírt is közölte – a cáfolatot:
„Mindenkit átvert a vajdasági blogger a rejtélyes alagút sztorijával
Pósa Károly helytörténész hat éve vezeti Bácskai diárium című blogját. Mindenről ír, amihez kedve van: a menekültválságról vagy éppen a Star Wars 7-ről. Rajzol, fest, versel, és morog, ha nem tetszik neki valami. Mostanában a felszínesség idegesítette, ezért úgy döntött, lemegy a föld alá, és magával rántja az olvasóit.
Csütörtökön szenzációt tálalt. „Megtalálták a város alatt húzódó alagutat!” – írta. A hírt természetesen én is átvettem, a régi ismeretség alapján megbíztam a forrásban, és nem kételkedtem a sztori hitelességében.
Pedig csak egy jól felépített, ordas nagy kamu volt, amit velem együtt legalább tízezren bevettek.”
Sőt, maga Pósa is bevallotta (éspedig önként) az átverést az említett Bácskai Diárium című blogban. Ezek után pár évvel közölte a saját lapjában az Anonymous-videót: mit ne mondjak, nem a hitelesség ércnél maradandóbb szobra a szerkesztő, mégis tényként közölték az állításokat a kormánymédiában. Ez volt nyáron, térjünk rá a mostani videókra.
A külcsín közel azonos a korábbiakkal, a narrátor hangja ugyanúgy torzított, a háttér szintén, sőt, ha nem tudnám, hogy 1590 forintért bárki rendelhet ilyen Anonymous-maszkot, azt hinném, az álarc is ugyanaz. Emberi alakot nem mutatnak, hangfelvételeket játszanak le, generált háttér előtt, feliratozva, hogy mindenki értse. Az egyikben a már említett, ide nem tartozó ingatlanüzletről van szó, a másikban – amit döntő bizonyítékként tálaltak tegnap – a Vároházáról, mint ingatlanról. A másodikban négyen beszélgetnek. Mindkettőn felismerni vélik Gansperger Gyula hangját, én csak azért említem az ő nevét, mert a Magyar Nemzet megtalálta telefonon, és ő ennek nem nagyon örült. Azt mondta a lap munkatársának, hogy:
„Egyébként nem is érdekli magukat, hogy én vagyok-e a felvételen vagy sem, hiszen már előtte megírták. Megfürdettek a mocsokban.”
A Magyar Nemzet valóban nem azért hívta őt, mert a véleményét szerették volna hallani. Hanem azért, hogy leírhassák ennek a pár szónak az alapján:
„Az ugyanakkor lapunk Ganspergerrel folytatott telefonbeszélgetéséből is megállapítható, hogy az üzletember hangja egyértelműen azonosítható a felvételen beszélő férfiéval.”
Na, itt álljon meg a verekedés. „Egyértelműen azonosítható”? A deepfake korában? Amikor már tavalyelőtt is sikerült egy nemzetközi cég vezetőjének hangját hangszintetizáló programmal telefonon utánozva 243 ezer dollárt kicsalni egy brit székhelyű energetikai vállalat vezérigazgatójától, aki azt hitte, hogy főnökével, a cég német anyavállalatának vezetőjével beszél? Mi több, már ehhez a csaláshoz is egy magyar bankszámlát használtak tranzitállomásként egy mexikói bank felé?
Ugyan, kérem. Csak ingyenes hangszintetizáló programra 21 millió találatot ad a Google, ha azonban még a statisztákat is meg akarjuk spórolni, és megírjuk a beszélgetés szövegét, arra még több alkalmas eszközt találunk. Aztán a szereplők hangját állítgathatjuk, ahogy akarjuk – ha az egyikük hanghordozása jellegzetes, az még jobb, mert könnyebb szimulálni!
Nem tudom, eladják-e a Városházát, ebben a kérdésben nem vagyok illetékes.
De azt tudom, hogy ezek a felvételek nem bizonyítékok, mert bárki, bárhol, bármikor előállíthatja őket, ingyenesen vagy minimális költséggel.
Köszönhetően a mesterséges intelligencia széleskörű terjedésének.
Szóval tessenek valami mással bizonyítani az állításokat, mert ez semmit sem ér.
Szele Tamás
