Forgókínpad

Forgókínpad

Szijjártó éghajlata is számottevő

2022. január 09. - Szele Tamás

Az az igazság, hogy ma a titokzatos behatolóról kéne írni, aki vagy a budai Várba hatolt be, vagy annak közelében egy „zárt rendőrségi területre”, természetesen illegális módon, csak éppen a világon semmit sem lehet tudni a dologról, egyelőre szerintem vagy a Szabó Bálint akciózott megint, vagy egy részeg turista tévedt be Karmelita elé, így hát most inkább filmkritika következik.

szijjarto_repulogepen2_elefant_dareios.jpg

A hivatalos rendőrségi kommüniké azt mondja egyébként a várbéli esetről, hogy:

Több rendőri szerv (KR, BRFK, TEK) részvételével intézkedés van folyamatban egy zárt rendőrségi területre történt illegális behatolás miatt. Bővebb tájékoztatást nem kívánunk adni.”

Szemtanúk szerint húsz kisbusznyi rendőrt mozgósítottak, a TEK egyik páncélozott járművét úgyszintén, viszont ugyanezek a szemtanúk azt állítják, hogy az egyenruhásokat egy „gyártelephez hasonlító területre” látták benyomulni, most már csak az a kérdés, mit értenek ők gyártelepen, mert olyasmi a Várban nincs. Többet nem tudunk, mert több tájékoztatást nem kívánnak adni, és ha nem kívánják, nem is teszik: egyelőre érjük be ennyivel. A máskor megbízhatóan szivárgó-szivárogtató hírforrások sem tudnak semmit, tehát ez vagy valami, vagy megy valahová, és egészen pontosan akármi lehet belőle, attól függően, hogy minek kívánják majd tekinteni az illetékesek, de tegnapi írásunk után, mely a TEK vizsgáját mutatta be személybiztosításból, csak remélni merem, hogy nem az fog kiderülni, miszerint objektumvédelemből is ugyanakkorát voltak képesek alakítani.

Akkor jöjjön inkább a filmkritika, míg friss információk nem érkeznek.

Éspedig portréfilm-kritika. Másnak nem nagyon tudom nevezni a Hír TV produkcióját, melyben nyolcezer kilométeren keresztül kísérték Szijjártó Péter külügyért, tunéziai és iráni útjára, némely indonéz bejátszásokkal. Még a magyar diplomácia propagandájának sem hívhatnám, ugyanis ahhoz legalább valamennyire ezzel a tárggyal kéne foglalkoznia, de erről szó sem esik benne. Különben következetesen „külügyi diplomáciát” emleget a narrátor, ami kínos, mert a diplomácia alapvetően csak külügyekről szól, belügyi nincs is. Van az úgy, hogy a szerkesztő nem tud alapvető dolgokat.

Mondjuk miután megnéztem a művet, pár percig töprengtem azon, mennyiért készítenék el én egy ilyent, és arra jutottam, hogy ilyent semennyiért sem, nem volnék rá képes, kínáljanak akármennyit is. Jobbat jó sok millióért lehetne forgatni, még annál is jobbat szimpla napidíjért szokás... de ez a propaganda-műfaj olyan mesteremberek dolga, akiknek a szakmájához én nem értek.

Ők sem értenek hozzá, épp ezért fordulnak hozzájuk.

Ugyanis a „dokumentumfilmből” nem tudunk meg semmi fontosat. De semmit a világon. Üres, súlytalan, értelmetlen. Mint az ajánlója írja:

36 óra munka – 8000 kilométer Szijjártó Péterrel – A Hír Tv stábja elkísérte a külgazdasági és külügyminisztert 2021 utolsó kiküldetésére, méghozzá Tuniszba és Teheránba. Forgatócsoportunk ott volt, amikor a magyar delegáció átadta adományait, lélegeztetőgépeket és vakcinákat, és bepillantást nyerhetett a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok építésének ritkán látható világába is. Szijjártó Péter emellett sok érdekességet mesélt arról, miért fontos feladat számára, hogy külföldön képviselhesse Magyarországot.”

Az utóbbi ugyan érdekelt volna, mármint külügyérünk motivációja, de épp arról egy szó sem esik a dramolettben. Arról igen, hogy fontos neki a munkája, arról nem, hogy miért. Akinek van fölös huszonegy perce, tekintse meg, akinek nincs, ne tegye – nem veszít sokat vele.

Az a gond, hogy én már készítettem ilyesmit, nem is egy alkalommal, persze nem egyedül, hanem a szakma nálam komolyabb mestereivel, szóval tudom, hogyan kéne nekilátni, de – így semmiképpen sem.  

A mozgófénykép a hetvenes évek Panoráma előtti Hét-tudósításaira emlékeztetett, amelyekben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke esetleg Puja Frigyes kíséretében megérkezik a baráti Maláriapart fővárosába, Nowhere Citybe, ahol államfőnek kijáró tiszteletadással fogadják, majd díszebéd keretében üdvözli az elnök, Armand Niemand repülőtábornok, a Hős Anya Érdemrend birtokosa, legszebb főportási egyenruhájában. Míg a magas felek díszebéd keretében folytatják gyümölcsöző tárgyalásaikat, a narrátor szót ejt Maláriapart sötét gyarmati múltjáról, melyet Kapitália igájában töltött, de mára felszabadultak, és rohamosan fejlődő gazdaságuk egyre több helyet követel magának a világpiacon, hogy mást ne mondjunk, míg a gyarmati időkben az ország fő terméke a dinnyebanán volt, melynek teljes évi termését magukhoz ragadták a kapitáliai kizsákmányolók, most viszont már évente sok millió tonnát ad el ugyanebből a terményből, fő kereskedelmi partnere például Kapitália.

Az ország szerződést köt hazánkkal, mely magyar technológia és magyar szakemberek igénybevételével lehetővé teszi egy kombinát építését, ahol a dinnyebanánból világszintű kocsikenőcsöt állítanak majd elő. Cserébe Magyarország maláriaparti dinnyebanánt kap, melyből a legújabb tudományos eredmények alapján kiváló, paprikaízesítésű kocsikenőcsöt készíthetünk, ezt a nyugatnémet piacon kívánjuk értékesíteni.

Ennek ismertetése közben boldog maláriapartiakat láthatunk a vágóképeken, amint sorban állnak gyufáért, papírzsebkendőért, golyóstollért és egzotikus táncaikat lejtik a parkokban, mert azzal is megy az adásidő. A találkozó szívélyes baráti (szocialista ország esetében elvtársi) légkörben zajlott, az ebéd végén megszámolták az ezüstneműt és nem mutatkozott hiány, tehát a magyar küldöttség a személyi motozást mellőzve hajtatott a repülőtérre, ahol államfőnek kijáró harmadik kozmikus sebességgel tessékelték ki őket az országból.

Zárókép: tengerparton álló pálmafák tövében három öntudatos maláriaparti proletár jeget aszal, a kamera ráközelít a hűtő feliratára, világosan látszik a márkanév: „Lehel”.

Ennyi, honorárium a kasszában, ebéd utána a Tüköry vendéglőben, ezzel is végeztünk, kollégák. A forgatás addig tart, amíg a látogatás, aztán még fél nap a vágás, az operatőr lesz szíves a következő alkalommal olyan vágóképeket is készíteni, amiken galambok láthatóak egy köztéren és a helyiek etetik őket. Hogy Maláriaparton nincsenek galambok, papagájok vannak? Irénke, írja fel, hogy máskor vigyünk galambokat. Különben is, legközelebb Irkutszkba megyünk a magyar pálmaház átadására.

Ez a mű semmiben sem különbözik a fenti fiktív tudósítástól, arra ugyanis szerkesztés közben gondosan ügyeltek, hogy egy szóval se legyen több benne, mint a hivatalos MTI-közleményekben. Illetve, amivel mégis több került bele – valahogyan mégiscsak narrálni kellett – abból olyanokat tudunk meg, hogy Tunéziának van történelme, ott feküdt Karthágó és Hannibál elefántjai is ott feküdtek, mikor épp nem álltak. Ellenben most komoly segítséget nyújtunk az országnak a világjárvány elleni védekezésben, éspedig azért, hogy otthon legyenek betegek, ne nálunk. Iránnak ezzel szemben szintén van történelme, sőt, régebben Perzsiának hívták, de már nem. Ott született Dareiosz és Xerxész, valamint még elég sokan születtek ott, mivel az állam jelentős népességgel bír. Teherán csak 1795 óta főváros, viszont nem szabad alkoholt és sertéshúst fogyasztani, de ezt a legtöbben nem bánják, mert nem is szokásuk ezen cikkek élvezete.

Valamint mindkét ország kultúrája eltér a magyartól és éghajlatuk is számottevő.

Aki mindezeket nem tudta, az okosabb lesz a filmecske végére, bár nem hinném, hogy sokan volnának így. Szijjártó a repülőgépen nyilatkozik, nehezményezi, hogy adatigénylés útján kérdezősködnek afelől, mennyit is utazik, holott összeírhatnák az MTI-ből is – hogyne, bár nem mindegyik útját, például arról sem adott hírt a távirati iroda, amikor a belarusz válságot az Adrián próbálta megoldani, a Lady Mrd nevű luxusladik fedélzetén. De hát megoldotta, nem?

Nem. Az a válság máig megoldatlan.

Na, ugye.

Különben is, őt szeretni kell, mert kedveli családtagjait és éltető eleme a sport. Arra szükség van, mert különben a rengeteg tárgyalás miatt egész nap csak ülne és enne, mi által elhízhatna és az csúnya. Sport helyett javasolnám Sir Winston Churchill példájának követését, aki szintén sokat tárgyalt, csak nem evett közben, hanem ivott, és megnyerte a második világháborút, de hát Szijjártóról tudjuk, hogy antialkoholista, ezért nem is volna esélyünk megnyerni egy esetleges világháborút, tehát békepártiak vagyunk.

Ennyiről szól a dalocska, nem többről. Egy vak hang nem esik benne komoly diplomáciai témákról, szerződésekről, üzletekről és kapcsolatokról, nekünk minden kapcsolatunk kiváló mindenkivel, a részteletek pedig nem fontosak, ugyebár. Az, hogy egyetlen információ nem hangzik el 21 perc és 24 másodperc alatt, kit érdekel?

Ebben a propaganda-műfajban nem azért fizetik a sajtómunkást, hogy a terméke szóljon valamiről, hanem ellenkezőleg: az a fontos, hogy semmiről se szóljon. Elképzelésem sincs, miért forgatták le ezt a két nap alatt összedobható valamit, ugyanis a választási propagandaértéke nulla, de semmi egyébre sem alkalmas. Maximum annyit bizonyít vizuálisan, hogy Szijjártó Péter Magyarország külügyminisztere.

Egy valódi sajtómunkás Teheránban rákérdezett volna a lassan feledésbe merülő magyar buszügylet sorsára, melynek során öt évvel ezelőtt Széles Gábor egyik cége, az IK Járműtechnika kapott ugyan négyszázmillió forintnyi, vissza nem térítendő állami támogatást, de buszt nem gyártott érte, mert minek, ha nem kell visszatéríteni? A szerződésünk máig él, ellenben magukat a buszokat a Scania gyártotta és szállította le, egy másik, külön megállapodás alapján, még 2017-ben.

Erről valahogy nem esett szó. Ahogy egyébről sem: semmiféle konkrétumot nem említettek, ez egy dokumentum nélküli dokumentumfilm, egy hírtelen híradás. Haszna semmi, értelme annyi se: de legalább nem kerülhetett sokba. Nem volt, mi drága legyen rajta.

Időközben, hogy az olvasó ne maradjon teljesen információ nélkül, sikerült fényt deríteni a Várban lezajlott incidens pár részletére: ezek szerint lopás kísérletének gyanújával nyomoznak ismeretlen tettes ellen a budai Vár közelében zárt rendőrségi területre történt illegális behatolás ügyében. A „gyártelephez hasonló terület” a Vár alatti alagútrendszer és volt kormányóvóhely Váralja utca 14. szám alatti egyik bejárata lehetett, de ennél több nem derült ki. Ezek alapján több kérdést lehetne megfogalmazni, mint amennyit hajlandóak az illetékesek egyáltalán megválaszolni, de az valószínűnek látszik, hogy nem amiatt vonultak ki ekkora erőkkel, mert egy-két hajléktalan magához kívánta szólítani az ott lévő fémtárgyakat tovább értékesítés céljából, inkább arra tippelnék, hogy annak az alagútrendszernek komoly köze lehet a Várnegyed és így a Karmelita Kolostor biztonsági rendszeréhez.

Ezt majd még meglátjuk, amint módunkban áll, tudósítunk a további fejleményekről. Egyelőre érje be mindenki azzal, hogy Szijjártó Péter Magyarország külügyminisztere. Ez ugyanis bizonyos. Mutatta a Hír TV.

Valamint Szijjártó éghajlata is számottevő.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása