Karácsonykor nem kéne újságot csinálni, mert a megszokottnál is nehezebb feladat: szerencsétlen sajtómunkás nem szeretné rossz hírekkel bolygatni a kedélyeket, jók meg nem nagyon vannak. Sto gyélaty, mi a teendő, kérdezné Lenin a Gyedmaróztól – talán próbáljuk meg jó hírként bemutatni a rosszakat, becsomagolni szépen, mint a szaloncukrot.

Akkor lássuk, kinek mit hozott a Jézuska?

Persze, elvileg csak este hozza az ajándékot, de sokan már előbb megkapták. Például az egész ország kapta azt a csodás lehetőséget, miszerint februártól SZÉP-kártyával is lehet élelmiszert venni a világjárványra való tekintettel. Nagyon kedves a Jézuskától, hogy ideadta azt, amivel úgyis csak februártól játszhatunk, mondjuk az kicsit rossz ízű, hogy a Krampusszal, vagyis a miniszterelnökkel küldte, az ellenben borzongató, hogy ezek szerint februárban még egészen biztosan lesz világjárvány – inkább azt vinné el, és ne is hozna egyéb ajándékot.

Igen szép krisztkindlit kapott a szorgos és ambiciózus Deák Dániel politológus, aki erős harcban áll hasonszőrű társaival az alfél körüli miniszteri tárcáért, de azért távolról sem biztos, hogy elnyeri a rangot, nagy a konkurencia az ő szakmájában. Neki százmillió forintnyi hirdetést hozott a Jézuska, a Megafon útján, ennyit költöttek az okosságainak népszerűsítésére a Facebookon mindezidáig. Csak az elmúlt héten tizenkétmillióba került.

Itt kissé vigyáznom kell, ugyanis nem írhatom azt, miszerint közpénzről lenne szó, a Megafon azért perelni szokott, sőt, meg is nyeri: a hivatalos változat szerint a Megafon anyagi hátterét kormánypárti civilek biztosítják önként és dalolva, saját zsebükből. Az ő anyagi hátterük azonban valószínűleg pont kormánypártiságuknak köszönhetően annyira biztos, hogy képesek ilyesféle adakozásra, tehát van köze a dolognak a politikához, de – nem írhatom, hogy közpénzről lenne szó.

És különben irigyelje a hájderménkű Deák Dánielt ezért: Napóleon jut róla eszembe, akitől azt idézték Rejtőben, hogy kenyérrel és vassal Kínáig is eljut, de Fülig Jimmy rákontrázott: „Próbálja meg egy vas nélkül, ahogy én szoktam!”

Deák Dánielnek azért a támogatásért cserébe egész nap kormánypártinak kell lennie, ami azért lássuk be, embert próbáló feladat, egész nyelvet kíván, ráadásul nagy a szakmában a kenyérharc. Még csak nem is ő kapta a legtöbbet, hanem Rákay Philip, akinek a régi oldalát 78 millióval tolták meg, de a tulajdonos kicsinek találta a forgalmat így is, azt állította, hogy a Facebook „lekorlátozta”, csinált újat, arra is kapott 48 milliót.

Szóval, zajlik az udvari élet, zsonganak az intrikák, pár napja még arra tippeltem volna, hogy a jó Rákay őrgróf selyemzsinórt kap, mert maga Novák Katalin utasította rendre a babahordozós posztja miatt, márpedig jövőre ő lesz az államelnök, de nem esett baja, csak kapott még pár tíz millát. Viszont kormány sem lennék, hiszen annyi ilyen kiválóság tülekszik a kegyekért, hogy nem tudnám, melyiket nevezzem ki alfél körüli miniszternek és melyiket árnyékszéki inasnak?

Hogy az micsoda?

Az volt a legfontosabb állás az angol királyi udvarban. A jó Nyolcadik (Tudor) Henrik vezette be ezt az intézményt, és fontosabb volt, mint a lordkancelláré, mert olyan megesett, hogy a lordkancellárnak fejét vették – például Morus Tamásnak – de olyan egyszer sem, hogy az árnyékszéki inas került volna a bakó kezére. Illetve, Boleyn Anna perében kivégezték ezt az udvaroncot is, de azért, mert belekeveredett valahogy a koholt összeesküvésbe: hamar lett utódja.

Mármost az árnyékszéki inas munkaköre az volt, hogy a Legfelsőbb Hátsó tisztaságáról gondoskodjék, ami abban a korban, mely nem ismerte a vécépapír intézményét, legfeljebb a lapulevelet, bizony nem lehetett nagyon kellemes feladat. Ámde mégis tolongtak érte a legnemesebb bárók, lordok, valósággal ölre is mentek volna. Ugyanis tudni kell, hogy a jó Henrik király eleinte csak indulatos, önfejű (bár nagyon tehetséges) ember volt, akinek jobban állt volna akár a rablólovagság, akár zeneszerzés, mint a királykodás, gyakran hozott indulatból döntéseket, oda is csapott, ha olyan kedve volt. Ez egy lovasbaleset és sok házasság után csak rosszabbodott, annyira morózussá vált, hogy ember kellett legyen a talpán, aki elé mert terjeszteni bármit is, kérelmet vagy tervet: könnyen a Towerben találhatta magát akárki fia, ha a királyt háborgatta. Egy jó pillanata volt naponta, amikor lehetett vele beszélni: az a pár perc, megkönnyebbülés után. És egy ember volt az udvarban, akinek erre alkalma lehetett: az árnyékszéki inas. Okos árnyékszéki inas nagy pénzeket keresett, mert tisztogatás közben mesélt arról a királynak, mit is lenne okos tenni, kinek a kérelmét kéne elfogadni. Nem mondom, büdös munka volt, de jól fizetett.

Sőt, Sir Anthony Denny, VIII. Henrik utolsó segédje még a királyi pecséthez is hozzáférést kapott, amely az uralkodó hivatalos aláírásaként funkcionált, de a pozícióval járt egy különleges aranykulcs is, melyet nem lehetett lemásoltatni, és amellyel bármikor beléphettek a király külvilágtól elzárt szobáiba. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állás már a király elődje idejében létezett, de a soknejű Henrik idejében teljesedett ki és nyerte el méltó fontosságát. Később, I. Jakab és I. Károly idejében az árnyékszéki inasok tanácsai is hozzájárultak az angol polgárháború kitöréséhez. A legutolsó ilyen inas Sir James Hamilton volt, Abercorn második hercege, aki 1901-ben tette le a tisztséget, de csak azért, mert megszüntették azt.

Javasolnám tehát, hogy tanuljunk Britanniától és hozzunk létre ilyen címeket, legyen a Karmelitában alfél körüli miniszter, árnyékszéki inas, Főszékletőr, Királyi Űrgyűrűfütty-felelős, Udvari Valagmester, mert valamivel meg kell jutalmazni azokat, akik a mostani kampányban oly hűségesen szolgálják a Koronát. Ha nem is ingyen teszik.

Kósa Lajosnak viszont egy két és fél milliós keresetet hozott az angyal, odaakasztotta a nyakába, legyen vele boldog: a dologban az a komikus, hogy a felperes nem más, mint P. Mária, a csengeri örökösnő. Az a ringó vállú viola. De miért is perel? Idézzük a Telexet.

„Kósa a nagyon furcsa ügybe úgy keveredett, hogy rendszeresen találkozott P. Máriával, aki egy állítólagos ötmilliárd eurós örökség várományosa volt és ebből a vagyonból több millió eurós ajándékot ígért, többek között Kósának, édesanyjának. Ezt közjegyző előtt hitelesített dokumentumokban is rögzítették, van, amit Kósa alá is írt. Svájcban is voltak együtt egy bankban. Hogy a kapcsolatuk megromlott, az már az előzetesben lévő nő ellen folyó perben is kiderült: P. Mária májusban az ajándékozási szándékot is visszavonta a bíróság előtt, ahol Kósa meghallgatását is kérte. (A bíróság Kósa beidézéséről még nem döntött, őt korábban az ügyészség hallgatta ki, a bíróság egyelőre ezeket a tanúvallomásokat olvasta fel.)

„Beadtam a keresetet, amelyben a védencem azt kéri, kérjen tőle bocsánatot Kósa Lajos és fizessen neki 2,5 millió forint sérelemdíjat, mert több nyilatkozata is személyiségi jogot sértő, rágalmazó és becsületsértő volt. Köztük az, amelyben Kósa Lajos azt állította róla, hogy csaló, csalásért már el volt ítélve, de ez nem igaz, még büntetőeljárás sem volt folyamatban ellene korábban” – nyilatkozta a Blikknek P. Mária ügyvédje. A Debreceni Törvényszék a keresetet már befogadta.”

Hát, a kereset jogszerű ugyan, valószínűleg meg is fogják ítélni a kártérítést, mert a jogerős büntetések tényét – vagy azok hiányát – elég könnyű bizonyítani, mindazonáltal Kósa zsenialitását bizonyítja, hogy elhitte a trükköt, ami a legszimplább nigériai 419-es csalás módszerére épült. Azért nigériai 419-es, mert az ottani törvénykönyvben ez a paragrafus vonatkozik a fondorlatos csalásra.

Mindenki kapott már olyan e-mailt, amiben (rendszerint rossz angolsággal vagy még rosszabb magyarsággal) értesítik, miszerint hatalmas vagyont örökölt sosem látott bácsikájától, nénikéjétől, aki a nigériai királyi ház tagjaként gazdagodott meg és vegye már át az a százcsilliárd dollárt, ami a kincstárban rohad, de el is küldhetik gyémántban és drágakövekben, ha parancsolja. Csupán az eljárás költségeire kérnek egy közepes összeget, de hát a bolondnak is megéri. Sőt, csak a bolondnak éri meg: aki elküldi a pénzt, meg is érdemli a veszteséget: nyoma vész mindenestől, bár az ügyesebb svindlerek hónapokig szokták fejni a palimadarakat, pár ezer dolláronként legombolva róluk a vagyonkájukat. A csengeri örökösnő ugyanezt művelte, azzal a különbséggel, hogy nem e-mailben dolgozott, hanem élőszóban: elterjesztette magáról, hogy örökölt ötmilliárd eurót, csak addig, míg felveszi, átmenetileg és a költségekre kérne egy kis kölcsönt... na jó, nem is olyan kicsit. Kicsit nagyot.

Azért Kósa, aki 2020-ban Magyarország 47. legbefolyásosabb személyisége volt, ezt felismerhette volna, de az is igaz, hogy nem a legokosabbnak nevezte a Befolyás-barométer... és épp elégszer bizonyította elmeélét ahhoz, hogy ideális célpontja legyen egy ilyen átejtésnek, legutóbb képes volt még Pegasus-ügyben is elszólni magát. Most mindenesetre kapott egy pert karácsonyra, adjon Isten ezerannyit.

Mi, állampolgárok azért nem csak azt kaptuk, hogy lehet majd februártól ételt is venni a SZÉP-kártyával, hanem az ünnep fényét emelendő, a Pénzügyminisztérium bejelentett egy 755 milliárdos kiadáscsökkentő csomagot is, mely

„a GDP-arányos hiánycélt 5,9%-ról 4,9%-ra javítja. Mindez az államadósság-ráta gyorsabb csökkentését is lehetővé teszi.”

Ezt csakis meglepetésnek, ajándéknak szánhatták, ugyanis a költségvetési hiányon nem segít rongyos 755 milliárd: az év első tizenegy hónapja után az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal állt december nyolcadikán. A központi költségvetés hiánya 3610 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaié 347 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26 milliárd forint. Hiába, a magyar gazdaság újraindítása sikeres volt. Ráadásul ennek az egész irdatlan deficitnek a negyedét novemberben hozták össze!

Míg ezt kinyögjük, térdig érő ősz szakálla nő azoknak is, akik ma este még a karácsonyfa alatt játszanak a plüssmacival. No, mindegy: nem rontom tovább az olvasók kedvét, ilyen ez a mostani, itteni ünnep. Ilyenre sikerült.

Azért mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánok.

Hátha összejön.

Szele Tamás