Így legyen ötösöm a lottón, kérem. Tegnap megjósoltam, hogy komoly támadás várható a pártoktól független sajtó ellen – nem kellett hozzá nagy ész – és ma már zajlanak is a csatározások, újabb nevek bukkannak fel, a kormánymédia is elővette a legkocsmaibb, kötekedő, fölényeskedő modorát. Adják ők még alább is, de most lássuk a fejleményeket.

Az eddigiekről, tegnapi írásom összefoglalásaként annyit dióhéjban, hogy „ismeretlenek” különböző civil szervezetek (NGO-k) vezetőit, volt vezetőit és független újságírókat csaltak lépre, vettek rá, hogy adjanak hosszú, több órás Skype-interjúkat, majd ebből kompromittáló részeket vágtak össze, és azt a névtelenség homályába burkolózva elküldték a Magyar Nemzetnek. Ez utóbbi orgánum pedig arra használja a minimum gyanús forrásból származó felvételeket, hogy részint bizonygassák azt az eddig sulykolt hamis tételt, mely szerint „pártoktól független sajtó nem létezik”, részint azzal vádolják Soros Györgyöt és minden civil szervezetet (tehát azokat is, amikhez semmi köze), hogy „manipulálják a nemzetközi sajtót” és „szándékosan rossz hírét költik a nemzetközi porondon Magyarországnak és Lengyelországnak”.

Mondjuk bíróság előtt ez a vád nem állna meg, a „bizonyítékok” manipuláltak, épp ezért nem is bíróságra mennek velük, hanem a kormánymédiában kampányolnak. Régóta haragszanak ezek a pártkatonák a nem pártos sajtóra, lényegében véve azóta, amióta léteznek, és fél karjukat is odaadnák, ha valahogyan be lehetne tiltani a pártelkötelezettség nélküli médiát: ez a valódi céljuk, a külpolitikai rész pletykaszintű, majdnem érdektelen a mértékadó nemzetközi körökben, de még a magyar választási kampánynak sem ez a történet a csodafegyvere. Ez egy, választások utáni törvényjavaslat előkészítése, mint írtam tegnap is: fideszes győzelem esetén

„Van egy fogadásom egy üveg jóféle Glenlivet whiskybe, hogy elő fog kerülni vagy a „Stop Soros”-törvény új formában, vagy megpróbálnak hozni egy orosz típusú „idegen ügynök” törvényt.”

Ez tehát a játszma tétje. Akkor lássuk a friss fejleményeket.

Először is, a Média1 és az Átlátszó írásai alapján elmondható, hogy kezdenek nevek, cégek, konkrét adatok előkerülni a provokátorokról, más kérdés, hogy valószínűleg nem tudunk velük kezdeni semmi hasznosat, hiszen a „cégeket” is, a profilokat is valószínűleg erre a célra hozták létre és dolguk végeztével nyom nélkül eltűntek. Még arra is ügyeltek, hogy hasonlítsanak létező vállalkozásokra, személyekre: a Dalibor Roháčtól interjút kicsaló középkorú, németes akcentusú férfi, akit állítása szerint Alexander Wernernek hívtak – legalábbis ezen a néven levelezett áldozatával – a Wilson Energy Consultants képviselőjének adta ki magát. Mármost Wilson Energy Group létezik, a LinkedIn-en megtalálható David Wilson is, aki energiaügyi tanácsadó (energy consultant), csak nekik semmi közük a hivatkozott céghez, annak külön, saját weboldala van. Vagyis volt, mert ahogy elkezdett kavarogni ez a történet, azonnal megszüntették, nem lehet megnyitni, bár a Google találatként még kiadja. Míg élt az oldal, volt rajta egy telefonszám is, azonban az a Sky televíziós csatorna előfizetési központjához tartozik.

Világos: az oldal a maszkirovka részét képezte.

Elég sokakkal készültek ilyen álinterjúk, különböző ürügyekkel, Jeney Orsolya, aki 2018 augusztusáig az Amnesty International Magyarország igazgatója volt, 2020 nyarán jelentkezett egy, a LinkedIn-en meghirdetett „regionális igazgatói” állásra, melynek során egy magát Emma Van der Bergnek nevező, magát személyzetisnek kiadó hölggyel került kapcsolatba. Ő készített vele először Skype-interjút, adott neki írásbeli próbafeladatot, majd egy újabb interjú után még egy következett, a már tegnapi írásunkban is említett, Bashar al Hindi néven bemutatkozó úrral. Aztán néma csönd következett: Jeney Orsolya interjúja még nem jelent meg a Magyar Nemzetben, szerintem most vágják.

Panyi Szabolcsot, a Direkt36 Pegasus-ügyben is érintett munkatársát ugyancsak Bashar al Hindi környékezte meg, csak hát Panyi mester tapasztalt volt ilyen téren és nem ugrott be a trükknek. Mint Facebook-oldalán közzé is tette:

„Egy évvel azután, hogy véget ért a megpegasusozásom, 2020 őszén nálam is bepróbálkoztak azzal a Black Cube-ra hajazó csapdaállítással, amiből aztán nemrég a Magyar Nemzet készített lejárató anyagokat. A megkeresés rendkívül béna volt, nem is válaszoltam rá, aztán az egészet teljesen el is felejtettem – egészen a múlt hétig, amikor a kampányra betárazott anyagokat elkezdték lehozni a propagandamédiában.”

Bizony-bizony, ez azért nagyon hasonlít a Black Cube magán-titkosszolgálat 2018 nyári akciójára. Annyira hasonlít, hogy vagy ők voltak megint, vagy tőlük tanulták a módszert a mostani gumitalpúak. Bár mondjuk maga az eljárás lehet a szakmai rutin része is, de ne feledkezzünk meg akkor sem erről a kis fekete kockáról.

Tehát ott tartunk most, hogy van egy ködbe veszett cégünk, a Wilson Energy Consultants, és három nevünk, Alexander Werner, Emma van der Berg és Bashar al Hindi. Mindhárom gyakori név, Bashar al Hindiből a Google körülbelül 942 ezer találatot mutat, szóval úgy rejtőztek el, mintha egy falevelet kellett volna eldugjanak: egy erdőben biztos senki sem találja meg, annyi más, majdnem ugyanolyan levél között. Előkerült még egy áldozat az Átlátszónál, aki neve elhallgatását kéri: őt „egy dúsgazdag filantróp személyzetiseként” kereste meg LinkedIn-profilja alapján egy hölgy, minden bizonnyal az, akit jobb híján Emma van der Bergnek nevezünk. A video-interjúknak egyetlen hátránya volt a provokátorok számára: valaki kellett legyen a vonal másik végén, valakinek látszania kellett, így annyit már mindenképpen tudunk, hogy legalább három operatív munkatárssal dolgoznak, meg kell legyen bizonyos technikai hátterük is, hiszen a céges honlapot valakinek fel kellett varázsolnia a netre, és le is kellett varázsolni onnan.

Másik fejlemény, hogy a Mandiner interjút kért az Amnesty International magyarországi vezetésétől, akik csak úgy egyeztek bele annak közlésébe, ha a válaszokat a lap teljes terjedelmükben közli (bölcs előrelátás volt ez részükről). Innentől én is a Mandinert kell idézzem emiatt:

„Kérdésünkre, miszerint elismerik-e a Kálmán Mátyás által elmondottakat, Demeter kijelentette: soha nem történt ilyen eset, majd hozzátette: „a kérdésben implikált állítást is hazugságnak, a felvételeket pedig manipuláltnak tartjuk”. Arra, hogy álláspontjuk szerint ki és miként manipulálta a felvételeket, nem tért ki.

Arra a kérdésre, hogy kaptak-e iránymutatást, esetleg konkrét utasítást a külföldi sajtóval, illetve külföldi újságírókkal folytatott együttműködésre, annak formájára és/vagy tartalmára bármilyen szervezettől, például a Nyílt Társadalom Alapítványtól, a programvezető csupán nemmel felelt.

A fentiek alapján az is érdekelt bennünket, milyen protokollt kell követniük az Amnesty munkatársainak, amikor külföldi újságíró nyilatkozatot kér tőlük, vagy összeköttetések, kapcsolatépítés reményében kéri a segítségüket. Ezzel kapcsolatosan Demeter Áron arról tájékoztatott minket: „Az Amnesty International Magyarországhoz beérkező sajtómegkereséseket a sajtóval foglalkozó munkatársunk, Demeter Áron koordinálja, így a beérkező megkeresésekről is őt kell a munkatársaknak tájékoztatniuk.”

Arról, hogy a koordináció pontosan milyen alapelvek szerint, illetve a gyakorlatban miként működik, nem tudhattunk meg részleteket.

És ha már szóba került a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által is finanszírozott szervezet és a sajtó kapcsolata, afelől is érdeklődtünk, milyen szempontok szerint tartanak kapcsolatot magyar kollégáinkkal. Ezzel összefüggésben a programigazgató rámutatott; „Az Amnesty International Magyarország elsősorban minden hazai sajtóterméknek eljuttatott sajtóközleményekkel tartja a kapcsolatot az újságírókkal, illetve egyedi újságírói megkeresések esetében interjúkat, nyilatkozatokat ad.” Részletek ezúttal sem derültek ki.”

Tanúsíthatom: időnként én is kapom ezeket a közleményeket. Ennél többet az Amnesty nem mondott, de ez a szűkszavú és tárgyilagos nyilatkozat is képes volt hullámokat verni a kormánymédia mocsarában. Bűzös vizek gyűrűznek ott, de ezek is hullámok. A Magyar Nemzet például olyan címmel számolt be a nyilatkozatról, miszerint:

„Az Amnesty letagadta, hogy manipulálnák a sajtót, de bizonyítékot nem mutattak”

Nem tudom, hányasa lehetett a Magyar Nemzet buzgó munkatársának római jogból, de ismerhetné a jogi alapelvet, mely szerint a negatívum bizonyítása lehetetlen. Bizonyítani csak pozitívumot lehet, tehát az nem bizonyítható, hogy nem loptam kecskét tegnap délben, de az bizonyítható, ha tegnap délben a kecskelopás helyszínétől távol tartózkodtam. Minél általánosabb egy vád, annál nehezebb bizonyítani az ellenkezőjét, hiszen ha úgy szólna a rágalom, hogy általában véve vagyok kecsketolvaj, akkor például csak azt tudnám bizonyítani, hogy kecskelopás miatt sosem voltam büntetve – de azt nem, hogy titokban soha nem loptam mégis kecskét, amire nem derült fény. Ahhoz ugyanis a teljes életem minden pillanatáról be kéne tudjak számolni.

Az ügyhöz kapcsolódik egy publicisztika, szintén a Magyar Nemzetben, melyben a „Szilaj Csikó” című, erősen oltásellenes-konteós blog főszerkesztője állítja:

„A Telex Soros védelmére sietett, de a nagy rohanásban pofára esett”

A stílus maga az ember, nem győzöm eleget mondani... és hasonló hangnemben folytatja.

„Az Átlátszó (*elfojtott gúnyos kacaj*) információira támaszkodó tényfeltáró cikk (*elfojthatatlan gúnyos kacaj*) szerepében tetszelgő hisztiroham legerősebb érve az oldalunkon megjelent cikkek ellen ugyanis az volt, hogy politikai céloknak megfelelően kontextusból kiragadott, rövid részleteket közöl, melyek az Azonnali rögtönzött krimi-sztorija szerint ilyen-olyan kalandos úton jutottak a Magyar Nemzet szerkesztőségébe.”

Nos, az Azonnali egy sort sem írt ez ügyben, de túllépve a tényeken, a valóságon és mindenen: így nem írunk, így a kocsmában kötekszünk, ilyen modorban, így fölényeskedve – és utána az orrunkon csúszunk ki. Hasonló hangnemet üt meg régi kedvencünk, az ultrakormánypárti Minden Szó is:

„Na, már magyarázkodnak! Tagadja az Amnesty International, hogy külföldi újságírókat manipuláltak volna”

című valamijükben, amit azért írásnak nem neveznék, ugyanis teljes terjedelmében a Pesti Srácoktól vették át, a Minden Szó által hozzáadott „szellemi érték” az a három szó, miszerint „Na, már magyarázkodnak!” és ez is komoly erőfeszítésükbe kerülhetett, most pár napig pihenniük kéne ekkora munka után. De akkor is, érdekelne, mióta baj, ha valaki, akit megrágalmaztak, védekezik? Kíváncsi vagyok, a Minden Szó büszke stábja mit tenne, ha kecskelopással vádolnák? Persze, hogy tagadna, és persze, hogy felháborodnának, ha valaki erről úgy számolna be, hogy „Már tagadja a Minden Szó a kecskelopást!”

A Kontra is hasonlóképpen közelít a történethez:

„A BALOLDALI SAJTÓ ELKEZDTE MEGMAGYARÁZNI, MIÉRT NEM BAJ, HOGY ÚJSÁGÍRÓIK ÖSSZEFONÓDNAK SOROSÉKKAL”

című írásukban, melyben azt is állítják, miszerint Bayer Zsolt írásai a Black Cube-ügyről:

„A mai napig ott vannak a Magyar Idők archívumában, csak szerverleállás miatt pár percig-óráig nem voltak elérhetőek, és szinte azonnal vissza is állították őket. Aki nem hiszi, kattintson, és keressen.”

Kattintottam, kerestem, és nincsenek ott: Bayer eredeti, több részes cikksorozata továbbra sem elérhető, a három találatból az egyik egy magyarázkodó írás tőle, a másikat és a harmadikat Jurák Katalin írta, ennél több találat meg nincs.

Ennyit arról, kit méltóztassanak hülyének nézni ezek az uracsok.

Összegezve: a kormánymédiától bizonyíték nem telik, mocskolódás annál inkább, gyanúsítgatás és rágalom bőven, konkrétumok kevésbé: a függetlenek nyomoznak, csak sokra nem jutnak, és egyre nyilvánvalóbb, hogy titkosszolgálati akciót látunk kibontakozni egy, a jövőben beterjesztésre kerülő sajtó- és civil-ellenes törvény előkészítéseként.

Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom, miről van szó, azt írnám:

Kompromatok készültek célszemélyekről jól szervezett maszkirovka segítségével.

Ez történt, nem egyéb.

Szele Tamás