Nem ezzel a témával kellene foglalkoznom, de sajnos muszáj, A hat alapvető élelmiszer árának korlátozása fontosabb volna, de a mostani kutyakomédia sem hagyható figyelmen kívül, ha már egyenesen hazugnak neveztek miatta, halált és tényeket megvető bátorsággal. Hogy a nagyérdeműt meg hülyének nézik, az nem is szokatlan mostanság.

Tehát: írtam én tegnapelőtt ezek a hasábokon egy elmélkedést „Miért ostobaság ellopni a történelmet?” címmel, a majdnem kész „Királyok és szentek – Az Árpádok kora” című kiállítás körül kialakult áldatlan állapotokról. Éspedig a Válasz Online írása alapján írtam, viszont személyes tapasztalataimmal és véleményemmel, ismereteimmel gazdagítva. Ugyanezzel a témával foglalkoztak más lapok is, más megközelítésben, de a tényekhez híven – ha ez a hír, ebből főz a sajtó, legfeljebb mindenki másként készíti el. A történet lényege annyi, hogy az Árpád-kort bemutató grandiózus és méregdrága, valóban méltónak induló kiállítás már kilencven százalékban készen állt, amikor – a Választ idézem – decemberben, egészen pontosan karácsony előtt két nappal:

„Váratlan emailt kaptak a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című nagyszabású nemzetközi kiállításhoz tartozó tanulmányokon dolgozó régészek és történészek. A tájékoztatásban az állt, hogy a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma indoklás nélkül visszavonta a megbízást a 90 százalékban kész, három hónapon belül megnyitó tárlat kurátoraitól, és a szakmai irányítást, valamint az összes addig elkészült anyagot (kiállítási forgatókönyv, tárgylista stb.) a Magyarságkutató Intézet kezébe adta. Másnap, december 23-án már maga az új kurátor, Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója jelentkezett a tudós kollégáknál újabb e-mailben, jelezve, hogy átvette a kiállítási katalógus szerkesztését, mely „az új fenntartói iránymutatások figyelembevételével” folytatódik. Részleteket nem közölt. Január elejére kiderült: Makoldiék szerkezeti és tartalmi változtatásokat is terveznek a katalógusban, bizonyos témák teljes elhagyásával.” (Válasz Online)

A kiállítás jellege teljesen megváltozott, a projektben szereplő tudósok nagy része már karácsony előtt vagy a két ünnep között jelezte az új kurátornak: ilyen feltételek mellett nem adja a nevét hozzá, a katalógushoz elkészült tanulmányának megjelenését letiltja. Név szerint:

„Biczó Piroska, Feld István, Haramza Márk, Langó Péter, Szőke Béla Miklós, Végh András és Wolf Mária régész, Földváry Miklós vallástörténész, Madas Edit irodalomtörténész, Rácz György és Spekner Enikő levéltáros, Szovák Kornél történész-filológus, Thoroczkay Gábor és Szende Katalin történész és Szakács Béla Zsolt művészettörténész.”

A változtatásokról egyelőre annyit tudunk, hogy a kész kiállításkatalógusból teljesen kihúzták a honfoglalás idején helyben talált népességről szóló részt (szlávok, Karoling-kori népesség), illetve az Árpád-korban Magyarországra költözött idegen népcsoportoknak (muszlimok, zsidók, a kései nomádok) szentelt tanulmányt. És ha a katalógusból kihúzták, akkor a kiállított anyagból is eltávolítják az esetleges tárgyi emlékeket. Tessék úgy venni, hogy a Kárpát-medencében légüres tér volt, mikor dicső eleink ideértek, még a levegőt is ők hozták, és később se jött ide senki, vagy ha mégis, véres fejjel menekült el. Ja, nem: mintha derengene valami tatárjárás, törökdúlás... ez utóbbi viszont szerencsére már nem Árpád-kori. De a tatárjárás igen.

Mindenesetre ez a hír. Persze, véleménye mindenkinek lehet róla, így annak az olvasónak is, aki egyszerű, becsületsértő, szakmai hitelünket rontó sorokkal reagált az írásra:

„Kár, hogy mindez hazugság. Megcáfolták az állítólag letiltott kutatók.”

A nevét borítsa jótékony homály, nem érdemes kiszerkeszteni, bizonyos, hogy ő hiszi is, amit írt, a kérdés csak az, hogy magától hiszi-e vagy pénzért. Száz kollégából kilencvenkilenc kitiltotta volna, hogy ne zavarja a légköri viszonyokat, de én a szakmában mérhetetlenül pedáns vagyok: utánajártam annak, hogy honnan veszi a nézeteit. Az első lehetőség az lett volna, hogy maguktól a kutatóktól, de akkor nem kommentben nyilvánul meg, hanem külön írásban egy kormánylap felületén. Ezt a véleményt ő készen kellett kapja valahonnan, szóval nézzünk csak körül jobban... meg is van. A Demokratából. Ott jelent meg ebben a témában Franka Tibor tollából egy szösszenet, érdekes címmel:

„Ordas hazugságok a Királyok és szentek – az Árpádok kora kiállításról”

Aha. Akkor megvan, honnan jött a „hazugság” kifejezés, amit máshol nem találunk. Ugyanis az írásokra közleményben reagált a Magyarságkutató Intézet, mely megjelent a saját honlapjukon, megjelent az MTI OTS Üzleti Sajtószolgálatának felületén (Miért ott? Így akarták beismerni, hogy ez számukra üzlet?), azt átvette a Magyar Nemzet, sőt, Franka írása is jelentős részben ezt a közleményt tartalmazza, csakhogy az eredeti szöveg nem használja a hazugság szót, az a szerző által „hozzáadott érték” lehetett.

Akkor viszont lássuk, hogyan néz ki az érdembéli cáfolat?

„A valós tények rögzítése érdekében fontosnak tartjuk tájékoztatni a nyilvánosságot arról, hogy a három konzorciumi partner, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyarságkutató Intézet és a Szent István Király Múzeum mindent megtesz a projekt sikeres megvalósítása érdekében. Ennek megfelelően, a tervek szerint zajlanak az előkészítő munkálatok.”

Ez nem cáfol semmit, azt főleg nem, hogy a projektbe erőszakkal beültették a Magyarságkutató Intézet és a Szent István Király Múzeum kurátorait is. Ámde lássuk a további magyarázatot, és mindenkit kérek, hogy nagyon figyeljen, mert akkora köntörfal következik, hogy a kínai császárok sírva könyörögnének a tervrajzáért.

„Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr decemberi iránymutatása az volt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum két kurátora mellé csatlakozzon a másik két társszervező, a Magyarságkutató Intézet és a Szent István Király Múzeum két-két kurátora is, hogy minél nagyobb konszenzus övezze a kiállítás kialakítását. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója részéről érkezett az a javaslat, hogy a kiállítás rendezésére rendelkezésre álló idő rövidsége miatt és a hatékony munkavégzés érdekében csak egy kurátor fogja össze a kiállítás szakmai irányítását, és ezt a vezetőt a Magyarságkutató Intézet jelölje ki. 2021. december 17-én a kiállítás új kurátorának Makoldi Miklóst nevezte ki az Intézet főigazgatója. A kurátor személyét mindhárom fél elfogadta, s mindenben segítik a munkáját. A kiállítást kísérő tanulmánykötet tartalma az azt szerkesztő kurátor kompetenciája, abba az konzorciumi intézmények vezetői nem szólnak bele.”

Fordítsuk le tehát: Kásler miniszter azt mondta, kevés a két kurátor, legyen hat, L. Simon meg azt, hogy sok a hat, elvész közöttük a gyerek, mint a bábák között, legyen csak egy. Mit ad Isten, ez az egy pont Makoldi Miklós lett, aki 2019 májusától a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának Igazgatója és az intézet régészeti projektjeinek vezetője. Mikor nevezték ki? Tavaly december 17-én, tehát 22-én, az e-mail körbeküldésének idején már öt napja egyedüli kurátor volt, csak kicsit élvezte a nyugalmat, mielőtt munkához látott. Meg gondolom, arra számított, hogy az érintettek az ünnepi időszakban nem is fognak reagálni a körlevelére, utána meg már késő lesz. Hiba csúszott a számításába: reagáltak, éspedig úgy, hogy felálltak. Maguktól. Ilyenformán a Demokrata írásának alcíme:

„Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nem menesztett egyetlen tudóst sem”

nem cáfol semmit, ugyanis azt sehol és senki nem állította, hogy Kásler menesztette volna őket: Kásler és L. Simon csak olyan helyzetbe hozták őket, hogy önként távozzanak.

Kerestem még a kutatók által közreadott „cáfolatokat” is, vagy annak nyomát, hogy visszatértek volna a projektbe, de nem csoda, hogy semmi ilyesmit nem találtam: ami nincs, azt ne keresd.

Akkor mit látunk?

Tulajdonképpen azt, hogy a Magyarságkutató Intézet közleménye a mellébeszélés csúcsa. Hogyan is kezdődik?

„A mai napon az ellenzéki sajtóban több félrevezető cikk jelent meg a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című, Székesfehérvárra tervezett kiállítás szervezésével kapcsolatban.”

Ezt a fentiekben már bemutatott szöveg követi, ami nem cáfol semmit, csak hivatalos bikkfanyelven írja körül azt, amiről már korábban beszámolt a sajtó. Illetve, a felelősséget Káslerről L. Simonra hárítja, akinek viszont Kásler a felettese, az ő engedélye nélkül ki sem nevezhetett volna kurátort. Se kettőt, se hatot, se egyet.

Akkor hol van itt a félrevezetés?

Hol van itt az „ordas hazugság”?

Durvul a közbeszéd, és a kormánymédia nyelve még annál is inkább durvul (pedig szükség lesz még arra, mikor higiéniai szolgálatokat kell tegyenek majd, inkább finomítanák, smirglivel nem lehet alfelet tisztítani), az elkötelezett hívek, olvasók pedig idomulnak a kocsmai stílushoz. Ami a hivatalos közleményben még „félrevezető”, az a teljesítmény-kényszeres, hűségét mindenáron bizonyítani akaró orgánumban már „ordas hazugság”, a hivatali bikkfanyelvet nem értő olvasójuk számára meg egyenesen Szentírás. Mert különben az az érdekes helyzet, hogy ebben az ügyben senki sem hazudott, igazából még a Magyarságkutató Intézet is beismerte a tagadhatatlant – csak hát kampány van, átkok ideje, rágalmak kora.

Egy megjegyzésem még lenne, általánosságban. Az, hogy kampány ide, kampány oda, akár „ez a harc lesz a végső” (mindkét oldal ezt akarja elhitetni a szavazóival), akár nem, a közösségi oldalak és kommentek nem változtak vetélkedőműsorrá. Ez nem játék és muzsika tíz percben, nem az dől el, hogy „ki nyer ma”. És főként nem arról szól a közbeszéd, bármely felületen is folyjon, hogy „ki mond nagyobbat, durvábbat”, ki süt el súlyosabb, bár hamis vádakat. Vétkes ebben a propaganda-sajtó, ami szállítja a muníciót, de vétkes a magát hazafinak érző kommentelő is, aki egy cím és egy fotó ismeretében tájékozottnak tartja magát, elkezdi hirdetni az Igét. Vádaskodni kezd. Nem csak ebben az esetben – ez viszonylag enyhe – de minden más esetben is. Nyilván az életünk végtelen átpolitizáltsága, az „állandó harci helyzet” miatt alakult ez így, de hagyjuk abba, mert az nem érv, hogy kampány van: állandóan kampány van, évek óta.

A mostani közállapotokról Bodor Pál egyik régi kötetének címe jut eszembe:

„A hisztéria szükségállapota”

Kár, hogy az Ceaușescu Romániájának utolsó, legborzalmasabb korszakáról szólt.

De egyébként tökéletesen leírja ez a három szó a mostani magyar közhangulatot.

Szele Tamás