Forgókínpad

Forgókínpad

Háború ok nélkül?

2022. január 29. - Szele Tamás

Az ukrajnai válság jelenlegi állapotára az a legmegfelelőbb kifejezés, hogy stagnál. Tart a „phoney war”, a „furcsa háború”, a csapatok hol farkasszemet néznek egymással, hol átcsoportosítják őket, hogy be ne rozsdásodjanak, a politikusok nyilatkoznak és voltaképpen nem történik semmi, hála az Égnek.

nato-ussr_masodik.jpg

A viták pedig egy pont köré látszanak összpontosulni és ez az, hogy ígérte-e bárki, bármikor és bárkinek, hogy a NATO nem terjeszkedik soha Kelet felé?

Erre viszont több helyes válasz is lehetséges, kutattam a kérdésben én is, kutatott a Meduza.io is, de mielőtt bemutatnám az eredményeket, lássuk azt a kevés hírt, ami mégis akad.

Elsőként a legfrissebbet mondanám: felvetődött annak lehetősége, hogy Putyin és Zelenszkij a pekingi téli olimpia nyitóünnepsége után kezdik meg tárgyalásaikat, akár a „normandiai formátum” szerint is, hiszen kéznél lesznek ott német és francia diplomaták szükség esetére, de a Kreml ezt ma hivatalosan cáfolta. Mint Dmitrij Peszkov szóvivő közölte a TASZSZ hírügynökség szerint:

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tervez kétoldalú találkozókat más vezetőkkel, akik részt vesznek a pekingi olimpiai játékok február 4-i megnyitóünnepségén. Többször elmondtuk, hogy az ünnepség szervezőinek számos szigorú korlátozást kell bevezetniük mind a sportolókra, mind a vendégekre, beleértve a hivatalos személyeket is. Így az orosz elnök pekingi útjának programjában nyilvánvaló okokból nem szerepelnek kétoldalú találkozók, kivéve a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott teljes körű megbeszéléseket.”

Ha nem, hát nem. Pedig az alkalom adott lett volna.

A Reuters olyan hírt kapott, miszerint Oroszország már vért és egészségügyi eszközöket szállít a határhoz, hogy el tudja látni az esetleges áldozatokat, tehát Moszkva komolyan felkészült egy konfliktusra. Ezt a Kreml sem meg nem erősítette, sem nem cáfolta, hanem az erre vonatkozó kérdéseket válasz nélkül hagyta.

Ellenben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem feszültebb a helyzet Ukrajna oroszországi határainál most, mint 2021 elején volt, amikor nagyszabású orosz hadgyakorlatok zajlottak.

Ma nem látunk nagyobb eszkalációt, mint korábban. Igen, nőtt a katonaság létszáma (az ukrán határ mentén), de erről már beszéltem 2021 elején, amikor Oroszország hadgyakorlatairól esett szó. Nem hiszem, hogy feszültebb a helyzet most, mint akkor, a gyakorlatok tetőpontján volt”

mondta Zelenszkij. Arról is kérdezték, hogyan képzeli a tárgyalásait Lavrov orosz külügyminiszterrel, akinek a meghívását cinizmusnak nevezte – ugyanis Lavrov előre szólt, hogy a kétoldalú kapcsolatok javításáról hajlandóak akármennyit tárgyalni, ellenben a Donyec-medencei válságról egy szót sem. Zelenszkij ironikusan megjegyezte:

Már hogy tehetném meg Ukrajna elnökeként, hogy nem beszélek a Donyec-medencéről, hiszen az egész világ arról beszél?”

Ide kacsolódik a TASZSZ azon híre, mely szerint:

A Donyecki és Luganszki Népköztársaságokban (DPR, LPR) állandóan tartózkodó orosz állampolgárok csatlakozhatnak az orosz fegyveres erőkhöz, ha úgy kívánják – mondta Viktor Vodolatsky, az Állami Duma (a parlament alsóháza) FÁK-ügyek, eurázsiai integráció és a honfitársakkal való kapcsolatok bizottságának elnökhelyettese szombaton a TASZSZ-nek.

Ha a DPR-ben és a LPR-ben lakó orosz állampolgárok be akarnak lépni az Orosz Fegyveres Erőkbe, a Rosztovi Regionális Katonai Parancsnokság fogja őket nyilvántartásba venni és besorozni” – mutatott rá a törvényhozó, hozzátéve, hogy ha besorozzák őket, akkor ezek az emberek Oroszországban fognak katonai szolgálatot teljesíteni.”

Persze, sok minden függ attól, Oroszországot, mint államot mekkorának tekintjük és hogyan fogjuk fel azt, mely területek tartoznak hozzá.

Az általános helyzetet John Sullivan, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete írta le a legtökéletesebben egy pénteki online sajtótájékoztatón, mikor azt mondta:

Ha valaki kirak eléd egy pisztolyt az asztalra, és közben arról beszél, hogy a békéről kíván eszmét cserélni, akkor leginkább fenyegetve érzed magad.”

Ez teljesen leírja a közhangulatot világszerte. Biden elnök tegnap februári támadástól tartott, én a magam részéről pontosítanék: ha és amennyiben lesz orosz offenzíva, az legkorábban február 22-23-a táján indulhat meg, hogy a pekingi téli olimpia résztvevői és kíséretük már otthon legyenek addigra, és Peking se emelhessen kifogásokat – mint tudjuk, a kínai vezetés külön kérte, hogy a sportesemény tartama alatt Moszkva még ne támadjon. Utána nem bánják.

Akkor most nézzük azt, mi ennek a háborúnak a valódi – nem oka, az oka más, de – ürügye? Mi a helyzet a NATO keleti terjeszkedésének általános tilalmával?

Erre két válasz létezik még Moszkva szerint is. Mikor tavaly december 24-én este Putyin bemutatta ultimátumát a világnak, még „Mihail Gorbacsovnak tett határozott ígéretről” beszélt, csak annak nincsen sehol semmiféle írásos nyoma. Ettől még él az orosz köztudatban és sokkal, de sokkal több, mint városi legenda: a lakosság döntő többsége halálosan biztos benne, hogy volt ilyen ígéret, emlékeznek rá, csak nem tudják már hol olvasták, látták, hallották.

Nem véletlen, hogy Lavrov tegnap óta inkább két EBESZ-záróokmányt lobogtat, azokat próbálja ilyen ígéretként értelmezni, ugyanis a köztudatban élő történet így, ebben a formában nem igaz, és ezt ő tudja a legjobban. Ha ugyanis lett volna ilyesmiről szerződés, az színarany keretben függene Putyin dolgozószobájának falán, annyira fontos lenne, nem kéne keresgélni, mint most.

Mint írtam is, a rigai székhelyű, orosz ellenzéki Meduza.io is megpróbálta kideríteni, mi a csodára emlékszik majdnem egész Oroszhon, meg én is, mutatom, mire jutottunk. Ők a New Yorkerre támaszkodtak, én a National Security Archive nyilvános adatbázisára, de nagyjából ugyanazt találtuk: ilyen ígéret volt is meg nem is. De szerződés sosem volt róla.

Ellenben volt két olyasmi 1989-ben, amit nagyon szándékosan ugyan, de lehetett így is érteni.

Az egyik James Baker akkori amerikai külügyminiszter egyik alapelve, amit ő úgy fogalmazott meg: „not one inch eastward”, vagyis „egy hüvelyknyit sem Kelet felé”, a másik az a mozzanat, hogy az idősebbik Bush elnök az 1989-es máltai csúcstalálkozón valóban biztosította Mihail Gorbacsovot arról, miszerint: „az Egyesült Államok nem fogja kihasználni a kelet-európai forradalmakat a szovjet érdekek sérelmére”. Igen, de Máltán még sem Bush, sem Gorbacsov (vagy éppen Helmut Kohl nyugatnémet kancellár) nem számított Kelet-Németország hamarosan bekövetkező összeomlására és a német egyesülés gyorsaságára.

Azonban elhangzott számtalan szóbeli tárgyaláson, beszédben (és ránk maradt ezek leirataiban) a NATO keleti terjeszkedésének tilalma, elsőként 1990. január 31-én, amikor Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter a bajorországi Tutzingban a német egyesülésről szóló nagyszabású nyilvános beszédet tartott. Akkor alapelvként szögezte le:

A kelet-európai változások és a német egyesülési folyamat nem vezethetnek a szovjet biztonsági érdekek sérelméhez. Ezért a NATO-nak ki kell zárnia területének kelet felé történő bővítését, azaz a szovjet határokhoz való közeledését.”

A „Tutzing-képlet” fontos diplomáciai megbeszélések középpontjába került 1990-ben, amelyek a Kohl és Gorbacsov közötti döntő fontosságú 1990. február 10-i moszkvai találkozóhoz vezettek, amikor a nyugatnémet vezető elvi szovjet hozzájárulást kapott a német egyesüléshez a NATO-ban, feltéve, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé.

Igen ám, de magát a tilalmat írásba sosem foglalták, szerződésbe pláne nem és – a Szovjetunióra vonatkozott, nem Oroszországra! Végig szovjet és nem orosz érdekekről volt szó, Oroszország akkor még tagköztársaság volt, ha abszolút domináns is. Lényegében véve az 1990-es Egyesült Államok és az 1990-es NATO nem akart terjeszkedni.

A mostani állapotok évekkel később jöttek létre, és egyáltalán az tette őket lehetővé, hogy megszűnt a Szovjetunió 1991. december 31-én, így nem csak a vele kötött szerződések de a szóban tett ígéretek is értelmüket vesztették, a helyzet gyökeresen megváltozott – az idősebb Bush kormányzata még a Szovjetunió egyben maradását is támogatta volna (egyszerűen azért, mert könnyebb egy nagy partnerrel dűlőre jutni, mint sok kicsivel).

Sőt, 1993-ban Borisz Jelcin orosz elnök a Lech Wałęsa lengyel vezetővel folytatott találkozóján váratlanul írásban megerősítette, hogy Oroszországnak nincs kifogása Lengyelország NATO-csatlakozása ellen. Csak hát sajnos erre „vacsora és italok” után került sor, és az orosz elnök felettébb szeretett inni... Jelcin fellépése Oroszországban neheztelést váltott ki, ezért később visszavonta hozzájárulását, épp arra hivatkozva, hogy

A Németország 1990-es egyesítése során kötött megállapodások kizárják a NATO keleti bővítését.”

Erre a hivatkozásra emlékezhetnek Oroszországban, ez hangzott el nagy nyilvánosság előtt.

Jelcin különben 1997 folyamán aláírta az Oroszország-NATO Alapító Okiratot, amely azonban egyáltalán nem tiltotta a NATO bővítését, viszont a NATO vállalta benne, hogy nem telepít nukleáris fegyvereket és – „a jelenlegi és előrelátható körülmények között” – „jelentős harci erőket” a szövetség új tagjainak területén. A dokumentum emellett rendelkezett egy NATO-Oroszország Tanácsról, amelyben Oroszország álláspontja nem volt kötelező érvényű a NATO-ra nézve.

Ez az állapot tartott mostanáig, mikor is a körülmények, hogy úgy mondjam, megváltoztak. Putyin változtatta meg őket, ugyanis Ukrajna NATO-tagsága semmivel sem volt inkább napirenden most, mint bármikor máskor.

Összefoglalva: az orosz polgárok tényleg emlékezhetnek akár a Baker-elvre, akár a tutzingi beszédre, csak azok egyrészt a Szovjetunióra vonatkoztak, másrészt nem foglalták őket szerződésbe. Írásba sem.

Emlékezhetnek Jelcin látványos és másnapos visszatáncolására is (még a leginkább arra, az akkori közfelháborodás miatt), és emlékezhetnek az Oroszország-NATO Alapító Okirat kitételére a nukleáris fegyverekről és jelentős harci erőkről, azt viszont írásba is adták, be is tartották. A mostani amerikai segítség az új tagállamoknak – ha valaha egyáltalán megérkezik, nekünk, magyaroknak rossz tapasztalataink vannak ezen a téren – sem áll többől, mint összesen 8500 főből, amit azért jelentős csapásmérő erőnek nem neveznék.

Szóval: nem véletlen, hogy Lavrov inkább az EBESZ-záróokmányokat próbálja értelmezni, mert az eddigi casus belliről kiderült, hogy nem egyéb széles körben elterjedt pletykánál, mesebeszédnél.

Híradásainkat folytatjuk.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása