Forgókínpad

Forgókínpad

Vissza Kabulba

2022. január 12. - Szele Tamás

Hosszú cikksorozatban számoltam be még tavaly az afganisztáni válságról, és csak akkor hagytam abba, mikor stabilizálódni látszott a jelenlegi instabilitás, biztossá vált az állandó bizonytalanság, nagy változás már nem volt várható. De a végén megígértem, hogy ha lesz miről beszámolni, megteszem – és lett, nagyon is.

bryan_stern.jpg

Tulajdonképpen egész sor figyelemre méltó esemény történt, még mindig létezik Maszúd pandzsíri ellenállása – mondtam, hogy azt a völgyet nem lehet lenyelni, bevonulhat bármilyen fegyveres erő, de hosszú ideig nem képesek tartani az elfoglalt pozíciókat, a környezettől az időjárásig minden ellenük dolgozik. A Panjshir Observer, Maszúd és a Nemzeti Ellenállási Front híroldala három napja frissült utoljára, tehát nagyon is aktívak, annyira, hogy a minap Teheránban még tárgyaltak is a tálib emirátus kormányának képviselőivel: elég magas szinten zajlott a találkozó, hiszem részt vett rajta tálib részről Amir Khan Muttaqi megbízott külügyminiszter, Din Mohammad Hanif megbízott gazdasági miniszter, Nooruddin Azizi megbízott ipari és kereskedelmi miniszter és Haji Gul Mohammad megbízott határ- és törzsi ügyekért felelős miniszterhelyettes, az ellenállók részéről pedig Ismail Khan, Mawlawi Habibullah Hesam, Abdul Hafiz Mansoor, az Ellenállási Front tagja, Hesamuddin Shams, Badghis korábbi kormányzója és Abdul Zahir Faiz Zada, Ghor korábbi kormányzója.

Ez bizony kormányszintű tárgyalás, tehát ne „elszórt ellenállásra”, „jelentéktelen fegyveres csoportokra” gondoljunk az NRF részéről, komolyan kell venni őket. Különben jellemző, miért végződtek eredménytelenül a megbeszélések: az ellenállók átmeneti kormány felállítását és szabad választások rendezését javasolták, a tálibok pedig válaszul csak a feltétel nélküli megadást ajánlották fel. Erről szó sem lehetett, így marad minden, ahogy van. A történetben viszont érdekes a teheráni helyszín, ami újfent bizonyítja, hogy Maszúdot Irán támogatja – támogathatta volna bárki, szinte könyörgött a segítségért, de csak Irán volt hajlandó hosszú távon is vállalni ennek a felelősségét.

A kabuli rezsimmel szembekerülők másik frontja a nagyvárosokban húzódik, és fizikailag talán kevésbé veszélyes a kormányzatra, mert – még – nem lőnek. A munka és megélhetés nélkül maradt nők és értelmiségiek viszont egyre gyakrabban tüntetnek, a demonstrációkon egyre több az atrocitás, és egyre keményebb főként a nők elnyomása. A Dawat-u-Ershad, aminek a neve szó szerint

Az ima és az útmutatás minisztériuma, az erény előmozdításáért és az erkölcstelenségek megakadályozásáért.”

vagyis a tálib Erkölcs- és Vallásügyi Minisztérium egyre őrültebb és elviselhetetlenebb utasításokat ad, kötelezővé akarják tenni a burkát minden nő számára az élet minden területén és mindig (otthonukat kivéve), megtiltották nekik még a középtávú utazásokat is, de például Heratban elrendelték azt, hogy fejezzék le a bolti próbababákat, mert azok eleven asszonyokra hasonlítanak. A női és értelmiségi – ne feledjük el, kenyér nélkül maradt majdnem minden tanár, mérnök, egyáltalán, aki nem munkás, földműves, állattenyésztő, uléma vagy tálib – tiltakozás elleni fellépés biztos jele, hogy két napja letartóztatták az ismert kormánykritikus egyetemi tanár, Fáizulllah Dzsalalt, mert azzal vádolta a tálibokat, hogy összejátszanak a pakisztáni titkosszolgálattal (ISI), egy televíziós műsorban pedig azt mondta, hogy a tálib kormányzat birkaként bánik az emberekkel. Dzsalal egyébként a nyugati országok által támogatott korábbi vezetést is több alkalommal bírálta. A letartóztatás hírét megerősítette a professzor felesége, Maszúda Dzsalal is, aki egyebek között arról ismert, hogy az első tálib kormányzat bukása után az egyetlen női induló volt a 2002-es elnökválasztáson, majd jelöltette magát 2004-ben és 2019-ben is.

Kabulnak azonban a legtöbb fejfájást az ISIS-K, vagyis a Khorasszáni Iszlám Állam okozza, ugyanis ők, hogy úgy mondjam, „jobbról előzik őket”, még náluk is radikálisabb fundamentalisták, fanatikusabbak, és ahogyan nő az országban az elégedetlenség, az éhezés (már napi gyakorlat a gyermekkereskedelem a nyomor miatt), egyre keményebb a tél, úgy szaporodik a létszámuk. A támadásaik mindig véresek és rengeteg halottal járnak – hol van az már, amikor Maszúd ellen még együtt rohamoztak a tálibokkal? Mivel igen gyakran vonulnak vissza pakisztáni területre, ahol amúgy is elég erős az Iszlám Állam tevékenysége, felvetődik a kérdés, hogy kiket támogat valójában Iszlámábád? Elvben a kabuli rezsimet, a gyakorlatban viszont vagy segíti az Iszlám Államot is, vagy maga sem tud mit kezdeni a saját terroristáival, akik így megerősödtek.

Szóval a helyzet kicsit sem javult, most is tökéletesen bizonytalan: minden adott egy újabb polgárháború kirobbanásához, bármely pillanatban. A magyar külpolitika által folyamatosan vizionált sok milliós menekülthullám nem indult meg, de azért aki csak teheti, megpróbálja elhagyni az országot.

Kevesen tehetik. Pedig van rá bizonyos lehetőség, ugyanis a tálib uralom távolról sem egy totális, fegyelmezett rendszert jelent, a kormány utasításait vagy betartják, vagy nem, minden attól függ, milyen mentalitású tálib parancsnokra bízzák a végrehajtást, az mennyire megvesztegethető vagy mennyire fanatikus – ezt használja ki a Dynamo Group, amely folyamatos politikai ellenszélben próbálja menteni az országból leginkább az ott ragadt amerikaiakat és azokat, akiknek az Egyesült Államok annak idején különleges beutazási vízumot adott. Az ugyanis egy igen szép és ritka irat, csak éppen a kősivatag közepén, egy tálib osztaggal szemben kevés a haszna, azzal el kell jutni valami olyan helyre, ahol tudnak olvasni, tudnak angolul, tudják, mi az a „hivatal” és el is fogadják a döntéseit. Ha ez sikerül, akkor sincs még rendben semmi: de legalább nem lövik főbe az embert. Az már nagy dolog, kérem.

A Defense One részletes írást közöl a Dynamo Groupról, melynek vezetője és alapítója Bryan Stern, és amely érdekes módon nem élvezi az amerikai külügyminisztérium támogatását. Nem üldözik ugyan őket, de nem is segítik. Lássuk csak, hogy van ez?

Stern a haditengerészet tartalékos tisztje és a hadsereg veteránja, aki többször volt Afganisztánban és Irakban. Más veteránokhoz hasonlóan, akiket a tolmácsaik megmentésének szándéka hajt, Stern is úgy döntött, nem várja meg, amíg az amerikai kormány cselekszik, hogy kihozza őket. Ezért ő és néhány társa inkább Üzbegisztánba repült. A többi csoporttal ellentétben Stern maga megy Afganisztánba, hogy kihozza az evakuáltakat.”

Ugyan az amerikai kormány nagyon határozott ígéretet tett arra, hogy az ott ragadtakat kimenekítik, esetleg szárazföldi úton is, erre komoly törekvés nem látszik, illetve a hivatalos diplomácia ezt valahogy tárgyalásos úton próbálja elérni, mert ahhoz szokott, csak az a baj, hogy hiába egyeznének meg teszem azt, Muttaqi megbízott külügyminiszterrel az ügyben, meg kéne egyezzenek minden, az evakuáció útjába eső tálib parancsnokkal is, és az lehetetlen feladat. Stern csoportja egyedül kezdett neki ennek, ugyanis az a véleményük, hogy egy kis létszámú csapatnak sokkal jobbak a túlélési esélyei ellenséges terepen, mint egy nagynak, viszont emiatt őket nem vették fel a több mint 150 veteráncsoportot tömörítő #AfghanEvac koalíció tagjai közé, akiket az amerikai ügynökségek közötti tervezésbe is befogadtak. Ez a koalíció viszont élvezi a külügyminisztérium támogatását.

Akkor tehát ez most egy film, Stern bemegy, kienged harminckét tárat és áthozza, akit csak lehet az üzbég határon? Dehogy is, sőt, ellenkezőleg – ő maga tiltakozik ez ellen a leginkább.

Ez nem a Rambo. Senki sem Jason Bourne. Ez egy humanitárius erőfeszítés. A katonai ügyeken már túl vagyunk; a szolgálatok ügyein szintén. Megpróbálunk segíteni ezeknek a valódi embereknek, hogy megkapják a segítséget, amire szükségük van. Vannak embereink, akik etetik az embereket; vannak embereink, akik biztonságos szállítást, biztonságos menedéket, orvosi segítséget nyújtanak.”

Le merném fogadni, hogy nem kis pénzbe kerül a tevékenység, de Isten áldja a korrupciót, mikor ilyesmire használják.

Stern nem az egyetlen afganisztáni veteráncsoport vezetője, aki úgy döntött, hogy kivonul a koalíciós folyamatból. Scott Mann, egy nyugalmazott zöldsapkás, aki egy nappal Kabul eleste után alapította meg a Task Force Pineapple-t, elmondta, hogy csoportja kezdetben a nagyobb koalíció része volt, de azóta újra arra összpontosít, hogy a megmaradt szövetségeseket és családjaikat elrejtse, menedéket és élelmet biztosítson a tél folyamán.

Az Ananász Expressz hősies – mi több, sikeres – mentőakciójáról annak idején írtam, csak tisztelni tudom őket: most sem fordultak a Dynamo ellen, sőt, vezetőjük, Scott Mann közölte, hogy semmi kifogásuk a módszereik ellen. Stern viszont nyilvánosságra hozta, hogy eddig 150 amerikait és arra jogosult afgán állampolgárt szállított vissza az Egyesült Államokba. A decemberi járaton egy tucat gyerek volt a fedélzeten, a legfiatalabb 11 hónapos volt. Az amerikai kormány charterszünete ellenére a Dynamo ki tudta juttatni a gépét. Tehát ők légi úton dolgoznak – hogyan lehetséges ez? Stern elmagyarázza:

Ugyanúgy kérem a leszállási engedélyt, mint bárki más. Csak tudom, hogyan kell helyesen feltenni a kérdést. Tehát mivel egy kicsit jobban értem a helyi kultúrát, egy kicsit jobban ismerem a politikai színteret, és ügyelek arra, hogy olyasvalakivel beszéljek, akiről tudom, hogy szintén jól fog minket képviselni, mindig a megfelelő módon teszem fel a kérdést, úgy, hogy minden rendben legyen. Nem feltétlenül jó módszer ez. És talán nem is feltétlenül biztonságos. De eljutok egy megegyezésig.”

Közben, gondolom, gazdát cserélnek mindenféle borítékok. Ha ez az ára, ez az ára: emberélet mentése érdekében minden törvényt meg lehet szegni. De mit szólnak ehhez a hivatalos szervek? Stern hangsúlyozza, hogy magánemberként végzi ezt a tevékenységet, szabadsága alatt, és ezt a Navy illetékese is megerősítette, sőt hozzátette:

Az amerikai állampolgárokért, akiket kihúzott onnan, nyilvánvalóan hálásak vagyunk, de a Védelmi Minisztérium és a haditengerészet nem tehet semmilyen megjegyzést és nem reagálhat, mert ezt magánemberként teszi.”

A külügy viszont nem örül. Egy külügyminisztériumi tisztviselő szerint minden olyan független szereplő, aki a kialakított megállapodásokon kívül mozgatja az evakuáltakat, kockáztatja az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatait a térségben, és csökkentheti annak esélyét, hogy hosszú távon biztosítsák a több ember kijuttatását célzó folyamatot.

Jelentős kihívások merültek fel néhány ilyen magánszervezésű járattal kapcsolatban”

mondta a külügyminisztériumi tisztviselő. Szeptemberben például hat charterjáratot napokra leállítottak Mazar-i-Sharifban, mert aggályok merültek fel az utaslistákkal kapcsolatban. Stern viszont keményen vágott vissza:

Mindig problémás gyerek voltam. Egyszerűen nem úgy vagyok összerakva, hogy a kormánnyal dolgozzak. Bárcsak alkalmas lennék rá. De most az hajt, hogy az ott ragadt amerikaiak azt kiáltják: Segítség! A külügyminisztérium pedig azt válaszolja nekik: Töltsék ki a nyomtatványt három példányban.”

Ellensége Stern a külügyminisztériumnak? Nem:

Senkit sem menekítek ki anélkül, hogy a külügyminisztérium legalábbis ne tudna róla. Helytelen azt mondani, hogy „jóváhagyja” – ez túl erős szó. De minden egyes lépésünket, amit valaha is tettünk, megosztottam a külügyminisztériummal, és kértem visszajelzést. Ők általában nem adnak visszajelzést.”

Most adományokat gyűjt, mert sokba kerülnek a mentőakciók – hogyne kerülnének sokba, viszont legalább sikeresek.

Afganisztán problémáit nem tudja megoldani sem Stern, sem a világ. Azt az ország polgárainak kell megtenniük. De sok száz vagy sok ezer életet megmenthet.

És a mai világban az is csoda.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása