Nálunk, kérem, minden botrány egyforma, most a Völner-ügy bolygatja a kedélyeket, előtte a Pegasus-ügy keltett közfelháborodást (nem mellesleg: a kettő némiképp összefügg), korábban Szájer tartott artistabemutatót a ködös brüsszeli ereszcsatornákon, még azelőtt Borkai teadélutánjától visszhangzott a Kárpát-medence, és tovább is sorolhatnám, ha nem unnám.

Ráadásul ezek csak a nagyobbak. Mikor én elkezdtem főállásban újságcsinálásból élni, 1990-ben, egy-egy botrányból még hónapokig éltünk, olyan kevés akadt, hogy megbecsültük, ami jutott, vigyáztunk rá, beosztottuk – mostanság egy hét alatt történik annyi disznóság, amennyi akkortájt egy év alatt sem. De hát ha mind egyforma, akkor mindnek ugyanaz is lesz a sorsa. Olvasás után három perccel elfelejtik őket. Következményekre ne is számítson senki. Majd, tíz év múlva egy bíróság kimondja, hogy dr. Völner Pál ügyében a korrupciós cselekményeket ismeretlen személy követte el, aki már azonosíthatatlan, így az ügyet megszüntetik, mindenki mehet ebédelni.

Addig javaslom, hogy adjunk Völnernek mindenféle többé vagy kevésbé értékes csecsebecséket, elsősorban készpénzt, mert ahhoz van szokva, de talán kitüntetéseket is, mondjuk Becsületrendet, Signum Laudist, ilyesmit, nehogy megsértődjön. Adunk, hogyne adnánk!

Nem viccelek. Mint a 24.hu írja:

„Nem távozik üres kézzel az Igazságügyi Minisztériumból Völner Pál, aki kedden lemondott az államtitkári tisztségéről, miután Polt Péter legfőbb ügyész súlyos korrupciós vádak miatt kikérte a mentelmi jogát a parlamenttől. A jogszabály szerint háromhavi illetményével megegyező búcsúpénz jár Völnernek, azaz bruttó 3,9 millió forint.

Ezt még abban az esetben sem kell visszafizetnie, ha netán jogerősen elítélik a politikust.

„Ez nem jár vissza, illetve erre nincsen szabály, mivel államtitkárt még sosem fogtak perbe korrupció miatt, tehát erre nem is gondolt a jogalkotó a végkielégítési szabályozás esetén – fejtette ki Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a 24.hu-nak.

Völnernek a végkielégítésen kívül, bármilyen bizarrul is hangozhat ez most, járhat szabadságmegváltás is a bent ragadt szabadnapjai után.”

Hát, a szabadságmegváltás tényleg jól hangzik, főleg, ha tudjuk, hogy optimális esetben öt-tíz évnyi szabadsága is kieshet a közeljövőben, amennyiben így, lemondása után jár a megváltás, Völner doktor, a rátermett jogász a börtönévek miatt kieső szabadságok megváltását is kiperelhetné majd, államtitkári díjszabás szerint. Ugyan sokan méltatlankodnak, hogy „ilyenkor nem jár végkielégítés, ő mondott fel”, de vegyük tekintetbe, hogy nem felmondott, hanem le, és ez nem végkielégítés, hanem szép kifejezéssel „búcsúpénz”.

Sőt, nem is a legnagyobb mostanság. Inkább csak amolyan búcsúfitying, hogy villamossal tudjon hazamenni, ne kelljen gyalogolnia: Karas Mónika, az NMHH és a Médiatanács lemondott elnöke bruttó 61,6 millió forintot kapott hasonló jogcímen olyan másfél hónappal ezelőtti távozásakor, ami nettó 40 964 000 forint. Ennek is a 24.hu járt utána, idén november 15-én, szép, részletes elszámolást kaptak, amiben tételesen bemutatják az illetékesek, mennyi járt Karas Mónikának és milyen alapon.

Azonban vegyük tekintetbe azt is, hogy Karas Mónikának nem volt olyan jövedelmező mellékkeresete munkaköréből fakadóan, mint Völner Pálnak. Különben ha kicsit elgondolkodunk, Völner panaszolhatná, hogy jelentős, korrupcióból fakadó bevételtől esik el, és beadhatna egy kárigényt erről is.

Jó, de mennyi az annyi? Völner havi 2-5 milliója nem kis pénz, mármint nekünk, főleg, ha azt is vesszük, hogy a két és fél milliós fizetése mellé kapta, de azért ez csak apró ahhoz képest, amennyit a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György tehetett zsebre a praxisok kiárusításából. Ugyanis fizetni kellett azért, hogy valaki végrehajtó lehessen, azért meg pláne, hogy jó helyen legyen végrehajtó. Nagyon nem mindegy, hol rakja utcára az embereket, foglalja le a kocsikat, zárolja a fizetéseket az illető. Ahogy a Telex írta a botrány első napján:

„Ózd nem jó, mert sok az adós, lenne végrehajtás, de nem veszik meg az itteni ingatlanokat, nincs benne jutalék.

Kőszeg is rossz, mert itt gazdag, törvénytisztelő emberek laknak, akik megadják a tartozásukat, itt elkelne az ingatlan, de nincs elegendő ügymennyiség.

A legjobb a budapesti belváros és a főváros környéki agglomeráció, sok a zűrös alak, a nagy értékű ingatlan, van esetszám és az ingatlanokat gyorsan el is lehet adni.”

Ennek fényében nem is világcsoda, hogy egy átlagos, vidéki praxist olyan 40 millió körüli összegért árultak, de a zsíros, fővárosi helyekért elkértek 80–100 milliót is. Mármost van az országban 227 állandó végrehajtói praxis, ebből 35 jelenleg is betöltetlen, ha a maradék 192 darabját átlagosan 70 millióra becsüljük kenőpénzben számolva, az potom 13,44 milliárd forint. Körülbelül ilyen volumenű volt az üzlet, de persze nem egy tételben esett be ennyi, egy alkalommal, hiszen akkor évekig nem lenne üresedés, nem jönne kenőpénz – ha évi egymilliárd értékben árulták a praxisokat, az nem „halászta le” a piacot, és a természetes úton bekövetkező kiesések biztosították a jövőre nézvést is a bevételt. De évi egy milliárdból sem komoly tétel kifizetni ötven-hatvan milliót Völnernek, ennyit megért Schadl mesternek a nyugodt álom és a polgári békesség.

Eddig a korrupcióról (az olyan nagyon nagy üzleteket hívjuk így, amikből minket kihagynak). De van a dolognak egy nem is enyhe Pegasus-vonzata is. Ezt tisztázni kell, mert úgy látom, sokak előtt nem világosak a hatáskörök. Tehát, elvileg az ilyen típusú titkos információgyűjtést engedélyezheti az igazságügyi miniszter, esetünkben Varga Judit, ha ő nem ér rá, delegálhat egy helyettest, ez volt Völner Pál, de – ez fontos – tulajdonképpen bizonyos szintig és módon egy bíróság is engedélyezheti a dolgot. Ezért bukhatott le Völner, ugyanis az NVSZ nem kellett tőle magától engedélyt kérjen ahhoz, hogy őt lehallgassa.

Igen, de Völner csak helyettes engedélyező volt, a szakminiszter feladatát látta el, míg Varga Judit Brüsszelbe járt kötekedni vagy minden erejével facebookozott, szokása szerint. Azt kéne most eldönteni – három parlamenti bizottság is meg kívánja hallgatni ez ügyben a minisztert – hogy szabad volt-e neki erre a feladatra állandó helyettest delegálnia? Ugyanis ezt a hatáskört a törvény szerint nem adhatja ki huzamosan vagy örökre a kezéből. Erre vár magyarázatot Varga Judittól a nemzetbiztonsági, a honvédelmi és rendészeti, valamint az igazságügyi bizottság.

De mondjuk, hogy Varga Judit tisztázza magát, megrázza fürtjeit a bizottságok előtt, közben hegedül és dekázik, ettől meghatódnak és elvonul az ő feje felől a vihar. Akkor a Pegasus-ügy nagyobb részét a végrehajtó-botránnyal együtt viszi Völner. Akivel kapcsolatban izgalmas kérdés lesz, hogy melyikért büntessék meg előbb és inkább – persze, ha az NVSZ nyomozati anyagából az derül ki, hogy a végrehajtók ügyeiben ráadásul még a Pegasust is bevetették, akkor minden összekavarodik, az egész a fejére áll és a két ügy nagy földindulás közepette egyesül.

Itt vetődik fel egy nagyon érdekes lehetőség, bár csak spekuláció szintjén, kérem, tekintse mindenki annak és nem többnek.

Mi van akkor, ha Völner – aki egyáltalán nem buta ember – pont erre játszott?

Mi van, ha ő buktatta le saját magát?

Nem őrültem meg, de ha tudta, hogy kockázatos a helyzete, és jogászként azt is tudta, hogy kimentheti a pénzét – nem is igazán találják, csak egy cégcsoportban leltek meg valami százmilliót, de annál többről kell szó legyen – akkor lehetséges, miszerint ő maga mozgatta úgy a szálakat, hogy lebukjon és elítéljék korrupcióért. Ami azonban mégsem nemzetbiztonsággal vagy alkotmányos renddel kapcsolatos bűncselekmény, míg viszont a Pegasus alkalmazása az (a magyar állampolgárok szenzitív adatainak külföldi szervezethez juttatása miatt). Ráadásul korrupciós ügyekben bizonyos feltételek teljesülése mellett enyhíthető is a büntetés, sőt, a mai Magyarországon arra is van esély, hogy az egészet kétszáz év múlva tárgyalják Alsónekeresden, éjfélkor, a tűzoltózenekar próbatermében.

Mégis jobban jár, ha korrupció miatt indul ellene eljárás, mintha a Pegasus-botrány bűnbakjává teszik meg (a szakminiszter helyett).

De persze ez csak merengés, spekuláció.

Azzal kezdtem, hogy minden botrányunk egyforma. Egy kaptafára zajlanak sok szempontból. Most az a kormánymédia hivatalos álláspontja, hogy Völner „a végrehajtók belharcának áldozata”. Ugyanezt a Pegasus-ügy kirobbanásakor úgy mondták, hogy az nem is létezik, hazugság és nyugati hatalmak beavatkozási kísérlete a magyar választásokba. Korábban Szájerről vélték tudni egészen komolyan, hogy ártatlan és a német titkosszolgálat csábította mindenféle hazugságokkal abba a bizonyos mulatságba, Borkai videójáról állították, hogy hamisítvány... szóval, az első reakció minden botrányra az, hogy „egy szó sem igaz belőle”. A második egy „ellenbotrány” indítása, ehhez jól jött, hogy a kormány saját kis Anonymusa már be volt kapcsolva, csak új mondókát kellett a szájába adni, most tart ott, hogy Szabó Timea CIA-ügynök volt Kabulban, de lesz ez még cifrább is. A harmadik reakció majd az ügy elkenésére tett számtalan, kitartó próbálkozás lesz, nyúlik majd, mint a rétestészta, és ha nagyon nem áll a sarkára valaki, egyszer csak el is hal.

Jönnek majd új botrányok, új szenzációk, ezt a közvélemény elfelejti, ahogy annyi mást is elfelejtett (tényleg, azt tetszenek tudni, hogy például Borkai ingatlan-korrupciós ügyében nem is indult vizsgálat, az Audinak eladott földek ügyében tett feljelentést a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította?), majd új balhéi lesznek a Nyárnak, csattognak majd az új héja-szárnyak, dúlnak új csókos ütközetek, ez lehullik az őszi avaron...

Mondom én, minden botrányunk egyforma, és akad belőlük bőven.

Ez már botrányos.

Szele Tamás