Ha azt mondom, hogy alig érti valaki ezt a mostani háborút, akkor keveset mondok és nagyon enyhén fogalmazok. Mivel pedig egymásnak ellentmondó hírek szállingóznak, mindenki egészen pontosan azt hisz el belőlük, amit akar, ugyanis sokan abban a tévedésben élnek, hogy amit ők hisznek, az ténnyé válik, éspedig attól, hogy elhiszik. Ez bizony önáltatás.

De ez már a huszonegyedik századi ember lélekrajzához tartozna. Én inkább azt mutatnám be, hogy miért ellentmondóak azok a hírek, és ki fog derülni, hogy az elengedhetetlen manipulációkon túl – nincs olyan háború, amiről reális és pontos adatok kerülnének ki, míg zajlik és nincs olyan hadviselő fél, amelyik ne kicsinyítené a maga veszteségét, ne növelné legalább szóban ez ellenfélét – az illetékesek igazából nem is hazudoznak akkorákat, mint ahogy az oroszpárti és ukránbarát táborok állítják egymásról. Most a tegnapi és tegnapelőtti harci események összesítésének fényében próbálom elemezni a helyzetet, a Meduza.io írása nyomán.

Kezdjük azzal, hogy magunk elé képzeljük vagy elővesszük Ukrajna térképét – nekem elég képzelni, annyit néztem az utóbbi időben. Azt látjuk, hogy március 4-én és 5-én az orosz erők folytatták offenzívájukat Kijevtől északra és nyugatra, valamint Zaporizzsja déli részén és a Donyecki terület nyugati részén – de mindenütt lassabb ütemben, mint a háború első napjaiban. Ugyanakkor az áldozatok száma (a helyiek, újságírók és ukrán katonák által a megrongált orosz felszerelésekről készített videók és fotók alapján) továbbra is magas. Nyilvánvaló, hogy az eredetileg három naposra tervezett villámháború – gyors benyomulás minden fronton, a lakosság örömujjongása kíséretében, Kijev elfoglalása, a kormány letartóztatása, majd lecserélése Moszkva kreatúráira – elvesztette lendületét, részben mert a lakosság nem ujjongott, hanem ellenszegült és most is ellenszegül, részben amiatt, mert az oroszok túlbecsülték saját technikájuk képességeit (pedig ha valamit, legalább azt ismerniük kéne) részben pedig a három naposra tervezett hadjárathoz elmulasztottak utánpótlási vonalakat szervezni, hiszen azt hitték, gyors díszmenet lesz, addig kitart az az élelem és üzemanyag is, ami épp náluk van. Ez bizony nagy hiba volt.

A kommunikáció kényszerpályájáról már ejtettem pár szót, de azért mégsem ugyanolyan az ukrán és az orosz oldal módszere. Mivel Putyinnak elvi alapjai vannak, majdhogynem meg is ideologizálta a háborút (ami szerinte nem is háború, csak „különleges hadművelet”) az orosz fél nem panaszkodhat a veszteségeire, ők azzal a legendával indultak neki a feladatnak, hogy mindenkinél erősebbek, mindenkinél többen vannak, többet tudnak, jobbak, tehát mindenkit legyőznek, Kijevtől a világ végéig akár. Aztán jött ez ellenállás, amire nem számítottak, jöttek a veszteségek, amiket tilos bevallani – hiszen ők hivatalosan legyőzhetetlenek – és azt, amit az ukrán oldal nyugodtan bevallhat, hiszen legfeljebb a nemzetközi szolidaritás és együttérzés növekszik, ha kiderülnek a károk, amiket elszenvedtek, az orosz fegyveres erők le kell tagadják.

Mennyire súlyosak a veszteségeik? Az ukrán fél elrettentő számokról beszél, ha a felük igaz, már érdemes lenne elgondolkodni a visszavonuláson, és gyanús, hogy nem csak a felük igaz. Vegyünk egy példát.

Március 5-én, amikor Vlagyimir Putyin bejelentette az ukrán légvédelem közel teljes megsemmisítését, az orosz légierő rekordmennyiségű veszteséget szenvedett, három-négy repülőgépet (köztük legalább egy korszerű Szu–34-es bombázót és egy Szu–30M többcélú vadászgépet), valamint legalább két helikoptert. Valószínű, hogy mindannyiukat a földi légvédelem lőtte le. És nincs kizárva, hogy az ilyen nagyarányú veszteségeket az okozza, hogy az orosz hadsereg csak az elmúlt két napban kezdte el tömegesen használni a légierőt (különösen a legújabb típusait), míg az ukrán hadsereg még mindig képes ellenállni nekik.

Tehát: az a légvédelem vágott rendet a támadó orosz légierőben, ami már korábban megsemmisült, a Holtláp kísértetei lóra ültek és nekirontottak az orkoknak. Ha orosz volnék, még fel sem hívhatnám az ellentmondásra a figyelmet, mert a legújabb törvények szerint tizenöt év börtönt kockáztatnék. De csak az oroszokat verik vajon?

Nem, távolról sem így van. Ukrajna veszteségei is nőnek (sőt, úgy tűnik, egyre gyorsabban). Ennek oka az ukrán hadsereg egységeinek bekerítése Mariupol közelében, valamint Donyeck és Zaporizzsja régiók határán, továbbá a Herszon régióban lévő ukrán támaszpontok elfoglalása: az összes felszerelést és utánpótlást nem tudták kivonni belőlük, mire elfoglalták őket. Úgy tűnik, hogy az ukrán légierő, beleértve a török gyártmányú Bayraktar drónokat is, az elmúlt napokban szinte teljesen beszüntette a harci bevetéseket: mindenesetre nem érkezett újabb jelentés hatékony akcióról.

A többi harci cselekmények sem szívderítőek. Kijevtől északra és nyugatra az orosz csapatoknak többnapos harcok után sikerült elvágniuk a Kijev-Zsitomir autópályát az ukrán főváros határán kívül. Sztojanka és Buzovaja településeknél. Nyugatra – Makarov közelében, félúton Zsitomír felé – a csatatér, úgy tűnik, az ukrán erőkre maradt.

Az előző napok heves harcai után az orosz erőknek sikerült (talán nem teljesen) elfoglalniuk Kijev északi külvárosát, Irpinyt. De ez sem egyértelmű, Irpinyben még ma is heves harcok folytak, aknatűzzel, a lakosság egy romos hídon át kezdett menekülni, az aknatűz ezt rombolta le végleg, de annyira, hogy egy négytagú család is életét vesztette.

De hát akkor elfoglalták Irpinyt vagy nem? El is, nem is: az orosz csapatok már korábban behatoltak a területre, de rajtuk ütöttek és otthagyták őket. Ma csak visszatértek, viszonylag sikeresen – ha a civil lakosság irtása katonai sikernek nevezhető, mert szerintem nem – a jelenlegi állapotokról álljon itt a friss felvétel, ezen a lakosok menekülését láthatjuk:

 A Rosgvardija egyik csecsen ezrede elfoglalta a Kijevtől északnyugatra fekvő fontos Borodjanka települést, ahonnan az ukrán csapatok többször is támadták a fővárost északról és nyugatról bekerítő teljes orosz csoportosulás nyílt szárnyát. Borodjankát is rommá bombázták már három nappal ezelőtt, aztán mégsem vonultak be – most bevonultak, ott szállták meg a csecsenek az elmegyógyintézetet, de ma reggel onnan is továbbálltak.

A Dnyeper túloldalán – Brovary és a Boriszpil repülőtér közelében, ahol két nappal ezelőtt előretolt orosz egységek jelentek meg – tegnap és tegnapelőtt nem érkezett jelentés újabb harcokról, de érkezett ma: a repülőteret ostromolják ezekben a percekben is.

 Kijevtől északkeletre, Csernyihiv közelében tüzérségi párbajok zajlanak. Az orosz csapatok újabb előrenyomulásáról nem érkezett jelentés.

Donbásszban az orosz hadsereg és az önjelölt „népköztársaságok” erői eltérő irányban nyomulnak előre – Luhanszkból észak felé Szeverodonyeck és Liszicsanszk, Donyeckből délre és keletre Mariupol és a Zaporizzsjai Terület felé. Mariupolt bekerítették, a DNK-erők és az orosz alakulatok elérték a Zaporizzsjai Terület határát. Ott csatlakoztak egy általános offenzívához északon, Gulyaypole közelében. Ez utóbbi település arról nevezetes, hogy ott született és nevelkedett Nyisztor Mahno, Ukrajna anarchista hőse.

Végül a harcok elszigetelt délnyugat-ukrajnai színterén, ahol az orosz offenzíva Odessza ellen irányul, Herszon és környékének elfoglalása után Nikolajev közelében is harcok törtek ki. Az orosz csapatok megpróbálják megkerülni a Bugszkij-szorost, amely elzárja az Odessza felé vezető útjukat, ezért északabbra, Nyikolajev térségébe vonulnak vissza. Március 5-én a Nikolajevtől közel 80 kilométerre északra fekvő Voznyecsenszk közelében zajlottak a harcok. Nem világos, hogy az orosz hadsereg hogyan fogja tudni ellátni az itteni előretolt egységeket utánpótlással, messze a herszoni bázisuktól. 

Komoly problémáról kell szót ejtenünk: az orosz csapatok fő problémája továbbra is az utánpótlás, és az azt biztosító egységek képezik az egyik fő veszteségforrást (legalábbis felszerelésben). Az egyes orosz csoportok hátában és oldalában ukrán egységek tevékenykednek, amelyek fő célpontjai az orosz utánpótlási konvojok. Most figyeljünk: a dokumentált veszteségeket tekintve az orosz hadsereg majdnem annyi utánpótló teherautót veszített, mint harcjárművet. A hátország sok területen tele van teherautók, harci és műszaki járművek kis konvojaival – elhagyott, megtalált és lefoglalt teherautókkal, amiket az ukrán erők kivonnak a frontról. Ez magyarázza azokat a videókat, amin civil kisteherautókat látunk, melyeket Oroszországból Ukrajnába szállítanak: a teherkocsi tud fontosabb lenni a páncélosnál, hiszen a páncélos nincs meg nélküle, pontosabban az utánpótlás nélkül, amit hoz.

Mindeközben ugyanilyen elhagyott páncélozott járművek vannak szétszórva az utak mentén kis csoportokban, sok helyen egyáltalán nem világos, hogy kié a „csatatér”. A problémát tetézi, hogy az orosz vezérkar a hadműveletnek egy nagyon bonyolult változatát választotta, amikor az offenzívát különböző irányokban, gyakran egymástól eltérő irányokban hajtják végre. Az erők összpontosítása és az utánpótlás megszervezése ilyen körülmények között rendkívül nehéz.

A harcoló egységek viszont szenvednek az utánpótlás hiányától: nem csak (és nem is annyira) sérült járművek találhatók a frontvonalakhoz közeli utakon, hanem kifejezetten elhagyottak is, köztük a T–72-es és T–80-as harckocsik modernizált változatai és T–90-esek. A gyalogsági harcjárművek, páncélozott személyszállító járművek és teherautók ugyanezt a képet mutatják: több járművet hagytak magára, mint amennyit eltaláltak. És rengeteg ilyen felvételt láthatunk, kizárólag orosz járművekről – miért is?

Azért, mert Ukrajna esetében ukrán oldalról az áldozatokról videót és fotókat készítő operatőrök szinte az egész ország területére bejuthatnak, függetlenül a frontokon kialakult helyzettől: többségük civil. Az ukránok engedélyezik a forgatást, fotózást, ezt az oroszok nem engedhetik meg maguknak. Az orosz katonák nem filmezhetik magukat, nem mutatkozhatnak a közösségi médiában. Kivételt képeznek a csecsenföldi Rosgvardia ezred harcosai, akik aktívan hirdetik is harci tevékenységüket. Kormánypárti orosz újságírók is szolgáltatnak bizonyítékokat ukrán áldozatokról, de őket csak a harcok néhány területére engedik be. A legtöbb ismert ukrán veszteséget felszerelésben és lőszerben éppen ezeken a területeken dokumentálták: Donbásszban, Kijevtől északra (ahol egy csecsenföldi ezred működik) és az utóbbi napokban a Herszon környéki régióban.

Azt se feledjük, hogy a felszerelésben bekövetkezett veszteségeket gyakrabban jegyzik fel, könyvelik, mint az emberi erőben bekövetkezetteket, amelyekről általában nehéz objektíven beszélni. A sebesülteket és a halottakat sokkal könnyebb evakuálni, mint a felszerelést, különösen azt, amely nem javítható. Jelenleg ott tartunk, hogy vannak dokumentált és nem dokumentált veszteségek mindkét oldalon, de bizonyosan csak azt állíthatjuk, hogy mintegy 260 orosz járművet semmisítettek meg legénységgel vagy kezelőszemélyzettel együtt (bár az elhagyott és ellopott járművek száma ennél sokkal magasabb).

Elképzelhető, hogy a veszteséglistára írhatjuk a Kijevtől északra állomásozó „hosszú konvojt”, ami már egy hete nem mozdul, első és leghátsó járművei közül sokat szétlőttek (így nem is mozdulhat), kétoldalt a feneketlen sártenger, a raszputyica teszi lehetetlenné a mozgását: ez a bevetett orosz járműveknek körülbelül az ötödét jelenti.

Nehéz elképzelni, hogy a harcban elpusztult felszerelés mennyiségéhez képest mindössze 500 halott és 1600 sebesült katona volt a veszteség (ahogyan azt az orosz védelmi minisztérium március 2-án állította). De a harcok alacsony intenzitása és a front legtöbb részén (kivéve Kijev és Harkiv északi külvárosát, valamint néhány más kerületet és települést) bevetésre kerülő csapatok alacsony létszáma miatt nehéz elhinni az ukrán védelmi minisztérium 11 000 halott orosz katonára vonatkozó becslését is. Bonyolult volna megmondani, hogy a szélsőséges becslések közül melyikhez állnak közelebb a valós veszteségek.

Valószínűbb azonban, hogy az ukrán becslések a reálisabbak ugyanis – nekik nincs miért hazudni, őket nem köti a győzelmi propaganda, a legyőzhetetlenség előre kitalált mítosza, ők is lódíthatnak időnként (nyilván meg is teszik) de nekik nem kötelességük állandóan úgy tenni, mintha győznének. Az orosz erőknek igen, és ha elvesztik a háborút, emiatt történik majd.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin szó szerint félreinformálta saját magát, amint az orosz fegyveres erők is ugyanezt teszik önmagukkal és vele is. Nem mernek mást tenni.

Valahogy Sztálin jut eszembe a helyzetről, aki a régi vicc szerint azért nem vette észre napokig, hogy meghalt, mert senki sem merte neki megmondani.

Így állunk, kérem. Az orosz erőknek komoly esélyük van arra, hogy megverjék saját magukat. Csak azt nem értem, minek kellett ehhez megtámadni Ukrajnát?

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás